Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-10 / 80. szám
Jegyzőt Utazzunk Alsónyékig? Minder> ünnepi forgalom valamilyen tapasztalattal jár. A húsvéti vasúti forgalomra az volt jellemző, hogy a MÁV elegendő kocsit adott a mentesítő vonatokra, jutott hely minden utasnak — főleg az indulási állomásokon. Sajnos, nem sikerül sohasem úgy tervezni a vonatok közlekedtetését, hogy egyes vonatok megszüntetése, újabbak indítása a nagyközönség igényével találkozzék. Az ünnep első két napján például a békéscsabai gyorsvonat túlságosan zsúfolt volt, azonkívül, hogy az étszolgálatot még kritizálni sem lehet, ugyanis egyenlő volt a nullával... Egy jellegzetes dologra azonban felhívták figyelmünket olvasóink, s magunk is meggyőződtünk róla. Az a tapasztalat, hogy a bátaszéki és a dombóvári vasútállomásokon az érkező személyvonatokat nem az állomásépület előtt állítják meg, hanem „az alsótoronynál”. , S .emiatt az utasnak szaladnia kell, hogy elérje csatlakozó vonatát. A tömörülés, tülekedés szinte mindennapok. A . dombóvári állomáson, például a Pécsről, Kaposvárról és Bálaszékről érkező személyvonatokat a külső raktárig közlekedtetik, s az utasoknak a vonatokhoz, illetőleg a kijárathoz háromszáz-négyszáz métert kell visszagyalogolniok. Holott a vonatot, ha a felvételi épület előtt állítanák meg, s itt három-négy perc alatt az utasok elhagynák, s azután vontatnák tovább az üres szerelvényt, vagy a kocsikat rendeznék vonattá, sok bosszúságtól mentenék meg az utazó- közönséget. A bátaszéki állomáson a személy-, illetve gyorsvonatokat a kijárati jelzőig előrehuzatják, így itt még nagyobb távolságot Ítéli az átszállóknak megtenni, bukdácsolni, bujkálni a vonatok, sínek között... Találóan jegyezte meg az egyik utas a békéscsabai gyors jegyvizsgálójának: — Uram., én nem Alsónyéken akarok leszállni... Ugyanis Alsónyékig sem sokkal többet kellett volna gyalogolni, mint vissza, az állomási felvételi épületig, illetve az induló szekszárdi motoros vonatig. Tudjuk, meg lehet magyaráznihogy a vonatok miért „húznak, előre”. Magyarázni lehet, de ezzel a bosszúságot, az utazóknak . okozott kellemetlenséget nem tudja, csökkenteni a MÁV. pjSzáz dolgozó a tolnai esernyő üzenik n a Tolnai Selyemfonógyárban a múlt év elején rendez- _ kedtek. be esernyő gyártására. ' Kezdetben csak néhány munkásnő foglalkozott az ernyők készítésével, majd hónapról hónapra nőtt a létszám. Az idei első félévi program hétezer esernyő gyártását irányozta elő, a tolnai gyár újdonsága iránt azonban a vártnál nagyobb az érdeklődés.- sőt, kilátások vannak exportra is. A félévi tervet kétezer darabbal meg kellett emelni. Az elmúlt napokban újabb húsz dolgozót vettek fel az esemyőüzembe, így most már száz főt foglalkoztat a tolnai gyár új részlege. Raktárról vásároljanak tőlünk PG 1 N—10 T típusjelű, tüzelőolajra készült. 4.5— 11 kg óra fogyasztású, PC 1 V—10 G típusjelű gázolajra készült. 4.5— 11 kg, óra fogyasztású és PG 4-ff—50 63 T típusjelű, tüzelőolajba készült, 30—50 kg óra fogyasztású AUTOMATIKUS olajégőket Kiváló hatásfokkal alkalmazható sütőipari kemencéknél, központi fűtésű kazánoknál, melegvíztertneló’ kazánoknál, ipari és mezőgazdasági szárítóknál, légkevítőknél stb, A* égőket ü»embe helyezzük, a szervizelláfást vállaljak ! Forduljanak hozzánk l Pestvidéki Gépgyár, Szigethalom Tel.: 140-432, 278-453. 478—562 A 128-as melléken felvilágosítást ad: Tárnái Magda, Bérszámfejtőt, SZTK ügyvitelben jártas dolgozó; felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Mezőgazdasági '■ Gépjavító Vállalat. Szek- szárd, Keselyűst út, (121) A szekszárdi kórház felvételre keres gépírni tudó adminisztrátorokat a gyógyító munkahelyekre. (87) Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Ajka. Dunaújváros, ózd. Almásfüzitő, Kazincbarcika) csőszerelő hegesztő, lakatos, kovács, betanított és segédmunkásokat. 44 órás munkahetet, minden héten szabad szombatot, ingyenes szállást biztosítunk. 1—2 évi vállalati tevékenység alapján külföldi szerelési munkán való részvételt is biztosítunk. Jelentkezés: Személyesen, vagy írásban Budapest, VI. Paulay Ede utca 52. Személyzeti főosztály. (83) Beton és Vasbetonipari Művek dombóvári üzemegysége betonelem-gyár- táshoz férfi és női segédmunkásokat alkalmaz Kereseti lehetőség 1600— 2400 Ft között. Jelentkezés: Dombóvár (volt Cementipari V.) (124) Gépkocsi-kárpitozást rövid határidővel vállalunk. Gépkocsijavítás és-szerviz Vasipari Vállalat Szekszárd, Keselyűsi út. (128) Népújság 9 beruházók kivitelezők z építtetők szíves figyelmébe ajánljuk a Beton- és Vasbetonipari Művek kiváló minőségű, előregyártód beton- és vasbeton termékeit, igy többek között F, G, Gm és E típusú FÖDÉMGERENDÁKAT, 8, EB és BH típusú FÖDÉM KITÖLTŐ ELEMEKET, BÉLÉSTESTEKET ÉS FÖDÉMTÁLCÁKAT, A, AD, és AR típusú NY1LASATHIDALÓKAT, FS és PK típusú VASBETON FÖDÉMPANELEKET. A BVM UNIVA2 kiválóan alkalmas különböző épületek, például üdülők, szállók; munkásszállók, iskolák, óvodák, kórházak, Rendelő- intézetek, irodaházak építéséhez. AZ IRODA- ÉS ÖLTÖZŐÉPÜLET-VÁZÁK valamennyi típusa tető-felülvilágítóval, vagy anélkül készül, önök a következő típusok között választhatnak: 9x9 m-es pillérállású ipari váz, (tip. t. sz.: MOT IV. 51—23/65) 12x12 m-es pillérállású ipari váz, (tip. t. sz.: MOT IV. 51—29 66) 12t18 m-es piliérállású, egységes ipori csarnok. vízzáró gravitációs betoncsöveink nélkül elképzelhetetlen a korszerű, tartós csatorna építése. Ez a gyártmányunk 30, 40 vagy 50 cm belső átmérővel, 2 m hosszban, hosszított tokkal készül. A vízzáró anyagból gyártott, ,,V" minőségjelű betoncső kapcsolása korszerű, gördülő gumigyűrűvel történik. Ez a gyűrű tartós, rugalmas, tökéletesen zárja a vizet az összekapcsolásnál. A gördülő gumigyűrűket a „V" minőségjelű csövekkel együtt szállítjuk. KÜLÖN KÍVÁNSÁGRA S 54-es cementből készített betoncsövek szállítását is vállaljuk. Egyébként a teljes csőválasztékról kimerítő tájékoztatást nyújt a TERVINFORM 1969. évi 2. száma, A vagontételt kitevő megrendeléseket a beérkezés sorrendjében, rövid határidőn belül teljesítjük,. Rendelje a Beton- és Budapest, Telefon : meg gyártmányainkat Vasbetonipari Hűvek értékesítési osztályán XI., Budafoki út 209—215 253—257 Telex: 3301. (126) ... Apróhirdetése k... Értesítjük T. ügyfeleinket, hogy téglát, április 20—25-ig nem tudunk kiszolgáltatni. Csatári Téglagyár, ' __________________020} Bony hád központjában 2 család részére közművesített, családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Bonyttód, Bajcsy.Zsilinszky u. 1. sz.________________(82) A Csatári Téglagyár felvesz fér. £í és női munkaerőt. Napi egyszeri étkezés' biztosítva. Munkás- szállás van. Jelentkezés: a téglagyár vezetőjénél (118) A Tolna megyei Földhivatal műszaki rajzolót keres azonnali belépéssel. Jelentkezés: a személyzeti előadónál Szekszárd, Béla tér L_________________________________(73) 1970-ben ldadásra kerülő Trabant. Combi kiutalásomat, átadom. Érdeklődni: Szekszárd. Laktanya. (Fodor). (134) Facsemete-szükségletét még bíz. losítanl tudjuk lerakatunkbaa Szekszárd, Keselyűst úton. betonkeverő mögött. Április 20-ig alma és cseresznye oltványokra, bokorié futórózsára le—30 százalék engedményt biztosítunk. Fmsz. Szekszárd.__________ (137) K omar alig használt, újszerű állapotban eladO. Hepp Szekszárd. Ady 7,____________________ (118) J obbremetén (Cserhál) 105 n-öl szőlő eladó. Érdeklődni: Szek- szárd, Bartina 73 a. (129) Szoba-kon.vhás ház beköltözhetően eladó. Szekszárd. Kapisztrán u. 20. Érdeklődni: du. 5 után .___________________________U3r> B écsi kisméretű, jo karban levő fatőkés fekete zongora eladó.' Kéri, Döbrököz. ______________(i23) S zakképzett kereskedőt raktárosi beosztásba felvesz a FŰSZERT fiók Tamási. (135) Épületgépészeti csoportunk irányítására felvételre keresünk 1 Itt villamosmérnököt, vagy technikust gyártási tevékenységünk irányítására 1 fő termelésirányító gépészmérnököt Lakást biztosítunk, fizetés kol iektív szerint. Pályázatot, részletes önéletrajzzal, az eddigi működési terület feltüntetésével kérjük az állomás igazgatójának benyújtani. Tab, Gépjavító Állomás, Somogy megye. ________________________________(123) 1 969. április 10.