Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-22 / 142. szám
/I cnx PINCEHELY Az idén megkezdik „Leszakadt mindkét tanterem mennyezete66 Karadi István vb-elnök: — Amint arról már a Népújság is írt, a termelőszövetkezet nagy állattenyésztő telepet létesít. A közeljövőben azonban nagy ipari jellegű beruházással is gyarapszik a község. A Siófoki Kőolajvezeték Vállalat Pincehelyen nagy gáztelepet létesít. A gáz vasúton érkezik nagyobb tételekben, itt tárolják, lefejtik stb. Ez a telep egész Délkelet-Dunántúl ellátását szolgálja, hatóköre tehát több megyére kiterjed. A tárgyalások már tavaly megkezdődtek ez ügyben. A létesítmény több mint 70 millió forintba kerül. Kijelöltük a helyét is: a vasútállomástól nyugatra biztosítottunk e célra nagyobb területet. A szakembereknek ez a terület felelt meg, mert hiszen ez kellő távolságra esik a zárt településtől, ugyanakkor a vasút és a kö- vesút közelségével is kellett számolni, hiszen ide vasúton érkezik a gáz, innen viszont kisebb tételekben közúton szállítják majd. Szeptemberben már megkezdik az építőanyag helyszínre szállítását, majd a tereprendezést, kivitelezést. A telepen 120 főt foglalkoztatnak, a helyi lakosságnak tehát nagyszerű munkaalkalmat nyújt. Talán mondanom sem kell, hogy már csak ezért is nagyon örülünk e beruházásnak. A falu .mezőgazdasági lakossága körében munkaerő-felesleg kezd jelentkezni, viszont a gázteleppel ezt ellensúlyozni tudjuk. Máris felvettek jó pár embert, hogy mire elkészül a telep, azokat megfelelően kiképezzék, s alkalmassá váljanak különféle vezető munkakörök betöltésére. Jó azért is a falunak a beruházás, mert ezáltal növekszik majd a fejlesztési alapunk. Az általános iskola egyik épülete Horváth Anna tanítónő feljegyzést készített az iskola múltjáról. Ebből kiderül, hogy Pincehelyen meglehetősen nagy múltja van az iskolának. Egy 1894-ben kelt iskolai okmányból — idős Hajas János kántortanító részére felvett java- dalmi jegyzőkönyvből — kiderül, hogy Pincehelyen az első iskola 1689-ben létesült. Erről azonban részletek nem ismeretesek. Annyi azonban bizonyos, hogy egy tanító volt Pincehelyen hosszú időn keresztül, 1828-ban azonban már segédtanítóról is tesz említést az egyik okmány. 1847-ben két- tantermes iskola épült Pincehelyen. A kántortanító ebben az időszakban Bradánovics József volt. Róla feljegyezték, hogy 1866-ban, a nagy kolera- járvány idején, mint a község utolsó kolérás betege halt meg. Az iskolaépület időközben nagyon megrongálódott. Jellemző, hogy mindkét tanterem mennyezete gerendákkal volt alátámogatva, de az sem sokat használt. Az akkori igazgató, Hajas János így írta le a következményeket: „1879. tavaszán, alig, hogy a gyermekek hazamentek a délutáni oktatásról, leszakadt mindkét tanterem mennyezete. Isten különös kegyelme, hogy akkor senki sem volt az épületben.” Ugyanis a kántortanítő cselédje mindig a reggeli órákban szokta az iskolát felseperni, a tanító pedig szintén távol volt, így nagyobb szerencsétlenség nem történt. Az össze nem törött padokat azután kivitték a Kálvária térre, amely szépen be volt fásítva, és ha az idő engedte, ott folyt a tanítás az év végéig. Ugyanazon év novemberére már elkészült a jelenlegi emeletes iskola, 4 tanteremmel és 3 tanítószobával, mivel a gyermekek nagy száma miatt szervezni kellett a 3. tanítói állást. Ez már osztály- tanítói állás volt, a tanítót a község fizette, az akkori törvényes minimummal, 300 forinttal, lakással és fűtéssel. Érdemes idézni Hajas Erzsébet tanítónő visszaemlékezéseiből is: „1944. végén, másfél napi harcok árán szabadultunk fel. Az oktatás 1944. október 18-tól 1945. május 1-ig szünetelt, mert az iskola épületeit hadikórházzá alakították át. Mi tanítónők ápolónőkként dolgoztunk a sebesült katonák egészségének visszaadásáért. A tanítás végül is rendkívül nehéz körülmények közt kezdődött meg, hiszen a háború tönkretette a berendezést: padok például egyáltalában nem álltak rendelkezésre. Jellemző, hogy sok gyermek a fejőszéket, hozta magával hazulról, hogy legyen mire ülnie. 1945. őszére azonban, mire kezdődött az új tanév, helyreállították az iskolát. 1949. májusában volt iskolánk államosítása, ami teljesen zökkenőmentesen és szükségszerűen zajlott le”. Pille, röpike, gereben, vászonlepedő Az iskolaépület folyosóján levő egyik vitrin jóvoltából némi ízelítőt kaphatunk az egykori divatból: a pincehelyi asszonyok öltözködéséből. Pille, röpike, bőszoknya. A pillét a fiatalasszonyok — menyecskék — viselték házasságuk első évében, s természetesen ünnepnapokon. A kontyra erősítették, a gyöngyökkel s más díszekkel kirakott szárnyrész kilátszott a kendő alól. Minél tehetősebb Bevált a diákotthon SCHVÁB GYÖRGY, az általános iskola igazgatója: — Tavaly általános iskolai diákotthont létesítettünk a kültelki gyermekek részére. Általános iskolai diákotthon már jó pár helyen létesült az országban, de csak a felsó tagozatosok részére. Mi azonban abban a helyzetben voltunk, hogy az alsó tagozatosokat is be kellett hozni a faluba, különben nem tudnánk biztosítani tanításukat. A napi bejárás a távolság és a rossz útviszonyok miatt elképzelhetetlen, tehát nem volt más választásunk. Egy kicsit tartoliunk ettől a megoldástól, mert hiszen nem állt rendelkezésünkre tapasztalat, s úgy véltük, hogy az alsó tagozatosokkal sok baj lesz, nehezen szokják meg az intézetet. a családi környezetből való kikapcsolódásuk zavarokkal jár stb. Most már mögöttünk van egy tanév, s ez úgyszólván minden tekintetben jó tapasztalatokat hozott. Az alsó tagozatosok majdnem könnyebben megszokták az intézetet, mint á felsősök. Persze, a felsősök is viszonylag könnyen megszokták, olyannyira, hogy némelyik legszívesebben még a nyárra is itt maradna, A diákotthon oktatási és nevelési szempontból egyaránt jó hatással volt a kültelki gyermekekre. Olyan gyermek is akadt, aki meglehetősen primitív környezetből került ide, otthon a szülők nem sokat törődtek vele, itt azonban gyorsan megszokta, megszerette a rendszeres tisztálkodást, illemtudó viselkedést. Igaz, nem kis pénzbe került a diákotthon, s a fenntartása sem olcsó, de nem szabad elfelejteni, hogy az felel meg a mi oktatási elveinknek, ha a kültelki és nem kültelki gyermekek egyaránt magas színvonalat érnek el. volt valaki, annál díszesebb volt a pille. A bőszoknya 5—6 szeles, ami azt jelenti, hogy ötször-hatszor olyan széles volt mint a véganyag. Alája felvettek egy csomó péntőt, a 'derékra pedig úgynevezett pu- fándlit erősítettek, hogy a péntő, illetve a szoknya jobban — szélesebben — álljon. Szabó János tanár: — A Kapos és Koppány vidékének is megvolt a maga sajátos népviselete. Ez erősen eltért a sárközitől, s e vidék magyar községeire korlátozódott. Pincehelyen mint jómódú községben nagyon divatos volt ez az öltözék. Édesanyám 35 éven keresztül varrónőként dolgozott a faluban, rengeteg ilyen ruhát készített. A háború utáni években még viselték a bőszoknyát, pillét, meg az úgynevezett röpikét, ami blúz-szerű ruhadarab volt, manapság azonban már nem viseli senki sem. Azért tettük ide a vitrinbe, hogy a fiatalság legalább ezen keresztül megismerje. Nem viseli senki sem ezeket a ruhadarabokat, de nagyon érdekes, hogy mégis ragaszkodnak hozzá. A vitrin részére például alig tudtunk összeszedni néhány darabot. — E vidéken sok kender terem. A házilagos feldolgozás divatos-e még? — Nem. A háborút követő évtizedben az is kiveszett fokozatosan. Az én gyermekkoromban még sok kendert feldolgoztak házilagosan. Több helyen voltak úgynevezett kenderáztatók: a levágott, megszárított, s a levélzetétől megtisztított kendert hosszabb ideig áztatták, miközben a szálrész levált, majd kimosták, megszárították, s következett a tilolás, a pozdorjá- nak és a szálrésznek a teljes különválasztása. A szálrészt gerebenezték, tiporták, a téli hónapokban pedig megfonták, majd megszőtték. A legtöbb házban vászonlepedőt használtak, de készítettek vászonból nadrágot, gatyát és sok más egyebet is. Napjainkban is termesztenek kendert, de már ismeretlen a házilagos feldolgozás : a kendert átadják a kendergyárnak, s az dolgozza fel. BODA FERENC A pincehelyiek partizánakciói Dr. Horváth Árpád írja A Tolna megyei 1848-as szabadságharcosok nyomában című tanulmányában: „Pincehely, Gyánt... egész eréllyel megtagadták az élelem kiszolgálását a vonuló horvát seregnek, sőt készek voltak minden órában a tömeges felkelésre. Amikor Róth serege a faluba érkezett megpihenni, a község lakosai a szomszédos helységek nemzetőreivel a környező erdőkbe vették be magukat. A harcoló csapatok elvonulása után a faluban maradt podgyászőrséget azután az erdőkből visszatért nép lefegyverezte és a zsákmányt szétosztotta. Amikor Róth erről értesült, Pincehely megfenyítésére visszafordult. Büntetésül hadisarcként 24 ökröt, 6000 birkát, 300 akó bort és 2000 pengőforintot követelt a pincehelyi néptől. Felszedette a Kapos hídját, ágyúit a községnek sze- geztette, azt felgyújtotta, és szörnyen kegyetlenkedett. Végeredményben a pincehelyi és környéki népnek ezek a partizánakciói késleltették Róthnak az időben való egyesülését Jellasiccsal, aki emiatt vesztette el a pákozdi csatát, és ezért kellett Róthnak is kapitulálnia Ozoránál a magyar seregek előtt.” „Az én hobbym. Bakonyi József, a tanács gazdálkodási előadója: — Minden embernek van egy hobbyja. Az enyém az, hogy nagyon szeretek foglalkozni a falu történetével. Írott anyagunk nem sok van, de hallomásból összegyűjtött annál több. Hallomásból tudjuk, hogy Pincehely valamikor mezőváros volt, Vörösmarty pedig itt írta a Zalán futását, de így ismeretes az úgynevezett károlyvárosi rész története is. Saját falumban taníthatok Szabó András, tanár: — Én is bennszülött vagyok Pincehelyen, s nagyon örülök, hogy saját falumban taníthatok. Egyébként a mi falunknak jellegzetessége, hogy sok az olyan tisztségviselő, aki itt is született. Szívesen telepednek meg a mi falunkban máshonnan érkezett emberek is. Pincehelyen valahogyan mindenki megtalálja a számítását. Az adóügyes Kovács József, a tanács adóügyese már elérte a nyugdíj- korhatárt. Pincehelyen született, s jó pár évig ebben a nem éppen népszerű beosztásban dolgozott saját falujában. — Mondja, lehet-e valaki úgy adóügyes a saját falujában, hogy közben a barátság, jó ismeretség is fennmarad mindenkivel? — Szerintem lehet. Sőt. nagyon egyszerűen. -Én például mindenekelőtt arra ügyeltem, hogy amikor valakinél vendégségben voltam, vagy valaki megállított az utcán, szórakozóhelyen adóügyben, mindig nagyon gyorsan elintéztem az egészet azzal, hogy jöjjön be a tanácshoz hivatalos időben, s majd ott megbeszéljük. Ott viszont már hivatalos minőségben, tehát nem mint jó ismerősök, barátok beszéltünk az adóról. Csupán ennyi az egész. Ezt mindenki megszokta, természetesnek veszi, és mivel mindenki ügyeit a hivatalos helyiségben intézzük, nem is hiányolja senkj a kivételt.
