Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-14 / 135. szám

A moszkvai .nagy tanácskozás5Í Túl az ötvenedik felszólaláson Magyar zászlókkal lobogózták fel Bezons-t trdekes útibeszámoló Szekszárdon Moszkva, Havel József és Pirityi Sándor, az MTI tudó­sítói jelentik: A kommunista és munkás­pártok moszkvai tanácskozá­sa pénteken délelőtt meg­kezdte 14. munkaülését. En­nek a munkaülésnek jubileu­mi jellegzetessége van: a raj­ta elhangzott első felszólalás száma szerint az 50., a „nagy tanácskozás” történetében. Moszkvai általános be­nyomás szerint „félidő után” vagyunk. A résztvevők több­sége már felszólalt. Mongólia kivételével kifejtették állás­pontjukat a szocialista orszá­gok jelenlévő pártképviselői, továbbá a kontinensek leg­nagyobb súlyú pártjainak de­legációi is. Már kikristályosodott néhány vélemény a kommunista vi­lágtalálkozó eddigi menetéről. A tanácskozáshoz közelálló köröktől szerzett értesülések szerint a résztvevők egyönte­tűen vallják; az a puszta tény, hogy a nemzetközi kommu­nista mozgalom 75 osztagának képviselői Moszkvába sereg­lettek. az egység erősítésére és az antiimperialista harc platformjának kidolgozására. önmagában is . Jelentős . siker — a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom újabb fellendülésének biztosítéka. Ami az eddig elhangzott, félszáz beszédet illeti, ezek tömör formában. világosan tükrözik, hogyan látják a két világ harcát országukban, s a tágabb földrajzi környezetben a kommunisták. Ezzel össze­függésben hangsúlyos nyoma- tékot kap két gondolat: 1. Ilyen nagyszabású és alapos elméleti felmérésre csak egy ilyen, semmilyen mással nem pótolható, tekin­télyes fórum vállalkozhatott; 2. Az értekezlet vitájában és .főleg az elfogadandó ok­mányokban korunk 1 legfonto­sabb problémái és ezeknek a problémáknak megoldási le­hetőségei az eddiginél maga­sabb színvonalon fogalmazód­nak meg. Külön érdeme a tanácsko­zásnak, hagy a György- teremben igazi vita. valódi véleménycsere folyik, érvek ütköznek össze érvekkel. Ugyanakkor ez a kommunista eszmecsere olyan alapon zaj­lik, hogy minden résztvevő egyetért az egység erősítésé­nek szükségességével, azzal, j hogy ki keH dolgozni az anti­imperialista harc hatékony platformját. A kommunista és munkás­pártok nemzetközi értekezleté­nek péntek reggeli ülésén fel­szólalt Dominique Urbany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke, Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, Tunji Otegbeye, 'a nigériai marxisták—leninisták küldött­ségének vezetője, Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságának főtit­kára és Ali Jata, a Felszabadu­lás és Szocializmus Pártjának (Marokkó) főtitkára. Az értekezlet sajtóközpont­jában pénteken az Uruguay-i Kommunista Párt küldöttsége sajtóértekezletet tartott. Ezen Arismendi, az Uruguay-i Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának első titkára nyilatko­zatot ismertetett. A délelőtti ülésről megtar­tott sajtótájékoztatón közölték, hogy szombaton délután Kádár János, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára sajtó- értekezletet tart a nemzetközi információs központban. Dr. Nedók -Pál, a városi ta­nács megbízott elnöke a Ha­zafias Népfront városi bizott­sága tegnap délutáni ülésén beszámolt Szekszárd város küldöttségének a testvérül fo­gadott franciaországi Bezons városában nemrégiben tett tíz­napos látogatásáról. Elmondta, hogy Bezons tulajdonképpen Párizs egyik külvárosa, s csak egy híd választja el a fővá­rostól a Szajnán. Párizs kül­városai azonban teljes auto­nómiát élveznek, így Bezons is, amely 25 000 lélekszámú, munkások lakta kisváros, s nagyságát tekintve, hasonlít Szekszárdhoz. Mezőgazdasági területe azonban nincsen, sem földműves lakosa. A szekszárdi küldöttséget kellemesen lepte meg az a rendkívül szívélyes fogadtatás és vendéglátás, amelyben ré­szesült. Tiszteletükre a város összes középületét magyar és francia zászlókkal lobogózták fel, öles plakátok hirdették a szekszárdiak látogatását. Ott- tartózkodásuk alkalmával számtalanszor meggyőződhet­tek arról, hogy mindenki tud­ja azt: Bezons és, Szekszárd testvérvárosok. Szekszárd tisz­teletére például bélyegkiállí­tást is rendeztek, s erre az alkalomra a helyi posta kü­lön bélyegzőt készített, vala­mint Szekszárd és Bezons cí­merével díszített színes leve­lezőlapokat árusítottak töme­gével. Díszes külsőségek között kö­tötték meg a testvérvárosi . kapcsolatot hitelesítő szerző­Buszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap este a televízióban és a rádióban válaszolt Szepesi György időszerű bel- és kül­politikai kérdéseire, * A jugoszláv biztonsági szer­vek közel egyévi nyomozás után elfogták a tavalyi belg­rádi robbantások tettesét, Mil- jenko Hrkacs 22 éves Mostar környéki ács személyében. Hrkacs beismerte, hogy ő he­lyezte el a robbantó anyagot tavaly a belgrádi ., Ok tó bei1 20” moziban és a belgrádi pálya­udvar csomagmegőrzőjében. Hrkacs bűntársa Ante Pena- vics 28 éves fiatalember, je­lenleg Nyugat-Németországban tartózkodik. A Hrkacs elfogá­sáról kiadott közlemény hang­súlyozza. hogy a terrorakció­kat egy nyugat-németországi emigránscsoport tervezte és pénzelte. * Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken be­fejezte négynapos baráti lá­togatását az Egyesült Arab Köztársaságban és hazarepüit. Gromiko Mahmud Riad kül­ügyminiszter meghívására tar­tózkodott az EAK-ban. *• Otto Winzemek, az NDK külügyminiszterének meghívá­sa alapján pénteken baráti lá­togatásra Berlinbe érkezett Jan Marko csehszlovák kül­ügyminiszter. * Lengyelország moszkvai, londoni és washingtoni nagy­követe letétbe helyezte a Szovjetunió. Nagv-Britannia és az Egyesült Államok kormá­nyánál az atomfegyverek ei­dést. Az ünnep» esten részi vettek más városok polgár- mesterei, ott volt a testvér- városok világszövetségének egyik vezetője, a párizsi ma­gyar követség képviselője is. A küldöttségre mély benyo­mást tett az. hogy Bezons fő­terét Lenin térnek nevezik] s a város vezetősége — kom­munista város lévén — na­gyon sokat ad az oktatási in­tézményekre. Dr. Nedók Pál közölte, hogy az idén ifjúsági küldöttségek cseréjét beszélték meg: július­ban 26 szekszárdi fiatalt kül­denek ki négy. felnőtt kísére­tében Bezons-ba; augusztusban p>edig hasonló létszámú be- zonsj csoportot látnak vendé­gül a szekszárdiak. Ezenkívül turista alapon szeretnék csa­ládok kölcsönös cserelátoga­tását megvalósítani. A jövő év tavaszán, ha sikerülne a művelődési ház avatásával összekötni. Bezons küldöttsé­gét fogadják ismét, s meg­hívtak egy ottan] kulturális csoportot is. A következő években folytatják a kulturá­lis, turista-, kereskedelmi és sportkapcsolatok kialakítását, elmélyítését. > Dr. Nedók Pál több kérdés­re is válaszolt, majd Pétcríi Kálmán, a városi tanács igaz­gatási osztályának vezetője gyámügyi kérdésekről tájékoz­tatta a jelenlevőket és segít­ségüket kérte a társadalom támogatásával megoldható problémákban. BALLABÁS LÁSZLÓ terjedését megtiltó, 1968. jú­lius 1-én Moszkvában, Lon­donban és Washingtonban alá­irt egyezményről. Lengyelország a tizenötödik állam, amely letétbe helyezte a szerződés ratifikációs okmá­nyát. * A francia elnökválasztás va­sárnap sorra kerülő második fordulója előtt, egymás után hozzák nyilvánosságra a kü­lönböző szervezetek közvéle­mény-kutatásának eredményét. Ezek szerint Alain Poher ak­tív kampánya következtében a második fordulóban némileg növeli azoknak a számát, akik rá kívánnak szavazni. Georges Pompidou azonban továbbra is vezet. Amszterdamban folylatád- tak ' a diákzavargások a pén­tekre virradó éjszaka. A tün­tetéssorozat a múlt hónapban kezdődött, amikor az oktatási reformckat követelő diákok Ulösztrájkot rendeztek az amszterdami egyetemen. A sztrájk résztvevőit csütörtö­kön ítélték különböző tartamú börtönbüntetésre. Az újabb tüntetések a bírósági ítéletek ellen tiltakoznak. Tizenhét tüzérségi támadást — közöttük több rakétaoffen- zívát — indítottak a dél-viet­nami hazafiak a péntekbe vir­radó éjszaka amerikai kato­nai létesítmények ellen. Az amerikaiak beismerték, hogy tíz támadás „jelentős” volt — vagyis emberben és 'adi- anyagban károkat okozott. Kádár János beszéde egy üzemi gyűlésen Kádár János, a moszkvai nemzetközi tanácskozáson részt vevő magyar pártkül­döttség vezetője pénteken dél­előtt Leonyid Szmimov szov­jet miniszterelnök-helyettes társaságában ellátogatott a szovjet fővárostól mintegy 50 kilométerre fekvő kupavnai finomposztógyárba, és beszé­det mondott az üzem dolgozói előtt. Az alapításának két és fél évszázados jubileumára készü­lő textilgyár kollektíván tag­ja a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak és szoros kapcso­latot tart egyebek között a csepeli és győri rokonválla­latokkal. Dolgozói közül so­kan jártak Magyarországon és szívesen ápolják mind a szak­mai, mind a baráti kapcsola­tokat. Viktor Jerofejev gyárigaz­gató, a szocialista munka hő­se. üdvözlő szavaiban felidéz­te annak a látogatásnak em­lékeit, amelyet Kádár János nyolc évvel ezelőtt, az SZKP XXII. kongresszusa idején tett, a szovjet könnyűipar e rohamosan fejlődő fellegvárá­ban. A több száz dolgozó részt vételével megtartott gyűlés szovjet szónokai — a gyár szakszervezeti bizottságának, munkásnőinek és ifjúságának képviselői — elmondták, mi­lyen érdeklődéssel tanulmá­nyozták az MSZMP KB első titkárának a moszkvai ta­nácskozáson tartott beszédét és milyen nagy várakozással tekintenek a tanácskozás ok­mányai elé. Nagy taps és éljenzés fo­gadta a mikrofon elé lépő Ká­dár Jánost, aki a szovjet fő­városban tartózkodó magyar pártküldöttség nevében gratu­lált a gyár kollektívájának or­szágos szempontból is jelen­tős eredményeihez, valamint ezek elismeréséhez, a nemrég kapott Lenin-rendhez. Külön megköszönte azt az áldozatos tevékenységet, amit a textil­gyáriak a Szovjet—Magyar Baráti Társaságban a két or­szág. a két nép barátságáért végeznek. Számunkra, kommu­nisták számára — mondotta — a Szovjetunióhoz fűződő barátság fontos elvi. poli­tikai kérdés. F.z a barát- t ság erőt ad nekünk. Kádár János Magyarország belső fejlődéséről, eredményei­ről beszélt ezután. majd utalt arra, hogy népköztársa­ságunk fontos feladatának te­kinti a Varsói Szerződés szer­vezetének és a KGST erősí­tését. Kádár János rámutatott, hogy az MSZMP az SZKP-vai minden elvi kérdésben együtt lép fel. Mind a szocializmus és a kommunizmus építésének kérdéseiben — folytatta —. mind a nemzetközi kérdések­ben teljes internacionalista egység van, nemcsak párt­jaink vezetői, kormánya­ink között, hanem néoeink között is. A kommunista és munkás­pártok moszkvai tanácskozá­sáról szólva előrebocsátotta, hogy a munka még nem feje­ződött be. de már megálla­pítható, hogy a tanácskozás, amelyen 75 párt vett részt — figyelembe véve a nézetelté­réseket —, önmagában is nagy eredménye az egységtö- rekvésnek. Valamennyi vitás kérdést ezen a tanácskozáson nem lehet megoldani, de az előkészítő munka hónapjai és évei és maga a tanácskozás máris megjavították a. hely­zetet a nemzetközi kommunis­ta mozgalomban. A magyar küldöttségnek az a véleménye — mortdotta Ká­dár János —, hogy i ez a tanácskozás nagy lé­pést tesz előre a közös cél­jainkért vívott harcban. Jobb feltételek között fogunk harcolni az értekezlet után, mint ahogyan az értekezlet előtt harcoltunk. Jerofejev gyárigazgató kö­szönetét mondott Kádár Já­nosnak Kupavna meglátoga­tásáért, majd a látogatás em­lékéül Lenin-portrét ajándé­kozott az MSZMP KB első titkárának. Fock Jenő Százhalombattán Pénteken délelőtt felavatták a százhalombattai hőerőművet és a Dunamenti Kőolajipari Vállalatot. Az avató ünnepsé­gen részt vett Fork Jenő, a M:nisztertanács elnöke is. Képünkön; Fock Jenő a hőerőműnél.

Next

/
Thumbnails
Contents