Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-08 / 103. szám
DUTCH—ONNAN Randevú az estbajnalesillaggal A SZÍNEK hatása AZ EMBERRE Sajátságos optikai csalódást idézhetnek elő a különböző színek. Tapasztalati tény, hogy a hideg színnel festett falak távolodni látszanak a nézőtől, a meleg színű falak pedig közelednek Jjozzá. Ezzel a kérdésesei foglalkozott a belga Politechnikai Intézet egyik fiatal munkatársa. A modem építkezéseknél új módszert ajánl, az úgynevezett „lépcsőzetes összhangot” a színek alkalmazására. Ha például elhatározzák, egy vállalat műhelyének a kifestését, akkor egy kibernetikai gépbe bele táplálják az alkalmazottak munkatípusát, a megkívánt, szükséges világítást, i munka okozta zajt, az épület kiterjedésének adatait stb. A gépezet megadja az épület ideális kromatikus „űrtartalmát”, hogy minden falrész megkaphassa a legmegfelelőbb színt, ami az ott dolgozók munkáját megkönnyíti. A fiatal belga tudós tanulmányában felhasználja a legtöbb tudományt: a lélektant, fizikát, orvostudományt, természettant, matematikát. AZ AMBICIÓZUS EMBEREK TOVÁBB ÉLNEK A felmérést egy nagy amerikai életbiztosító intézet statisztikusai végezték el oly módon, hogy a Who,s Who in America (Ki kicsoda Amerikában — vagyis a nevezetes embereket felsoroló évkönyv) 1950—51-es kiadásában felsorolt 6329 különböző értelmiségi foglalkozású és üzletembert választottak ki és megvizsgáltak, hogy átlagos életkoruk mennythen hasonlítható össze az amerikai fehér lakosság átlagos életkorával. Kiderült: a sikeres életpálya meghosszabbítja az életet. A statisztikai vizsgálatban a következő foglalkozások szerepeltek: üzleti vállalkozások vezetői, pedagógusok, jogászok, orvosok, tudósok, írók, egyházi személyiségek. Megállapítást nyert, hogy e csoportok között is vannak eltérések az életkor átlagát illetően, de mégis tovább élnek, mint az átlagember. Leghosz- szabb életűek a tudósok és a papok, a csoportban legrövidebb életűek a „betű embe- I rei”, (költők, írók, újságírók, kritikusok). A vizsgálat nem j terjedt ki a halál okára. Útjuk, nagy részét már megtette a két szovjet Vénusz- rakéta, amelyeket január elején röpítettek pályájára; a tervek szerint május közepén ereszkednek le. A Vénusz Földünk egyik legközelebbi szomszédja, de a két bolygó közötti távolság mindig változik. Általában 19 hónaponként csökken a két bolygó közötti távolság, ilyenkor legkedvezőbb az űrhajók indítása. Ez az eset állt fenn januárban. A titokzatos bolygó Annak ellenére, hogy a Vénusz a Földhöz viszonylag közeli pályán halad, féltékenyen őrzi titkait. A közvetlen, távcsöves megfigyelés nehéz, mert az égitestet burkoló vastag, átlátszatlan felhőréteg megakadályozza azt. A légkörben már biztosan kimutatták a széndioxid jelenlétét. Az oxigént és a nitrogént csak nyomokban fedezték fel. A több rétegből álló felhőzet jégkristályokból. vagy apró víz- cseppekből áll, bár a víz jelenlétét még nem sikerült biztosan kimutatni. A bolygó felszíni hőmérsékletére és az ott uralkodó nyomásra a különféle feltevések eltérő értékeket adtak. A felszíni hőmérséklet valószínűleg 250—400 C° között lehet, de az amerikai és szovjet mérések szerint a sarkvidéken kb 150 C°-kal alacsonyabb a hőmérséklet, mint az „egyenlítői” tájakon. A felszíni légnyomást 10—100 atmoszférára becsülik. A felszínt a radar-visszhangok alapján aránylag .simának tartják, de amerikai kutatók két hosszú hegyláncot véltek kimutatni. Cél: a Vénusz Az eltérő adatok is azt bizonyítják. hogy a bolygóról — A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Ürfigyelö Központja, amely a Vénusz- rakéták jelzéseit is fogja. csak közvetlen, Vénusz-szon- dákkal végrehajtott mérések adhatnak - pontos képet Az 1961-ben indított szovjet Vénusz—1 nem közölt adatokat rádióadójának a hibája miatt. Sikertelen volt 1962-ben az amerikai Mariner—1 is. A Mariner—2 azonban 1962. december 14-én kb. 35 ezer kilométerre elhaladva a Vénusz mellett értékes adatokat sugárzott a Földre. Mérései szerint a Vénusz felhőzetének felső szintje 95—100 km-re van a felszín felett, és vastagsága kb. 25 km-re tehető. Kimutatta a vízgőz jelenlétét is. Hőmérsékleti és nyomás- értékeket is továbbított, a Földéhez hasonló sugárzási övét és mágneses teret azonban nem tudott kimutatni. A következő Vénusz-szon- dák. a Zond—1 (1964), a Vénusz—2 és —3 (1965) ismét nem közölt adatokat, de az utóbbi volt az első ember által alkotott tárgy, amely idegen bolygóra jutott el (1966. március 1.) 1967. júniusában szinte egy- időben indították a szovjet Vénusz—4 és az amerikai Mariner—5 szondát A Vénusz- rakéta parkoló pályára helyezkedett, ez tartalmazta a tovább keringő m űszertartáiyt, és a Vénuszra leeresztendő 383 kg-os műszerrészt. A rádiókapcsolatot egy 2,3 m-es átmérőjű irányított parabola- antenna tartotta fenn. Az energiaellátásról két napelem- táblán elhelyezett napfényte- lep-sorozat gondoskodott A július 29-én végrehajtott pályamódosítás után október fián, 127 napos száguldás után 45 ezer kn>re közelítette meg a Vénuszt Ekkor vált le a leereszkedő tartály, amelyet a bolygó légkörének az ellenállása, fékezett, majd ejtőernyőkkel leereszkedett Egy nappal később ért Vé- nusz-közelbe a Mariner—5 szonda, és kb. 4 ezer km-re haladt el a Vénusz felett. Két órán át végzett méréseket » Mit várhatunk a Vénusz- szondáktál? A januárban fellőtt Vénusz —5 és —6 egyenként 1130 kg súlyú. Ejtőernyői ezúttal is képesek lesznek: a bolygó aránylag forró környezetének az elviselésére, tehát megvalósítható a sima leszállás. Mindegyik - Vénusz-rakéta két részből áh: az ejtőernyős leszállásban csak az egyik vesz részt Ez csaknem gömbalakú, felső része a síkszerűen kiképzett; itt vannak a mérőfejek. A gömb alakú részt hőszigetelő burkolat védi. A fékező ejtőernyő a kezdeti 11 ezer m/mp értékről 300 m/mp értékig lassítja az űrrakétát A rendkívül sűrű légkörben az esés végén kb 3 m/mp lehet a sebesség. Miután az eddigi Vénusz- szondák mérési adatai több ponton meglehetősen eltérőek, a tudományos világ nagy érdeklődéssel várja a Vénusz —5 és —6 adatait, amelyek valószínűleg eldöntenek eddig vitatott kérdéseket. Joggal várhatjuk, hogy a május hónap szenzációs eredményeket hoz majd a bolygókutatásban. A Vénusz—5 és —6 néhány napos időkülönbséggel éri majd el a szomszédos bolygót mégpedig a Naptól távoli. sötét oldalon. Lehetséges, hogy az a kérdés is el fog dőlni, hogy a Vénusz—4 adása akkor szűnt-e meg, amikor elérte a bolygó felszínét, vagy a fel téltelezett és forrásban lévő vénuszi óceánba me- riilt-e el? Aikigyij Vemer — Georgij Vcirwr: jC ■ ^ Fordította: Kottái Ferenc — Nehéz róla, mint halottról beszélni. A halottakról mindig csak jót mondanak. Vagy jót, vagy semmit. Elfelejtik, mennyi kicsinyes gyengéje van az embernek. Amikor aztán valaki véletlenül meghal, köröskörül mindenki elsápad. Úristen, hiszen ez bármelyikükkel megeshetett volna! S hirtelen roppant hálát éreznek a halott iránt. Hiszen végeredményben helyettük halt meg... Ezért mondanak a halottról csak jót. Vagy jót, vagy semmit. — Elég komor kis filozófia — vetette oda Stasz. — Á, nincs nekem kedvem filozofálni. Csak bánt, hogy Tanyáról is ugyanúgy beszélnek majd, mint a többiekről. Pedig ő egész más volt! — Bocsásson meg... ön szerette Tánya Akszjo- novát? — Azt hiszem, ma már ennek nincs jelentősége. Azonkívül, miért kell ennyire intim érzelmet bolygatni? — Tányát érthetetlen körülmények közt gyilkolták meg. Minél többet szeretnék megtudni róla. A halála már nemcsak az ön magánügye. — Értem. Hát tételezzük fel, hogy szerettem. — Szerette? Vagy csak tételezzük fel, hogy szerette? — Szerettem. — Tánya miatt vált el a feleségétől? — Erről is tud? — Mindenről tudnom kell. Szóval? — Nem. Nem Tánya miatt váltam el. Egyszerűen... Értelmetlenné vált a házasságunk. Idegenek lettünk. Jelena a mai napig sem akarja ezt megérteni. — Az ön volt felesége, Jelena Bukova tudott Akszjonovához fűződő kapcsolatáról? — Igen, s ez éles konfliktust okozott közöttünk. Jelena követelte, hogy hagyjam el Tányát és térjek vissza hozzá, — Akszjonova tudott erről? — Nem. Azaz, végül is megtudta. Névtelen levelet kapott valakitől. Nyilván Jelena írhatta. Tyihonovban felvillant a Tánya retiküljében talált boríték képe. — Miért nem mondott el rögtön minden Aksz- jonovának? — Ugyan! Ismernie kellett volna Tányát. — Sztavickij öntött a konyakból, ivott. — Azonnal a pokolba küldött volna. így is mindig szemrehányást tett: „Túl szépen beszélsz te mindig...” Ügy viselkedtem, mint a kisdiák, aki ellógott egy órát, s mert tudja, hogy úgyis megbüntetik, „most már mindegy” jelszóval folytatja az iskolakerülést. Valamiféle csodában reménykedtem. Abban bíztam, hogy idővel mindez veszít a jelentőségéből. Erre mondják, hogy helyzeti hazugság. — És azután? — Azután Tánya kapott egy levelet és én nem hazudhattam tovább. Akkor lett vége mindennek. — Látta a levelet? — Nem. Tánya szóba sem akart velem állni. — A felesége kézírását nyilván jól ismeri? — Persze. Miért? — Tánya retiküljében találtam egy fenyegető levelet. Halála előtt két nappal kapta. — Az nem az. A névtelen levelet, amiről én beszélek, egy hónapja írták. Megnézhetném ezt a másikat? — Tessék. Sztavickij remegő ujjakkal hámozta ki a borítékból a levélpapírt. Átfutotta a levelet: — Ez nem Jelena írása. — Nézze meg figyelmesebben. — Mit nézzek rajta? Csak ismerem a feleségem kézírását? Hálistennek nem ő írta... — Ha feltételezzük, hogy Bukovának mégis volt valami köze a levelekhez, akkor kézenfekvőnek látszik, hogy ilyen kényes dologhoz csakis nagyon közeli jóbarát segítségét vehette igénybe. Véleménye szerint, ki lehetett az? Sztavickij elgondolkozott: — Talán Zina Pankova, a barátnője. — Ki az? — Színésznő. Jelenával dolgozik együtt az Operettszinházban. Sztavickij újra töltött magának. Tyihonov ismét az ablaknál állt, a szakadatlanul hulló hópelyheket nézte. A Petrovkán Stasz bekapcsolta a villanymelegítőt, elővette a páncélszekrényből a különböző körzetektől beküldött bűnügyi dossziékat. Jelentkezett a 78. sz. őrszobáról Szása Szaveljev is: Tyihonov mellé osztották be segítségül. — Hallgass ide, Szaveljev — mondta neki Tyihonov. — Hozd fel nekem légy szíves Akszjonova dolgait. Innen pedig elmész a házgyárba és megtudod, hol töltötte Jakimov a hétfő estét. (Folytatjuk) *♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«
