Tolna Megyei Népújság, 1969. május (19. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

A Sinai hegyen... Rendezetlen gondolatok egy szociográfia olvasásakor H em a bibilia Sinai hegy­ről lesz szó. A simon- lurnyairói, ameiyneK hi­vatalos neve Székelyi út, de az emberek Si­nai hegynek nevezik. Sokan iárnak arrafelé, látják a föld­be vájt lakásokat, találkoznak lakóikkal, de róluk keveset tudnak, vagy amit tudnak, azt is rosszul. Vannak akik legyintenek: „Azokról még beszelni sem érdemes!” Olvasom a vaskos, géppel írt, szépen bekötött könyvet, amelynek címe: „A Székelyi úton. Szociológiai felmérés a barlanglakásokban. Készítet­ték: A simontornyai Vak Bot­tyán Gimnázium Történelmi Szakkörének tagjai: Busbach Zsuzsanna, Kneisz Katalin, Szántó Zsuzsa, Szilágyi Anikó, Vinczellér Aranka, Somogyi Judit, Fábián Mária, Selmeczy Iván közgazdász és Soóky Árpád tanár vezetésével.” Véletlenül bukkantak ezek a rendezett családi körülmé­nyek között élő tizenévesek erre az utcára. Egy szabad köményes tűzhely megtekinté­sére indultak. Meg is nézték, csodálkoztak és nem akaród- zatt nekik viszamenni az isko­lába. „Menjünk tovább, men­jünk tovább!” És ekkor fedezték fel a si- m on tornyai Sinai hegyet, lát­ták meg az ablak nélküli bar­langlakásokat. Félmeztelen ci­gánygyerekek kiabáltak felé­jük trágár szavakat, az egyik lakás élőt cigányasszony szop­tatta gyermekét. Olvasom a sorokat és ma­gam előtt látom a meghök­kent tizenéveseket, akik ott­hon talán leintették apjukat, anyjukat: „Hagyd már a du­mát kívülről tudom a nyomo­rúságotokat,” és akik most, ebben a pillanatban szemtől- szemben állnak a múlt egy kis darabkájával — a tíz bar­langlakással. Nézik, nézik — és ami eddig csak duma volt számukra — valósággá válik. Befészkelődik agyukba a gon­dolat: meg kell ismernünk ezeket az embereket! A földrajzos pontosan leírja a területet: „Hosszabb idő óta állandó kocsizás révén kiala­kított löszmélyút. A lösz tu­lajdonságainál fogva porlódik, kopik, a víz és a szél hatásá­ra elmálik... Ez a szálbaálló meredek lejtő alkalmas bar­langlakások készítésére...” Precíz leírás. Ezek az em­berek az út szélére szorultak, szálbaálló löszfalak zárják el előlük a kilátást és csak azok látják őket, akik a löszfalak között döcögnek lovas kocsin, gyalog, vagy pótkocsis vonta­tón ülve. Zárt világ ez, ahon­nan nehezen lehet kilátni a községre, amelynek ötezer la­kosa van, ahol az össznépes- ségnek csupán tíz százaléka él kimondottan mezőgazdaságból, a többiek az iparban dolgoz­nak és sok közülük a kétlaki. És nehéz belátni a tíz csa­lád életébe is. A diákok sor­ra kopogtak be a „lakások­ba”, amelyeknek még mindig ára van. ötszáztól ezerötszá­zig terjed a skála. Egyre in­kább szűkül az árolló, és egy­szer, egyszer majd teljesen összecsukódik, és akkor erre a dokumentumra is azt mond­ják majd a most még gim­nazisták gyerekei: „Duma...” De jó lenne, ha már itt tar­tanánk! Egyelőre csak ott tartunk, hogy a háború után harminc —negyven lakott barlang volt, ma pedig tíz van. „A vizsgálatba mind a tíz családot bevontuk, így ezen a területen „teljeskörű felmé­rést” folytattunk. Ugyanis ez a tíz család lakásviszonyával sajátos helyet foglal el a falu struktúrájában. Első lá­tásra egy teljesen azonos vo­nás van közöttük: lakásuk földbe vájt barlang. Ehhez ha­sonlót sem a faluban, sem a környékbeli falvakban már nem találhatunk.’’ M ég mindig kint vannak, körüljárják a témát, mint macska a foró ká­sát és kíváncsian vá­rom: mikor lépnek át a küszöbön, amely nemcsak a lakás, hanem két világ küszö­be is. Hirtelen, minden teke­tória nélkül belépnek a múlt­ba, hogy onnan üzenetet hoz­zanak a mának. ők nem írták le az arcot, de én látom, mert gyermek­koromban én is láttam a bar­langlakok arcát, akiket mi irigyeltünk, mert nekik leg­alább önálló lakásuk volt, nem kellett öt-hat napot dolgoz- niok csak azért minden hó­napban, hogy fedél legyen fe­lettük. Igaz, betegesek voltak, ők kínáltak meg egyszer csi­gapörkölttel, egyiküket lát­tam, amint teknősbékát nyú­zott és állítólag megették az ürgét is. És egy ilyen barlang- lakásban láttam először hal­dokló embert. Egy tüdőbajos kőbányászt, akinek ágyát öt gyerek állta körül és akik kö­zül ma már egy sem él. Pe­dig nem lennének ma sem idősek. De kik laknak most a bar­langlakásokban ? — Itt születtem Simontor- nyán 1903-ban, a napot és a hónapot már nem tudom. Édesapánk jómódú gazda volt. aztán tönkrementünk, öten voltunk testvérek... Édes­apánk hármunkat menhelybe adott... Iskolába nem járat­tak. .. Gyalog visszajöttem Si- montornyára... Férjem aztán meghalt, még a háború előtt. ... Egy fiúnk és egy lányunk született. Menhelybe kellett adnunk őket. .. Ezt a putrit ötszáz forintért vettem... Ő az első számú megkérde­zett és utána jöttek a többi­ek. Ki, miért került ide? Az okokat a tizenévesek táblá­zatban rögzítették. Tágra nyílt szemekkel csodál­koznak rá, erre a múltból itt maradt, egyre fogyó kis sziget­re, amelynek partjait a társa­dalmi haladás hullámai mos­sák és ezáltal lesz egyre ki­sebb. Az ott élők egy része még kapaszkodik, más része menekülni szeretne. Van, aki az italban keresi a menedéket, van, aki Isten kedvéért megta­nul olvasni, de csak az éne­kes-, és a prédikációs könyv­ből. Dolgoznak, imádkoznak. Isz­nak, esznek és élnek. Heten a bőrgyárban segédmunkások, mert idáig futotta tudásukból. Sorsuk alakulásáért a társa­dalmat, a körülményeket (a ta­nácsot, meg mindenkit) okol­ják. Leveleket irkáinak az or­szág, a megye vezetőinek, és közben élik a maguk életét. Hallgatják a telepes rádió tánczene műsorát, a válaszo­lunk hallgatóinknak-adást, amitől lehetséges, hogy azt vár­ják: az ő kérdésükre is kap­nak egyszer választ. Nem a gazdasági helyzetükkel, a jö­vedelmükkel, a családi pótlék­kal van baj, hanem az életfel­fogásukkal. „Környezettanulmány. Készült 1968. áprilisában Si- mintornyán, az A. TU. r. sz. nyomtatványon. A nyilvántar- tásbavétel indoklása és a csa­ládi, környezeti viszonyok részletes leírása: Pineelakásban lakik az anya öt gyermekével. A nagyfiú ke­resetéből élnek. Az anya csak pár hónapja dolgozik. Lakásuk egyetlen helyiség. Piszkos, és nagyon rendetlen. A gyerekek­nek sem rendes ruházata, sem ellátása nincs. A tanuló az is­kolába rendszeresen jár, nem hiányzik. Tankönyvei, füzetei nincsenek. Korához képest fej­letlen. A tanulásban gyenge.” Az egyik tizenéves elmegy az órára. Ellenőrizni szeretné, hogy viselkedik ez a gyerek a közösségben, az iskolában. „Az iskolában is ugyanúgy nem figyel, mint otthon... Ren­detlen, figyelmetlen kislány. Ceruzái, füzetei nincsenek, ami van, rendetlen. Az olvasást nem tudja folytatni, nagy szü­neteket tart olvasás közben. Szavakat összecserél... Rettene­tes makacs... öra alatt leborul a padra, énekelget... Tízórait nem visz, reggelit sem eszik, társaitól sem fogadja el az ételt...” Tizenkilenc gyerek él itt! — hallom, amint felkiáltanak a tizenéves szociológusok és mindjárt kérdeznek is: — Hány kerülhet ide vissza fel­nőttként, mert nem tud ennél több lenni ? Egyszerű kérdés ez, mégis bonyolult. Az iskola, a közösség hathat rájuk, de a meghatározó mégis az otthon. Az az életszemlélet, amit már csecsemőkorukban magukba szívtak. Amit látnak és halla­nak otthon. Ilyen útravalóval messze nem juthatnak. „Népújság, XIX. évfolyam, 65. szám. Szerda, 1969. március 19. MAJDNEM ÖLT... Simontornyán történt. „...A vádlott Farkas György, 28 éves, nem ír, nem olvas. Nőtlen. Büntetlen, katona nem volt... Dr. F. L. főorvos véle­ménye szerint a vádlott cse­kély mértékben szellemi fo­gyatékos, de cselekménye tár­család forrás Összjövedelem egy főre jutó Jövedelem Ft/fcó Ft/hó а. nyugdíj termény eladás 3. mimkásb ér 4. munkás bér 5. munkásbér б. munkásbér 7. munkásbór 8. segély 9. munkásbér szülési segély 10. munkás bér És kik akarnak elköltözni. Hárman nem. A három egye­dülálló. Nekik már mindegy. Náluk a döntő szempont a megszokás, a beletörődés... a törvényenkívüliség... A többi család határozott igennel vá­laszolt. Kettő gyűjti is a pénzt, hogy innen kikerülhessen, a többi csak el akar menni in­nen. Egyszer, majd valaho­gyan. Az egy főre jutó jöve­delem igen tarka: 150 forint­tól egészen 1400 forintig ter­jed. — Havi jövedelmünk jelen­leg 3000 forint. Mi az egész pénzt elköltjük tulajdonkép­pen élelemre, majd minden nap húst eszünk, s a gyerekek­nek is mindent megadunk. (Ezt egy négytagú családban mond­ták, ahol a szülőkön kívül egy tízéves és egy nyolchónapos gyermek van). A jövedelem nagy része éle­lemre kell. A tizenévesek sta­tisztikát állítottak össze: ki, mennyit költ élelemre, de ezek nem tekinthetők pontosaknak, mert csak „fejből” mondták, kinek mi jutott az eszébe. Hogy mindent megadnak-e a gyermekeknek — azt a kérdést sem hagyták nyitva a lelkes lányok. Közvetlen karácsony után felkeresték a családokat. „A tíz család közül három­nál láttunk karácsonyfát, a többinél... a többinél jóformán semmit sem láttunk, legfeljebb mesét hallottunk a szaloncu­korról, s azokról a babákról, amelyeket ők nem kaptak meg...” Járták a barlanglakásokat, ismerkedtek az emberekkel, egyre többet láttak, egyre job­ban megismerték a valót. „Beléptünk a füstös, sötét szobába. Pillanatnyi halálos 650 650 700 700 4300 1400 2800 400 1200 600 3000 300 1400 250 300 150 2800 700 1800 600 csönd. A szoba különböző sar­kain, helyein elhelyezkedő gyermekek tágra nyílt szemek­kel bámultak ránk. Kellemet­len volt a csend, én törtem meg végül is: — Anyukátok nincs itthon? Az első osztályos Ilonka ta­lálta fel magát először. Némi bizonytalansággal a hangjában mutatott az ágy felé: — Ott fekszik. Körülnéztünk. Egy élettelen­nek tűnő testet láttunk a mocs­kos csipketerítőn... Teste hirte­len megrándult, oldalra fordí­totta a fejét, szinte elviselhe­tetlen alkoholszag csapott meg. Félrecsúszott kendője alól kó­cos hajfürtök lógtak ki. Fur­csa, fül számára kellemetlen hangokat, hörgéseket hallatott, majd egyre csak ezt mondogat­ta: — Jaj, aranyoskám! Én annyira szégyenlem magam!” Ez az a kép amelyre, ha nem látják a tizenévesek, azt mondják: ilyen nem volt, ilyen csak az idősebbek mesé­jében van. És most a saját sze­mükkel látják: nemcsak volt, de még mindig van. Pedig mennyit tettünk már azért, hogy ne legyen! E gyre bővül a kép. Lát­nak viszonylag rendes lakásokat, rendes ágy­neműben alvókat, a 4— 6 méter hosszú és 2—3 méter széles barlangokban, amelyekben petróleumlámpa világít, ha világít, amelyekhez kamra is van, és látják a tíz csaláí egyetlen, közös árnyék- székét, amelynek zsákból ké­szült ajtaját a szél mozgatja. J I tin meghökkenteni aka- ' run k! Adatainkat so­káig gyűjtöttük hrosz- szú ideig fogialkoztunk ezekkel az emberekkel, beszélgettünk velük, s ahol lehetett segíteni is Igye­keztünk. Tanultunk biológiai determinizmusról és natura­lizmusról, hallottunk a népi Írók falkutatásairól, olvastuk Illyést és Nagy Lajost. . . A7.- tán összeültünk, Összetettük mindazt, amit összegyűjtöt­tünk. Az adatokat! A benyo­másokat. Ott így élnek! De nem mondhatják József Atti­lával együtt: . . Itt élünk mi..Nem mondhatják, mert csak élnek, jobb szó ta­lán; vegetálnak, s mert bár vannak vágyaik, vannak cél­jaik — de tenni, tenni nem tesznek semmit! Akaratra és tettre kellene nevelni az em­bereket!” — részlet a szociog­sadalmi veszélyességének fel­ismerésére lényegileg képes... ...Árgyelán Julianna azt kö­vetelte, hogy Farkas menjen borért, s ebből a fiatalember máris arra következtetett, hogy asszonya régi élettársához akar visszatérni...” Mindössze egy család van olyan, amelyik törvényes há­zasságot kötött. A többi élet­társi viszohyban él. Idézek: „Ezeket a családi viszonyo­kat már az első utunk alkal­mával megismertük. De meg­ismertük és hallottuk azt is — a megkérdezettektől, a védő­nőtől és a körzeti orvostól —, hogy a gyerekeknek az apjuk ki volt. Naturalista rémtörté­net? Aligha! 6. sz. megkérdezett: ... első négy gyermekének más-más apja van, a később született két ikerpár ugyan­attól az apától van. 4. sz. megkérdezett: 3 éves kislányának apja leg­idősebb fia. 9. sz. megkérdezett: férje börtönben van, máso­dik gyermeke élettársától szü­letett.” Összeállt a kép. A vita után írásban foglal­ta össze véleményét a közgaz­dász és a pedagógus. A közgazdász: „...Tehetünk értük, s tesz is értük a társadalom, segít —, de ehhez a segítséghez nekik is hozzá kellene járulni vala­mivel; nem elegendő várni, és nézni, és panaszkodni, és szid­ni, vádolni mindenkit ( a köz­ségi tanács vezetőit és istent) egyaránt!” Az iskolázottság és művelt­ség elemi feltételeinek szinte teljes hiányában sem jövedel­mükkel, sem gondolataikkal gazdálkodni nem tudnak...” « A pedagógus: „...A pedagógust is csak ad­dig respektálják, amíg az is­kolában, a fehér köpenyben látják azonban a trágár szava­kat, a megjegyzéseket ő is ugyanúgy megkapja * Mindenki szeretne segíteni! De nem hagyják magukat...” B tanulmány elkészült. A barlanglakások még megvannak. Fent a Si­nai hegyen ilyen álla­potok uralkodnak, lent a faluban Magyarország egyik legnagyobb bőrgyára műkö­dik, korszerű gépek dolgoznak, az Újtelepen, a „Naccsága te­lepen” új házak nőnek.... a gimnáziumban munkás, pa­raszt szülők gyerekei tanulnak. Készülnek a jövőre. Nyolcán úgy, hogy láttak a múltnak egy kis darabkáját, a múltnak, amit ők mesének hittek. Látták, fogadalmat tettek, tudják — lesz munkájuk. SZALAI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents