Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
■és igen ízletes. Elhiszem. Alkalmasint ki is próbálom otthon, s beszámolok a kísérlet sikeréről.. A szakmunkásvizsgára terelődik a szó. Pusztainé, a konyhaművész vendégek-adomá- nyozta rangjára úgy tett szert, hogy kézilányként kezdte, de ennél jóval többet akart: munka közben szerezte meg a szakmunkás-képesítést Nem sokan kaptak olyan könnyű vizsgatételt, mint ő, paradicsomos káposztát kellett készítenie és meggyes rétest Remekül „megfelelt”. Jeles eredménynyel végzett. Azt mondja nekem, azért, mert jó volt a liszt sikértartalma. Hát., nem tudom, bár a konyhaművészetben használatos anyagok minősége igen lényeges dolog, de csak több kell azért a felhasználható jóknál ahhoz, hogy valami kitűnőre sikerüljem, s azzal dicsérjék a fogyasztók, hogy utolsó falatig elfogy a készítmény. Vaskos könyvre figyelek föl, ott szerénykedik a parányi iroda polcán, Venesz József és Túrós Emil szakírók munkája: Egységes vendéglátói receptkönyv és konyhatechnológia. Állítólag aki ezt „átfőzi”, az megállja a helyét nemcsak Szekszárdion, Budapesten, vagy Debrecenben, Helsinkiben; Moszkvában, Berlinben* de még Párizsban is. — Mondja, nem jönne zavarba, ha betérne ide egy francia vendég? ■— Semmi esetre sem. A vendéglátás, a szakácsművészet két nagy tekintélyének nyűtt kézikönyve a mondható- ja annak, hogy valóban így van. Igaz, hogy a Vasúti Kisvendéglő törzsközönsége és az itt átutazóban megfordulók többsége a házias konyha termékeit részesíti előnyben és a népszerűség-listán vezetnek ezek az ételek. De minden napra jut azért ajánlott ételkülönlegesség, akár libasült, akár kolozsvári töltött káposzta, vagy francia sertésborda. Viszonylag bő a különlegességek kelléktára. Titokban arra készültem, hogy egy férfiút mutatok be főzőkanállai, mint a mesterség művészét. A tények összeesküdtek ellenem és megfosztottak ettől a szenzációtól. Bevallom, nem érzek veszteséget, hiszen ha valaki elismerten jó szakács, egyáltalán nem baj* hogy nő! LÁSZLÓ IBOLYA Foto: Tóth Iván. Tart, mégpedig ama kérdés eldöntéséért, kik forgatják sikeresebben a főzőkanalat, a szakácsok-e, avagy a szakácsnők. A gasztronómia elismert tekintélyei azt hangoztatják, hogy a legnagyobb konyhaművészek a férfiak közül kerülnek ki. Az ellentábort nem bástyázza a tekintély akkora védőműve, de hősiesen kitart hitvallása mellett, miszerint a szakácsnők a legutolérhetetlenebbek a főzés tudományában. művészetében. Mivel az ember egyáltalán nem igével él, e szakmai berkekben folyó tusakodásba igencsak fénytelen beleszólni, és bocsáttassak meg neki, ha ízek, illatok befolyásolják abban, kinek oszt babért. A vendég, aki betér valamilyen étterembe, vendéglőbe, nem találkozik az alkotóval, csupán az alkotással, amivel el is bánik, annak rendeltetése szerint. Étkezés után a test békéjét élvező vendég szempontjából tökéletesen mindegy, hogy nadrágot, vagy szoknyát visel a szakács, csupán jó szakácsot ismer, jó konyhával, vagy ennek fordítottját A Vasúti Kisvendéglő, közismert nevén a- Gödör:- jó konyhájáról nevezetes Szek- szárdon. Az elterjedtebb név adományozói jókedvű gépkocsivezetők voltak, akik nem is gondolták talán a névadás pillanatában, hogy Gödör marad a Gödör. De azt sem gondolták akkor még, hogy hangulatában jellegzetesen kiskocsma a jó ételeket kedvelők körében kisvendéglői rangra emelkedik és nemcsak poharazó vendégei állandósulnak, hanem az itt étkezők is. Itt, a konyha birodalmában női kézben van a jogart helyettesítő fakanál. Pusztai Sándomé konyhavezető tizenegy évvel ezelőtt tette be a lábát először e miniatűr birodalomba, s kezdetben kézilányként segédkezett az akkori szakácsnőnek, aki azóta nyugdíjba ment A kérdés, hogy hogyan, és miért iett szakács, gondolkodás nélkül nyer választ: — Mindig szerettem főzni. No igen. De gz más dolog, kisebb méretekben főzni! Engem például félelemmel vegyes bámulatra késztet a sokféle edény, ismert és ismeretlen eszköz. Valószínűleg vért izzadnék, ,ha egy reggel ide állítanának, hogy nosza, lássak hozzá egy egészen hétköznapi étlap kínálatának realizálásához, mert olyan egyszerű az, hiszen nincs „csak” 17 féle készétel, csak 8 féle frissen sültet kell adnom 9 féle körettel, csak ötféle levest. Egek, és minden angyalok! Se elkészítésükre, se elfogyasztásukra nem tudnék halálfélelem nélkül vállalkozni, hiába is mondja nekem nevetve Pusztainé, hogy nagyon egyszerű. Reggel héttől délután kettő, fél háromig nincs megállás az ínycsiklandozó illatok felhőjében, mert az éhükre enyhet kereső vendégek kívánságait közvetítő pincérek jönnek, mennek. Amikor pedig enyhül a forgalom-diktálta iram, kezdődik a másnapi készülődés, az aprómunka, ami nélkül nincs kezdés a sorjázó holnapokon. Mondom, hogy dicsérik a kisvendéglő konyháját, örömest prezentálom e körkérdés folytán kialakult véleményt. Nyugtázzák, de minden meglepődés nélkül. Azért használom a többesszámot, mert a beszélgetésben immár hárman vesznek részt, az üzletvezető és két helyettese. Egyik helyettes éppen Pusztainé. Elmondják, mik a legkeresettebb ételféleségek. Mindenekelőtt a belsőségekből készült ételek, majd a szárnyasok következnek. És a hal? — Baja után állítólag Szek- szárd a legnagyobb halfogyasztó. Halételeink is igen keresettek, főleg a halié. Később kiderül, hogy ha egyszer szavazásra kerülne sor, igen sok szavazatot kapna a Kofapecsenye néven ismert étel. Titok-e, hogy hogyan készül? — Miért lenne az? Ajándékba kapom a receptet, tovább is adom, hiszen nem valószínű, hogy a házi konkürrencia veszedelmét szabadítom készséges tanítómesteremre. — Tehát... A Kofapecsenye készítéséhez legalkalmasabb a sertéstarja, amit tizenkét dekás szeletekre vágunk, majd gyengéden megklopfolunk, megsózunk, lisztben megforgatunk és nem túlságosan bő zsírban megsütünk. Apróra törött fokhagymával dörzsöljük be sülés után, majd bors és paprika következik, végül pecsenyezsírral megöntözve, pirított burgonyát adunk hozzá. A Kofapecsenye előnye, hogy gyorsan lehet elkészíteni, Konyhaművészet — közönségsiker Még tart a nagy vita 8. — Aligha — ellenkezett Tyihonov. — A körülményekből ítélve a tettes még csak nem is számíthatott arra, hogy kirabolja áldozatát. Jól látta, hogy nincs egyedül az ösvényen. Még a retiküljét sem vette el.' Sarapov bólintottá — Ez elesik. És féltékenységből? — Az már sokkal valószínűbb. Fiatal, szép nő volt Úgy tűnik, a titok ott lappang valahol a magánéletében. Ezek a levelek is .., Sarapov félbeszakította: — Menjünk tovább. Huliganizmusról is Szó lehet. A gyilkosság körülményei ezt a verziót is igazolhatják. — Akszjonovát megölhették szolgálati vagy társadalmi kötelességének teljesítéséért is. — Tyihonov mintegy hangosan gondolkozott. — Egyelőre azonban nincsenek erre vonatkozó bizonyítékaink. — Ügy van. A gyilkosságot elkövethették bosz- szúból, vagy azért, hogy elleplezzenek egy másik súlyos bűncselekményt. Bizonyítékaink erre a feltételezésre nincsenek, de ezeket a motívumokat még korai lenne elvetni. — Korai — bólintott Tyihonov. — És maradt még egy lehetőség: Akszjonovát egy őrült gyilkolta meg. Vagy pedig fatális tévedés áldozata lett: összetévesztették valakivel. Sarapov szomorkásán mosolygott: — Kimerítettük az egész Büntetőkódexet. És most, minél maradunk? — Azt hiszem, elsősorban a féltékenység és huliganizmus nyomában kell elindulnunk. Utána gondolkozhatunk majd a bosszú motívumáról. — Sarapov-felállt, megforgatta kezében a jellemzést. — Ne felejtsd el: újságírónő volt. Talán túl sokat tudott valakiről... UTASÍTÁS 1966. február 16. 138. sz. Ellenőrizzék a rendőrőrszobákon, nincs-e a huligántevékenységért előállított egyének között 'olyasvalaki, akire a körözött személy ismertetőjelei ráillenének. Mozgósítsák a közvéleményt, az önkéntes rendőröket... Tudakozódjanak az ösz- szes kórházban, nem vettek-e fel sérülteket, akiknek sebét szúrószerszám okozta. Informálják a tör téritekről a pszichiátriai gyógyintézetek személyzetét: nincs kizárva, hogy elmebeteg garázdálkodásáról van szó. Amennyiben hasonló bűntény előadódna, azonnali bejelentést kérünk. A moszkvai főkapitányság h. vezetője, Szanyin rendőrezredes Tyihonov sajnálkozva tolta el maga elől a Ja- nikov-ügy dossziéját. A hasonlatosság eleinte so- kat-ígérőnek tűnt: Alekszej Jakimov, akit tegw nap részeg garázdálkodás miatt letartóztattak egy X építőmunkás-szálláson, négy évvel ezelőtt, ugyan- ♦ csak részegen, minden ok nélkül rátámadt egy X tökéletesen ismeretlen járókelőre, saját gyártmá- ♦ nyó, fanyelű fegyverével. Nemrég szabadult, és ! máris hírt adott magáról. Nem ő gyilkolta-e meg ♦ Akszjonovát? A fegyver és a támadás módja i mindenesetre hasonló. De ezen a héten Jakimov X minden este dolgozott. Azonkívül külsőleg sem j olyan, mint amilyennek Latina és Jevsztyignye- S jeva a merénylőt leírta. Minden eshetőségre ké- T szén, pontosan ellenőrizni kell, hol volt Jakimov X hétfőn este. $ Megszólalt a telefon. J — Tyihonov. + — Halló, Tyihoncfv! Itt Gyemidov! ♦ — Mi újság, Iván Mihalics? 2 — Újra felbukkant az a fiú, én vittem, ugyanazzal a járattal. Tyihonov berekedt az izgalomtól: — És most hol van? — Ki tudja? A cirkusznál szállt le. Egyébként ugyanott szállt fel, ahol a múltkor, a Bajkál szállodánál. Egy könyvet vett elő a táskájából, egész úton olvasott. — Az ördög vigye el! Miért nem tartottad fel? — Hogyan tarthattam volna fel? Csak arra kértél, jelentkezzem, ha valami van... — Ez igaz — nyelte le a mérgét Tyihonov. — Mit mondtál, ugyanarra a járatra szállt? É9 ugyanannál a megállónál? — Igen. 20 óra 37-kor szállt fel a Bajkálnál. — Iván Mihalics, megkérlek valamire. Holnap ott leszek a megállónál. Ha a fiatalember felszáll, jelezz nekem. — Rendben. Kétszer dudálok. — Köszönöm, Iván Mihalics. Addig is... (■Folytatjuk)
