Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-06 / 101. szám

Nyolcvanöt út — 100 program Vasárnap láttuk Utazz előbb---------fizess később M ég milyen meglepetéssel szolgálhat az időjárás, arról bizonyosat aligha mondhat va­laki, egy azonban már biztos: elérkeztünk ahhoz az évszak­hoz, amikor szeretnénk eldön­teni, hol és hogyan töltsük évi szabadságunkat. S mivel egyre inkább nő azoknak a száma, akik ezt a „gondot" szívesebben. bízzák a legilleté­kesebbre, a magyar idegenfor­galom hétévtizedes múltú vál­lalatára — az IBUSZ-nál ér­deklődtünk, mit tud nyújtani a látni-utazni vágyókníak, az 1969-es évben. Mintegy 100 féle programot, 85 kül- és belföldi utat, rö­viden így foglalható össze a válasz. S ha e gazdag válasz­ték alapos részletezésére nincs is mód, lássuk azokat az új­donságokat, amelyek különö­sen nagy érdeklődésre tarthat­nak számot. Kezdjük a tengeri utak ked­velőivel, akik az idén Le- ningrádban szállhatnak hajó­ra — Budapestről repülőgép­pel jutnak el a Néva partjára —, s a Balti, valamint az Északi-tenger valamennyi nagy kikötővárosát érintve kötnek ki Londonban, ahol négy napot tartózkodnak. S folytassuk a romantikára áhi- tozókkal, akik a szicíliai szigetet látogathatják meg: az Etnát, Taórminát, Palermói, Szirakuzát, Cataniát. Vagy esetleg Egyiptomban tesznek körutazást, hogy láthassák Kairót, Luxort, a Királyok Völgyét, Alexandriait, a Ní­lust. .. De nyilván sokan sza­vaznak majd a sziriai körút mellett, egynapos bejrúti tar­tózkodással, vagy a hétnapos közép-ázsiai útra, Moszkva— Ashabad—Dúsam be—Szamar- kand—Buhara—Taskent—Al­ma Ata útvonallal. Ezek voltak tehát a cseme­gék, de folytassuk az újdon­ságok sorát: egy hét Párizs­ban: külön vonat a bolgár ten­gerpartra; tizenöt nap a szov­jet üdülőcentrumban, Picun- dán; látogatás Becsben és Pá­rizsban; üdülés az olasz ten­gerparton, Jesolóban... Az IBUSZ az idén minden eddiginél szélesebb körben kí­vánja bekapcsolni a falusi la­kosságot külföldi üdüléseibe, társasutazásaiba. Ezért kíván­ságnak megfelelően mezőgaz­dasági tapasztalatcsere utakat állít össze, amelyek egyfor­ma arányban állnak szakmai és kulturális programból. El­sősorban a szovjet, a bolgár és a lengyel mezőgazdasági élet egyes központjainak, jel­legzetes termelési ágainak be­mutatására nyílnak lehetősé­gek, de elegenaő jelentkezés esetién természetesen bárme­lyik szocialista országba ké­szek ilyen célú társasutazáso­kat indítani, ^ És akik úgy döntenek, hogy inkább itthon töltik a szabad­ságukat? Rájuk vár minde­nekelőtt a Balaton, ahol az. IBUSZ fizetővendég-szobái­ban kultúrált körülmények között, hatóságilag megszabott, valóban szolid áron üdülhet­nek nemcsak magányosok, de nagyobb csoporok, akár válla­latok is. Csupán a Balaton mentén huszonkét féle prog­ramban lehet válogatni, kezd­ve „betyár-party”-tól a bor­kóstoló®, szalonnasütéses ki­ránduláson át a vízisí csillag- túráig. S mivel az XX-es ko­csi is „hiánycikké” lépett elő az utóbbi években, az IBUSZ erre az idényre megszervezte saját kezelésű bérelhető autó­parkját: Fiat személygépko­csik, tízszemélyes mikrobuszok bérelhetők a szállodák IBUSZ kirendeltségeinél. Ha valaki ennek ellenére ál­lítja, hogy szívesen odadná Tengelicen kezdődött meg vasárnap a járási önkéntes tűz­oltóversenyek sorozata. A ver­senyzőket és a közönséget Ke­mény István, a járási tanács vb-elnöke köszöntötte a járás nyolcvanezer lakosa nevében. Tengelicen 1955-ben volt ezt megelőzően járási verseny. Akkor 52 csapat indult, a va­sárnapi versenyre 65 nevezett. Tizennégy éve csak 18 csapat lépett a pályára a korszerű eszközökkel, legutóbb már 45 versenyzett kismotorfecsken­dővel, vagy osztott sugárral. A vasárnapi versenyen az egyes kategóriákban az alábbi eredmények születtek. 800 liter/perc kismotorfecs­kendő községi férfi: Tolna, Bá- ta, Szedres. — 400 1/p. kismo­torfecskendő községi férfi: Fadd, Öcsény, Tengelic. — 400 1/p. kismotorfecskendő községi fiú: Tengelic, Fadd. 400 1/p. kismotorfecskendő községi le­ány: Fadd iskolai szakkör, Szálka iskolai szakkör. — Ko­csifecskendő községi férfi: Fá­cánkert, Mözs, Tengelic. Kocsi­fecskendő községi női. Ocsény. Kocsifecskendő községi fiú: öcsény iskolai szakkör, Tenge­kéthetes balatoni nyaralását vár játékostól, lovastúrástól, vi­torlásiskolástól egy hatnapos moszkvai társasutazásért vagy egy nyolcnapos mamaiai für­dőzésért, .de sajnos, az idén már nem engedheti meg ma­gának, nincs pénze, azzal ez­úton közöljük a hint, hogy az IBUSZ bevezeti a hitelben tör­ténő túrázás módszerét. Vagy­is az iroda által hirdetett, szo­cialista országokba való tár­sasutazások közül mindazok, amelyek részvételi dija, a köl­tőpénzt is beleértve, megha­ladja a 2000 forintot, OTP hi­tellevélre is megvásárolhatók. Az előleg befizetése ellenében az utas az általa kiválasztott időpontban — miután az IBŰSZ-iroda az utazással kap­csolatos ügyintézést (vízum, OTP hitellevél beszerzése stb) elvégezte, — akár azonnal is elutazhat. — Utazó országgá váltunk — mondották végezetül az IBUSZ vezérigazgatóságán. — A kétféle akarat, az utasé, aki élményekre, tartalmas idő­töltésre vágyik, s az utaztatóé, amely forgalmát kívánja nö­velni, nem ellentétes egymás­sal, sőt feltételezi egymást. B. Sz lic-szőlőhegy, Várdomb iskolai szakkör. — Kocsifecskendő községi leány: Szekszárd-sző- lőhegy iskolai szakkör, Báta- szőlőhegy iskolai szakkör. — 800 1/p. kismotorfecskendő lé­tesítményi férfi: Szekszárdi bőrdíszmű vállalat, Furkó- pusztai kendergyár, Középhíd­végi Kísérleti Gazdaság. — 400 l/'p. kismotorfecskendő létesít­ményi férfi: tolnai textilgyár, tolnai selyemgyár, 1L sz. AKÖV. — 400 1/p. kismotor­fecskendő létesítményi női: tolnai textilgyár, tolnai se­lyemgyár. — 400 1/p. kismotor­fecskendő létesítményi fiú: 11. sz. AKÖV, Osztottsugár léte­sítményi férfi: szekszárdi kór­ház, bátaszéki kádár ktsz. (holtversenyben elsők). — Tűz­oltásban Kövesd csapata 14 másodperccel győzte le Tenge- licét; a rohampályagyakorlat győztese Patai György tenge- lici önkéntes. Eredményhirdetés és a ju­talmak átvétele után a ver­senyzők a rendezőség és a földművesszövetkezet jóvoltá­ból kitűnő hangulatban elköl­tött közös ebéden vettek részt. — b. z. — Tűzoltóverseny Tengelicen Kiváló vállalat, Dombóvári faház — Barcson uváié hangulat Mint arról márt hírt ad­tunk, május elsejével vámuttá nyilvánították a barcsi határ- átkelőhelyet, május elsejére átadták rendeltetésének az it­teni Dráva-hidat is, így a ma­gyar—jugoszláv határ e pont­ján is megindulhat a turistíy forgalom. A május elsejei határidő be­tartásába „besegített” a Dom­bóvári Járási Építőipari Ktsz is. A szövetkezet tavaly kezd­te meg az ERDÉRT-faházak gyártását, azóta már az or­szág különböző részein állnak az üdülési, felvonulási, vagy egyéb célra készített dombó­vári faépületek. Ahol gyorsan kell felállítani épületet a dom­bóvári szövetkezetei keresik fel, ezek a házak ugyanis na­gyon rövid idő alatt üzembe- helyezhetők. Ez történt Barcson is. A végleges épület csak később készül el, viszont a határ- átkelőhely irodáinak, raktárai­nak elhelyezésével nem lehe­tett várni. A szövetkezet már­cius végén kapta meg a ren­delést, két nap alatt elkészí­tették a költségvetést, majd táviratilag megkapták a vá­laszt: A költségvetés elfogad­va, azonnal meg lehet kez­deni a munkát. A négynapos ünnepet április elején munká­val töltötte a szövetkezet fa­épületszerelő brigádja, majd jöttek a lakatosok, víz- és vil­lanyszerelők, bádogosok is. Á megrendeléstől számított négy hét alatt .készítették el az épü­letet, április 29-én pedig meg­történt a műszaki átadás is. Népújság 3 1969. május 6. A Szekszárdi Nyomda dol­gozói a Kiváló Vállalat cím elnyerése alkalmából a Garay- szállóban rendeztek banket­tet. összejövetelükön meg­jelent Rúzsa János, a városi pártbizottság titkára, Dudás Antal, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, dr. Vígh Dezső, a megyei tanács vb- elnökhelyettese. Dr. Vígh De­zső a nagymúltú vállalat fej­lődéséről adott érdekes át­tekintést, majd a jövő felada­tairól szólott. Bejelentette, hogy a rekonstrukció ered­ményeként a Szekszárdi Nyom­dában 1971-ben 21 millió, 1972- ben 28 millió, 1973-ban 36 millió forint lesz a termelés értéke. Széli István igazgató átvette a Kiváló Vállalat ok­levelet, számos dolgozó kiváló jelvényt, oklevelet, pénzjutal­mat kapott. A Kiváló Vállalat dolgozói mindvégig kiváló hangulatban ünnepelték szép sikereiket. Közel 30® fiatal vett részt vasárnap Aparhanton a műve­lődési házban rendezett aayák napi ünnepségen. Gépünkkel az ünnepélyre virágokkal érkező fiatalok egy csoportját örökítettük meg. Vecsei Sándor, a szekszárdi Jóreménység Termelőszövet­kezet gépkezelője vasárnap a Malomta dűlőben SS holdon vetette el a kukoricák Már két éve, hogy elkészült László Istvánék háza Apar­hanton, de a fölső vakolásra csak most kerülhetett sor. Vasárnap kora reggeltől a rokonok segítettek ebben a munkában, és ha minden jól megy, az elkövetkező S—-3 vasárnapon teljesen befejezik a ház külső vakolását.

Next

/
Thumbnails
Contents