Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-19 / 139. szám
MAI SZÁMUNKBÓL: iiiv Szekszárdi, ’fcemi Könyvtár , Leonardo da yügy. imae mouemmttGf’BsmsF&m» NÉPÚJSÁG É a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP}Ä~1 XIX. évfolyam, IW. szán ÁRA: 90 FILLÉR Csütörtök, »69. június ». Vasúti tolvajokat ítéltek el 9« tt. Még nagyobb rangot a Gemenc kupának 10. O. Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erő akciéegysége ' A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának 1969. június 17-én Moszkvában elfogadott fődokumentuma A kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácskozása a világ fejlődésének felelősségteljes időszakában zajlott le. A világban hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki. Az imperializmus elleni harcban egyesül korunk három hatalmas ereje: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom. A jelenlegi szakaszra jellemző, hogy egyre nagyobbak a lehetőségek a forradalmi és haladó erők újabb előrenyomulásához. Ezzel egyidőben azonban növekednek azok a veszélyek is, amelyeket az imperializmus és agresszív politikája okoz. Az imperializmus, amelynek általános válsága tovább mélyül, továbbra is elnyom sok népet, s továbbra is a béke és a társadalmi haladás ügyét fenyegető szüntelen veszély forrása. A kialakult helyzet megköveteli a kommunisták és az összes antiimperialista erők akcióegységét annak érdekében, hogy mind újabb lehetőségek maximális kihasználásával szélesebb körű támadást bontakoztassanak ki az imperializmus ellen, a reakció és háború erői ellen. A tanácskozás megvitatta az imperializmus elleni harc időszerű feladatait, és a komm unisták, az összes antiimperialista erők akcióegységének problémáit. A demokrácia, az egyenjogúság és az internacionalizmus szellemében lezajlott eszmecserék eredményeként a tanácskozás részvevői közös következtetésekre jutottak a világ helyzetét és az ebből eredő feladatokat illetően. I. Az emberiség olyan helyzetben lépett évszázadunk utolsó harmadába, amelyben éleződik a haladás és a reakció, a szocializmus és az imperializmus erőinek történelmi párharca. Ez a párviadal az egész világon a társadalom életének valamennyi fő területén folyik: a gazdaság, a politika, az ideológia és kultúra területén. A forradalmi világmozgalom, egyes osztagainak nehézségei és kudarcai ellenére, folytatja támadását. Az imperializmus ellentámadásaival sem volt képes a maga javára változtatni az általános erőviszonyokat. A Szovjetunió és a többi szocialista állam növekvő gazdasági, politikai és katonai ereje, békeszerető külpolitikája, a nemzetközi proletariátus megmozdulásai, az imperializmus ellen, a nemzeti felszabadulásért harcoló emberek akciói és a békemozgalom hatalmas méretei révén, sikerült megakadályozni a világháború kirobbantását. A szocializmus, amely győzelmet aratott a föld területének egyharmadán, újabb sikereket ért el az emberek gondolkodásának és szivének megnyeréséért folyó világméretű csatában. Az utóbbi tíz esztendő eseményei megerősítették a korunk jellegére, tartalmára és alapvető irányzataira, vonatkozó marxista—leninista értékelés he- helysségét. Korunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Jelenleg megvannak a reális feltételek korunk legfontosabb problémáinak, a béke, a demokrácia és a szocializmus érdekeit szolgáló megoldására, valamint arra, hogy újabb csapásokat mérjünk az imperializmusra. Az imperializmus azonban, annak ellenére, hogy mint világrendszer, nem vált erősebbé, továbbra is komoly és veszedelmes ellenfél. A fő imperialista hatalom az Amerikai Egyesült Államok agresz- szivitása fokozódott. Az imperializmus agresszív politikájának alapja az a törekvés, hogy minden elképzelhető eszközzel gyengítse a szocializmus állásait, elnyomja a népek nemzeti felszabadító mozgalmát, akadályozza a kapitalista országok dolgozóinak harcát, feltartóztassa a kapitalizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folyamatát. Egyre mélyül az imperializmus és a szocializmus között világméretekben mutatkozó alapvető ellentmondás. A kapitalista hatalmak, a két világrendszer közötti harc kiéleződésének közepette, növekvő ellentéteik mellett is igyekeznek egyesíteni erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy fenntartsák és megszilárdítsák a kizsákmányolás és az elnyomás rendszerét, visszaszerezzék elvesztett állásaikat Az amerikai imperializmus arra törekszik, hogy megőrizze más kapitalista államokra gyakorolt befolyását és velük együtt folytasson közös politikát az osztályharc fő területein. Az imperializmus agresszív stratégiájának éle, akárcsak korábban, ma is mindenekelőtt a szocialista államok ellen irányul. Az imperializmus nem mond le a szocializmus elleni nyílt, fegyveres harcról. Szakadatlanul fokozza a fegyverkezési hajszát, aktív működésre próbálja serkenteni a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni agresszió céljából létrehozott katonai tömböket, mind élesebb ideológiai harcot folytat a szocialista országok ellen, s igyekszik lefékezni gazdasági fejlődésüket. Az imperializmus a munkás- mozgalom ellen harcolva, lábbal tiporja a demokratikus jogokat és szabadságjogokat, leplezetlen erőszakot alkalmaz, a rendőrterror kíméletlen módszereihez és munkásellenes törvényekhez folyamodik. Emellett felhasználja a demagógia, a burzsoá reformizmus eszközeit, az opportunizmus ideológiáját és politikáját is, szüntelenül új módszereket keres, hogy a munkásmozgalmat belülről megossza, s „beillessze” a kapitalista rendszerbe. A nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcában az imperializmus egyfelől makacsul védelmezi a gyarmati rendszer maradványait, másfelől a neo- kolonializmus módszereit alkalmazva próbálja akadályozni a fejlődő államok és a nemzeti szuverenitásukat kivívott országok gazdasági és társadalmi előrehaladását. Ezzel a céllal támogatja a reakciós köröket, gátolja az elmaradott társadalmi struktúrák felszámolását és igyekszik megnehezíteni az előrehaladást a szocializmus útján, vagy a szocialista távlatot nyitó haladó, nem kapitalista úton. Az imperialisták olyan gazdasági megállapodásokat és katonai-politikai paktumokat kényszerítenek ezekre az államokra, amelyek csorbítják szuverenitásukat, kizsákmányolják az említett országokat a tőkekivitel, a nem egyenlő kereskedelmi feltételek, az árakkal és valutaárfolyamokkal kapcsolatos manipulációk, kölcsönök révén, valamint az úgynevezett „segély” különféle formái és a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomása útján. Tovább mélyül a szakadék a magasan fejlett kapitalista államok és a tőkésvilág többi országainak zöme között; sok ilyen országban súlyos probléma az éhezés. Az imperializmus, a reakciós nacionalizmust ösztönözve, súrlódásokat idéz elő a fejlődő országokon belül és széthúzást támaszt közöttük. Az antikommunizmus segítségével próbálja megosztani ezekben az országokban a forradalmárokat és elszigetelni őket legjobb barátaiktól — a szocialista államoktól és a kapitalista országok forradalmi munkásmozgalmától. Az imperializmus, felhasználva katonai-politikai tömbjeit és idegen területeken lévő támaszpontjait, a gazdasági nyomás és a kereskedelmi blokád eszközeit, fenntartja a feszültséget a világ számos térségében. Pénzbeni és politikai támogatást nyújt a reakciós szervezeteknek, fokozza a politikai nyomást. Az imperializmus minden fegyverét beveti. Közéjük tartoznak a'fegyveres intervenciók, a kegyetlen repressziók — különösen ott, ahol a hitre a legélesebb formákat ölti, és ahol a forradalmi erők fegyverrel a kézben küzdenek — az ellenforradalmi összeesküvések, a reakciós és a fasiszta államcsínyek, a provokáció és a zsarolás. A szocializmus nemzetközi pozícióinak megszilárdulását tapasztalva, az imperializmus a szocialista világrendszer egységét igyekszik gyengíteni. A nemzetközi forradalmi mozgalomban felmerült nézeteltéréseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani e mozgalom sorait, az antikommunizmus szolgálatába, a szocializmus. a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatási eszközöket. Az imperializmus az elmúlt évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált, amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget. Az amerikai imperializmus azonban kénytelen számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciájával és a nukleáris rakéta- háború esetleges következményeivel. Egyre nehezebbé és veszélyesebbé válik számára megkockáztatni egy új világháború kirobbantását. Az amerikai vezető körök ebben a helyzetben, anélkül, hogy lemondanának egy ilyen háború előkészületeiről, a fő súlyt a lokális háborúkra helyezik. Egyre szembetűnőbb azonban az ellentmondás az imperializmus „erőpolitikája”, s az imperializmus reális lehetőségei között. Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, s visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg. A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyítja az ellentmondást az imperializmus agresszív tervei, s az imperializmus lehetőségei között e tervek megvalósítására. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb imperializmus, az amerikai imperializmus szenved el Vietnamban. A vietnami fegyveres intervenció különleges helyet foglal el az amerikai imperializmus katonai-politikai terveiben. Az agresszor terve az volt, hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiában, elzárja Délkelet-Ázsia népei elől a szabadság és a haladás útját, csapást mérjen a nemzeti felszabadító mozgalomra, s próbára tegye, menynyire szilárd a szocialista országoknak, a világ összes dolgozóinak proletár szolidaritása. Az amerikai imperializmus azonban, noha óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel. Vajon mi késztette erre? A vietnami nép példátlan hősiessége, a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front messze tekintő politikája, az a sokoldalú segítség, amelyben a többi szocialista ország, elsősorban a Szovjetunió részesítette a vietnami népet, az egyre fokozódó, harcos nemzetközi szolidaritás, amely mindenütt a világon, még az Egyesült Államokban is kibontakozott. A bűnös vietnami intervenció az Egyesült Államok jelentős erkölcsi és politikai elszigetelődésére vezetett, még nagyobb néptömegeket, újabb társadalmi rétegeket és politikai erőket sorakoztatott fel az imperializmus ellen, számos országban meggyorsította fiatalok millióinak bekapcsolódását az antiimperialista harcba, kiélezte az imperialista hatalmak ellentéteit, sőt újabb ellentéteket váltott ki közöttük. A hős vietnami nép sikerei meggyőzően tanúsítják: napjainkban egyre inkább lehetővé válik, hogy vereséget mérjenek az imperialista agresszióra azok a népek, amelyek minden eszközzel, eltökélten védelmezik függetlenségüket, szuverenitásukat és szabadságukat és széles körű nemzetközi támogatást élveznek. A Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett elő az izraeli hódítóknak az EAK, Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszereit, el akarták nyomni az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozícióikat. Ez azonban nem sikerült nekik. Mégis Izrael uralkodó erői, amelyek a világreakció, többek között a cionista körök támogatásában részesülnek, figyelmen kívül hagyják az arab államok és a békeszerető népek követeléseit, s nem törődnek az ENSZ határozatával, amelynek értelmében az izraeli csapatokat ki kell vonni a megszállt területekről. Folytatják a terjeszkedés és az annexió politikáját, és szüntelenül újabb háborús provokációkat (Folytatás a 2. oldalon.) m <9b
