Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

■és igen ízletes. Elhiszem. Al­kalmasint ki is próbálom ott­hon, s beszámolok a kísérlet sikeréről.. A szakmunkásvizsgára tere­lődik a szó. Pusztainé, a kony­haművész vendégek-adomá- nyozta rangjára úgy tett szert, hogy kézilányként kezdte, de ennél jóval többet akart: mun­ka közben szerezte meg a szak­munkás-képesítést Nem sokan kaptak olyan könnyű vizsga­tételt, mint ő, paradicsomos káposztát kellett készítenie és meggyes rétest Remekül „megfelelt”. Jeles eredmény­nyel végzett. Azt mondja ne­kem, azért, mert jó volt a liszt sikértartalma. Hát., nem tudom, bár a konyhaművészet­ben használatos anyagok mi­nősége igen lényeges dolog, de csak több kell azért a fel­használható jóknál ahhoz, hogy valami kitűnőre sikerüljem, s azzal dicsérjék a fogyasztók, hogy utolsó falatig elfogy a ké­szítmény. Vaskos könyvre figyelek föl, ott szerénykedik a parányi iroda polcán, Venesz József és Túrós Emil szakírók munkája: Egységes vendéglátói recept­könyv és konyhatechnológia. Állítólag aki ezt „átfőzi”, az megállja a helyét nemcsak Szekszárdion, Budapesten, vagy Debrecenben, Helsinkiben; Moszkvában, Berlinben* de még Párizsban is. — Mondja, nem jönne za­varba, ha betérne ide egy francia vendég? ■— Semmi esetre sem. A vendéglátás, a szakácsmű­vészet két nagy tekintélyének nyűtt kézikönyve a mondható- ja annak, hogy valóban így van. Igaz, hogy a Vasúti Kis­vendéglő törzsközönsége és az itt átutazóban megfordulók többsége a házias konyha ter­mékeit részesíti előnyben és a népszerűség-listán vezetnek ezek az ételek. De minden nap­ra jut azért ajánlott ételkülön­legesség, akár libasült, akár kolozsvári töltött káposzta, vagy francia sertésborda. Vi­szonylag bő a különlegességek kelléktára. Titokban arra készültem, hogy egy férfiút mutatok be főzőkanállai, mint a mesterség művészét. A tények összees­küdtek ellenem és megfosztot­tak ettől a szenzációtól. Beval­lom, nem érzek veszteséget, hi­szen ha valaki elismerten jó szakács, egyáltalán nem baj* hogy nő! LÁSZLÓ IBOLYA Foto: Tóth Iván. Tart, mégpedig ama kérdés eldön­téséért, kik forgat­ják sikeresebben a főzőkanalat, a szakácsok-e, avagy a szakácsnők. A gasztronómia elis­mert tekintélyei azt hangoztatják, hogy a legnagyobb konyhaművészek a férfiak közül ke­rülnek ki. Az el­lentábort nem bás­tyázza a tekintély akkora védőműve, de hősiesen kitart hitvallása mellett, miszerint a sza­kácsnők a legutol­érhetetlenebbek a főzés tudományá­ban. művészeté­ben. Mivel az em­ber egyáltalán nem igével él, e szakmai berkek­ben folyó tusako­dásba igencsak fénytelen beleszól­ni, és bocsáttassak meg neki, ha ízek, illatok befolyásol­ják abban, kinek oszt babért. A ven­dég, aki betér valamilyen étte­rembe, vendéglőbe, nem talál­kozik az alkotóval, csupán az alkotással, amivel el is bánik, annak rendeltetése szerint. Ét­kezés után a test békéjét él­vező vendég szempontjából tö­kéletesen mindegy, hogy nad­rágot, vagy szoknyát visel a szakács, csupán jó szakácsot ismer, jó konyhával, vagy en­nek fordítottját A Vasúti Kisvendéglő, köz­ismert nevén a- Gödör:- jó konyhájáról nevezetes Szek- szárdon. Az elterjedtebb név adományozói jókedvű gépko­csivezetők voltak, akik nem is gondolták talán a névadás pil­lanatában, hogy Gödör marad a Gödör. De azt sem gondolták akkor még, hogy hangulatában jellegzetesen kiskocsma a jó ételeket kedvelők körében kis­vendéglői rangra emelkedik és nemcsak poharazó vendégei állandósulnak, hanem az itt étkezők is. Itt, a konyha birodalmában női kézben van a jogart he­lyettesítő fakanál. Pusztai Sándomé konyhavezető tizen­egy évvel ezelőtt tette be a lá­bát először e miniatűr biroda­lomba, s kezdetben kézilány­ként segédkezett az akkori sza­kácsnőnek, aki azóta nyugdíj­ba ment A kérdés, hogy hogyan, és miért iett szakács, gondolko­dás nélkül nyer választ: — Mindig szerettem főzni. No igen. De gz más dolog, kisebb méretekben főzni! En­gem például félelemmel ve­gyes bámulatra késztet a sok­féle edény, ismert és ismeret­len eszköz. Valószínűleg vért izzadnék, ,ha egy reggel ide ál­lítanának, hogy nosza, lássak hozzá egy egészen hétköznapi étlap kínálatának realizálásá­hoz, mert olyan egyszerű az, hiszen nincs „csak” 17 féle készétel, csak 8 féle frissen sültet kell adnom 9 féle köret­tel, csak ötféle levest. Egek, és minden angyalok! Se elkészí­tésükre, se elfogyasztásukra nem tudnék halálfélelem nél­kül vállalkozni, hiába is mond­ja nekem nevetve Pusztainé, hogy nagyon egyszerű. Reggel héttől délután kettő, fél háromig nincs megállás az ínycsiklandozó illatok felhőjé­ben, mert az éhükre enyhet ke­reső vendégek kívánságait köz­vetítő pincérek jönnek, men­nek. Amikor pedig enyhül a forgalom-diktálta iram, kez­dődik a másnapi készülődés, az aprómunka, ami nélkül nincs kezdés a sorjázó holna­pokon. Mondom, hogy dicsérik a kis­vendéglő konyháját, örömest prezentálom e körkérdés foly­tán kialakult véleményt. Nyugtázzák, de minden megle­pődés nélkül. Azért használom a többesszámot, mert a beszél­getésben immár hárman vesz­nek részt, az üzletvezető és két helyettese. Egyik helyettes ép­pen Pusztainé. Elmondják, mik a legkeresettebb ételféleségek. Mindenekelőtt a belsőségekből készült ételek, majd a szárnya­sok következnek. És a hal? — Baja után állítólag Szek- szárd a legnagyobb halfogyasz­tó. Halételeink is igen kereset­tek, főleg a halié. Később kiderül, hogy ha egyszer szavazásra kerülne sor, igen sok szavazatot kapna a Kofapecsenye néven ismert étel. Titok-e, hogy hogyan ké­szül? — Miért lenne az? Ajándékba kapom a recep­tet, tovább is adom, hiszen nem valószínű, hogy a házi konkürrencia veszedelmét sza­badítom készséges tanítómeste­remre. — Tehát... A Kofapecsenye készítéséhez legalkalmasabb a sertéstarja, amit tizenkét dekás szeletekre vágunk, majd gyen­géden megklopfolunk, megsó­zunk, lisztben megforgatunk és nem túlságosan bő zsírban megsütünk. Apróra törött fok­hagymával dörzsöljük be sülés után, majd bors és paprika kö­vetkezik, végül pecsenyezsír­ral megöntözve, pirított burgo­nyát adunk hozzá. A Kofapecsenye előnye, hogy gyorsan lehet elkészíteni, Konyhaművészet — közönségsiker Még tart a nagy vita 8. — Aligha — ellenkezett Tyihonov. — A körül­ményekből ítélve a tettes még csak nem is számíthatott arra, hogy kirabolja áldozatát. Jól látta, hogy nincs egyedül az ösvényen. Még a retiküljét sem vette el.' Sarapov bólintottá — Ez elesik. És féltékenységből? — Az már sokkal valószínűbb. Fiatal, szép nő volt Úgy tűnik, a titok ott lappang valahol a magánéletében. Ezek a levelek is .., Sarapov félbeszakította: — Menjünk tovább. Huliganizmusról is Szó le­het. A gyilkosság körülményei ezt a verziót is igazolhatják. — Akszjonovát megölhették szolgálati vagy tár­sadalmi kötelességének teljesítéséért is. — Tyi­honov mintegy hangosan gondolkozott. — Egye­lőre azonban nincsenek erre vonatkozó bizonyíté­kaink. — Ügy van. A gyilkosságot elkövethették bosz- szúból, vagy azért, hogy elleplezzenek egy másik súlyos bűncselekményt. Bizonyítékaink erre a fel­tételezésre nincsenek, de ezeket a motívumokat még korai lenne elvetni. — Korai — bólintott Tyihonov. — És maradt még egy lehetőség: Akszjonovát egy őrült gyil­kolta meg. Vagy pedig fatális tévedés áldozata lett: összetévesztették valakivel. Sarapov szomorkásán mosolygott: — Kimerítettük az egész Büntetőkódexet. És most, minél maradunk? — Azt hiszem, elsősorban a féltékenység és huliganizmus nyomában kell elindulnunk. Utá­na gondolkozhatunk majd a bosszú motívumáról. — Sarapov-felállt, megforgatta kezében a jel­lemzést. — Ne felejtsd el: újságírónő volt. Talán túl sokat tudott valakiről... UTASÍTÁS 1966. február 16. 138. sz. Ellenőrizzék a rendőrőrszobákon, nincs-e a huligántevékenységért előállított egyének kö­zött 'olyasvalaki, akire a körözött személy ismer­tetőjelei ráillenének. Mozgósítsák a közvéleményt, az önkéntes rendőröket... Tudakozódjanak az ösz- szes kórházban, nem vettek-e fel sérülteket, akik­nek sebét szúrószerszám okozta. Informálják a tör téritekről a pszichiátriai gyógy­intézetek személyzetét: nincs kizárva, hogy elme­beteg garázdálkodásáról van szó. Amennyiben hasonló bűntény előadódna, azon­nali bejelentést kérünk. A moszkvai főkapitányság h. vezetője, Szanyin rendőrezredes Tyihonov sajnálkozva tolta el maga elől a Ja- nikov-ügy dossziéját. A hasonlatosság eleinte so- kat-ígérőnek tűnt: Alekszej Jakimov, akit teg­w nap részeg garázdálkodás miatt letartóztattak egy X építőmunkás-szálláson, négy évvel ezelőtt, ugyan- ♦ csak részegen, minden ok nélkül rátámadt egy X tökéletesen ismeretlen járókelőre, saját gyártmá- ♦ nyó, fanyelű fegyverével. Nemrég szabadult, és ! máris hírt adott magáról. Nem ő gyilkolta-e meg ♦ Akszjonovát? A fegyver és a támadás módja i mindenesetre hasonló. De ezen a héten Jakimov X minden este dolgozott. Azonkívül külsőleg sem j olyan, mint amilyennek Latina és Jevsztyignye- S jeva a merénylőt leírta. Minden eshetőségre ké- T szén, pontosan ellenőrizni kell, hol volt Jakimov X hétfőn este. $ Megszólalt a telefon. J — Tyihonov. + — Halló, Tyihoncfv! Itt Gyemidov! ♦ — Mi újság, Iván Mihalics? 2 — Újra felbukkant az a fiú, én vittem, ugyan­azzal a járattal. Tyihonov berekedt az izgalomtól: — És most hol van? — Ki tudja? A cirkusznál szállt le. Egyébként ugyanott szállt fel, ahol a múltkor, a Bajkál szál­lodánál. Egy könyvet vett elő a táskájából, egész úton olvasott. — Az ördög vigye el! Miért nem tartottad fel? — Hogyan tarthattam volna fel? Csak arra kértél, jelentkezzem, ha valami van... — Ez igaz — nyelte le a mérgét Tyihonov. — Mit mondtál, ugyanarra a járatra szállt? É9 ugyanannál a megállónál? — Igen. 20 óra 37-kor szállt fel a Bajkálnál. — Iván Mihalics, megkérlek valamire. Holnap ott leszek a megállónál. Ha a fiatalember felszáll, jelezz nekem. — Rendben. Kétszer dudálok. — Köszönöm, Iván Mihalics. Addig is... (■Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents