Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-19 / 139. szám
követnek el. E politika ellen az Izraeli Kommunista Párt, s az ország más haladó erői, Az arab népek keményen, tovább harcolnak szabadságuk, függetlenségük és nemzeti haladásuk védelmében, Összes megszállt területük visszacsatolásáért, a Palesztinái arab népek nemzeti jogainak elismeréséért. A megszállással szembeforduló ellenállási mozgalom egyre terebélyesedik, különböző formákat ölt, s egyre Növekvő támogatásra talál. Az arab népek oldalán áll a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom, és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői, s a tőkés országok közvéleményének egyre szélesebb körei. Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel A nemzetközi jogot durván megszegve, tovább fenyegeti a Kubai Köztársaság függetlenségét, gazdasági blokádot próbál szervezni Kuba ellen, s provokációs és felforgató tevékenységet folytat ellene. A bátor kubai nép azonban kommunista pártja vezetésével, a Szovjetunió, más szocialista országok, a latin-amerikai haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával állhatatosan védelmezi szuverenitását és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretolt állását az amerikai földrészen. Európában működik az északatlanti tömb — az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze. Tengelye — Washington és Bonn szövetsége. Az Egyesült Államok, az NSZK és Anglia vezető körei az' európai népek akaratával nem törődve, mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák e tömb életét, erősítsék szervezetét. s fenntartsák az Egyesült Államok „katonai jelenlétét” az európai kontinensen. Főképpen a NATO segítségével újjászületett és megerősödött nyugatnémet imperializmus — a háborús veszély fő tűzfészke — Európa szívében. Á Német Szövetségi Köztársaságban. ahol a neonácizmus és a militarizmus mindjobban erőre kap. az imperialista vezető körök a második világháború eredményeinek revízióját és számos európai állam határainak megváltoztatását célzó revansista programmal lépnek lek Ez a politika, amely mindenekelőtt az első német szocialista munkás-paraszt állam — a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányul, az ösz- szes európai népek biztonságát és a világbékét fenyegeti. Fontos szerepet játszanak az imperialista tervekben a Földközi-tenger térségének országai. Az amerikai imperializmus, amely jelentős katonai támaszpontokkal rendelkezik Spanyolországban, a harcoló spanyol nép akarata ellenére támogatta és támogatja a Franco-rendszer fennmaradását. A Földközi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szolgál az amerikai 6. flotta és a katonai támaszpont-rendszer, amely veszélyezteti a népeket, a béke ügyét ebben a térségben. A ciprusi helyzet többszöri kiéleződése és a görögországi fasiszta puccs az imperialisták műve, akik támogatják az ezredesek juntáját. Délkelet-Ázsia, a Távol-Kelet az egyik fő térség, ahol az imperialisták az agresszió és a háborús kalandok politikáját folytalják. A SEATO-t, az ANZUS-t, áz úgynevezett amerikai—japán biztonsági szerződést kiegészíti, hogy az amerikai fegyveres erők tényleges megszállás alatt tartják a Csendes-óceán és az Indiai-óceán délnyugati részét. Ez az egész rendszer mindenekelőtt az ázsiai szocialista országok, e térség nemzeti felszabadító mozgalmai, valamint semleges és el nem kötelezett államai (Folytatás az í: o'rtíairSt.1) ellen irányul, Az amerikai imperialisták változatlanul megszállva tartják Tajvan szigetét, a Kínai Népköztársaságeá- idegeitíthetetlen részét, meggátolják, hogy a népi Kína megkapja törvényes jogait az ENSZ-ben. Az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, katonailag megszállva tartják Dél-Koreát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítéséért küzdő haladó erőket. Agressziós cselekedeteket hajtanak végre Laosz ellen és provokációkat Kambodzsa ellen, hatalmas katonai támaszpontokat létesítettek Thaiföldön és ezeket szüntelenül bővítik. Erős nyomást gyakorolnak Indiára azzal a céllal, hogy az feladja az el nem kötelezettség és a független gazdasági fejlődés politikáját. Az imperialisták támogatták az indonéziai népellenes puccsot, amelynek során a kommunisták és más demokraták százezreit irtották ki. Indonézia reakciós körei folytatják a véres leszámolást, ami az indonéz forradalom vívmányainak felszámolására vezet, és azzal a veszéllyel fenyeget, ' hogy az ország elveszti függetlenségét. Megnövekedett az imperializmus aktivitása egész sor afrikai országban. Az imperializmus iparkodik megállítani a felszabadító harc kibontakozását, megőrizni és megszilárdítani hadállásait a kontinensen. Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok, Nyugat-Né- metország és Japán imperialistái széleskörűen élnek itt a gazdasági, politikai, ideológiai behatolás és leigázás neokolo- nialista módszereivel. Az imperializmus terveinek megvalósítása érdekében hajtott végre Kongóban (Kinshasa) fegyveres beavatkozást, reakciós államcsínyeket szervezett Ghánában és más országokban, Nigériában az ország szétta- golásának szándékával mesterkedett, a Dél-afrikai Köztársaságban és Rhodesiában támogatja a fasiszta fajüldöző rendszereket, politikai és katonai támogatásban részesít reakciós és nemzetellenes klikkeket, államközi konfliktusokat és törzsi viszályokat szít. Felveszi fegyvertárába a monopóliumok gazdasági nyomását és expanzióját is. A portugál gyarmatosítók a fegyver erejével és a NATO segítségére támaszkodva igyekeznek megtartani birtokaikat. Az amerikai imperializmus fokozza gazdasági behatolását, valamint politikai, ideológiai és kulturális beavatkozását Latin-Amerikában. Szövetségben a helyi reakció erőivel, olyan politikát folytat, amelynek célja, hogy megakadályozzon más népeket Kuba példájának követésében. Szembeszegül minden olyan lépéssel, amely a gazdasági és a valóságos politikai függetlenség elérését célozza. Az amerikai imperializmus ezért terjesztette elő a „Szövetség a haladásért” programot. Ebből a célból folyamodik az uralom új, leplezett formáihoz. Politikája szolgálatába állítja az Amerikai Államok Szervezetét és az amerikaközi katonai szövetséget, erőfeszítéseket tesz az úgynevezett „amerikaközi békefenntartó erők” létrehozására, igyekszik jogot vindikálni magának bármely latin-amerikai ország ügyeibe való katonai beavatkozásra, úgy, mint ahogyan ezt a Dominikai Köztársaságban és Panamában tette. Az amerikai imperialisták reakciós diktatúrákat támogatnak és honosítanak meg, részben államcsínyek útján, erősítik a szakadár tevékenységet a szakszervezeti mozgásban, kiszélesítik befolyásukat ,a fegyveres és rendőri erők kötelékeiben, a népi mozgalmat sújtó, megtorló intézkedéseket sugalmaznak. Közvetlenül részt vettek egyes iattnamerütaí országokban a partizán ellenes katonai akciókban. Az Egyesült Államok imperialista politikája azonban súlyos nehézségekbe ütközik Nem sikerült stabilizálnia a reakciós rendszereket, és nem sikerült kieszközölnie az ösz- szes kormány beleegyezését az „amerikaközi békefenntartó erők” létrehozásához. A „Szövetség a haladásért” program vereséget szenvedett. Más imperialista hatalmak, különösen Nyugat-Németor- szág és Japán, szintén erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megerősítsék pozícióikat ezen a földrészen. Az imperialista agresszió egész politikája, amely fenyegeti a világbékét, s a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenségét, a kapitalista országokban — tekintet nélkül a politikai felfogásbeli és világnézeti különbségekre — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság és a diákság, valamint a legszélesebb tömegek növekvő ellenállásába ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja az egész amerikai imperialista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen fellépő demokratikus erők harcos megmozdulásait. A vietnami nép hősies harca Japánban és más ázsiai országokban, kiszélesítette az amerikai katonai támaszpontok megszüntetéséért és az ezeket az országokat a Pentagon politikájával összekapcsoló szerződések felmondásáért indított mozgalmat. Még az Egyesült Államokban is — magában az agresszió kiindulási pontjában — tömegmozgalom indult a háború és a militarizmus ellen. Nyugat-Európában az agresszív NATO ellen, valamint az államközi kapcsolatok normalizálásáért és az együttműködés fejlesztéséért, az európai biztonság biztosításáért indított mozgalomba a lakosság egyre nagyobb rétegei kapcsolódnak be. Nyugat-Németor- szágban is növekednek azok az erők, amelyek aktívan fellépnek a revansizmus és a militarizmus ellen. Azokban az országokban, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak ma is, egyre hangosabban követelik az agresszió e bázisainak felszámolását. A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás, belügyeik- be való leplezetlen amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájkmozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciói arról tanúskodnak, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erősebb ellenállást tanúsítanak az Egyesült Államok diktátumával és az amerikai katonai tervekkel szemben. Egyes országokban a forradalmi erők az oligarcha és az imperializmus uralmával szemben a fegyveres harc eszközéhez nyúlnak. A népek nemzeti érzelmei és a gazdasági nehézségek még egyes kormányokat is fontos antiimperialista intézkedések meghozására késztethetnek. Ebből ered a szocialista országokkal, köztük a Kubával való kapcsolatok megteremtésének vagy kiszélesítésének irányzata. A demokratikus és antiimperialista harc élén a kommunista és munkáspártok állnak. A reakciós kamarillák hiába üldözik őket, bátran és önfeláldozóan harcolnak a tömegek követeléseinek kielégítéséért és a forradalmi átalakulásokért. Az ázsiai és afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fellendülése erős csapást mért az imperialista pozíciókra ezeken a földrészeken. Az ottani népek a komoly nehézségek ellenére folytatják a harcot a kolonializmus és a neokolonializmus ellen, s ezzel kiveszik részüket az általános iám adásból az imperializmus ellen. fia utolsó évtized eseményei még erőteljesebben leplezték le az amerikai imperializmust, mint a világ Kizsákmány olójái és csendőrét, s a felszabadító mozgalmak engesztelhetetlen ellenségét. Az amerikai monopóliumok befészkelték magukat számos ország gazdaságába. Ezekben az országokban növelik tőkebefektetéseiket, s igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a gazdasági kulcspozíciókat. A nyugatnémet Imperializmus, miközben növeli gazdasági erejét, hadigépezetét is kiépíti. Az atomfegyver birtoklására törekszik, fokozott erőfeszítéseket tesz a nyugat-európai hegemónia megszerzéséért. Szembehelyezkedik minden Olyan intézkedéssel, amely a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhülésére vezetne. a neokolonializmus és a terjeszkedés politikáját folytatja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokkal szemben. Anglia — a brit Imperializmus gyengülése ellenére — továbbra is az egyik fő imperialista hatalom, amely neokolo- nialista módszerekkel igyekszik megőrizni afrikai, ázsiai, karib-tengeri és közel-keleti pozícióit, de olykor közvetlen katonai intervencióhoz is folyamodik. A világpolitika fő kérdéseiben az Egyesült Államok egyik legaktívabb partnere. A NATO-ban az egyik vezető agresszív erő és szorosabb szövetséget igyekszik kiépíteni Nyugat-Németországgal. Erősödik a japán imperializmus és fokozza terjeszkedését, főleg Ázsiában. Japánban újra felüti fejét a militarizmus. Az ottani vezető körök, amelyeket számos kötelék fűz össze az amerikai imperializmussal, ténylegesen a Vietnam ellen háborút viselő Egyesült Államok egyik fegyvertárává tették az országot, és részt vesznek a koreai nép ellen folytatott mesterkedésekben. A francia imperializmus tartani és érősíteni próbálja világgazdasági és világpolitikai pozícióit. Makacsul folytatja nukleáris ütőereje kiépítését, s nem hajlandó csatlakozni olyan intézkedésekhez, amelyek előmozdíthatnák a leszerelés ügyét. Fenntartja gyarmati uralmát Guadeloupe, Martinique, és Réunion szigetének, valamint egyes afrikai és óceániai országok népei fölött, nem hajlandó elismerni az ottani népek önrendelkezési jogát, megtagadja tőlük azt a jogot, hogy maguk intézzék saját ügyeiket. A francia imperialisták, kihasználva maradék befolyásokat volt gyarmataikon és a kolonialista politika új módszereihez folyamodva, főleg Afrikában fejtenek ki élénk tevékenységet. Fokozódik az olasz monpol- tőke expanziója. Egyre erősebben mutatkozik meg az egyenlőtlen gazdasági fejlődés a különböző imperialista hatalmak között, és az egész tőkésvilágban. Az élet igazolja, hogy helyes az a marxista—leninista tétek amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és kereskedelmi konkurrencia, mind nagyobb méreteket ölt a pénzügyi és valutaháború. Fokozódik a versengés Nyugat-Európában, beleértve a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az I Egyesült Államok között szintén egyre hevesebb a vetélkedés. A piacokért és a maximális profitért folyó harcba tevékenyen bekapcsolódik a japán imperializmus is. Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták között, A NATO szintén komoly válságot él át. Recseg-ropog az Ázsiában létrehozott hét agresszív tömb — a CENTO és a SEATO. Nyugat-Európa a tőkésországok viszályainak színterévé válik. Mindez gyengíti az' imperialista világrendszert, és keresztezi az amerí^ kai imperializmus hegen»; niszükus terveit. Éleződnek az. ellentétek az imperialista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a háborúra orientálódó legharciasabu csoportosulások, másfelől az olyan csoportok között, amelyek számot vetnek a világ új osztályerőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával, s hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz, és ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk keli a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményeként alakult ki Európában, s kezdik megérteni az NDK elismerésének szükségességét. Számos állam az amerikai nyomás ele- nére elismerte a VDK-t és a KNDK-t. A kommunista és munkáspártok. a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban jelentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni, s a béka és a haladás érdekében felhasználni ezeket az ellentéteket Mindegyik imperialista álJ lám saját céljait követi, ugyanakkor azonban valamennyi az imperialista világ= rendszer egy-egy láncszeme. A .jelenkori imperializmus, amely alkalmazkodni próbál a két renclszer harcának fel; tétéleihez, s a tudományosműszaki forradalom követelményeihez, néhány új vonással rendelkezik. Erősödik állammonopolista jellege. Egvra nagyobb mértékben folyamodik olyan szabályozókhoz, amilyen a termelés és a tőka monopolista koncentrációjának: állami ösztönzése, a nemzeti jövedelem mind nagyobb hányadának állami újrafelosztása, a monopóliumok hadimeg- rendelésekhéz juttatása, az ipari és tudományos kutatási- fejlesztési programok állami finanszírozása, országos gazdaságfejlesztési programok kidolgozása az imperialista integráció politikája, s a tőkeexport számos új formája. Az állammonopolista szabályozás azonban — amely a monopoltőke érdekeinek megfelelő formákban és méretekben megy végbe a monopoltőke uralmának megóvása céljából — nem képes megfékezni a kapitalista piac ösztönös erőit. Úgyszólván egyetlen tőkésország sem kerülte el a gazdaság számottevő ciklikus ingadozásait és visszaeséseit. Az egyes országokban az ipari termelés gyors növekedésének időszakai a lassú növekedés időszakaival, sőt gyakran a termelés visszaesésének időszakaival váltakoznak A tőkésrendszert heves valuta- és pénzügyi válság gyötri. A tudományos-műszaki forradalom példa nélkül álló lehetőségeket kínál az emberiségnek a természet átalakítására. hatalmas anyagi javak létrehozására, az ember alkotóképességének megsokszorozására. E lehetőségeknek min- den ember javát kellene szolgálniuk, a kapitalizmus azonban a profit növelésére és a dolgozók kizsákmányolásának fokozására használja" ki a tudományos-műszaki forradalmat. . A tudományos-műszaki forradalom meggyorsítja a gazdaság társadalmasításának folyamatát: a monopóliumok uralmának viszonyai között ez a társadalmi antagonizmusok még nagyobb méretekben és még^ kiélezettebben megvalósuló újratermelésére vezet. Nemcsak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Mindenekelőtt a tudományos- műszaki forradalommal meg- r-íló r-- mind-mr : lehelt olyLhs,., a t oldalon.)
