Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-10 / 80. szám

4 VICAC PfiOlETAfUAl EGYES(JUETER1 népújság I A MAGYAR SZOCIftLtSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MCOVEI »»ZOTTSAGA fcS fl MEGYEI T»»AC.LAP|» J Nincs lényeges emelkedés Tamásiban és Pakson kezdődött Az a megelőző intézkedés, amely elrendelte egészségügyi intézményeinkben a látogatá­si tilalmat, bizonyos mértéki ; pánikot keltett a hongkongi influenza „vonulását” eddig tréfálkozva szemlélők köré­ben. Előrejelzések szerint az egész világot bejáró járvány érkezési ideje február máso­dik fele lett volna. A hong­kongi késett és ezt aligha vet­te „tőle” bárki rossz néven. Mondhatnám, nem hiányzott volna, ha egyáltalán nem ta­lálkozunk vele sem az ország­ban, sem a megyében. Viszont, körülbelül két héttel ez­előtt először Tamási és Paks körzetében fordult elő néhány megbetegedés. A lakosság számához viszo­nyítva a megbetegedéseket, a járvány jelentkezése nálunk nem nevezhető tömegesnek. Lényeges emelkedésről két hét elteltével sem adhatunk hirí, ami szerencsés dolog, noha azóta nemcsak Tamási és Paks környékén lépett fel az influenza. Mint erről dr. Szelényi Bé­la főorvos, a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás igaz­gatóhelyettese munkatársun­kat tájékoztatta, az influenzában megbetege­dettek egyharmada fiatal­korú. Egyébként a hongkongi — fel­tehetően nemcsak Tolnában, hanem hazánkban mindenütt — kevert fertőzési formában jelentkezett: az orvosi nap­lókban többnyire a grippe, a nátha, a hörghurut szerepel­nek. Egyébként négv-öt nap alaitt zajlik le a betegség. Ez idő szerinti két szövőd­ményes megbetegedés tör­tént. mindkét beteget a kórházban kezelik. Tehát, megyénkben arány­lag jó a helyzet, feltétlenül jobb, mint a környező me­gyékben, vagy mint az ország északi és keleti részein volt. Nem végleges adatok szerint itt ugyanis tömegesebben for­dultak elő influenzás megbe­tegedések; ..A kórházi látogatási tila­lom elrendelésére — mondot­ta dr. Szelényi — inkább ővTi t osságból, mint kényszerb il került sor. Az 1955-ös és 1957-es úgy­nevezett ázsiai influenza- járvány robbanásszerűen tört ránk, a hongkonginak úgy látszik elfogyott a TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAC. A Magyar Szocialista Munkáspá' > ’ Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FEREN'f Szerkesztőség: Szekszárcl. Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiaad Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA Jözsr:. Telefon: 1—20—11. 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdába' Széchenyi utca 48 Telefon,: 1—29—21 Felelős vezető: Széli Istvíh Terjeszti a Magyar Post» Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesít Előfizetési díj egy hónapra 20 i ladex-szAsm 2546$ mérge, mire hazánkba ér­kezett. ment mint ezt már mondottam, kevert formájú fertőzésekkel jelentkezett és sokkal szeli- debb lefolyásúnak Ígérkezik elődénél, az ázsiainál.” Jóslásokba bocsátkozni ter­mészetesen kockázatos dolog De az, hogy az influenzás megbetegedések száma ala­csony optimizmusra jogosíthat bennünket. Persze, nem árt a már sokszor hallott, olvasott orvosi jótanácsot szem előtt tartva élnünk. Mit tanácsol az orvos? Óvatosságot, olyan életmó­dot, ami a fertőzés meg­előzésére szolgál, s ha va­laki ennek ellenére sem tudja elkerülni a meg­betegedést: fekvést, sok folyadék fogyasztását, láz­csillapítók szedését. Az influenza erős végtagfáj- dalmakkal és magas lázzal je­lentkezik, igen fontos, hogy aki megkapta, feküdjék le, így meggyorsíthatja gyógyu­lását és nem járul hozzá a járvány terjesztéséhez. Motoroshalál Szabó Károly dunaújvárosi lakos motorkerékpárjával, amelyen pótutasként Torma Ferencné dunaújvárosi lakost szállította, hétfőn — április hetedikén — Dunaföldvár kö­zelében nekiütközött annak a tehergépkocsinak, amelyet Szabó Antal dunaföldvárí la­kos vezetett. Szabó Károly kórházba szállítás közben meghalt: pótutasa súlyos sérü­Megfelent a Jelenkor áprilisi száma Az új szám szépirodalmi anyagának többségét ezúttal a fiatalabb pécsi és dunántúli nemzedék adja. A költőket Berták László, Galambost László és Makay Ida, a szép­prózát Bertha Bulcsú Át a Styx folyón című kisregényé­nek második, befejező része és Hallama Erzsébet Egy parti sakk című elbeszélése képvi­seli. A „meghívottak” sorában többek között Héra Zoltán, Simányi Imre, Simor András és Vasvári István költeménye­it olvashatjuk. A tanulmányok közül ki­emelkedik Czine Mihály írása a magyar avantgárdról és Kassák Lajosról. Közli a fo­lyóirat Pomogáts Bélának a Jelenkor budapesti matinéján elhangzott bevezetőiét. Bajomi Lázár Endre: Miről beszélnek a nevek? című szellemes esz- széjét és Várkonyi Nándor új Kaleidoszkópját. A művészeti rovatban Bodri Ferenc Képzőművészeti króni­káját és két kaposvári kiállí­tásról szóló beszámolót talál­hatunk. Ezekhez kapcsolódik a szám túlnyomórészt Tihanyi Lajosnak a pécsi múzeumban őrzött képeiből összeállított Illusztrációs anyaga. A számot új könyvekről be­számoló kritikák, recenziók és a hagyományos havi Krónika zárja. Majomember? Bogota (MTI, AFP). A part vidéki Popayan körzetének rendőrkapitányságát kedden azzal a hírrel riasztották, hogy a tengerparti erdősé­gekben a falusiak egv majom- embert találtak. A szerencsét­len 38 év körül lehet, telje­sen elvadult, a majmokhoz hasonlóan, fakéreggel táplál kozik és az erdőrengeteg fáin alszik. léseket szenvedett. Az anyagi kár háromezer forint. Április negyedikén Breiten­stein János kajdacsí fiatalem­ber jogosítvány nélkül vezet­te a községben édesapja mo­torkerékpárját. Elütötte Pé- teész János helybeli lakost. Mindketten könnyű sérülés­sel úszták meg a balesetet. A karambolra felhívták ugyan a fogattal arra haladó Borbély István postás figyelmét, — aki a törvényes előírás elle­nére részvétlenül hagyta sor­sára a sérülteket. Az eljárás még mindkét ügyben tart. A BONYHÁDI BOTRÁNY BÖJTJE A bányászok hűségjutalmát tavaly augusztus 31-én fizet­ték Iá. A pénz felvétele után körülbelül húsz, cikói lakosú bányász érkezett az autóbusz- szal Bonyhédra. Többen kö­zülük betértek a sörkertbe, — mi tagadás, eléggé ittasan. Ott tűzött össze Horváth Zol­tán bonyhádi hajtó néhány bányásszal. A rendbontás az utcán folytatódott. Dörömböző Vilmos bonyhádi lakos azzal hívta ki Kovács Árpádot és Jánost, hogy az öccsüket ütik. Ekkor már kövek röpködtek. A fiatalkorú S. Sándor Dö- römbözővel együtt egy-egy csemetekarót húzott ki, azzal indult a küzdelembe. A bonyhádi járásbíróság az elmondottakon kívül kuko­ricalopásban is bűnösnek mondotta ki Dörömböző Vil­most, s őt ttzhónapi börtönre és hatszáz forint pénzbünte­tésre ítélte. S. Sándor bünte­tése hathónapi, felfüggesztett | szabadságvesztés. A garázdái- ' kodók közül a járásbíróság Kovács Máíyás, Kovács Ár­pád és Kovács János bony­hádi segédmunkást, Horváth Zoltánt négy-négv hónapi fel­függesztett szabadságvesztésre, Biró Zoltán- cikói bányászt és Keresztes István cikói csil­lést négv-négy hónapi javító­nevelő munkára ítélte, tíz­százalékos bérosökkentés mel­lett. VIGYÁZNI AZ UTASOKRA Mihalovics Antal. Decs, új­telepi lakos, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság szekszárdi er­dészetének tehergépkocsiját a Keselyűst útnál, a 17. számú utőrház közelében felhajtotta arra a hídra, amely feljáró­jának építése akkor még nem fejeződött be. A támfal meg­csúszott, a gépkocsi pedig tíz utasával árokba került. — Kitüntetések. Munkássá­guk elismeréséül hazánk fel­szabadulásának 24. évforduló­ja 5 alkalmából Palóc Tamás­nak a pincehelyi Vörösmarty Szerencsére csak egy személy, — az is könnyen — sérült meg. A megyei bíróság az ügyészi fellebbezési óvás­sal egyező álláspontra he­lyezkedett. Figyelembe vet­te, hogy a vádlott tudott a hídépítésről, hiszen röviddel a baleset előtt mondotta egyik utitársának, hogy majd meglátják, át lehet-e már hajtani a hídon. A bíróság — számos enyhítő körülményre tekintettel —, jogerősen 800 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. „Nagyon-nagyon kell vigyázni az emberekre!” — hangsúlyozta a határozat ki­hirdetésekor a tanács elnöke AKI MEGÖLTE „BOSZORKÁNY" FELESÉGÉT Vecsernyés Jánosék báta- apáti portáján múlt év kará­csonyán döbbenetes élmény­ben volt része a férfi öt kis­korú gyermekének. A csa­ládfő véres hús- és csont­darabokat taszított a kicsik elé: „Itt van anyátok!... El­intéztem”. A gyerekek sze­rencsére hamar felocsúdtak az első rémületből, s igyekeztek szeszszagtól bfizló apjukat megnyugtatni, hogy amit lát­nak, nem emberi holttest, ha­nem — macskatetem. Mint sejthető, Vecsemyés­né nem lett gyilkosság áldo­zata. Bácsalmáson tartózko­dott a szüleinél. A bonyhádi járásbíróság tárgyalásán egyértelműen be­bizonyosodott Vecsernyés kö­zösségellenes viselkedése. A büntetőtanács a gyerme­kek érdekeit is tekintette, mi­kor Vecsernyés János ifjúság elleni bűntett miatt kiszabott hathónapi szabadságvesztésé­nek végrehajtását háromévi próbaidőre feltételesen fel­függesztette. — Borváró — Tsz elnökének a Munka Ér­demrend arany fokozata, Zsi- govits Ferencnek a Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat igaz­gatójának a Munka Érdem­rend bronz fokozata kormány­kitüntetést adományozta az El­nöki Tanács. — Elkészült az új lakótelep boltja. Pénteken a MÉK új üzletet nyit a szekszárdi, Tar- csay Vilmos utcában. Első­sorban zöldséget, gyümölcsöt, de egyéb élelmiszereket is árusító új bolt a lakótelep és a környékén lévő üzemek dől-, gozóinak jobb ellátását szol­gálja. — Hét csontját törte sajat gyermekének Bálint Pál ne- metkéri lakos. A visszaeső bű­nöző ma, tizedikén áll a me­gyei bíróság elé. — Kerékpárt lopott Szek- vzárdon Orsós József (Joke) halmandi lakos. A szekszárdi járásbíróság háromhónapi sza- oadságvesztésre ítélte. — Április 6-án Györkönyben .Nyílik a rózsa” esiet rendez­őit az ŐRI szervezésében. A inűsorban fellépett Lukács Bálint népszerű magyarnóta- ■s népdalénekes. HŰVÖS. SZELES IDŐ Várható időjárás csütörtök ,iig: derült, száraz, az év­iákhoz képest hűvös idő. Mérsékelt, időnként élénkebb, ÁPRILIS 1 10 Névnap: Zsolt. A Nap kél 5.06 órakor. nyugszik 18.26 órakor. CSÜTÖRTÖK A Hold kél 3.37 órakor, nyugszik 10.46 órakor. ( \ Woíáí lóik Jván.

Next

/
Thumbnails
Contents