Tolna Megyei Népújság, 1969. június (19. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-14 / 135. szám
7 \ Egy örömteli nap Ünnepélyes tanévzárás a szakmunkásképző intézetben Közeleg az aratás Beszámoltatják az igazgatókat A megyei tanács vb mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályán arról tájékoztatták a Népújság munkatársát, hogy jövő héten beszámoltatják a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, az AGROKER, valamint a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat igazgatóját. A megyei tanács szakigazgatási szerve arról kért tájékoztatást, a három gazdasági vezetőtől, hogy miként készültek fel a kenyérgabona átvételére, tárolására, az alkatrészellátásra, továbbá a gépjavító állomások milyen módon teremtették meg a menet közben szükséges kombájn-, stb. javítást. A három gazdasági vezető beszámolóját lapunkban js közöljük. A gabonabetakarítás ideje valóban közeleg. Az árpatáblák, a homokosabb vidékeken már szőkülnek. Az eddigi határjárások megállapításaiból arra lehet következtetni, hogy még három hét, és a kenyérgabona aratása is megkezdődik. Valamivel néhány nappal hamarább kerül sor a takarmánygabonák betakarítására. Közéletünk A Bonyhádi Járási Tanács VB csütörtökön délelőtt megtartott ülésén Máté Rudolf, az építési és közlekedési csoport vezetője számolt be az elsőfokú építési hatósági jogkör gyakorlásáról. A beszámolóból kitűnik: a csoport általában jól végzi munkáját, de ahhoz, hogy a még meglévő problémákat megszüntessék, szükséges lenne néhány alapvető feltétel biztosítása. A vb ezután a termelőszövetkezetek munkavédelmi helyzetét tárgyalta meg, s úgy foglalt állást, hogy a mezőgazdaságban dolgozók biztonságának érdekében, emelni kell a balesetvédelmi munka színvonalát. Tegnap, pénteken délelőtt szokásos ülését tartotta a Dombóvári Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az elnöki beszámolót követően a vb a járás termelőszövetkezeteinek termelési szintjét vette szemügyre, elemezte a rét- és legelőgazdálkodás helyzetét, vizsgálta az állatállomány és az árutermelés alakulását. A következő napirendi pont szintén mezőgazdasági jellegű volt; a vb ennek keretében az állat- egészségügy helyzetét vitatta meg. A tartalmas vitát és határozathozatalt egyéb bejelentések követték. „Lucernamalom“ Juhépusztán Forrólevegős új lucernaszárító üzem műszaki átadását tartották meg pénteken a Hő- gyészi Állami Gazdaság juhé- pusztai kerületében. A korszerű üzemet mintegy ötmillió forint költséggel létesítették, hogy az üzemegység 800 hold lucernavetésének termését szárítsa és feldolgozza. (A gazdaságnak egyébként 2400 hold az összes lucerna-vetésterülete.) Az üzemben a zöldlucernát szárítják és őrlik, s teljesítménye 24 órai három műszakban 360 mázsa lucernaliszt naponta. Vagyis, óránként 15 mázsa száraz lucernalisztet állítanak elő. A dús fehérjetartalmú lucernalisztet a takarmánykeverő üzemeknek, és főleg kivitelre készíti a gazdaság. (-s -ó) Tegnap délelőtt 9 órakor kezdődött az 505. sz. Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet növendékeinek tanévzáró ünnepélye, amelyre a kétezren felüli létszámot képviselő tanulóifjúságon kívül hivatalosak voltak a szülők, a vállalatok tanulófelelősei, a szakoktatók, a tantestület tagjai. A Himnusz elhangzása után Kaszás Imre, az intézet igazgatója beszélt a záruló 1968— 69-es tanév munkájáról. Mint elmondotta, örömteli napnak nevezhető ez a tanévzáró ünnepély, hiszen míg a tanévnyitás a bizakodó, az erőket koncentráló előretekintés ünnepe volt. ezen a napon szinte kötelező a visszapillantás. Az intézet nem kis feladatokat oldott meg a záruló tanév során. Jó munkát végeztünk — mondotta Kaszás Imre, aki nem véletlenül használta a többes számot az 1968—69-es tanév eredményeit ismertetve. A tanév a vállalatok, az intézet, a tanulóifjúság közös munkájának, közös erőfeszítéseinek summázataként zárul olyan eredményekkel, amelyekre büszkék lehetünk. Jelentős előrelépést sikerült az intézetnek megvalósítania az elméleti oktatás színvonalának emelésében, s ennek valódi értékét akkor tudjuk igazán becsülni, ha számításba vesz- szük, hogy ez az az iskolatípus, amely az oktatásra fordított költségeket a leghamarabb visszatéríti a népgazdaságnak. Továbbá, itt tanulnak azok a szakemberek, akik alkotóerejük teljében 2000-ben lesznek majd. Felkészítésük az alkotó életre, a munkára az —Lakatos elvtárs, ezt a témát bármelyik közös gazdaságban megbeszélhetnénk, de Zomba valóban nagyüzem képét mutatja az utóbbi időben, ezért választottunk az Önök szövetkezetét. A korszerűség terjedéséről van szó. Egészen pontosan a komplex- brigád-mozgalom terjedéséről, helyesebben: nem terjedéséről. A bátaszéki komplexbrigádhoz szinte az egész országból járnak küldöttségek tapasztalat- cserére, de itt a megyén belül furcsa módon nem akar terjedni a bátaszéki módszer. Vajon miért? — Mi lent voltunk Báta- széken 1967 őszén, megnéztük a komplexbrigádot és az egész szövetkezet üzemszervezését. Véleményünk a következő: nem mondjuk, hogy rossz, sőt, nagyon jó lehet ez a munkaszervezési forma, a komplexbrigád-szervezet, de kereseti _ aránytalanságokhoz vezet. Akkor jó ezt a brigádot létrehozni, ha a gazdaságban mindenkinek van elég munkája. Mi nem tudjuk megvalósítani, legfeljebb egy üzemegységben lehetne létrehozni komplexbrigádot, de ott is részben a munkát, főként pedig a keresetet elvenné a többiektől. Lenne egy szeretetbrigádunk és ez a tény rossz légkört teremtene. Egyelőre nem tudjuk megvalósítani. Adott helyzet ez, személyi kérdések játszanak közre. A tsz-szervezéskor három részre szakadt a község, és ennek hatását bizonyos tekintetben még érezzük. A korszerűségért egyébként igyekszünk mindent megtenni. Nekem személy szerint a bátaszéki komplexbrigád Az intézet igazgatója pénzjutalmat nyújt át a legkiválóbbaknak. ipari, technikai forradalmaso- dás mind nagyobb követelményekkel föllépő időszakában történik. Az 1968—69-es tanév tanulmányi mérlege, a három egész fölötti átlag azt jelzi, hogy szigorodott a mérték, s erre az eredményre alapozva mind magasabb követelményeket támaszt diákkal, oktatóval szemben az elkövetkező tanévekben. Az intézet igazgatója ezt követően ismertette a legjobb osztályokat tizes rangsorolásban. „Erre az első tíz osztályra büszke vagyak kedves barátaim” — mondotta, majd arról beszélt, hogy a szakmunkásvizsgák követelményszintje egyre jobban megközelíti az érettségi szintjét. Áz intézet növendékei közül egyébként számosán nyerték el a „szakma kiváló tanulója” címet a Tanácsköztársaság 50 munkája, teljesítménye határozottan tetszik. Úgy emlékszem, 22 ember kétezer holdat művel. A brigád mindent elvégez, kellő időben és minőségben, nagy felelősség- tudattal. Hoztunk is Bátaszék- ről nyomtatványt, szándékunkban volt átvenni a módszert. Egyelőre nem megy a dolog. — A korszerűség befogadásában mi lesz a következő lépés a zombai Egyesült Erővel Tsz- ben? Bizonyára van konkrét elképzelésük, tervük, ha a korszerűségnek feltétlen hívei a tsz-vezet ük. — Jelenleg modern tehenészeti telepet építünk. Még az idén elkészül, meg lehet nézni. De van egy másik téma, ami nagyon foglalkoztat bennünket, viszont egyelőre meg- valósíthatatlannak látszik. Életbevágóan fontos lenne, de nem foglalkoznak vele sehol. Laboratórium kellene a tsz- eknek, különböző vizsgálatokhoz; a talaj összetételének, illetőleg tápanvagtaltalmának megállapítása, hogy fölöslegesen ne adagoljunk műtrágyát, viszont annyi kerüljön a földbe, amennyi szükséges, továbbá vizsgálni kellene a növényvédő anyagok egy részét, azután a táptakarmányokat, sőt a vetőmagokat is. A növényvédő szerek szavatossági határideje, de a gyártás időpontja sincs feltüntetve, viszont több anyag az idő múlásával veszít a hatásából. Ömlesztve vannak és tapasztaltuk, nem mmdig hatnak az előírt utasítás. jelzés szerint. Véleményünk szerint a hatáscsökkeéves évfordulójára kiírt tanulmányi versenyben-« Kiválóan szerepelt az intézet az 1968— 69. évi Országos Diáknapon, közismertebb nevén a Helikon ünnepségeken, ahonnan a versenyzők két bronz- és egy ezüstéremmel tértek haza. Jelentős sikereket ért el az iskola fejlett sportélete is. Az elhangzottak azt bizonyítják, hogy megyénk iskola- hálózatában az 505. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet rangját, szerepét tekintve magasabb osztályba lépett az 1968—69-es tanévben. Hovatovább akárki nem is válhat az iskola növendékévé. Érthető, ha az idetartozás büszkesége jelen van az iskola életének minden mozzanatában. Elégedettség jellemezte a tanévzáró ünnepély számvetését, az önelégültség felhangjai nélkül. S van is ok az elégedettségre. Számos vállalat, így többek között a Mechanikai Mérőműszerek Gyára, a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelő- ipari Vállalat, a KISZÖV pénzjutalmakban, országjáró kiránduláson való részvételi jeggyel, s kisebb könyvtárat kitevő könyvajándékkal fejezte ki elismerését, bizalmát a jövendő szakmunkások iránt. A nagy létszámú iskola növendékei közül számosán üdülnek, táboroznak, jutalomképpen az ország különböző üdülővidékein, de azok számára is boldog időszak következik. akiknek eddig nem sikerült kimagaslóan jeleskedniük a szorgalom terén. A „jó vakációt!” 'kívánság megérdemelten szólott tanulóknak, tanároknak, oktatóknak egyaránt. nés nemcsak az időjárás függvénye, hanem a vegyszer „elöregedésének” eredménye is. Ilyenkor többet kellene adagolni. Tudom, természetesen, hogy egy jó laboratórium legalább egymillió forintba kerülne, de több szövetkezet közösen meg tudná valósítani. Jártam Jugoszláviában és Csehszlovákiában, ott minden nagyüzemben vannak ilyen láboratóriumok. A palánki labor igen hasznos munkát végez, esetenként tsz-eknek is, mi is dolgoztattunk vele, de ez kevés. Még állategészségügyi szempontból is szükség lenne saját laboratóriumra. Rendkívül csodálkozom azon, hogy a kérdés semmilyen szinten nincs napirenden. Érezzük a hatását a vizsgálatok hiányának. Sok anyag haszontalanul élpöcsékolódik. Nem vagyok bizalmatlan, de jó lenne megbizonyosodni róla, hogy vajon a Magtermeltető Vállalat meg tud-e vizsgálni minden vetőmagot, amit fémzárol, és elad, s valóban szavatolni tudja-e a csiraképességet, kivétel nélkül minden esetben, minden vetőmagnál. A Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalattól vett táptakarmányokat is nieg lehetne nézni időnként, teljes-e az értékösszetétel. Hangsúlyozom, ez nem bizalmatlanság, de szükséges ellenőrzés lenne. ~ A téma felvetése érdekes, továbbítjuk illetékeseknek a lap hasábjain azzal, hogy nyilvánosságra hozzuk. Táján ez lesz a megvalósulás folyamatának kezdete. G. J. „Szeretetbrigád“ és tsz-labor Villáminterjú a korszerűségről a zombai tsz-elnökkel Hátország a termelőszövetkezetekben A termelőszövetkezetek vezetői gyakran mondják, erőt, biztonságot kölcsönöz számukra az a tudat, hogy maguk mögött érzik a tagokat. A hinterland ereje és egysége növeli az elnök önbizalmát, megsokszorozza energiáját, tehetségét, mer kezdeményezni, kockázatot vállalni, ha tudja, hogy mellette állnak, segítik és bíznak benne az emberek. A magyar termelőszövetkezeti mozgalom két évtizedes története is azt bizonyítja, hogy ott boldogul jól a közösség, ahol a tagok és a vezetők szoros egységben dolgoznak, ahol a gazdák egész erkölcsi tekintélyüket latba vetve támogatják az irányító munkát. Ahogy mondani szokás, a bizalom légkörében szinte megtáltosodik az üzem, míg a bizalmatlanság még a legjobb adottságokkal rendelkező tsz-t is elsorvasztja. A Tolna megyei példák szintén erről tanúskodnak. A mözsi termelő- szövetkezet valamikor évekig a legrosszabbak közé tartozott és immár évek óta országosan is a legjobbak között emlegetik. Egymásra találták a veZetők és a tagok. Ez a magyarázata mindennek. A bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezet szintén a bizalom légkörében lett naggyá és gazdaggá. A bátaszéki Búzakalász Tsz, a majosi Aranykalász Tsz, a dunakömlő- di Szabadság Tsz, a medinai közös gazdaság, mindmind annak köszönheti kibontakozását, hogy jó a kapcsolat a vezetők és a tagok között. A medinai termelő- szövetkezetnek is olyan híre volt évekig, hogy ott az emberek képtelenek boldogulni. Napirenden voltak az intrikák, a személyeskedő párharcok. Ebben a termelőszövetkezetben tavaly minden megváltozott és a változások velejárójaként szinte hihetetlenül nagy gazdasági előrelépést tettek. A bizalmatlanság szélsőséges példája a madocsai Igazság Tsz. Ebben a gazdaságban gyakran keserű szájízzel kénytelen a vezetésben munkálkodó gárda dolgozni, a meg-megismétlődő intrikák, alaptalan vádaskodások miatt. Most, ezekben a napokban tartották a termelő- szövetkezetekben a határszemlét. Biztatóak, sokat ígérőé k a mezőgazdasági üzemekben a terméskilátások. Sok új, hasznos és korszerű kezdeményezésnek lehetünk szemtanúi, mind az állattenyésztés, mind a növénytermesztés területén. A kiegyensúlyozottság, a jó közérzet jellemzi Tolna megyében a közös gazdaságokat. S ennek az a legfőbb és legfontosabb tanulsága, hogy erős, összeforrott az itgy- nevezett hátország, a tagok helytállása valóban erőt, biztonságot kölcsönöz a vezetésnek. — ir —