Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-25 / 144. szám

fllvaslnk az újságot, hallgattuk a rádiót, figyeltük. hogyan dolgoznak a többiek.

3.

A termelőszövetkezet alapító tagjai abban az időben rengeteget gyűléseztek. Felteszem így volt ez mindenütt. Némelykor másnaponként tartottunk vezetőségi ülést. Az idővel sem takarékoskodtunk, mert egyik-másik tanácskozás éjfél után ért véget. Nem volt gyakorlatunk a napirendek meghatározásában, elkalandoztunk, olyan dolgokról is órákon keresztül vitatkoztunk, amelyeket eredetileg egy-két mondattal el lehetett volna intézni.

Nálunk is az történt, ami a termelőszövetkezetek többségében. Röviddel ae alakuló közgyűlés után a tagok a tsz első elnökét leváltották. Valaki elkiáltotta magát: „Jó, de ki legyen az

új?”

Ha nem tévedek Sipos elvtárs, aki most tanácselnök, „beszólt” az emberek közé, s azt mondta: „Legyen az, aki most a brigádvezető.” így esett rám a választás, bár megmondom őszintén, kézzel-lábbal kapálóztam. Végül láttam, hogy nincs kibúvó, újból a lovakra hivatkoztam. Mondom a társaimnak, elvállalom az elnökséget, de csak azzal a feltétellel, ha változatlanul fogatos is lehetek.

Ezen a tagok elgondolkodtak, a fejüket csóválták: egy elnöknek ide kell menni, oda kell men-' ni. nehéz lesz még a fogatot is kézben tartani. Végül úgy alakult a dolog, hogy négy napot dolgoztam a határban, két napot meg az elnöki teendők intézésével töltöttem. Elég könnyen, sőt mondhatom gyorsan kiismertem magam, de ne feledjük, nem kellett hozzá nagy tudomány, hisz mindössze huszonnyolcán voltunk, kétszázötven hold földdel és az egyéni gazdaságokból magunkkal hozott felszereléssel.

Igyekeztem megbarátkozni új helyzetemmel, bejártam saját kerékpárommal a járáshoz, a megyétől is kijött hozzánk egy-egy elvtárs és kimondottan segítőkésznek mutatkozott. Katalin, a kislányom, két és fél éves volt, nehezen szoktam meg, hogy elnökként jóformán csak alva láttam, előttem majdnem alva nőtt fel a leány. Elmondom azt is, hogy miért. Azért, mert kora hajnalban és késő este intéztem az adminisztrációt, némi nagyképűséggel az üzleti levelek megírását, á napközben ott dolgoztam a határban a többi elvtárssal. A leveleket kézzel írtam.

Egyébként az elnöki javadalmazást aszerint kaptam, hogy havonta hány levelet írtam meg. Ezt Bella Lajos bátyám, az elnökhelyettes tartotta számon. A postaköltséget meg Vaszkó Elek, a pénztárosunk őrizte. A postaköltséget havonta összedobtuk, tizenöt, húsz forint elegendő volt rá. Vaszkó Elek pénztáros ebből gazdálkodott. Bella Lajos elnökhelyettes összeadta a havohta megírt levelek számát és ennék megfelelően javamra írt néhány munkaegységet, Gondolom, akik manapság megfordulnak a termelőszövetkezetek központjaiban, azok mosolyognak és nem hiszik el, hogy húsz évvel ezelőtt ilyen volt az adminisztráció, az akkor működő termelőszövetkezetek mindegyikében. Egyszerű volt, és kezdetleges, akár a nagyüzemi gazdálkodás.

Sok volt a bírálónk. Azt is nagyon jól tudtuk, hogy gyakran vagyunk beszédtéma és még többször a gúny céltáblája. A velem egykorúak és az

Részlet az I950-es tagkönyvből

Ez már történelem

O

Uhrin Vendel tsz-elnök a kezdés és a folytatás éveiről

idősebb emberek tudják: szemünkbe ugyan nem mondták, de mi tudtuk, az úgynevezett jobb gazdák lenézték a tsz-tagokat. Ilyen helyzetben már a kezdés éveiben is egymásra voltunk utalva, és az a valóság, hogy egymás példájából merítettünk erőt. Olvastuk az újságot, hallgattuk a rádiót, figyeltük, hogyan dolgoznak a többiek. Előző évben fejeztük be Dunakömlődön a villamosítást, ezt követően hónapok alatt szinte mindenki vásárolt néprádiót. Én is. Amikor tehettem, nyomban odaültem a rádió mellé és hallgattam a termelőszövetkezetekről szóló bíztató híreket. Lehetséges, hogy némelykor eltúlozták az eredményeket, de tény, hogy a sarkadi meg a többi közös gazdaság példája nagy hatással volt ránk. Bizonyára, hogy azok is hasonlóképpen voltak.

Erkölcsileg sokat számított, hogy hivatalosan azért mégiscsak a tsz-tagok szerepeltek a jövő embereként. Álmodoztunk, beleéltük magunkat a jövőbe. Kijöttek az elvtársak a járástól, a

megyétől, a gépesítésről, az új agrotechnikai eljárások alkalmazásáról beszélgettek, A nagyüzemi gazdálkodás fölényét hangoztatták és a szavak meggyőző ereje megmozgatta képzeletünket.

Kulik Vince abban az időben nősült. Közeli szomszédok voltunk és minket is meghívott. Emlékszem, vigadozás közben már a legtöbb szó a jövővel kapcsolatban hangzott el. S most újból arra gondolok, hogy a húsz év valóban eltelt, hisz Kulik Vince fia éppen most, ezen a nyáron lett szakmunkás Lengyelben, s jön hozzánk gépésznek. Ott voltam az apja lakodalmában, íme már a gyerek került legénysorba, lassan majd az ő lakodalmába leszek hivatalos.

Egyik este hazamegyek és mondom a feleségemnek: iskolára megyek. Nem örült túlzottan. Biatorbágyra küldtek, egy öthónapos tsz-vezető- képző tanfolyamra. Bármennyire hihetetlen, nekem ez a tanfolyam rengeteget adott, annak ellenére, hogy öt hónap helyett mindössze három hónapig tartott. Állítólag rossz volt a tematika, s ezért kellett két hónappal korábban megszüntetni. Hogy mi az igazság, én nem tudom. Nekünk annyit mondtak, rossz a tematika, erre összecsomagoltunk és hazamentünk, ki-ki a maga falujába. Éppen a legjobbkor érkeztem, mert otthon már újságolták: kapunk húsz-húsz kocát,

20-at a Béke, 20-at a Vörös Csillag. Knapp Gyuri bácsi és Szilágyi Lajos bácsi utazott el az állatokért. A sertések mellé Magyarbolyból teheneket is hoztak. A jószág elhelyezése gondot okozott, de szerencsére az állami gazdaság abban az időben költözött ki a községből, átadta helyiségeit, mi kiütöttük a közfalakat és oda telepítettük a jószágot.

Ettől kezdve a paraszti munka szakosodott. Most már ki kellett jelölni azokat az embereket, akik egész évben kizárólag jószággondozással foglalkoznak, növényápolással nem.

Bella Lajos bátyám, az elnökhelyettes vállalta a sőrék gondozását. Szilágyi Lajos, ifjú Ha- nuszka Mihály, Nagy Gyuri bácsi, Hornok Imre bácsi lettek a tehenészek. Maródi János, Vaszkó Elek a sertésgondozók Pécsváradról ötszáz birkát kaptunk előnyös feltételekkel, olyképpen, hogy meghatározott idő alatt súlyban kellett visszaadni. Ez a juhállomány már közös volt a Vörös Csillag Tsz-szel, és ez lett azután az ösz- szekötő kapocs, az egyesülés kezdete.

Volt birkánk, húsz koca, a Vörös Csillag Tsz- nek húsz tehén, a mi tsz-ünkben néhány egykori háztáji tehén. Megkezdődött tehát az árutermelés. Dehát az akkorit, a maival össze sem lehet hasonlítani. Mit mondjak? Az első évben harminc hízó sertést értékesítettünk. Tavaly viszont ezret adtunk a népgazdaságnak. 195U őszén havonta ezer liter tejet vittünk a csarnokba, most az évi tejtermelésünk háromszázezer liter, ami hónapokra elosztva huszonötszöröse az akkorinak. Megjegyzem, mi nem tejet, tejszínt értékesítünk.

Kerülgettük egymást és végül csak az egyesülésnél kötöttünk ki, amit a járási elvtársak már negyvenkilencben ajánlottak.

(Folytatjuk)

SZEKULITY PÉTER

Fokozott felelősséggel

Tavaly nyáron a tengelici presszóban két idősebb tsz- tag diskurált. Mondta az egyik:

— Alighanem befejeződött

az aratás.

— Miből gondolod? — kérdezte a másik.

— Abból, hogy a hangoshíradó mondta; megkezdődött a búzaosztás.

Ez a kis történet már évek óta jellemzője az aratásoknak. Ami munka egy-egy faluban több száz kaszásra, marokszedőre, kévekötőre, fogatok sokaságára, több cséplőcsapatra hárult, azt most elvégzi néhány kombájn, a hozzá tartozó, egy-két tucatnyi kiszolgáló személyzettel,

A tavalyi aratás, annak ellenére, hogy a termelőszövetkezetek először arattak kizárólag saját gépeikkel —, úgy történt meg, hogy a tsz- tagok nagy része alig vette észre. Pedig mindenütt jó volt a termés, az aszályos idő ellenére is, és megyénk mező- gazdasága emberemlékezet óta a legrövidebb idő alatt fejezte be a kenyér betakarítását. A munkák megszervezése kizárólag az adott terület gazdasági vezetőire hárult De nem akarunk most, egy év múltán ünneprontók lenni, — a tavalyi betakarításban nagy szerepe volt a ked vező időnek, anhak, hogy abban az időszakban egyetlen esős nap sem korlátozta a munkák menetét.

Az idén. — az előjelekből kiindulva — olyan aratásra kell számítani, amikor majd közbeszól néhány esős nap. És számításba kell venni azt is, hogy az ígérkező nagyobb termés, a több mag a nagyobb szalma már eleve nehezebb aratást ígér és követel.

Megyénkben százezernél több hold gabona vár három és félszáz kombájnra és tízegynéhány aratógépre. A munka tehát a gazdasági vezetőktől a kombájnosokig,

mindenkire nagy felelősséget ró, nagyon alaposan megfontolt, átgondolt* szervezettséget és a munkában való helytállást. Számításba kell venni, hogy az aratógépek életkora sem mindenütt ideális, és most már nem lehet hivatkozni — mint korábban — a gépjavító állomásokra, hogy nem megfelelően javítottak. Az aratás súlya most sokkal nagyobb felelősséggel nehezedik a termelőszövetkezeti vezetőkre, mint bármikor. Ezt azért kell hangoztatni, mert néhány helyen — ami talán pénzügyi okokkal is magyarázható —, csak az elmúlt hetekben láttak a kombájnok javításához. Ebből a tényből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen majd a munka menete bizonyít. Egy- egy kombájnra átlagosan 350 hold aratnivaló jut, — de az nem mindegy, hogy ezt menynyi idő alatt és milyen minőségben végzik el. Ezért, csupán ezért hivatkozunk a felelősségre, mert az idén esetleg nem lesz olyan kedvező minden körülmény, mint tavaly és feltételezhetően a gépek is nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve.

Az egyik termelőszövetkezet főagronómusa a napokban elmondotta, hogy rendre- vágó gépekkel megkezdték az árpa aratását. Utána az árpára „ráereszti” az összes kombájnt, hogy a búza aratásáig legyen még idő az esetleges hibákat kijavítani. Jó módszer, amelyet mindenütt érdemes követni, és megjegyezzük, sok helyen már ez a gyakorlat.

Az aratás ma már csak befejező része a mezőgazdaság legjobban gépesített termelési folyamatának. Ami évekkel ezelőtt egy-egy faluban százakat foglalkoztatott, elvégzi egy tucat ember, és tegyük hozzá, már sok éves gyakorlattal rendelkező ember. Mégis, a munka megszervezését minden évben, évről évre újra kell kezdeni, a körülményeket számításba venni. És ez mindig fokozottabb felelősséget is jelent. Az idén jó termés ígérkezik. Sok helyen számolnak húsz mázsa körüli terméssel —, de ha valamit elrontanak, akkor mázsákkal kevesebb is lehet. De ez nem lehet mindegy az illető gazdaságnak, és nem mindegy a népgazdaságnak sem. még akkor sem, ha fokozottabban jelentkeznek az idén a tárolási gondok.

Örök érvényű igazság: amit megtermeltünk, takarítsuk is be.

BI.

MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS...

Foto: Tóth Iván,