Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-03 / 77. szám
A gépkocsik kerekei alatt az aszfaltutak felülete egyre simább lesz, fokozatosan elveszti a szükséges érdességét. Különösen gyors ez a folyamat a kanyarokban, az útkereszteződéseknél, lejtőknél és emelkedőknél. És az országúti balesetek hetven százaléka éppen ezeken az útszakaszokon történik, mert a kerék nem képes annyira tapadni az aszfalt- vagy betonfelületre. E veszélyes szakaszok gyorsabb felderítése, a veszély elhárítása érdekében, és hogy tanulmányozzák az új útburkolatok hatásfokát, speciálisan felszerelt gépkocsikat és pótkocsikat alkalmaznak. De ezek nem mindig használhatók a kisebb útszakaszokon. Ezért szerkesztették meg a SzovjetAz Azovi-tenger partján levő Zsdanov kikötőjébe megérkezett két motoros hajó Genovából. Jelentős mennyiségű gépi berendezést hoztak magukkal a Volga melléki Togliattiban épülő autógyár számára. Ezzel megkezdődik azoknak unióban a „MADI” nevű hordozható készüléket, amelynek segítségével gyorsan és köny- nyen meghatározható az érdesség foka, vagy ahogy a szakemberek mondják, az útburkolat tapadóképességének értéke. A készülék gombnyomásra működik, amely elengedi a rugós szerkezetet. A végén gumikorongot viselő emelőkar a száguldó gépkocsi kerekének munkáját végzi, s a csúszás mértékét öníró segítségével azonnal rögzíti. Az új készüléket a Moszkvai Közlekedési Főiskolán fejlesztették ki. A kísérletek, amelyeket a Baltikum, Krasz- nodar vidékén, és a moszkvai csomópontokon végeztek, sikerrel jártak, és a készüléket sorozatgyártásra javasolták. a gépi berendezéseknek a rendszeres és tömeges szállítása, amelyekkel a FIAT-cég szereli fel a Volga partján létesülő új üzemet. Az olasz gépek elsősorban Zsdanov kikötőjén át érkeznek majd a Szovjetunió területére. Az autóklub hírei Március 24-én kibővített közgyűlést tartott a Magyar Autóklub szekszárdi szervezetének paksi helyi csoportja. A közgyűlésen megbeszélték, hogy mikor tartsák a díjtalan felülvizsgálatot A műszaki ellenőrzés. felülvizsgálat idejéről a helyi csoport értesíti tagjait. * Ma tartja az Autóklub Szekszárdon közgyűlését. A megnövekedett létszám miatt megalakítják a szekszárdi helyi csoportot, megválasztják a vezetőségi tagokat, * Megérkezett a Sárga angyal Az országúti segélyszolgálat sárga autója megérkezett a szekszárdi klubhoz. Útvonal: Szekszárd—Dunaföldvár. A kocsi segítségével végzik a műszaki szemléket klubtagok részére. * Már bemutatkozott a Sárga angyal: Március 20-án, 21-én, 29-én, 30-án végezték autóklubtagok kocsijain a műszaki felülvizsgálatot. A jól képzett szerelő hasznos tanácsokkal látja el a kocsik tulajdonosait. Moszkvics — karambol után Csőszállító gépkocsi A Szovjetunióban nagy telGépi berendezések Togliatti városának Űnműködil biztonsági öv Az USÁ-ban végzett vizsgálatok szerint a gépkocsik biztonsági öveit az utasoknak még a tíz százaléka sem használja. A vezetők ugyanis attól félnek, hogy a biztonsági öv az esetleges összeütközés után fogva tartja őket A legújabb olasz találmány azonban eloszlatja ezt az aggodalmat. Az újdonság tulajdonképpen egyfajta „időzített gyújtó”. A gyújtó egy szerkezetbe van beépítve, amelyre az övét erősítik. A szerkezetet ráerősítik a kocsi egyik alkatrészére is, például az ablakoszlopra, az ajtóira, vagy az oldalfalra. Már a legkisebb összeütközés is elegendő ahhoz, hogy a gyújtó tartálya eltörjön. A benne levő sav kifolyik, és elmar egy vékony zsinórt, amely egy erős rugót tart vissza. Amint a sav elmarta a zsinórt, a felszabadult rugó visszapattanása közben egy csapszeget ránt ki a szerkezetből. Ily módon széthullik a biztonsági öv, s nem tartja fogva az utast, még akkor sem, ha az öv zárja nem nyitható. A gyújtó „időzítésé” azért szükséges, hügy a. biztonsági öv a baleset utáni első másodpercekben még feltétlenül tartsa a vezetőt, például felborulás közben, vagy amíg a kocsi egy töltésen legurul. Hiszen a biztonsági övnek eppen a kocsi belsejével való összeütközés ellen kell védelmet nyújtania. Ezért a sav menynyiségét és a zsinór vastagságát úgy szabták meg, hogy a sav csak 25—30 másodperc alatt marja el a zsinórt. Az új találmányt a genovai és a milánói egvetemen próbálták ki. A próba két évig tartott. jesítményű csőszállító tehergépkocsit készítettek. A négy- tengelyes vontatógépkocsival 48 méter hosszú és 1420 milliméter átmérőjű csövekből három darabot tudnak egyszerre szállítani. A szerelvény szilárd burkolatú utakon 55 km/óra, földúton 25 km/óra sebességgel közlekedik. NépversenYauto — A képűnkön látható karcsú „Gepard”-ot a Bonn—Beuet-i gyár nemrégiben mutatta be a nagyközönségnek. Eddig a versenyautók magas árai miatt a fiatalság, — tehát éppen az a korosztály, akiknek soraiból az utánpótlás kikerül — csak csekély mértékben vette ki a részét az autósportban. Helmut Kretzschmann konstrukíór szavaival élvé, a „Gepard” azonban minden olyan ember számára elérhető, aki takarékoskodik. A kocsi teljesítménye 57 lóerő, sebessége 190 km óra. Néhány más adat: hossza 3,25 méter, súlya 375 kg. Molnár Károly: A látható légió öt órakor Milan ezredes újabb szemrehányást tesz katonáinak, hogy ilyen nagy túlerő sem bír a franciák néhány emberével. A mexikóiak az utolsó rohamra készülődnek, azonban előtte még egyszer felszólítják a védőket: — Franciák, adjátok meg magatokat! A válasz ugyanaz, mint előzőleg: — Harcolunk. Feltűzik a védők a szuronyt, és várják az ellenség rohamát. Százával zúdulnak a mexikóiak a légiósokra, x. öt óra után harminc perccel még tizenhat légiós él. — 31 — Valamennyi tiszt és altiszt elesett, ezért a parancsnokságot Maine tizedes vette áL De ez csak szinte jelképes. Szervezett védekezésről nincs már szó, úgy verekednek, ahogy tudnak. Időnként felerősödik a tűz, ropognak a gerendák, füst gomolyog, néhány légiós fulladozva ki rohan a falak közül. Odakint lepuffantják őket öten élnek még. Minden légiós kap Maine tizedestől egy-egy töltényt — Tűz és utána szuronyroham — így szólt a parancs. Milan ezredes azonban ekkor újra intézkedett, hogy tisztjei szólítsák fel megadásra a franciákat. Újra fehér kendő lobogott a hacienda előtt — Megadjuk magunkat, — válaszolt Maine —, ha meghagyjátok fegyvereinket és megengeditek, hogy ápoljuk sebesültjeinlcet A tízórás küzdelem véget ért A századból öten maradtak életben. A mexikóiak vesztesége 225 halott és 114 sebesült Milan ezredes a harc után megtekintette a hacienda romjait — Ebben az egérfogóban verekedtek a franciák? — kérdezte tisztjeit — Igen, ezredes úr. Akkor pedig nem emberekkel, hanem ördögökkel harcoltunk. Megsemmisítő vereseget szenvedtek a légiósok Came- ronnál. Mint ahogy kudarccal végződött III. Napoleon nagyravágyó kísérlete, hogy Mexikóban a franciabarát — 32 — Habsburg Milpa főherceget ültesse a trónra. A mexikói nép legyőzte a francia intervenciósok hadseregét és elűzte az országból a Habsburg főherceget. CAFARD, SZÖKÉS ÉS HADITÖRVÉNYSZÉK Fizikailag és idegileg kimeríti a katonákat a kiképzés. A parancsnokság tervszerűen úgy terheli meg őket, hogy se erejük, se kedvük ne legyen önálló akciókra. Az újoncok ugyanis hamar rádöbbennek, hogy a légióban különösebb jó nem vár rájuk. Hamar megérlelődik bennük a szökés vágya. Csak megfelelő alkalomra várnak. A legkülönfélébb módjait választják, hogy megpróbáljanak megszabadulni az alakulattól. Hangulatilag a szökést a mélabú, ahogy a légióban nevezik, a cafard vezeti be. A katonát megrohanják múltjának emlékei. Elegendő ehhez egy levél, vagy egy dal. Esténként a különböző nemzetek katonái gyakran alakítanak kórust. Főleg a németek énekelnek szívesen együtt. A legtöbbször ugyanazt a dalt. A címe: „Anna-Mária”. A szövegének az alapja egy megtörtént eset az 1800-as esztendőkből. Ketten szerepelnek benne, Annamária, egy szőke lány és Peter, a légiós. Az első versszakban a katona, aki őrségben ott áll a sivatagi kísérőd előtt, szomorúan gondol szerelmére. A dal szerint Annamária egy fehér falú házban lakik, amelynek az ablakában muskátli virágzik. A lány türelmetlenül várja, hogy a fiú visszatérjen. Szomorú az ének, de kedvetlenek azok is, akik hallgatják. — 33 —