Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-29 / 148. szám
EMBER Képregény változat a Ciálh úr palotájának bejáratát takaró itárpit. Egjr lány lép r- ó mög * ' / : CS. HORVÁTH TIBOR, KORCSMAROS PÁL A lány ctok »utó pfi!on»ó»*al Kókilja m*g a uol-j gálától Zéián+k wóait a «Wfc* nyOoll a um-1 »• tugara. Mogtatdül ót a tortáig oiuibbod tói«. ________■ N éhány nappal később Csáth úr ktrtri »•! a görögök táborát. Nemcsak a látogatást visio- nona: hívó sióval jött. Attila végr* hajlandó fogadni a körötöket. Maksiiminosi és Frisikosi késlokodés nélkül lóra kapnak. A sxolg&H kőiül ( csak Zéta kiséri «I ökot, kalamárisával él.papi- rostokorcsoivol. Siorongó mollol ügetnek végig Egy francia anya meggyilkolta hét gyermekét Párizs egyik külvárosában nagy volt az izgalom: a helybeliek csoportokba verődve, lesték a legújabb fejleményeket, a Leliévre házaspár kertjében folyó ásás eredményét. A rendőrök a kerti bokrok és cserjék közit kutattak, mert névtelen feljelentés érkezett arról, hogy a Leliévre házaspár meggyilkolta és a kertben elásta gyerekeit. Alig egyórai kutatás után feltárult a rémes eredmény: a kertben hat különböző helyen újszülöttek csontvázát találták. A hatóságok őrizetbe vették a 41 éves Yvette Lelievre-t és férjét, a 47 éves Andrét. Most a bírósági főtárgyalás kezdetét várják. Yvette ellen az a vád, hogy tizenkét gyereke közül hetet megölt, André segédletével. A kegyetlen asszony hidegvérrel hajtotta végre a gyilkosságokat Tulajdon kezével fojtotta meg hat gyermekét. Amikor André a munkából hazatért, a kertben elásta a hullákat Mivel a kertben már nem volt több hely, Yvette a hetedik gyereket leöntötte petróleummal és a konyhában, a tűzhelyen eleve-: nen elégette. — Mit tehettünk volna? — védekezett a gyilkos asszony. — Férjem keveset keres, legfeljebb öt gyereket tudunk felnevelni. Ha szabadjára engedtem volna a dolgokat, ma már 21 gyerekem volna. Yvette Leliévre gondjait tehát magzatelhajtással és csecsemőgyilkolással próbálta rendezni. így csökkentette a családtagok számát. A legkisebb részvét és megindulás nélkül szemlélte a detektívek és a rendőrök munkáját. miközben André segédkezett nekik. Az asszonynak csak egyetlen megjegyzése voK: — Kérem, az eset nem is olyan lesújtó. Mikor engednek ismét szabadon? A házaspár öt élő gyereke közül leginkább a 18 éves Jean-Claude döbbent meg szülei kegyetlenségén, de a többiek is nagy megrendüléssel értesültek az esetről. Jean- Claude azt mondta, hogy testvéreivel együtt képtelen megérteni szülei tettét, hiszen mindig jók voltak hozzájuk. „Földalatti“ városok A New York-hoz hasonló városokat egyre-másra hagyják el az amerikai állampolgárok, akik legszívesebben a munkahelyüktől 50—100 kilométernyire laknak: ott ugyanis inkább biztonságban érzik magukat. (Az éjszakai támadások száma növekedőben van New York-ban és az összes nagyvárosokban.) Uj települések alakulnak ki és új kereskedelmi központok épülnek, míg New York-ban négerek telepiednek le, a fehérek sorra feladják lakásukat. Ez néhány éven belül aggasztó költségvetési probléma elé állítja New York polgár- mesterét: a számszerűség tekintetében csökkenő és pénzügyi szempontból elmaradott városi lakosságra nem lehet annyi adót kivetni, amennyit eddig beszedtek. Számolnia kell azzal a kockázattal, hogy nem tudja megoldani városának tekintélyes összegeket igénylő karbantartását Minden nagyvárosban új és egyre újabb problémák merülnek fel. Egyes helyeken teljesen át kel4 alakítani a „városképiét”. Jean Canaux a városépítészeti központ igazgatója szerint az alagsor különböző szintjein egész városrészek épülnek ki, gépkocsikkal, autóbusz-megállókkal, boltokkal, irodákkal és függőkertekkel; sugárutak épülnek kondicionált levegővel és állandó „nap- pali” fénnyel. Nem hiszem, hogy az űrhajósok, — mint egyesek állítják. — felfedezik, hogy élőlények laknak a Hold-kéreg alatt. De annyi bizonyos; ha a holdlakók a Földre látogatnak, ezt már megtalálhatják Tokióban, Stockholmban és Montrealban, ahol a városlakók nagy számban dolgoznak a különböző „alagsorokban ’. THIERY ÁRPÁD: AZOK A SZÉP NAPOK... Jó ideje zötyögtek már a rossz úton, amikor balról, a zöld táj bordái közül egy templom vékony fémcsúcsa szúródott ki az égre. Bencze már tegnap is, amikor N. felé igyekeztek, meg akarta említeni, hogy ebben a kis faluban született, de a megbízatás miatt érzett nagy izgalom közben megfeledkezett, hogy időben szóljon. — Egyszer már jártam abban a faluban — mondta most Wolfnak óvatosan odapillantva. Úgy érezte, szinte megszabadul a szavaktól. — Ott a völgyben? — csodálkozott Wolf. Krá- kogott néhányat, mert a felolvasásától csaknem teljesen berekedt. — Ott a völgyben. — Mikor jártál ott? Bencze hallgatott, és nem értette, hogy miért kezd vörösödni az arca, aztán érezte, hogy a pirosság átterjed a mellére, onnan még lejjebb más testrészek felé, s a lábujjakban végződik. — Még kiskoromban — mondta. — Az apám kiadott falura, hogy megerősödjek. Wolf Benczére pillantott. — Megnézzük, hogy mi történt ott azóta? — Nem fontos... Egy csöppet se fontos nekem — mondta Bencze megzavarodva, de mint ahogy bevallani se merte, hogy a szülőfaluja fekszik ott balra, úgy a tiltakozáshoz sem érzett elég erőt magában, csak izzadt a posztózubbony és a sapka alatt, mintha láz kínozta volna. Azt gondolta küszködve: Csak meg tudnám fejteni, hogy miért tagadtam le az utolsó pillanatban a szülőfalumat? Amikor pedig a Rába a jelzőtáblánál befordult az útra — amely olyan keskeny volt, hogy csak egy jármű fért el rajta, és néhány méter után a mélyből előtárult a falu — Bencze lehunyta a szemét, és tisztán érezte, hogy nem akarja a viszontlátást. A falu házai csaknem megtöltötték a kis völgyet. Wolf a templomnál megállíirtatta az autót. Leszállt, és azt mondta magyarázatul a többieknek: — Bencze egyszer már volt itt kiskorában. Most eljöttünk megnézni, hogy mi történt azóta. Többen leugráltak a ponyva alól, és nyújtózkodni kezdtek. A közelben egy kökereszt állt, amelynek csak a függőleges szára volt meg. Krisztus átszögelt tenyere a levegőben merede- zett, mintha el akart volna szállni. Wolf odament, és alaposan megnézte. — Ezt jól elintézte valami. Biztosan egy gránát — mondta, és míg nézelődött, azon törte a fejét, hogy mihez kellene kezdeni egy olyan faluban, ahol Bencze kiskorában megfordult, és akkor észrevette, hogy az akácfák ferde árnyékában egy fiatal lány ácsorog, és nézi őket. A lány mezítláb volt. Hosszú, barna haja hátul egy színes szalaggal volt összefogva. Kifehéredett ruhája egykor talán kék színű volt, és a varrásokból ítélve fodrok is díszíthették. Wolf közelebb ment hozzá. — Mit csinálsz te itt? — kérdezte. — Nézek — válaszolta a lány. — Azt látom. De, miért nézel szomorúan? A lány arcán, mintha rövid mosoly suhant volna át, de Wolf ebben nem volt biztos. Inkább csak érezte a lány mosolyát. Azt gondolta: De jó volna tudni, hogy mi minden van a ruhája alatt! — Cipőt akartam venni — mondta a lány. — Cipőt? — mosolyodott el Wolf. — Szép lábod van neked anélkül is. — Csak nem akar udvarolni? — Miért ne udvarolnék, ha még nem előzött meg senki? — Nincs nekem ebben a faluban senkim — mondta a lány, és nyíltan, de egy csöpp kihívás nélkül nézett Wolfra. Wolf a lány csupasz lábára pillantott, amelyen apró, odaragadt fűszálak száradtak, és azt gondolta: Harmatos fűben járt, le se tagadhatná... Közben a többiek közül néhányan közelebb szállingóztak a teherautótól, és tisztes távolságban elhelyezkedtek Wolf mögött. A beszélgetést hallgatták nagy élvezettel. Egyszercsak König megszólalt hátul. A kezével is intett. — Miért nem vettél cipőt magadnak, te lány? — Mert nem adott a kereskedő. Azt mondta, hogy fehér pénzért nem ad. Csak kék pénzért ad. — Ezt mondta neked a kereskedő — kapta fel Wolf a fejét. — Ezt mondta. — Hol lakik az az ember? — Itt a faluban. — Elvezetnél bennünket hozzá? — kérdezte Wolf, és a többiekre nézett. ♦ z ♦ : ♦ ♦ ♦ ♦ A
