Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-13 / 83. szám
A mi faiunk a mi falunk című rovatot azért létesítettük, hogy Tolna /-M megye községei sorra bemutatkozhassanak az újság széles körű nyilvánossága előtt. Ezúttal elsősorban nem az újságíró festi meg egy-egy falu képét, hanem maguk a falu lakói. Megszólaltatunk különböző foglalkozású, társadalmi állású embereket, s ezen keresztül villantjuk fel a falu életének néhány jel legzetességét. Hangsúlyozzuk, hogy néhány jellegzetességét, ugyanis egy-egy falu élete MÓRÁGY 1 annyira szerteágazó, sokoldalú, hogy — figyelembe véve az újság lehetőségeit — a „minden” igényével már eleve nem léphetünk fel. A bemutatkozást olyannyira magára a falura bízzuk, hogy a me gny Hat kozák körét nem korlátozzuk az általunk felkeresettekre. Az újságban később majd előre közöljük, hogy mikor melyik faluba látogatunk el, s lapunk képviselőjét egy megadott helyen bárki felkeresheti véleményével. Sőt, várjuk, hogy minél többen jelentkezzenek s mondjanak érdekességet falujukról. Természetesen várjuk azokat is. akiknek valamilyen panaszos ügyük van. Egy-egy faluban öröm is, gond is akad, s úgy lesz élethúbb a kép, ha erről is, arról is beszélünk. Ha valaki éppen levélben kívánja közölni véleményét, semmi akadálya. Ez esetben azt kérjük, hogy jelezze rajta a rovataimét. Évezredes múlt ANNO 1724 ■— Dr. Csanádi Györgyné vagyok. A férjem? Ö most kint van a körzetben, bizonytalan, hogy mikor jön vissza. A házi múzeumot szeretnék? Hm, én is megmutathatom, bár a férjem mégiscsak többet tudna. Én csak besegítek, mint feleség. Tanár vagyok, a férjem körzeti orvos, négy gyermeket nevelünk, de azért régészkedésre is szakítunk időt, mert ez mindkettőnknek szenvedélye. Nos, tessék erre jobbra. Először nézzük a vitrineket. Előrebocsátom, hogy ez a meglehetősen sok anyag itt került elő. A legrégibb emlékek 5—6000 évesek, s azóta minden korból találtunk valamit. A gyűjteményünk bizonyítja, hogy ez a vidék állandóan lakott terület volt. — Ezek a kőszerszámok a legrégibbek. A legértékesebb emlékeink a Tűzkődombon rejtőztek eddig. Nagyon sok a halászó, vadászó életmódra utaló emlék: szigonyhegy és más halfogó szerszám. Háló- nehezéket például olyan mennyiségben találtunk, hogy nem győztük összeszedni. Nem is hoztuk be mind. Az emlékek alapján a faluban nagy múltú szőlőkultúra volt az előző évszázadokban. Tessék nézni ezt a faprést. A feltűnően nagy mérete, kivitele azt sejteti, hogy tulajdonosának sok bora termett. A présen lévő dátum egyébként 1848. — A régészeti és néprajzi emlékek alapján mi vonzotta ide az embereket az elmúlt évezredekben? , — A jó halászati és vadászati lehetőségek, a különféle eszközök készítéséhez megfelelő anyagot — követ, agyagot — találtak, s ami nagyon lényeges, adottak voltak az állattenyésztés és földművelés lehetőségei is, annak ellenére, hogy a domborzati viszonyok nem a legkedvezőbbek. — Mióta laknak itt? — Hét éve. A férjem, amikor elvégezte az egyetemet, ide kérte magát. Minden áron falura kívánkozott. Én pesti vagyok, de már megszoktam itt Eldugott kis falucska, de- hát tetszik tudni, ez úgy van, hogy ha valaki keres magának hasznos elfoglaltságot, mindenütt feltalálhatja magát,-1- Asszonyom, mint régésznek, mi a véleménye: a falunak lesz akkora jövője, mint amekkora a múltja? — Azt nem lehet tudni. A jelenlegi helyzete nem sok jót sejtet a jövőt illetően, dehát közbe is jöhet valami, ami esetleg fellendíti a falut. 1724-ben német telepesek érkeznek a faluba. Velük egy Kunfy nevű földesúr kötött szerződést, meghatározva a föld- és legelöhasználati jogot, a robot és bérlet nagyságát stb. Ez Mórágynak mint német nemzetiségű községnek az alapítólevele. A német nyelvű dokumentum a község egykori bírójának tulajdonában van. Természetesen megkoptatta már az idő. a hajtogatásoknál úgy kellett összeragasztani. Húsz százalék kicserélődik Lovák András, a községi tanács vb -elnöke: — Jelenleg 1180 a falulélek- száma. Az utóbbi három évben 1170 és 1200 közt ingadozott a lélekszám. A kitelepítés előtt 1800 fő lakta a falut. A betelepítéssel 1700-ra alakult a létszám, de a telepesek egy része fokozatosan elvándorolt, s csökkent a lakosság Igaz, közben sokan jöttek és jönnek is a faluba. Mórágynak jellemzője a sok átmenő ember: a lakosság 20 százaléka minden évben kicserélődik. Volt időszak, amikor 30—40 százalék is kicserélődött. Ebből következik, hogy a házak többségének 5—6 gazdája is volt már. Annak a háznak amelyikben én lakom, előttem már hat másik lakója volt. A nagy fluktuáció meg is látszik a falu képén, kevés az ápolt, gondozott ház. Az őslakosok száma viszonylag alacsony: 58 család. Ezzel szemben 220 család később került ide. — Sok helyen lehet látni üres telket. Azokat nem építik be? — Kérem, nincs lakásépítkezés a falunkban. A felszabadulás óta mindössze 2 lakás épült. Az egyiket Müller Jakab építette, őslakos család, a fiatalember gépkocsivezető, az apa tsz-tag. A másikat Pozsár János juhász építette. Ö úgy jött a faluba, benősült egy őslakos családba, s így telepedett meg Viszont ezzel szemben körülbelül 40 épületet lebontottak Mórágyon, s ezért sok az üres telek. Néhol 100 méterre vannak egymáshoz a házak. Sajnos, a falu sokáig olyan Csáky-szalmája volt: mindenki elvitt innen, amit csak tudott. A sok épületanyagot is. Amikor lehetővé tették az állami házak értéke-* sítését, némi megnyugvás következett. Eladtunk 108 állami házat, s ezzel az emberek egy kicsit idekötődtek. Egyébként ekkor csökkent az évi kicserélődés 30—40 százalékról 20-ra. Mennyi a falu összterülete? — Háromezer-hatvankét. hold. Ebből 1470 hold a szántó, ez a hasznosított terület. Hogy azelőtt mennyi volt, nem tudjuk pontosan. A változásra mindenesetre sokatmondóan utal, hogy azelőtt körülbelül 800 hold szőlővel is rendelkezett a falu, ma pedig egyetlen hold sincs. A faluból is jól látható a romos pincesor, és az egykori szőlők helye. Egyszerűen elhagyták, nem művelték meg, nem kellett senkinek sem, mert az min'd meredek hegyoldal. — A fiatalság? — Mintha szaporodnának a gyermekek. Az iskolai létszám például nagyobb, mint 10 éve volt, s nem csupán azért, mert Bátaapátiból is idejárnak a felsítagozatosok. Akik a faluba jönnek többnyire fiatalok, vagy középkorúak, s viszonylag sok a gyermek. — Az ellátás? — A boltban lehet kapni, ami egy falusi boltban elképzelhető. A tejellátást a tsz-en keresztül sikerült biztosítani. A háztáji állatállomány ugyanis visszaesett. Jellemző, hogy naponta csak 40—45 liter tej gyűlik össze a háztáji gazdaságokból, s ez bizony nem sok. 1964. előtt azért ennek a négyszerese is összegyűlt. — A falu holnapja? — Nem tudni. Van orvosunk, állatorvosunk, gyógyszertárunk, postánk, boltunk, italboltunk, vasútállomásunk, gyakori buszjáratunk. Most építünk egy egészségházat, rendezzük egy kicsit a falu központját: ott lesz a buszok fordulóhelye, elkészült már a beton-támfal, hogy a felső sorházai le ne csússzanak. Csak sajnos, nagyon kevés a pénzünk, más fejlesztésről egyelőre nem is álmodhatunk. Bizonyos szempontok szerint előnyösebb helyzetben vagyunk más községeknél, de mégsem mernék nagy jövő» jósolni a falunak. Balatonfiiredre készülnek Turbán Jakab, a tsz tehenésze : — Most épül a házunk Ba- latonfüreden. Sajnos, annyit hitegetnek bennünket, pedig már nem akarunk sokat várni a költözködéssel. *— Mennyibe kerül a balatonfüredi házuk? — Körülbelül 200 000 forintba. Reméljük, hogy ennyiből kijön. — Ugv települtek ide Mórágyra? — Ááá, dehogy, má itt is születtünk, s mindig itt éltünk. — S miért költöznek el? — Nem azért megyünk el, mert nincs mit enni. Kérem, én a tsz-ben dolgozom, s évenként megvolt a 30 000 forint jövedelmem. Ha nélkülöznénk, nem tudnánk házat építeni. Csak tetszik tudni, egyetlen fiúnk van, az jogot végzett, Pápán járásbíró, és ha Balatonfiiredre költözünk, közelebb leszünk hozzá. — Van már munkahely Ba- latonfüreden? — Ezzel még nem foglalkoztunk. — Könnyű szívvel mondanak majd búcsút a falunak? A férj: — Azt azért nem. Biztosan megemlegetjük. A feleség: — Megsiratjuk, de majd csak megszokjuk az új helyet is. Szeretnénk eladni Till Ferencnél kérdezzük: — Valóban eladó a házuk? r— Szeretnénk eladni. Az apósomhoz készülünk Bonv- hádra, mert öreg már, és jó lenne közelebb lenni hozzá. A férjem Bátaszékre jár dolgozni a ktsz-be. Ezután majd Bonyhádról jár Bátaszékre, ez egy kicsit messzebb lesz, dehát... Harmincnyolcezret kérünk a házért. Justus Edward Mutura Justus Edward Mutura kenyai néger fiatal. Jelenleg Budapesten egyetemista. Együtt ianul Petrovics József mórá- gyi fiatallal. Nemcsak évfolyamtársak, hanem jó barátságba is keveredtek. Justus Edward Mutura Mórágyra i* többször ellátogatott már, s Petrovicsék vendége volt. A minap is náluk járt. Már az egész falu isméé}, megkaráika- ao&Jfetes, Az egykori bíró aranylakodalma Wéber János volt a falu bírója 1934. és 1940. között. — Mi itt születtünk, itt éltük le az egész életünket, s eszünk ágában sincs elmenni máshova. — Mások miért mennek el a faluból? — Azt hiszik, hogy máshol nem kell dolgozni, pedig ingyen sehol sem adnak semmit. Ide jöttek, mert %U találtak üres lakást, de megijedtek a kegyektől. Igaz, nem könnyű ott semmit sem megtermelni, de azért lehet. Tessék felnézni ezekre a hegyoldalakra. Valamikor még azt is megszántottuk, műveltük. Voltak forgatható ekék, s azokkal egy irányba fel tudtuk forgatni a talajt. A trágyát pedig fejen hordta fel mindenki. Sokat kellett dolgoznunk, de aki dolgozott, meg tudott élni. — A hegyoldalakat manapság már az itt maradi őslakosok sem művelik meg. Mi ennek a magyarázata? — Ök is elkényelmesedtek egy kicsit. Mindenki kevesebbet dolgozik, mint akkoriban. — A maga idejében volt-e ennyi járda a faluban? — Akkoriban csak o jobb módú házak elé került járda, meri azt mindenkinek a saját zsebére kellett megépíteni. — Villannyal nem próbálkoztak a maga idejében? — Dehogynem. Szerettük volna már akkor is, foglalkoztunk is vele. de a községnek nem volt fedezete hozzá, így nem is lett villanyunk egészen 1959-ig. — Mi a véleménye a mostani tanácsról? — Nagyon rendes emberek, jól megvagyunk velük, öregek vagyunk már, elérkezett a házasságunk 50. évfordulója, s aranylakodalmat, tartottunk, A tanácsiak fel- kőszöntöttek bennünket. Nagyon jólesett. Az én időmben nem. mit ilyen szokás. Rossz a vétel Feltűnően takaros ház. Az asszony — Mucsfaa Istvánná — a kertben dolgozik, megszólítjuk, érdeklődünk a család sorsa felől. — A férjem Szekszárdra jár dolgozni az építőiparba. Én azelőtt a tsz-be jártam, de mióta megvan a kisebbik gyermek, nem tudok járni. — Őslakosok? — Úgy vetődtünk ide. Véletlenül. — Szeretnek itt Mórágyon? — Hát, megtelepedtünk. A szegény ember nem nagyon válogathat, jobb ha valahol szerényen meghúzza magát. — Látom az antennáról, hogy tv-jük is van. — Van, vettünk már, csak itt rossz a vétel. A jugoszláv adót jobban tudjuk fogni, mint a pestit. Alig várjuk, hogy a pécsi erősítő elkészüljön. Népújság 7 i960, április J3. ■ * ■ ■ -
