Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
A. cpvc fct tiSárszentlőrinc „En is sár szén tlőrinci vagyok99 Szekszárdon a Táncsics utcában lakik idős dr. Miszlai György nyugdíjas: — Sokan, sokfelé elszármaztunk Sárszentlőrincről. Én ott is születtem, s mindig szívesen gondolok vissza a gyermekkor lőrinci élményeire, itt öregedtem meg Szekszárdon, nagyon régóta itt élünk, de önkéntelenül is azt mondom, hogy én is sárszentlőrinci vagyok. Valamikor gimnáziuma volt... A falu törpevízművet épített — elsőnek a paksi járásban. A táblán ez olvasható: „1832/3-ban tanulókorában itt lakott Petőfi. Műemlék jellegű épület.” Sárszentlőrincen az 1806/7-i tanévtől kezdve középiskola működött. (Ez később Bony- hádra került, s ott van ma is). A korabeli újság így ad hírt a „Deák-Magyar Oskola” felállításáról: „Meg gondolván azt, hogy a Dunántúl lévő kerületben majd egy Ekklezsiánk sints, amely az ő népessége, pallé- rozodsága s nagyobb kiterjedése mellett szebb, tisztább Magyarsággal élne, mint az említett Sz. Lőrinczi Gyülekezet: hogy itt a deák nyelv mellett a tiszta magyarságban és előmenetelesen gyarapodhat az ifjúság nem tsak az Oskolában, hanem szállásain is; hogy végre a taníttatás és élet módja se olly költséges ezen helységben mint más városban; nints a mi letartóztassa és elrettentse a gyermekeiket taníttatni kívánó szüléket azoknak ide leendő küldésektől. A tanítás a más Oskolákban bé vett szokás szerént a jövő Sz. Mihály havának elsején fog ismét kezdődni. Mostani Rectora és Professo- ra ezen tudományos intézetnek T. T. Barla Mihály Ur, ki a Jenái Universitásban végezte tanulását, és a Jenái Mineralogica és Sopronyi N. Magyar Társaságoknak tagja.” Petőfi azért került az Alföldről Sárszentlőrincre, mert ennek az intézetnek messze vidéken jő hírneve volt, s az apa éppen ilyet keresett fia számára. Az egykori gimnáziumépület, amely nagybecsű iskola, történeti érték, de még inkább jelentős, hogy Petőfi is tanult ennek a padsoraiban, dü- ledező-félben van. Legutoljára egy óvónő lakott benne, de ki kellett belőle telepíteni, mert életveszélyesnek bizonyult a benne való tartózkodás. Udvarát felverte a méteres gaz, talán Petőfi útszéli csárdája lehetett ilyen elhanyagolt. Egy meggyfán beérett a termés, de annyira nem jár senki e portán, hogy akadna, aki a megy- gyet — lelopná. — Nem gondoltak még a helyreállítására? — kérdem a tanácstitkárnőt. Farkas Juliannát, — Dehogynem, de nincs rá pénz. Ennek a háznak a restaurálása évek óta téma, megvizsgálták, tárgyaltunk benne, de nincs előrehaladás. Akármit akarnánk vele csinálni, mindenképpen sok pénzbe kerülne, olyan sokba, hogy a falu saját erejéből nem is gondolhat rá. Az egy évi fejlesztési alapunk semmi ennek a költségeihez képest. — Még idegenforgalmi szerepe is lehetne, hiszen a falu alatt folyik a Sió, azon haladva olyan neves helyek érhetők el. mint Ozora, Si- montornya. Uzd-Borjád. Kötesd, Sióagárd, Szekszárd, Gemenc, tehát ha Sárszentlőrincen is, másutt is rendbehoznák a műemlékeket, ez a vonal kiváló idegen- forgalmi program lehetne. Miért nem próbálkoznak más szervek bekapcsolásával? — Ezzel a témával foglalkozott már minden szerv, a megyei művelődési osztály, a műemlékvédelem és így tovább. De pern sikerült dűlő- ré jutni ez ügyben. Egy csomó áthidalhatatlannak tűnő építészeti probléma is mutatkozik, így aztán áll az egész. Azaz hát tetszik látni, hogy milyen állapotban... A tetőzete is kezd teljesen tönkremenni. A vott gimnáziumtól nem messze félben lévő épület. A laikus is észreveszi, hogy itt nem szimpla családi ház, haAnyakönyvi folyószáma: 55 Sárszentlőrinc állami anyakönyvében az 1902. évi bejegyzéseknél a következő olvasható: „Anyakönyvi folyószáma: 55. Neve: Illés Gyula. Megjelent az alulírott anyakönyvvezető előtt Illés János, a kinek állása (foglalkozása) uradalmi gépész, lakóhelye Rácz Egres puszta. Apja született Gyánt pusztán, anyja született Rácz Egres pusztán”. Aláírások: Győré Pál főjegyző, mint anyakönyvvezető és Illés János apa, mint bejelentő. Az anyakönyvvezető 1902- Toen legfeljebb arra gondolhatott, hogy szaporodik Rácz Egres puszta lakossága — egy fővel. Nem! A magyar irodalmi közélet szaporodott egy kimagasló egyéniséggel. Illyés Gyula korunk kiemelkedő írója, akinek nevét, műveit nemcsak a hazai közönség ismeri, hanem Evrópa-szer- te tekintélyes íróként tisztelik. Sárszentlőrinc és Rác- . egres két helységnév. Ily- lyés Gyula az egyiken született, a másikon anyakönyve' :ék. De ezt így a véletlen nagyon jól rendezte el, tudatosan sem lehetett volna különben. A Puszták népé-ben Illyés az egész környéket — beleértve a távolság ködébe vesző falvakat is —, vallja szülőföldjének: „Szerénytelenség lehet szülőföldnek ennyit fogni, mert Sárbogárd például fent van Fejér megyében, Sárpilis pedig Tolnának is az alján. De boldogan vállalom az egészet. Szülőföldemmel úgy vagyok, mint a szegény király az országával. Magántulajdona nincs benne egy talpalatnyi sem, de gondra és tetszelgésre mindenestül az övé. A sors már születésem helyével arra figyelmeztetett, hogy megosszam magamat és szeretetemet. A hivatalos okmányok szerint Sárszentlőrincen születtem. Ezt valamelyik iskolai év végén boldog meglepetéssel bizonyítványaim adatai közt fedeztem fel. Nagyobb büszkeséggel töltött el, mint az a csont rózsafüzér, amelyet kitüntetésként kaptam. Sárszentlőrincen világéletemben akkor jártam először, amikor két lábamon odagyalogoltam: a valóságban Felsőrácegres-pusztán születtem. A puszta a környező, távoli falvak közül az évek során hol egyikhez, hol másikhoz húz, máig sem tudta eldönteni, hogy melyiket szeresse legjobban. Újszülöttjeit így hol az egyiknek, hol a másiknak ajándékozza. így történhetett meg, hogy anyám, aki ugyanabban a házban pillantotta meg a napvilágot, amelyben én, pálfai születésű. A puszta utolsó postája Simontor- nya. A legközelebbi vasútállomás, a ,szigeten’ át, Vajta. Bevallom, örülök ennek a tarkaságnak, s boldog volnék, ha egykor e falvak az évszázadok óta tartó, kifürkészhetetlen okú bicskázások helyett, amelyek ősindítéka tán még Ázsiában történt, egykor miattam kelnének nemes versenyre, mint hajdan a hét görög város Homéroszért”. BODA FERENC nem valami nagyobb dolog épül. Azaz... — Sajnos, zsákutcában vagyunk ezzel az építkezéssel — így a tanácstitkár. — Rossz az iskolahelyzetünk. nincs elég tanterem, délelőtt is, délután is kell tanítani, márpedig manapság már nem megoldás az ilyen. Ezért elhatároztuk, hogy akárhogyan is de építünk egy új iskolát. Hozzá is kezdtünk saját erőből, de a brigádunkat fel kellett számolni, mert nem boldogultunk vele, s most éppen ott tartunk, hogy áll az építkezés, mert nincs kivitelező. Kérem, egy kis község rendkívül hátrányos helyzetben van a fejlesztést illetően. Mindenesetre, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy előbb-utóbb megépüljön. Valamikor gimnáziuma volt Sárszentlőrincnek, ma egy valamirevaló általános iskoláig is alig tud eljutni. „Talán jobb lesz kint” Drinóczi Józsefné már 80 éves is elmúlt. Fiatal korában az Egyesült Államokban élt, kivándorolt ő is a sok ezer más honfitársával együtt. Később azonban hazajött. Az egyik fia kint maradt és dolgozott mint gépészmérnök, a másik itthon, mint állami gazdasági gépszerelő. Drinóczi Józsefné egy szép napon azzal állt elő, hogy ismét kimegy az Egyesült Államokba. „Talán jobb lesz kint” — mondta. Meg is kapta a papírokat, s útra kelt. Alig telt el egy-két év, levél érkezett tőle: „Nem tudok megszokni Hazamennék ...” Haza is jött Sárszentlőrincre. „Három napig“ A múlt megannyi emléke tárul a látogató elé Sárszentlő- rinoen. A kövesút végénél áll az egykori jegyzőlakás, amelyben annakidején Petőfi „kvártélyon” volt. Falán emléktábla hirdeti, hogy műemlék jellegű épület, 1806-ban épült, majd „Petőfi, a halhatatlan tanítvány emlékének. Bonyhádi gimnázium.” Tőle alig száz méterre egy másik különös épület, az úgynevezett hajdúház. Ennek a falán is tábla: „Épült a VIII. szd.-ban. Műemlék jellegű épület.” A ház előtt idősebb asszony — Harsányi Jánosné — kisgyermeket dajkál: — Mi lakunk itt. Nagyon jó a lakásunk. — Mit tudnak a ház történetéről? — Hát... Hajdúház volt.-l Még az anyósom mesélte, amikor idekerültem. — Ezenkívül.. I — Semmit. Honnan tudnánk bármit is? Az embernek nem az a dolga, hogy ilyennel foglalkozzék. A tanácsirodán Harsányi Istvánné adminisztrátort is megkérdem a faluban levő emléktáblák felől. — Annyit tudok én is, amennyi rájuk van írva. Valahogyan úgy vagyunk velük, hogy megszoktuk őket Amikor felkerültek a falra, három napig mindenki róluk beszélt, azóta pedig mintha nem is lennének. Talán a gyermekek az iskolában... „Sajnáljuk Rácegrest Lázár Pál vb-elnök: — Rácegres hosszú időn keresztül hozzánk, Sárszentlő- rinchez tartozott, de végül is Pálfához csatolták. Részben sajnáljuk, hogy így történt, mert Rácegresen rendes emberek laktak. Másrészről azonban örülünk neki, mert az ottani embereknek is könnyebb, nekünk is. Pálfához közelebb vannak, arra járnak a vasútra is, így az ügyeiket könnyebben intézhetik, mint amikor Lőrincre kellett jámiok. Nekünk is nagyon nehéz volt oda kijárni, mert rendkívül rosszak az útviszonyok. Sárszentlőrinc alig látszik ki a sok zöld fa. bokor közül. Ilyenkor nyáron kevés falu zöldell ennyire, mint Sárszentlőrinc. Ha a templomtorony nem emelkedne a magasba, a fényképezőgép lencséje alig venné észre, hogy ott falu van. A köztiszteletben álló evangélikus lelkész Csepregi Béla feldolgozta történetileg a falu egyes korszakait. Egyik elődjének, Bohár László lelkésznek a történetét is megírta, azét a Bohár Lászlóét, akit 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után meghurcoltak, mert szimpatizált a ..koimnün"-nel.
