Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

I Útirány: Pálostól délre a Duna és ii'ii.i i a 6-os út szöglete. Rügyező fák, sarjadó legelő, unatkozó gé- meskút. Megriadt nyuszi fut keresztül előttünk. A jellegzetes természeti képet., hirtelen gép-monstrumok.- ítötik meg; motordüborgés, szorgoskodó emberek. Odébb birkanyájat terelget a juhász.

Áz atomerőmű

i rr g* U r •

első lecskei

Cégtábla, útjelző sehol, még csak út sincs, ha csak a nehéz gépeli kerekei nyomait nem vesszük annak. A Vol ga nem is szereti az ilyen terepet, gyerünk hát gyalog! Az ötödik lépésnél besüppedek, cipőm megtelik homokkal. Melegen süt a Nap, de a szél pillanatok alatt kihűti a kabátomat. Végre elérek egy betonkeverőt.

— Igen, itt épül az atomerőmű. Mi vagyunk az első fecskék.

— Hol találok vezetőt?

— Ott. a második barakkban.

Nagy nehezen odakecmergek. Az első barakk — lehet vagy 15 négyzet- méter alapterületű —, a melegedő. .Az ajtó fölötti felirat szerint. Egy deszka- alkotmányt belül kibéleltek vastag papírral, és beállítottak egy kályhát. Á második barakk az iroda. — Az elsőriél- is kietlenebb: belül még védőpapír sincs, a deszkák között ujjnyi rés, fütyül a szél, csapkodja az ajtót. Az építésvezető — Párkányi László — szabadkozik: „Elnézést, mindjárt . hozok egy lapátot és kitámasztóm az ajtót”. Itt-ott aktaköteg, megviselt munkakönyvek. Az irodában is majd bokáig ér a homok.

— Egyelőre ilyenek a , körülményeink. Hiába, minden kezdet nehéz. Az a lényeg, hogy minél előbb beindulhasson a termelés, s majd fokozatosan lesz minden.

Az építésvezető — egyébként meglepően fiatal —, hol nekem válaszol, hol utasítást ad valakinek, persze kiabálva, mert itt a munkahely nem a szomszédos íróasztal. A látóhatáron bélül úgyszólván mindenütt dolgoznak, süvít a szél, szüntelenül berregnek a gépek.

— Telefon?

Dutra erőlködik egy teherautó vontatásával. A teherautó deszkát szállít.

— Másképpen nem megy. Itt valamikor homokbánya volt. Géppel elegyengették a terepet, de néhol még üresen is könnyen megsüllyed a jármű.

Két ember lép az építésvezetőhöz:

— Szeretnénk egy kicsit korábban elmenni, mert el kell intézni néhány ügyet a faluban.

— A gép?

— Már nem sok van vissza.

— Kérem, a lelkiismeretükre bízom. Ha garantálják', hogy a betonkeverő reggel hétkor indul, elmehetnek.

Amikor élmennek, nekem mondja:

—' Még kiforratlan minden. A munkaidő, ” munkafegyelem is. Most verbuválódik a munkásgárdánk és a legtöbb embert nem ismerjük. Azt már áz .első napokban igyekszünk megfigyelni, hogy ki mennyire megbízható munkaerő, mert labilis emberekre nincs szükségünk, velük nem lehet nagy feladatokat ellátni.

. Motor pöfpg Paks felől. Megáll mellettünk.

— Vezető szaktárs, sikerült szerezni. De csak. darabokban...

— Nem baj, kezdetnek az is jó.

A hírt .Szűcs Lajos hozta. Gerjenből került e munkahelyre, a feleségével együtt.

— Ilyen ember kellene sok — mondja Párkányi László. — Szűcs Lajosra bármit rábízhatunk. Most a fezben volt kölcsön kérni egy gumi- slagot, hogy a Dunából tudjunk vizet nyomatni a betonkeverőhöz.

Nevetnek Még ideiglenes villanyit evemen. kisteljesítményű agregátor sincs. Bár vezetékek hálózzák be a terepet, de a környéken egyelőre minden munkát be kell fejezni sötétedés előtt. Az irodai munkaidő a napfelkeltével-— és nyugtával határos. Eddig még egy ócska petróleumlámpa sem kerülj- oda.

És itt épül az ország - ekő1'atomerőműve, amelyik messze vidéknek fényt és meghajtó energiát ad majd.

IA látóhatáron itt, hol ott

8, , ..................... bukkan fel egyé

gy ember, vagy. embercsoport. Utta- lán utakon jönnek, s mind ide igyekszik.

Két jól .öltözött cigány:

— 'Ytt épül az atomerőmű?

— Igen. ,

—. A. vezető urat keressük,

— Tessék.

— Munkát szeretnénk vállalni.

— Milyet?

— Amilyen van.

— Szakmájuk?

— Az nincs.

— Honnan jöttek?

— Özdról.

— Van felvétel, de munkásszállást nem tudunk biztosítani — egyelőre.

■— Ellakunk mi albérletben is.

— Hol dolgoznak jelenleg?

— Sehol.

— Hozzák a papírjaikat és majd megbeszéljük.

Bukdácsolva közeledik egy Trabant. Három fiatalember száll ki belőle. Modern öltözék, udvarias megjelenés. Ök is a vezetőt keresik. ÁUásügyben... Baranyából érkeztek küldetésben. Ha jók lesznek a kilátások, nagyobb szakembercsoport jönne át ide. Nagyteljesítményű földmunkagépeken szeretnének dolgozni.

IA barakkok mögött)

L i ■ .1 ..........-..in Párkányi

h

omokdomb. László ide

invitál.

— Onnan jobban belátható a terep. Egyébként már el is neveztük Kilátónak. Találó név. Egyelőre onnan tudunk leggyorsabban tájékozódni. Építők és névadók.

Egy mélyedésben lánctalpas földgyalu mászik.

— Talajvizsgálati célokra gyalulja a talajt. Egy ilyen nagy építményhez rendkívül sokoldalú talajvizsgálat

szükséges.

Odébb, a legelőn személyautó szürkül. Odamegyünk. Három ember tanakodik: Végh István, a tröszt gépészeti osztályvezető-helyettese, Tóth Péter tervező és Walcz László villanyszerelő. Végh István és Tóth Péter kiszálláson van, Walcz László „állandós”. Egyelőre főként a Mátra- vidéki Szénbányák Vállalataitól érkeznek kiszállók, mert a földmunkálatokat ők végzik, de a többi kivitelező emberei is gyakoriak már a tájon.

Walcz László és Párkányi László, mint ismeretlenek mutatkoznak be

egymásnak.

— Nem találkoztunk mi mär vafc*' hol? — kérdi Walcz Pái'kányitól.

— Lehet.

— Mondjuk Kalocsán.

— Nem hiszem. Én Gyöngyösről

jöttem, gyöngyösi vagyok. Sebaj,

majd itt összeismerkedünk.

Különös alakú kerékpárra figyelek fel. Különböző kerékáttételekkel, köny- nyen állítható támasztó állvánnyal van felszerelve. A vándorköszörűsök szoktak ilyennel járni.

Pillanatokon belül előkerül a tulajdonos: Neubauer Antal. Alacsony, tömzsi, fekete ember.

— Éppen bitument olvasztunk...1

— Mire használja ezt a kerékpárt?

— Kérem, köszörűs a tisztes mesterségem. Megvan az iparigazolványom is.

— És itt dolgozik.?

— Igen. Itt is.

— Melyik a fő állása?

— Hát... Itt is jó. Maradok is. És ha itt vége van a munkaidőnek, mindig akad egy kis köszörülnivaló bent a faluban. Mert én különben is paksi vagyok.

Magas fúrótorony ágaskodik. Horváth Tibor segédmunkás felénk tart!

— Ma átértünk a kavicsrétegen. Most már bízunk, hogy ebben a hónapban lesz ivóvíz.

Párkányi és Walcz jól ismerik már a környéket, ők kalauzolnak egy személykocsival is járható csapásra. Néhány perces bukdácsolás után ismét gépekkel, emberekkel találkozunk: Németh József Pincehelyről, Tamaskó János Bogyiszlóról, Virág János Szedresből, Sándor Miklós Jászfényszam- ból.

— Szerelünk.

I Az emberek méretre valósággal * eltörpülnek a gépmonstrumok mellett. A lépegető kotró 200 tonna súlyú, 43 méter magas. Egyszerre 3 tonna földet emel, és 80 méter szélességben dolgozik. Egy papucsa — hosszú csónakhoz hasonlít—, egymagában 50 mázsa. Természetesen darabokban szállították ide, hiszen ezt közúton egyben nem lehetne vontatni, a mérete miatt.

— Itt lesz egy kis munkánk. Dolgozhatunk, amíg ezt a másfél millió köbméter földet kitermeljük.

A megjegyzésre a gépek dübörgő igennel válaszolnak.

BODA FERENC

Körforgás

DOOOOOOOOOOOOOOOÓOOOOOOOOOOO

„Magyar falu Tolna Várm. földes Ura Döri Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Kakasához nem messze, és annak fiiiá ja, határja jó termőd (Vályi András: Magyar Ország Leírása. 1796 2. kötet).

Leszállók a buszról, s megállók az útjelző tábla előtt. Ladomány felé... Egyszerű, fehér zománc alapon sötétlő felírás, a tartóoszlop meg- megnyikkan a csípősen pofozkodó szélben, A múltkori esőtől képlékeny ,- földutat Zetor-kere- kek formálták saját képükre, ezek nyomában haladok. Több egymásba nyúló halastónál jól kitaposott szerpentin ágazik el és kanyarog a domboldalon, ösztöneimre, no meg a telefonoszlopok sorára bízom a tájékozódást.-Ház, kert, vagy emberi települési sejtető más nyom sehol. Teljesen váratlanul bukkan elő. az utcasor egy . domb kerek háta mögül.

Jöttömet kerítést fabrikáló bácsiká, baromfit: hajszoló gyerekek és -két tereferélő öregasszony kíváncsi pillantása fogadja. Amígi járható,: szilárd szakasz keresgélésével bajlódom, nyjlt, fürkésző tekintetüket le nem veszik rólam. A falusi ' illemkódex szerint hangosan köszönök, s az iskola után érdeklődöm. , '

— Ne az iskolához .menjen,'hanem a bolthoz . — lép közelebb az egyik idős néni. Különben is csütörtökre hirdették! Most, hogy keressem meg azt a dögöt?

Elképedve megállók. Argóm nagyon furcsa grimaszra válthatott, mert a másik anyóka megkérdezi:

— Nem a kutyákat' akar ja, .beoltani? ...

Sietve megnyugtatom és ismét az iskola felé

tapogatózom. Útbaigazítanak és kísérőül mellém szegődik r. takarítónő is. . • •

— Kicsi ám a mi iskolánk — . mondja. — Amióta a nagyokat ehútiéi:, esek néhány -gyerek jár oda. Dé jövőre már nem lesz-itt. az sem

— Hpvá vitték a i „nagyokai”? — kérdem,

mert nem értem egészen a helyzetet. :

— Mányokra mentek szegénykék. Abba... az otthonba... Szombaton megjönnek, de hétfőn mennek is. Itthon a sok dolog, a gyerekek meg ott rosszalkodnak a... na, milyen otthon is?

— Hétközi?

— Igen, igen, .a hétközi. Kocsi viszi őket, de legtöbbször gyalogolnak. Képzelje el, ha esik az eső, hideg van... elegük lehet.

Az utca — és egyben a falu — képe nélkülözi a mai községekre jellemző tágas, olcsó típustervek alapján épült „villanegyedeket”. A legjobban karbantartott kerítés is a békebeli időket idézi; 1913-as évszám díszeleg rajta. Faluképet újjáformáló, letelepedés szándékával anyagi és munkaerőt szívósan összefogó építkezés nincs. Mindenütt bontott istállók, jól-rosszul tatarozott falak, rogyadozó kerítések. 1920-ban, a község fénykorában 27 ház állt Ladományban, s csaknem egy fél évszázad múltán változott csupán a helyzet: Ma ugyanis kevesebb a lakóépület, mint a jelzett időben. Azóta egyetlenegyet sem emeltek.

— Ut kellene ide, kövesút. — sóhajt Bálint Mária tanítónő, amikor megtalálom az iskolában. Kísérőm „prognózisa”, igaz, a mini-tante- remben valószínűtlénül hat a négy (!) egymásba kapcsolt pad. — A felszabadulás előtt lovas kocsi volt a sztár, s az emberek természetesnek Vették, hogy Bonyhádra ezzel, esetleg gyalog jártak. De azóta változott itt egy és más. A dombtetőről jól látszik a főútvonal, ahol percenként robognak a járművek, autóbuszokon utaznak Szekszárdra, de a komlói bányába is. És nálunk? Tovább dagasztjuk a sarat, egy kiadós őszi eső, vagy hófúvás napokra képes megbénítani az életet. Gondolja el, mindez a bonyhádszerdehelyi autóbusz-megállótól három kilométernyire.

Az út szerepe távolról sincs misztifikálva. A

legalapvetőbb közszükségleti cikkeket lovas kocsin hozzák Bonyhádról, friss kenyeret például csak hetente két ízben, de péksütemény és tejtermékek nem szerepelnek a félmvszakos vegyesbolt választékában. A széles körben e7 - .terjedt korszerű háztartási eszközök — o! kályha, gáz — vajmi ritkán jutnak ide; a fűtőolaj-beszerzés és gázpalackcsere igen költsége: és körülményes. Postahivatal nincs, a konyhádszerdahelyi külterületi postás kézbesíti az újságokat, leveleket — jó időben másnaponként. Egyetlen közszolgáltatás a villany, 1961-ben vezették be. így csaknem mindenütt van már rádió, s négy helyen televíziót is lehet nézni.

— Ladomány? — néz rám komolyan Pál Györgyné. — Itt lakunk 1946 óta. Megfelelne, nem is panaszkodnánk, ha jobban ki lehetne mozdulni. A férjem tsz-tag, a bonyhádi Petőfiben dolgozik. Ide csatoltak ugyanis bennünket. Baromfit tartok, állatokat hizlalunk, másutt se tudnánk jobban. Csak... Mégsem szeretnénk itt megöregedni.

— Legtöbb falubelinek van valami dédelgetett terve — kapcsolódik a beszélgetésbe a tanítónő. — Bontás, telekvásárlás, építkezés stb. Szeretnének úgy élni, mint Kakasdon, Széptölgyesen. A lakosság jelentős hányada négy-öt évenként állandóan cserélődik. Csuda körforgás ez! Jellemző: a község színtiszta német-település volt, s ma véletlenül sincs „bennszülött” közöttünk. A fiatalok Szekszárdra, Bonyhádra járnak dolgozni, szekerük rúdja kifelé áll. Jövőre a négy negyedikesem is Nagymányokra kerül. Mit csinálnék két kölyökkel? Meri ennyi lenne az alsó tagozatban.

Még egyszer végigsétálok a falun. Az utolsó háznál megállók: szép világosszürke kőporral vakolt épület. — Kultúrterem — mondják büszkén a ladományiak. Aprócska színpad, széksorok, lemezjátszó, televízió. Itt üzemel meghatározatlan időközönként a megyeszékhelyről érkező vándormozi is. A falucska központjában öreg kápolna áll. (Azt nem írom, hogy kicsiny, mert ez a jelző egyetemesen vonatkozik a település intézményeire.) Bonyhádról jár ki a pap misézni. Az istentiszteletek teljesen idényjellegűek, kizárólag a jó idő függvényei. Benyitok az ajtón s néhány lépéssel körbejárom az épületet, „Egy év alatt 250 szocialista brigád”, olvasom az oltáron. De nem, nem a fura képzelet játéka ez. A Szabad Föld egy öreg példánya fedi az említett helyet, kövéren virít a cím.

Ladomány nincs a világ végén, de a közepétől is jócskán arrébb feszik. Az emberek tervezgetnek és készülődnek. Házhelyet szeretnénk, építeni akarnak. De nem itt... Ladomány- ban.

CSUPOR TIBOR