Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-15 / 136. szám
\ Megjelent a Művelődés Érdekes tanulmányok, hasznos útmutatások IHÄSZ—KOVÁCS ÉVA KÉT VERSE: SZEÁNSZ Azt a szerelmet idézem, amely az önámításig igaz volt: amikor fehér-félhold melledre simultam, s te telihold-mellemre simultál. Letéptem nyakamról becézésed, csókok rubinját, könnyek hazug-fényű gyémátjait, mint megúnt gyöngysort. Letéptem remegő falevél-kezeimmel. Mint egy noteszlapot, kitéplek magamból. S melyre kék áltatásaid fogalmaztad, a selyemlobogós eget is szétszakítom falevél-kezeimmel. Felgyújtom az erdők füvét, hogy szerelmed ezüst csodálatának nyoma se maradjon: haljon meg minden fa, virág, mindazok, kik látták testünket egymásraomolva, szemlélték a halotti tort: önnön, szép temetésünk. Szívemet, mint egy páncélgránátot zúdítom szerelmed tankja elé: A Szívtelenért pusztuljak magam is szívtelenül... Ajkad a csókhoz ne igazgasd! Ne tagadd — te is halott vagy, Húsvétot többé te se várhass! Lárva kiszáradt fogaink közt a mosolygás: fehér imádat. FELHÍVÁS Arcok mögött, arcom mögött, a világ halotti maszkja mögött elrejtve arca. Szélben, tengerzúgásban, fák szárnyas hangszereiben mindenütt ő énekel. Embernek nézve, isten, istennek épülve, váz; csak másolat... Magam vagyok, szerelem-szikia-erődben, kezemben szív-csoda-fegyver: Védd magad! Szép magyar nyelv Istenfája, kutyafája Rangjának növekedését a példányszám emelkedése is jelzi. Az, hagy a korábbi 800 helyett 1000 folyóiratot nyomtattak, az igények gyarapodását mutatja. Számon tartják és számítanak rá. Talán a számok mögött az. olvasótábor összetételének változása is rejlik; a korábban csaknem kizárólag pedagógusok- olvasta Művelődés térhódítása a más területen szellemi munkát végző érdeklődők között. Ez lenne kívánatos, ez biztosítaná a kellő olvasótábort, olyan bázist alakítva ki, mely új anyagi erőivel tetemesen hozzájárulna a lap fenntartásához, (tudniillik megvásárolnák) és nem utolsó sorban szellemi termékeivel el is látná azt. Mennyiben tükrözi ezeket az új változásokat a Művelődés idei első száma? A számok A folyóirat két történelmi tanulmányt tartalmaz, ezek közül dr. Kolta László feldolgozása kapcsolódik az iskolaügyhöz. Ezenkívül öt szoros értelemben vett nevelési, oktatási és módszertani írás, egy pedagógiai riport, s további egy, a pedagógia és népművelés határterületein mozgó, elemző cikk látott napvilágot a Művelődés hasábjain. Kifejezetten népműveléssel foglalkozó írás kettő akad. Oldalszámban 94:38 az arány a nevelésügy javára. A számok azonban „rideg objektivitásukkal” nem tárhatják fel a lényeget, kiindulási alapnak jók csupán. Ötven éve A folyóirat — mint az előrejelzésekből már korábban ismertté vált —, jubileumi emlékszámnak készült. Ezt bizonyítják: Cseh Gábor ízléses illusztrációja a címlapon, K. Balog János, dr. Kolta László és dr. Varsányi László tanulmányai. K. Balog János; Részletek Tolna megye 1918— 1919 évi történetéből c. munkája, az 1964-ben kiadott, „Tolna megye a Magyar Tanácsköztársaság időszakában” összefoglaló művének kiegészítése. Tartalmazza a legújabb kutatások eredményeit, különösen a polgári demokratikus forradalommal kapcsolatban. Rendkívül érdekes és értékes az, amit az átmeneti hatalmi és közigazgatási szervekről feltárt. Két paralell, létező államhatalmi szerv; a kormányzótanács és agy ötös, majd egy hármas direktórium intézte az ügyeket. E téren azonban még nincs lezárva a vizsgálódás, sok a fehér folt. K. Balog János kiművelt, gördülékeny stílusa élvezetes olvasmánnyá alakítja a tényék és következtetések szigorú halmazát. Dr. Kolta László a bonyhádi gimnázium hasonló időszakával foglalkozik helytörténeti tanulmányában. Mondanivalóját a rokonszenves tárgyilagosság, gondos forrás- feltárás és elemzés jellemzi. Szembetűnő viszont az észszerűbb központozás hiánya. Többek között „A tanulmányi helyzet” című fejezetbe zsúfolja az új típusú iskolák tantervét, a társadalomtudományi tanfolyamokat, a fizetésrendezést, a tanulók létszámáról, a félévi tanulmányi eredményről és a helyi demokratikus fejlődésről írottakat. A hivatkozási rendszer precízsége is kifogásolható. (A 108. oldalon hiányzik a forrás megnevezése). Dr. Varsányi László munkája, , a „Hogyan növelhetjük az iskolai ünnepélyek nevelőhatásait?”, összegezi a tapasztalatokat, mértéktartóan, kellő színvonalon. Újat azonban nem sokat mond. Talán ilyen hasznos tanács az, hogy az ünnepélyek hatékonyságát érdemes felmérni, kontrollálni. Hátrányos helyzetűek és a nyelvtábor Memoárszerű, pályadíjnyertes írásában a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozik Szenczi László. (Bízni bennük, tenni értük — érdemes). Rendkívül gazdag pedagógiai gyakorlatának elemzése, árnyalt megkülönböztetései révén jut el az okok feltárásához, indokolja meg a segítség- nyújtás módozatait. A konklúzió: „szeressétek őket. vigyázzatok rájuk, hiszen nem ők a hibásak!” Tehát szeretet, törődés, megértés. A pályamű nem tudományos igénnyel készült, mégis szerettük volna, ha mélyebb bepillantást nyújt a lelki sérültek (frusztráltak) defektusait leküzdő módszerek körébe. Ä tanulmányban felsoroltak elégtelennek tűnnek. A laikus ajkán mosolyt fakasztó cím valójában igen komoly mondanivalót vezet be. írója Vadász Terézia, a faddi igazgatóhelyettes nagyszerű pedagógiai felkészültséggel az óvodai nevelésben való kitűnő tájékozottsággal elemzi az óvodai boltos játékot. Valóban meglepő az a magabiztosság, s az igény, ahogy Vadász Terézia a látottakat rendszerezi és helyére rakja. S az írás túllép az elyont elméletieskedés körén, konkrét helyzeteket dolgoz fel, konkrét útmutatásokat ad. Ugyancsak hasznos tapasztalatok gyűjteménye, értékes következtetések tára Vajnai János és Betlehemi Antal közös dolgozata, mely egy 10 napos dombori nyelvtábor audiovizuális feltételeit, módszereit, eszközeit regisztrálja. A tábor célja a tökéletes orosz nyelvűség biztosítása, minél gazdagabb szókészlet, nyelvtani szabályok tudatosítása, ezáltal a nyelvi automatizmusok továbbfejlesztése. Ennek legfontosabb eszköze a technika (magnetofon, diavetítő, keskenyfilmvetítő, stb), módszere pedig a szituatív (helyzethez kötött) nyelvgyakorlat. Egyetértünk a szerzők végkövetkeztetésével, s csak ajánlani tudjuk a további kísérletezést. König István munkájáról csak a harmadik (befejező) rész után szólunk. Közművelődés E viszonylag szerényebb rovatban kapott helyet Mecseki Jánosné a gyermekkönyvtári munkával, Vásárhelyi Lászlónak az első szekszárdi néptáncfesztivállal és Tornyos Évának a népviseleti bemutatóval foglalkozó írása. Közös vonásuk a leíró jelleg, szisztematikus elemzésre alig került sor. (Kivétel Vásárhelyi cikke.) Mecsekin é írásában hiába vártuk, hogy az olvasási kedv kialakításáról szóljon, ami pedig — véleményünk szerint — a gyermekkönw- tári munkának sarkalatos feladata. * Összegezve a Művelődés új számának tapasztalatait: aktuális, változatos, küllemében vonzó folyóiratot kaptunk kézhez. Hasznos útmutatásokat, jól használható segédanyagokat tartalmaz, a megye szellemi termékeinek legjobbjait. Szeretnénk, ha a közművelődés fejezetei tovább bővülnének, növelve egyúttal a folyóirat olvasótáborát és népszerűségét is. Ma eléggé enyhe szidalomnak számít, ha valakinek, vagy valaminek istenfáját, kutyafáját emlegetjük, pedig eredetileg súlyos átkot, istenkáromlást jelentett. Az átokban szereplő istenfának ugyanis semmi köze a zádok- vagy szádokfához (hársfához), amelyből a pogány magyarok a véres áldozathoz használt edényeket, kelyheket készítették, még kevésbé az istenfa vagy seprőruta nevű jó illatú cserjéhez, melynek kis darabjait Sárközben talizmánként hordták a gyerekek és menyasszonyok. Az istenfa a pogány magyar ember házi istenének fából faragott bálványa volt (más nevén púpi, vagy baba; ezek emlékét őrzik az ún. kamennaja babák a Don és a Kubán vidékén). Istenfája őrködött családja, vagyona jósorsán, épségén kellő tisztelet és áldozatok fejében: a tisztelet híja, sérelem, káromlás pedig bosszúját idézte fel. Imádkoztak hozzá tehát, áldozatul minden ételből, italból tettek valamit a kezeiben tartott szilkébe, arcát megkenték zsiradékkal; a tűzáldozat- hoz pedig a rítus által előírt jó fát gyújtottak, mert ha valaki „rossz fát tett a tűzre”, az istenke megtorolta. (A hajítófa nem sokat érői primitív fegyver volt: kihegyezett fadarab, mely ügyesen elhajítva, sebet ejthetett.) A bálvány a nomád időkben a sátor bejáratánál állt őrzőül, a letelepedés után a kaput és a kerítést kapcsolták hozzá ugyanebből a célból innen ered a „kapubálvány” szó. Faluhelyen ma is találni még emberfejben végződő kapufélfákat; általában a kaput tartó oszlopok golyó alakúra faragott felső vége a feledésbe merült bálványformát őrzi. Mindebből érthető, hogy az istenfa szidalmazása súlyos sértés, a legrosszabbat kívánó káromlás volt a régi magyarok szemében, olyasféle, mintha valakit a pokolba kívánunk; csakhogy akkor még hittek az átokban. Ennél is sértőbb szitkot, gyalázkodást jelentett, ha valakinek istenfáját kutyafának nevezték. A kutya ugyanis a pogány magyaroknál (általában a türk mongol népeknél) megvetett, tisztátalan állat volt, azaz a szidalom az illető istenét egy sorba állította vele. Ezek után világos, hogy az se ment nagyrabecsülésszámba, ha kutyába sem vettek valakit vagy valamit. Végül igen rút gyalázkodás volt, ha valakit kutyától származtattak, mondván: kutya teremtette, vagy eb adta. Ennek a kifejezésnek sok változata fordul elő a régi magyar nyelvben: eb-anyájú, eb-attású, eb ágyába született, avagy kutya-fo- ganású. A gyakori használattól jelentése is kiszélesült: ördög vigye, bánom is én stb. értelmében; így mondja a bujdosó „Buga Jakab éneke”: „Ej, eb az anyja... ! Mint élhetek, élek.” Talán kevesen tudják, hogy a fene-teremtette, fene egye meg s áltálában a fenével kapcsolatos variánsok mind a fenti jelentéskörbe tartoznak, minthogy a fene szó a régi magyar nyelvben kutyát jelentett, ám ez az értelme elmosódott. Csúf halált kívánt tehát, aki mást fenével, vagyis kutyával, azaz, tisztátalan állattal étetett meg. VÁRKONYI NÁNDOR CSUPOR TIBOR SZENTTVÄNYI ÉVA TELEFON Lényem felitta lényedet, És már csak Veled láttam. Színes selymet borítottál a világra, A nap arany volt, a zöld kimondhatatlan. S a piros titok. Most másnak mutatod már a fákat, S köröttem mindent szürke por borít. A helyed üres mellettem a járdán, S az egyedüllét fojtogat, szorít. Egy nap nem bírtam már a hangod nélkül; Kezemben remegett a telefon A hallgatásom is Te voltál bennem, S hangodban az a Másik válaszolt. LOVÁSZ PÁL: LITÁNIA Béke, béke, béke. béke: ezt mondd, ismételgesd untalan, szent legegyszerűbb jószándék nevébe’! Béke: tavasz virágáradása; béke: nyár rengő aranykalásza; béke: ősz zamata, muskotálya; béke: téli tűzhely fényvilága; béke: gyermekszem töretlen kékje; béke: ifjú test épsége, vértje; béke: boldogságnak menedéke; béke: öröm mérhetetlen mélye; béke: értelemnek teljessége; béke: élet csúcsa, fénylő bérce; béke: a halálnak veresége!
