Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-11 / 106. szám
Megölték drága gyermekemet Egy magyar család kálváriája A Carteret, N. J.-i Szent Erzsébet egyház Női Osztályának aktív tagja, Mrs. Steve Bodák szokásához híven szorgoskodott vasárnap, március 2-án a templom termében. Ö rendezte az egyház „kínai árverés”-ét. Ez az este azonban különbözött más estétől. Az előző péntek este 10 órakor búcsúzott el fiától, Dennistől, aki alapkiképzéséi: akkor fejezte be Bort Dix gyakorlótelepén, ahonnan többedmagával El Paso, Texasba vitték. Búcsúzáskor Dennis megígérte anyjának, hogy mihelyt El Pasoba érkezik, felhívja és tudatja hogylétéről. Bodákné szigorú utasítást adott férjének, hogy maradjon a telefon közelében és ha Dennis telefonál, akár el van foglalva, akár nem, azonnal hívja őt a telefonhoz. Az órák teltek, de nem jött a várva várt telefonhívás. Az anya nyugtalansága nőttön nőtt. Végre megszólalt a telefon. A hívás Texasból jött. Mrs. Bodák a telefonfülkéhez rohant, abban a hitben, hogy szeretett fiának a hangját fo§ja hallani. De egy idegen férfi szólalt meg. Mrs. Bodák? — Igen. — Sajnálattal tudatom, hogy fia, Dennis Bodák közkatona a Villiam Beaumont kórházban, El Paso, Tex-ban vasárnap délelőtt 10.40-kor elhunyt. Nem tudom — mondta Mrs. Bodák e sorok írójának — mit mondott még az illető. Minden elfeketedett előttem, mintha a világ végére jutottam volna: ha a férjem nincs ott összeroskadok. Hazavittek és a következő két hétben csak csillapító orvosságokkal tudtak eszmélten tartani. Másnap, hétfőn a következő táviratot kapták: „Mr. és Mrs. Steve Bodák 77. Longfellov St. Carteret, N. J. P. 0203152 UNCLÁS. IN REPLY REFER TO AKBA- AG PA 3—25. Nagy sajnálattal tudatom, hogy fiuk, Dennis S. Bodák közkatona U. S. 51 988 710 meghalt az El Paso, Tex-i Villiam Beaumont kórházban., 1969. március 2-án reggel 10.40-kor, minden jel szerint agyhártya-gyulladásban. Amikor fiuk El Fasoba érkezett panaszkodott, hogy nem jól érzi magát. A Villiam Beaumont kórházba szállítottuk, ahol — bár mindent elkövet - tek -— délelőtt 10.40-kor, nyugati időszámítás szerint, elhunyt. ^ A holttest felőli intézkedésről később ' tudatjuk önöket. A hadsereg első kerületének megbízottja felkere- si Önöket és felajánlja szolgálatait. Ez a ■‘ávirat megerősíti az Önök fiáról személyesen közölt halál jelentést. Az Amerikai Hadsereg Védelmi Központjának parancsnok generálisa Bliss Erődítmény” Miután a táviratot elolvastuk, Mrs. Bodák könnyes ■ szemekkel a következőket mondta: Drága gyermekem 1968 júniusában végezte tanulmányait a Monmouth Egyetemen. Üzleti adminisztrációs pályára készült. Mindig a legjobb tanuló volt az osztályljapA- Nagy közkedveltségnek ' örvendett, mert mindig kész volt másokon segíteni. Ezért őt választották meg az eeyé- tem diákszövetségének (Alpha Phi Omega) elnökévé. Jó fiú volt Dennis, szorgalmas és előzékeny. Nyári szünidőben az U. S. Metal üzemben dolgozott itt Cartereten. Besorozzák a fiúk 1968. december 13-án besorozták, December 20-ári hazajött két heti szabadságra és 1969. jan. 5-én visszatért Fort Dixbe alapkiképzésre. Jan. 16-án telefonhívást kaptunk egy barátjától és tőle tudtuk meg, hogy egy „body”-ja (fegyver társa) fájdalomtól összeroskadva találta ágya közelében. Az ügyeletes őrmester rá se hederített és azt mormogta: bizonyára szimulál. Fegyvertársa felsegítette és a kórházba vitte. A hadsereg orvosa nem akarta felvételre ajánlani; ő is azt hitte, hogy Dennis tetteti magát. Csupán a légi hadosztály egyik orvosa tanácsára vették fel. Másnap azonban visszaküldték a barakba, ahol minden további nélkül kettős, 12 órás őrjáratra küldték. Követelték, hogy minden gyakorlatban reszt vegyen, bár a nyújtón képtelen volt a tornagyakorlatot elvégezni. Váltig állították, hogy kutya baja, csak „lógni” akar. Az anya kétségbeesése Am:kor értesültem Dennis hogylétéről, írtam neki, hogy lejövök és követelni fogom, hogy adjanak neki kellő orvosi kezelést. Ö azonban er., íől hallani sem akart, mondván: anyám, légy szives és ne gyere le, mert itt azt hiszik, hogy sz'szi vagyok és helyzetem, mely már most is elég rossz, még tarthatatlanabb lesz. Január 23-án magas láza volt. Beutalták a kórházba, de csak aszpirint, köhögés elleni szirupot és szögletes tablettákat adtak neki; másnap ismét elbocsátották. Dennis hiába panaszkodott, hogy fáj a torka, hátfájása szinte kibírhatatlan és vizelete zavaros. Az orvos, aki felületesen megvizsgálta, azt mondta, hogy ezeket a tüneteket a gyakorlatozások okozzák. Majd amikor a fenti tüneteken belül még a bokája Is megdagadt és a fájdalmak ott is kezdtek jelentkezni, az orvos azt mondta, hogy bizonyára a durva cipő okozza a boka fájdalmait. Később, amikor ismét felvették a kórházba, olyan kezelést kapott, mintha veseköve lenne. Majd ismét elbocsátották a kórházból, mintha meggyógyult volna. Januárban és februárban minden héten egyszer beteget ■ jelentett és a klinikára ment, de állandóan aszpirinnal, köhögés elleni sziruppal és szögletes tablettákkal „gyógyították.” Elmentem meglátogatni, amikor a kórházban volt. Az ügyeletes orvos szóba sem állt velem. Ott álltam kétségbeesetten és nem volt senki, aki meghallgassa egy kétségbeesett anya kérését, hogy adjanak kellő orvosi kezelést beteg fiamnak. Fájó szívvel és nagy aggodalommal tértem haza, _ Elbúcsúzik a fiától Pénteken, február 28-án láttam fiamat utoljára — élve. Együtt voltam vele este tíz óráig. Amikor megcsókoltam, éreztem, hogy magas láza van. Könyörögtem neki, kérjen orvosi segítséget, de ő így felelt: anyám, alig várom, hogy elkerüljek innen. Ez péntek este tíz órakor történt. Vasárnap este, két napra rá, kaptam a szörnyű hírt: Dennis fiam agyhártya-gyulladásban meghalt. Lusztig Imre riportja az Amerikai Magyar Szóból Ackagyij Vemer— Georgij Vein«: •jfrft-. W * > ^ V / __ ít ^____ F ordította: Kauai Ferenc — Jól van, jól van. Pontosan ilyesfajta történetet mesélt nekem Alekszandr Visnyevszkij, a nagy színész, ha jól emlékszem 1920-ban... Lásson munkához. Tyihonov leemelt néhány dossziét. Bukova Jelena Nyikolajevna. Született 1932- ben. Főiskolát végzett. Másolat a diplomáról. Ki- lencsoros jellemzés, önéletrajz, ugyancsak néhány sorban. „Istenemre mondom, egy varrógéphez részletesebb leírást mellékelnek. Abban legalább benne van, mire jó a gép, s mire nem jó!” — zsörtölődött magában Tyihonov, majd visszatért az önéletrajzhoz. Szabályos, kidolgozott kézírással íródott, nyilván minden sietség nélkül. De ime, egy másik papírlap Bukova szabadság- kérelmével. A kapkodás látható jelei: kúsza betűk, befejezetlen szavak. A sorok azonban itt is iskolásán egyenletesek. 14 Pankova Z. F. Zinaida Fjodorovna, született 1931-ben. önéletrajz: iskoláit befejezte ekkor és ekkor, a színházi stúdióba felvételt nyert ekkor és ekkor. Fegyelmi ügye nem volt. A nemzetközi nőnap alkalmából dicséretben részesült. Szabadságkérelmek, munkakönyv, semmi egyéb... Búkova legjobb barátnője. Sztavickij beszámolója szerint igen közelről érintette barátnője válópere. Az önéletrajzban persze nem esik szó mindenről. Nem is eshet. Hegyes, szálkás betűk. Szépírásból biztosan nem állt kitűnőre az iskolában. „M” vagy „N”? Nem lehet megkülönböztetni, teljesen egyformák. Álljunk csak meg egy pillanatra. Valahonnan ismerősek' ezek a nagy kezdőbetűk, ezek az „M-hez hasonló „N”-ek, ezek az „N”-hez hasonló „M”-ek. Tyihonov félretette a dossziét, a látszat kedvéért még néhány kartotékot átlapozott, aztán megkérdezte: — Meg tudná mondani, mikor jön be Pankova? — Pankova pillanatnyilag nincs Moszkvában. Idős édesanyja él Leningrádban, nemrég súlyos beteg lett, és Pankova fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy meglátogathassa. Holnap már itthon lesz. — És mikor utazott el? — Hétfőn este, vagy kedd reggel. Nem tudom pontosan. Váratlan értesítést kapott édesanyja betegségéről, telefonon beszélte meg a szabadságát Koloszkov rendezővel. — Köszönöm. Pankova önéletrajzát, és ezt a feljegyzését, ha megengedi, magammal vinném. ... Itt valami félreértés van — idegeskedett Koloszkov. A fiatal rendező rövidre nyírt frizurát viselt. — Zina hétfő óta nincs Moszkvában, az édesanyja beteg... — öntől kért szabadságot? — Igen. Este tíz felé hívott fel, nagyon izgatottan. Az édesanyja rosszul volt, Zina azonnal el akart utazni. Péntekig kért szabadságot. — Tehát... — Holnap délre feltétlenül itt kell lennie, életbevágóan fontos próbánk lesz. A színházból Tyihonov Pankova lakására sietett. Az ajtót tekintélyes, csizmás férfi nyitotta ki: — Zinaida Fjodorovna nincs itthon. Elutazott, mondta merengően, miközben a mellényét gom- bolgatta. — Ismerőse? — Távoli ismerőse vagyok. Régen elutazott már? — Elég régen. Három-négy napja. — Három-négy? — Megmondhatom egészen pontosan. Vasárnap szóltam neki, hogy töltse ki a gázművek kérdőívet. Azt mondja: „rendben van Pável Kuz- mics, estére odaadom”. Nézem, este nincs sehol. Színészek! Hétfőn a televíziónál ülök, egyszer- csak hallom, becsapódik az ajtaja. Belépek hozzá, a díványon ül, csomagol. Mondom neki: „Elutazol, Zinolska? Mi van a kérdőívvel?” a fejéhez kap: „Jaj, elfelejtettem a nagy zűrzavarban, majd otthagyom az asztalon”. Vidéki turnéra, vagy mire utazott, szombatra ígérte, hogy megjön. — Hogy-hogy? Fogta magát, és éjfélkor elrobogott? — ámuldozott udvariasan Tyihonov. — Nem volt még éjfél, tizenegy lehetett, akkor fejeződött be a tévéműsor. — Köszönöm szépen — mondta Sztasz, majd gyorsan hozzátette: — Nem kaphatnék egy pohár vizet? (Folytatjuk.) ▼ l ♦ .♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ : ♦ ♦ i
