Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

j „Emiikül a Szív HS zarándokának, kik Í8&J. évi Június 18-án e révpart köze­iében a Dunába haltak. Állította Pák3 kath. közönsége 1909-ben’*. A dömperek és a hernyótalpakon kúszó-mászó földgyaluk gondosan ki­kerülték a már : régóta csonka kezű szentet Kilométerekről látszik, egy­kedvűen nézi a Dunán súlyos uszá­lyokkal erőlködő hajókat. És hallgat­ja az éktelen nagy motorzúgást. Né­mán tűri, hogy a domb a háta mögül eltűnjön, elhordja az ötven, száz, vagy ki tudja hány dömper. Két hónapja még békés juhnyáj legelészett itt, most már csak felforgatott, megbolygatott talaj található az akkor zöldellő fű helyén. A vízparti szentet is meghagyták. Miért ne! Aki oda visz virágcsokrot — bár egyet sem találtam ott —, az csak vigye. Különben sem múlhat egy atomerőmű sorsa pont azon a néhány négyszögölnyi területen. Aki ide akar zarándokolni, hát zarándokoljon. Aki itt akar imádkozni, hát imádkozzon. „Add Uram, hogy akik sz. Szíved dicsőségét keresték a földön, annak látásában gyönyörködjenek az Égben. Az örök világosság fényeskedjen ne­kik”. Nem tudom, hány dömperes olvasta el a szentszobor feliratát, én minden­esetre elolvastam. Itt-ott néhány perc­re megállítottam pár embert. Gon­doltam, jólesik nekik is egy kis szusz- szanás a munka hevében, én pedig sok mindent megtudhatok tőlük. Er­ről is kérdeztem őket: — Válami szent-féle lehet, mert ke­reszt van a kezében — mondták. — A faluban biztos talál valakit, aki tudja. Mi nem idevalósiak vagyunk. El­nézést... Viszlát... Normázunk... Az egyik dömperről középkorú em­ber szállt le. Csak úgy, a próba ked­véért tőle is megkérdem. — Ha ilyen érdekli, csak tőlem tes­sék kérdezni — válaszol. — Paksi va­gyok. Valamikor itt játszadoztunk. Egyébként Kiss István a nevem. A régi öregektől ismeri a vízparti szent történetét: — Annak idején a hívők állandóan zarándokoltak. Ha eső kellett, azért, ha jégverés jött azért. Mindenért. Egy­szer egy ilyen prosecció át akart men­ni a Dunán, felszálltak a kompra, el is indultak, de hirtelen vihar támadt, mindenki megrémült tőle, elvesztették önuralmukat, az egyik szélen össze­torlódtak, megbillent a komp, fel­borult és vízbe fulladt 216 zarándok. A kőszent mozdulatlan. Előtte a víz­part 1969 tavaszán is zöldbe borult. A fűzek alatt tömzsi ember horgászik: — Ez mindig jó halfogó terület volt. Kalocsáról járok át ide minden évben, de azt hiszem, el kell búcsúz­nom tőle, mert itt mindent felforgat­nak. Itt kezdődik majd a nagy csa­torna az atomhoz. a fr •• 1 Az osok, ha felébrednének... A fürge motor gyorsan átröpífí a kompot a túlsó oldalról. Néhány utasa van csupán. Az egyik tőlünk kérd« — Nem tudják véletlenül, hogy' hói kell jelentkezni felvétéire?. — Valahol arra — mutatjuk az irányt. Visszafelé menetre is csak néhány utas akad. ök már műszakban vol­tak, most mennek hazafelé. Tavaly valaki azt mondta, hogy meg kellene szüntetni ezt a komp­járatot, mert nincs utasa. Most majd mindennap eggyel-kettővel több akad. Az erőmű szívja az emberekét. — A feleségemmel együtt jönnék — mondja odébb valaki az egyik vezető embernek. — Én épületasztalos va­gyok, a feleségem gépírónői. — Maga már most jöhet, a felesége egy kicsit később. Tetszik látni most szereljük össze az irodaépületeket. Oda gépírónő is kell. — Mikorra lesz ez kész? — Gyorsan megy. Előregyártott fa­elemekből készül, öt ilyen irodaházat szerelünk össze. Egy-egy alig tart to­vább, mint a cirkuszosoknak a sá­torverés. — Azért arra még van időm. hogy /hazamenjek Dunapatajra a papíro­kért? I — Siessenek. Szűcs Lajos amolyan mindenes féle az építkezésen. A művezető még nem ért vissza a központból, most ő irányít: az egyik percben azt kell eldöntenie, hogy hol rakják le a tég­lát, mert két brigád is várja, a má­sikban pedig a betonkeverőkhöz kell menni. Vele már két hónappal ezelőtt megismerkedtem. örömmel újságolja, hogy azóta mennyi min­den megváltozott. — Az építkezést • már telefonon is el lehet érni. Először a szabóidban, oszlopon volt a készülék, de pár napja beszerelték egy irodakocsiba. Már van közvetlen kapcsolatunk a világgal. Csak a Paks 32-est kell hívni... Az artézi kutunk már ontja a vizet. Percenként 150—200 litert ad. Csak azt nem tudjuk megérteni, hogy a téglát miért nem a Dunán szállítják ide . uszályokkal. Ésszerűbb lenne, hiszen itt a víz az orrunk előtt. Érdeklődöm a két hónappal -ezelőtt megismert emberek után. — A köszörűs itt dolgozik-e még? — Persze. Nagyon pontos munkás. Alacsony termetű, az ember ki sem nézné belőle, hogy így bírja a mun­kát. Most is a betont cipeli, nézze csak! — Hát a cigányok? — Ma Pakson éppen vásár van. Reggel megjöttek a cigányok, mun­kába is állítottuk őket. de mire kö­rülnéztünk, ' eltűntek. Megszöktek a vásárba. Nem adnak el semmit, nem is vesznek, de ha a közelben vásár van valahol, számukra megszűnik a munka. Pedig ez így nem megy. Ha nem emberelik meg magukat, azt hi­szem, kénytelenek leszünk megválni tőlük Némelyik azt hitte, hogy itt nem földet, hanem óiranyat kell la­pátolni. Nyilván hallotta, hogy or­szágszerte kering az a hír. hogy itt tízezreket fizetnek a szerződés meg­kötésekor. Nem igaz. Képtelenség még elhinni is. Azok terjesztik, akik nem szeretnek dolgozni. Még az a szerencse, hogy az emberek többsége azért jön ide, mert tisztes munka­helyet keres. Az óriás lépegető exkavátor egye­lőre még mozdulatlanul nyújtózik. Most is emberek sürögnek körülöt­te, mint két hónapja. Még szerelik. Ez emeli majd ki a csatorna med­rét. Tőle nem messze, mint a han­gyák nyüzsögnek a földgyaluk, döm­perek. Az egyik dombon két mar­kológép töltögeti a dömpereket. ,,Gólyanyakuk’' könnyedén mozog jobbra-balra. s az 5—6 köbméter föld pillanatok alatt a dömper put­tonyába kerül, felberreg a motor, s a gép eltűnik a domb mögött. Meg a porfelhőben. A jövő-menő gépek akkora port vernek, hogy a pilóták- nak elég tájékozódniuk. Néhány kotrógépkezelő éppen pi­henőt tart: Schweighard András, Pi ­sák János és Hamar Márton. A dombélen ácsorognak és nagy szak­szerűséggel vizsgálnak valamit. Kö­zelebb érve látom, hogy emberi ko­ponyák tucatját. Kosárra való láb­szárcsont is hever mellettük. * — Mondja!/ maga szerint hány évesek lehetnek ? — kérdik tőlem. — Fogalmam sincs, Etem értek as ilyesmihez. — Mi sem, de kíváncsiak war gyünk fá. *—. .Hogy kerültek ezek ide? — A gép forgatta fel. Némelyik fél méterre volt a föld alatt, né­melyik mélyebben. Mi pedig még tíz méterre is megbolygatjuk a talajt, hát ilyenkor előkerül minden. Előt­tünk nincs titka a földnek. — Nincs titka? Hiszen tőlem kér­dik, hogy hány évesek — heccelein őket. — Nem úgy értjük. Mi mindent el­piszkálunk, csak néha azt sem. tud­juk, hogy mit. — Miért nem szólnak a múzeum-* nak.2 —- Már szóltunk. Ismét előkerül Kiss István, a min­dentudó dömperes. — Én telefonáltam a múzeumnak; Ehhez mi nem értünk, ez az ő dol­guk. Én csak annyit tudok az iskolát hó!, hogy errefelé állítólag nagy csa­ták voltak a törökkel. Elnézést, me­gyek, mert tele a puttony. Schweighard András magyarázza! — Kérem, Itt nincs egy pillanatnyi megállás sem. A gépnek állandóan kell dolgozni, az ember csak addig év rá, amíg megrakják a gépét. Mi vál­togatjuk egymást. Sok százezer köb­méter földet kell itt megmozgatna A normások múltkor kikalkulálták, hogy egy dömper átlagosan 49 perc alatt for­dul meg egy teriveL Egyszerre, mond­juk 5 köbmétert szállít, szóval idő keil, amíg eltűnik innen ez a sok föld. De azért fogy. Ott látni, hogy mekkora volt ez a domb, s már van Is belőle, nincs is. Nem azért járunk ide százkilométerekről, hogy aludjunk. Közben valóban megérkeznek a múzeum szakemberek Gyors terep­szemle, összeszednek néhány cserép­darabot, megnézik a csontmaradványo­kat, beszélgetnek a munkásokkal. Rosi ner Gyula muzeológus arca hol hal­vány, hol derűs. — Emberek, ez Árpád-kori temető volt. Honfoglaló őseink... Kár, hogy a gép összeforgatott mindent. Nagy kár. Tudományos érték ment tönkre. A munkások: — Mi is sajnáljuk. Dehát a munka nem állhat meg. Sürget az erőmű, kell a villanyáram.-t- oOo —■ Az ősök a föld alatt pihennek. Azok is, akik hősök voltak, azok is, akik szerencsétlenül jártak. Utódik építik az első magyar atomerőművet. BODA FERENC Országos Szakipari Vállaltit szigetelő szakmában átképző tanfolyamot indít9 jelenleg szakmával nem rendelkező férfi segédmunkások részére, akik hajlandók az átképző tanfolyam befejeztével a vá’la- latnál teljesítménybérben dolgozni. Megfelelő gyakorlati idő után szakmunkás-képesítés megszerzésének lehetőségét is biztosítjuk. Az átképző tanfolyam ideje egy hónap amelyre 1600—Ft. meghatározott bért fizetünk. A tanfo­lyam kezdete: 1969. július 1. Jelentkezés: (18—45 éves ko­rig) személyesen, vagy írásban Bp. V., Báthori u. 12 II. em. 229. munkaerő-gazdálkodás. (113) A Paksi Körzeti Építő­ipari Ktsz 2 fő kárpitos szakmunkást állandó munkára felvesz. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a központi irodánkban, Paks, Dózsa Gy. u. 40. Felvétel esetén az úti­költséget megtérítjük. (245) Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat azon­nali felvételre keres szek­szárdi és vidéki munka­helyekre anyagkezelőket. Fizetés megegyezés szerint. Vállalatunk heti 44 órás munkaidőrenddel dolgo­zik. Jelentkezni lehet a vállalat központjában személyzeti és munka­ügyi osztályán, Szekszárd, Tarcsay V. u. Irodaház. (186) A Láng Gépgyár dombóvári gyára az 1970. év harmadik negyedévi beindításához előzetes je­lentkezőket keres, megfelelő elméleti és gyakorlati képzett­séggel az alábbi munkakörökbe: műszaki és alkalmazotti beosztásra: forgácsolókat, vasszerkezeti lakatosokat, hegesztőket, géplakatosokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat, továbbá a fent említett szakmák elsajátítására Iparitanuló-jelentkezéseket is fogadunk az 1969/70-es évi beiskolázásra, helyi és budapesti képzéssel Jelentkezés helye és ideje: folyamatosan csütörtöki és pénteki napokon, Dombóvár, Gyenis A. u. 15. sz. alatt: Et- terrer Sándor személyügyi megbízottunknál, valamint a Dombóvári Járási Tanács VB. munkaügyi csoportjánál. (15)

Next

/
Thumbnails
Contents