Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-11 / 81. szám

VlóAG PHOLETABiAi EGV ESU {.VÉTEK' NÉPÚJSÁG ja HAGY UH SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA f.S A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1 Kilenc évre ítélték a gyermekgyötrő tolvajt ÁPRILIS 11 Névnap: Leó. A Nap kél 5.04 órakor, nyugszik 18.27 órakor. PfiNTEK A Hold kél 3.07 órakor, __1 nyug szik 12.10 órakor. Érdeklődési kelfő Immár megszoktuk, sajnos, hogy a sok jó, rangos, ér­tékes kiállítást, bemutatót éppen a vérszegény, az ötlet­mentes közönségszervezés kárhoztat érdektelenségre. Ért­hető, ha most felkapjuk a fejünket és odafigyelünk a me­gyei tűzrendészen vándorkiállításra. Üj és örvendetes vo­nása ennek a vándorkiállításnak, hogy rendezői nem tit­kolják, sőt demonstrálják: közönséget akarnak. A múzeum elé odaállítottak szerdán reggel két tűzoltókocsit és már korábban úgy helyezték el „hirdetőoszlopukat”, hogy azt a járókelőknek észre kell venni. Száz szónak is egy a vége: kényszerítik a várost, hogy tudjon a vándorkiállításról. Nem tudjuk, hol tanulták, de tény; közönséget szervezni legalább annyira tudnak, mint tüzet oltani. Ss. P­Tegnapi lapszámunkban je­lentettük, hogy Bálint Pál né­máikén lakos saját gyermeké­nek hét csontját törte. A me­gyei bíróság egyik korábbi tárgyalásán már bebizonyoso­dott, h<*gy Bálint a múlt év szeptemberének végén elejtette néhány hó­napos kislányát, s a gyer­meknek karja, több bor­dája eltörött. Csak az ezt követő orvosi vizs­gálat alkalmával derült ki, hogy a kicsi ezt megelőzően is szenvedett kartöróst, — ezt azonban akkor sem apja, sem anyja nem vette észre. Hihetetlenséggel határos go­noszságáról októberben tett Bálint Pál bizonyságot. A rendőrség akkoriban egy rá­dió ellopásának gyanúja miatt indított ellene nyomozást. Az önérzetében vérig sértett Bá­lint, — akit, mellesleg meg­jegyezve, korábban már két­szer ítélt el vagyon elleni bűncselekmény miatt a bíró­ság —, tollat ragadott, hogy az igazságügy-miniszternél (!) tiltakozzék. A közelében fekvő kislány felsírt, s ez apjának már elég ok volt arra, hogy a kis karonülő fejét ököllel ver­ie­A gyermeket a pécsi idegkli­nikán mesteri műtéttel men­tették meg az életnek; ám azt is megállapították, hogy ‘ igen súlyos agysérülést szenvedett. Ennek tragikus következmé­nyeit élete végéig hordozza majd. Bálint az előző tárgyaláson határozottan állította, hogy alkati magas vérnyomásban szenved, s hogy ezért nem dolgozhat autójavítóként. A hétpróbás bűnöző tudta, hogy ez a betegség nyomatékos enyhítő körülményként eshet­ne latba. Az igazságügyi or­vosszakértők azonban megál­lapítottál!:, hogy Bálint eseté­ben sző sincs alkati magas vérnyomásról. A majdnem gyilkossá lett Bálint tagadta a rádiólopást. A károsulton kívül azonban saját élettársa s az asszony két szülője is ellene vallott; így a bíróság a munkatárs sé­relmére elkövetett lopásban is kimondotta bűnösségét. Káposztafa 30 ezer holdon vetik el a káposztafa magját az idén a Nyugat-Dunántúlon, az ország északi hűvös vi­dékein valamint a közép­dunántúli hegyvidékeken. A fontos takarmánynövényt dr. Berzsenyi Janosits Lász­ló, a Keszthelyi Agrártudo­mányi Főiskola főmunka­társa nemesítette ki. A ká­posztafa holdankénti hoza­ma meghaladja a 600 má­zsát. A fajtaelismerést kö­vető üzemi kísérletek után az idén kezdték meg a keszthelyi káposzta nagy­üzemi termesztését, zömmel azokon a vidékeken, ahol kukoricát nem érdemes vet­ni. A megyei bíróság Bálint Pált kilencévi szigorított börtönre és a közügyektől tízévi eltiltásra ítélte. Megállapította a bíróság, hogy a visszaeső bűnöző nem ré­szesülhet a feltételes szabad­ságra bocsátás kedvezményé­ben. A vádhatóság képviselő­je az ügyészi végindítvánnyal egyező ítéletet tudomásul vet­te. Ítélethirdetés után Bálint le­vetette a bűnbánat álarcát. Ki­hívó módon szavába vágott a tanácsvezető bírónak, otromba módon letorkolta ügyvédjét, aki védői tisztét mindvégig lelkiismeretesen látta el. Ä büntető tanács elnöke több­ször erélyesen rendreutasítol­ta Bálintot, aki erre csak ci­nikus mosollyal reagált, sőt kikérte (!) a bíróságtól, hogy korábbi elítéltetéseit „fel- hánytorgassa." A védő az elítélt fennhéjázó ágálása ellenére há­rom napi gondolkodási idő! kért, majd bejelentette, hogy a fellebvi+eli tárgyaláson nem óhajtja ellátni Bálint Pál vé­delmét. Bálint az enyhítés re­ményében fellebbezett; s mi­után a bíróság elutasította sza­badlábra helyezési kérelmét, megbilincselve, de szájén még mindig gúnyos mosoly- lyal távozott. Oda, ahol majd­nem egy évtizedig megérde­melt helye lesz... — borváró — Csikk-tűz Április 5-én, szombaton; pontosan 18 óra 23 perckor riasztották a megyeszékhely tűzoltóságát, mert a járókelők felfigyeltek, hogy a Garay tér egyik pincehelyiségéből füst szivárog elő. A tűzoltók két kocsival vonultak ki és — há­la az időbeni jelzésnek — ö: perc leforgása alatt elfojtották a könnyen veszélyessé válható tüzet. Az anyagi kár csekély, a tűz oka azonban figyelemre méltó. A pincehelyiség abla­kai, a tűzvédtlmi előírások el­lenére, se ráccsal, se védőhá­lóval nem voltak ellátva. így valamelyik j átkelő eldobott cigarettacsikkje akadálytalanul behullhatott a pincébe, az ab­lak közelében tárolt — és ez a második előírás megszegése — gyúlékony dekorációs anyagra és papírhulladékra. A megyei általános iskolai sporttanács vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel Bátaszéken rendezi az úttörők ez évi me­zei futóbajnokságát Fogós szandálok Különös üzenetet kapott néhány szekszárdi szülő az óvodából: Ha lehet, adja­nak másik cipőt, vagy szan­dált kisgyermekük lábára, mert amiben most jár, an­nak a sarka megfogja a padlót. Az óvónénik észrevétele jogos, hiszen a szandál fe­kete gumisarka olyan nyo­mot, hagy a műanyag pad lón, hogy azt nemhogy le­törölni nem tudják, hanem még vímmel is alig lehet le­dörzsölni. Márpedig a tisz­taság, a rend fontos köve­telmény. A „bűnös”: a Hódmező­vásárhelyi Szandálüzem 68 —13—36—21-es termékszá­mú gyermekszandálja, ára 73 forint. Különben tetsze­tős, formás, könnyű lábbeli. Ezért is kapkodták el szin­te napok alatt a száz párat, amit a szekszárdi cipőbolt kapott. Sokan úgy segítenek ma­gukon, hogy ragtapasszal vonják be a szandál sarkát, mások meg olyan szandált vesznek a meglévő mellé, aminek nem fog a talpa. Amazt utcai, ezt pedig óvó- > dai használatra. Úgy vél­jük azonban, hogy a gyár­nak kellene olyan sarokkal ellátni a gyermekszandálo­kat, ami nem hagy nyo­mot a padlón. (J) Még egy majomember? Bogota (MTI) Dél-Amerika- szerte tudományos és laikus körökben egyaránt nagy fel­tűnést keltett az a hír, hogy Kolumbiában Cali tartományi főváros környékének egy el­hagyott barlangjában újabb majomemberre leltek. A 150 centiméter magas elvadult ember testét rőt szőrzet borít­ja, s akárcsak a valamivel korábban megtalált Popayan- vidéki társa, csak artikulát- Ian torokhangokat hallat. Kü­lön érdekesség, hogy a ma­jomembereket egymáshoz vi­szonylag közel fekvő terüle­teken találták. A Cafi majomembert kór­házban helyezték el, ahová szerdán a „különleges lelet” tanulmányozása céljából ant­ropológuscsoport érkezett. Mesterséges gyermekek A szakemberek szerint kö­rülbelül 200 ezer olyan gyer­mek él a Földön, aki mester­séges megtermékenyítés foly­tán született. Túlnyomó több­ségük — 170 ezer gyermek — az Egyesült Államokban, a többi Európában él. A versenyt fiúk és lányok részére az úttörőolimpia két korcsoportjában bonyolítják Le. — Növényvédelmi tájékoz­tató előadásokat és gyakorlati bemutatót tartottak tegnap a megyei növényvédő állomáson a Magyar Agrártudományi Egyesület és a növényvédő ál­lomás rendezésében. — A tamási járás legjobb önkéntes rendőrei gyűlnek ösz- sze vasárnap elvtársi találko­zón. Beszélgetésükön párt- és gazdasági vezetők is részt vesznek. — Kétévi és kéthónapi bör­tönre, a közügyektől kétévi el­tiltásra ítélte a szekszárdi já­rásbíróság Csehák András szekszárdi lakost, aki apósától ötezer forintot ellopott A bí­róság kötelezte Csehákot, hogy büntetésének tartama alatt kényszer alkoholelvonó keze­lésnek vesse alá magát. — A városi tanács tanács­termében továbbképzést tar­tottak a megye szakfelügyelői­nek április 10-én. Ez alkalom­mal a Pécsi Tanárképző Főis­kola tanárai: Zukovics Imre és Nagy Ferenc tartottak elő­adást a tanítási módszerek személyiségformáló hatásáról és a tanulás pszichológiájáról. — Silótorony fémből. A Fomádi Állami Gazdaság 1969- ben nyolc fém silótomyot ál­lít fel. A magtártér ezzel a megoldással 260 vagonnal bő­vül. — Diákvezetők Nagymányo- kon. Április 9-én a nagymá- nyoki hétközi diákotthon látta vendégül a megye hétközi diákotthonainak vezetőit, akik a tapasztalatcsere látogatáson túl itt tartották meg szokásos továbbképzési napjukat. — A termelőszövetkezeti zár­számadások politikai tapasz­talatairól és a járási tanács pártszervezetenek tevékenysé­géről tanácskozott csütörtöki ülésén az MSZMP Szekszárdi Járási Végrehajtó Bizottsága. — Tíz százalékkal több áru exportra. A Paksi Konzerv­gyárban az elmúlt évben tíz százalékkal több árut szállí­tottak külföldre mint a meg­előző évben. — Aktivisták tájékoztatója. Az ÉDOSZ megyéi bizottsága rendszeresen tájékoztatja a szakszervezeti társadalmi mun­kásokat időközönként megje­lenő Aktivisták -tájékoztatójá­val. A füzet igen népszerű a dolgozók körében. — Nő az élelmezési iparban foglalkoztatottak száma. A megyében körülbelül 3800 sze­mélyt foglalkoztatnak élelmi- szeripari üzemben. Idén vár­hatóan mintegy száz fővel gyarapodik az iparban foglal­koztatottak száma. — Ezer kiló sült keszeg ha­vonta, A Paksi HTSZ halász- csárdájának udvarán a gomba állandóan nagy forgalmat bo­nyolít le. A néhány dekás ke­szegből sülve nem kevesebb, mint ezer kilógramm fogy el havonta. — Befejeződött Bonyhádiul a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz-ben a „Szakma ifjú mestere” verseny. A ver­seny értékelésénél négy arany és ezüst, egy bronzérmet és három oklevelet osztottak ki. — A nyereségrészesedés veri a karácsonyt. A szekszárdi Otthon Áruház bútorosztá­lyának havi átlagos forgalma többnyire alatta marad a két­millió forintnak. Ez az ösz- szeg a karácsonyi nagy vásár­lások idején elérte a kétmillió százezret, a nyereségrészesedé­sek kifizetésének idején azon­ban minden eddigi csúcsot vert: kettőmillió hatszázezer forint volt.-- Tolna megyei pályázó nyerte a Szövetkezet című lap fődíját. A Szövetkezet a rejt­vénypályázatára 60 000 forint értékű díjat tűzött ki. Közel tizenkilencezren pályáztak, s a legjobb helyezést Klarmk Mihály váraljai gépkocsivezető érte el, neki ítélték a 20 000 forintos fődíjai. — Megyei pályaválasztási ta­nácskozást tartottak csütörtö­kön Szekszárdon. Ennek kere­tében két előadás hangzott el, az egyiket Kárpáti Zoltán, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa, a másikat pedig dr. Ritók Pál né, a MŰM. if­júsági és pályaválasztási osz­tályának vezető pszichológusa tartotta. —» Autóbuszvárók. A városi tanács az idén buszváró helyi­séget építtet Csatáron és a borkombinátnál. Mivel Szét­szórd város ezeken a részeken is terjeszkedik, megnőtt az utasforgalom és ez szükséges­sé tette a közlekedési viszo­nyok korszerűsítését is. DERÜLT, NAPOS IDŐ Várható időjárás péntek es­tig: derűit, napos, száraz idő. Gyenge, napközben kissé élénr- kebb, változó irányú szél. Leg­magasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 fok körük TOLNÁ MEGYEI NEPOJSÁG A Magyar SzoclaUsta Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó VáUalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában. Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám; 25 069 Varjúkolóniák Tavaszi költésükhöz készülődve, megkezdték a fészek­rakást a vetési varjak is. Valóságos „varjúvárosok” talál­hatók többfelé az erdőszélek, ligetek magas fáin. A kis- kajdacsi határban elterülő, körülbelül egyholdas erdőben például 150—200 fészket raktak, vagy foglaltak a károgó madarak az egymás melletti fákon. A varjúkolóniáknak azonban nem örülnek a mezőgazdák, mert a csapatokban röpködő szárnyasok megdézsmálják a vetéseket, főleg a borsószemeket szedegetik ki a földből. A kártevés meg­előzésére a vadőrök is riasztgatják a varjakat. Megyei úttörő mezei verseny

Next

/
Thumbnails
Contents