Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-20 / 89. szám

Mit mond a tsz-szövetség elnöke?

Az időbeosztásról, a tanulásról, a kezdeményezésről, az „olajozásról és a kommunikációs eszközökről

Lakos József, a pálfai Egyetértés elnöke izig-vérig közéleti személyiség. Azon tsz-ve- zetök közé tartozik, akik a gazdaságvezetés otthoni munkája mellett a termelőszövetkezeti mozgalom egészével is foglalkoznak. Pálfán, a szövetkezeti házban most első alkalommal beszélgetünk Lakos Józseffel úgy, mint a Szekszárd és Vidéke Területi Tsz-Szövet- ség elnökével.

*

— Lakos elvtárs, a Pálfai Egyetértés Tsz 5600 holdas gazdaság. Megerőltető lehet mellette, a területi tsz szövetség elnökeként még 60 tsz örömeivel, gondjaival foglalkozni. Úgy tudom, hatvan tsz alkotja a Szekszárd és Vidéke Területi Tsz-Szövetséget.

/•

— Igen, valóban annyi. Megmondom őszintén, jól kell gazdálkodnom az időmmel. Nem a nyolc órával, a többivel. Ez hol sikerül, hol nem. Ilyenkor a vasárnapokat is az ügyeknek szentelem. Április 15-én egész délelőtt itt volt Szűcs Lajos, a területi tsz-szövetség titkára.

— A területi tsz szövetség elnökeként gyakran kell a pálfai közös gazdaságtól távol lennie. TOT-ülés, minisztérium, országos értekezlet, megyei értekezlet. A pálfai szövetkezeti tagok hogyan vélekednek erről?

— Nem tapsolnak. Nemrég a jubiláló közgyűlésen is elmondták, elismerik a vezetőség munkáját, egyetértenek mindennel, de az elnököt arra kérik, gyakrabban legyen idehaza.

— Ezzel én maradéktalanul egyetértek, és még gazdaságosabban próbálom kihasználni a munkanapokat. Feltétlepül többet kell találkoznom tagtársaimmal. Nagy beruházásokat végzünk. 1970-től meg akarjuk szervezni a kettős műszakot, be akarjuk vezetni a nyolcórás munkaidőt. Szóval rengeteg megbeszélnivalónk volna egymással.

— Lakos elvtárs, most no az Egyetértés Tsz-ről beszéljünk,

mert a területi tsz-szövetség elnökét kerestük fel. Ebben a minőségben tenném fel önnek a kérdéseket. Mennyi ideje jut arra, hogy a többi közös gazdaságot is látogassa?

— Havonta egy, vagy két termelőszövetkezetben rendszerint megfordulok. Most a közelmúltban a bonyhádi járást helyeztem előtérbe, minthogy ott egyesülések voltak. Jártam Izményben, Aparhan- ton, Majoson és még több tsz- ben.

— Hogyan fogadják?

— Mindössze egyetlen termelőszövetkezetben fordult elő, hogy úgy éreztem, terhűkre vagyok. Az is lehet azonban, hogy tévedek. A többi közös gazdaságban barátságosan fogadtak. Az elnökökkel, a vezetőkkel ilyenkor sok mindenről beszélgetünk, természetesen olyan kérdésekről, amelyek érdekesek, fontosak. és hasznosak.

— Szóba kerül a területi tsz- szövetség függetlenítet apparátusának a munkája?

— Hogyne, de még mennyire. Ha nem kerülne szóba, én kérdezném. Rendszerint mégis kérdezem: megfordulnak-e a termelőszövetkezetben, nyújtanak-e megfelelő segítséget, ilyen, vagy olyan problémák megoldásához. Van, ahol úgy vélik, a tsz-szövetség segített, van, ahol úgy vélik, nem. Némelykor a függetlenített apparátus hatáskörét meghaladja a tsz kérése, s ilyenkor a dicséret, vagy az elismerés elmarad. Egyébként a mi feladatunk sokrétű, bonyolult, de a közös gazdaságok „belügyeibe” nem avatkozhatunk bele.

— Mit nevezhetünk belfigy- nek? Valószínűleg ismeri, a ter- mclfszC vetkezeti brigádvezetök iskolai végzettségéről összeállított statisztikát. Belügy-e az vajon, hogy a brigádvezetők többsége ma még csupán általános iskolai végzettséggel rendelkezik? .

— Közügy is, belügy is, Itt Pálfán, nálunk szerencsésen alakult a helyzet, az Egyetértés Tsz-bcn hat elernis brigádvezető nincs. Mindegyik magasabb képzettséggel, végzettséggel rendelkezik. Szerintem a területi tsz-szövetségnek elő kell seg'ítenie, hogy a közös gazdaságokban a legrátermettebb emberek kerüljenek, illetőleg maradjanak középvezetői beosztásban. De ez nem azt jelenti, hogy mindenáron. Ismerek több olyan embert, akinek képzettsége körül minden rendben található, de képtelen lelkiismeretesen szolgálni az ügyet, másszóval ' a termelő- szövetkezet érdekét. Szeretném még megjegyezni: a területi tsz-szövetség rendszeressé teszi a szakmai tájékoztatást, ha úgy tetszik, továbbképzést. Most éppen a haltenyésztéssel foglalkozó üzemek érdekelt vezetőit hívtuk össze, szakmai megbeszélésre.

— Hogyan vélekedik a területi tsz-szövetséget alkotó, közös gazdaságok melléküzemági tevékenységéről. Úgy tűnik, nincs elegendő kezdeményezés?

— Szeretném hangsúlyozni,

Tolna megyében a legutolsók: közeit alakultak meg a területi t.:r -tságek. Ez bizonyos

i § behatárolta a munkánkat. Némely területen megelőztek bennünket. Én most nem a gombüzemre gondolok, hogy egy példát mondjak.

— Lakos elvtárs, én sem a gombüzemre gondolok. Inkább a mezőgazdasági termékek feldolgozására, amiről dr. Dimény Imre miniszter is úgy beszélt a közelmúltban Szekszárdon, hogy ezen a területen sok még a lehetőség.

— Hát akkor, vitatkozzunk. Annak idején szerettük volna Fácánkerten megcsinálni a tejporkészítő üzemet. Számításunkat keresztülhúzták. Az ilyen dolgok a kezdeményező kedvet lelohasztják.

— Most azt akarja mondani

Lakos elvtáffs, hogy egyetlen kudarc elegendő ahhoz, hogy megtorpanjon a melléküzemági

tevékenység?

— Mást akarok mondani, tudóit én több negatív példát is felhozni. Az egyik dunaíöld- vári termelőszövetkezet házikészítésű füstölt áruival kény- télen volt Tolna megyéből kivonulni. Tatabányán, ugyanazokat a termékeket változatlanul árusíthatja a tsz. Sőt, amint az ismeretes, ott még helyiséget is a rendelkezésére bocsátottak. Szóval, a tevékenységi kör bővítése nem csupán a közös gazdaságokon múlik. A támogatáson, a segítségen, a közreműködésen. Nemrég a paksi járási párt vb-n szóba került a járási székhely ellátása, olyképpen, hogy vállalják a termelőszövetkezetek. Beszéltem erről néhány komoly emberrel, tsz-vezetővel. Volna baromfi, tej, házikenyér stb. De helyiség kellene... Másrészről a tények ismeretében én nem mondanám, hogy nincs kezdeményezés. Ott van Bátaszék, a tartósító üzemével, vagy Bogyiszló a tésztaüzemével. Megemlíthetném, hogy most foglalkozik néhány közös gazdaság a megyeszékhely házikenyérválasztékának a bővítésével. Az azonban igaz, hogy minden esetben körültekintésre intünk. Annak idején volt itt egy javaslat: létesítsünk Pálfán seprűgyárat. Ha én ebbe beleugrok, akkor most körülnézhetem magam. Kétmillió forintot nem lehet gépekre költeni anélkül, hogy ne rendelkezzünk — a seprűről lévén szó — olyan üzleti partnerrel, aki legalább tíz évig biztos vevő.

— Ilyenkor arra gondol az

ember, hogy több lenne talán a támogatás, a segítség nyújtás, ha a tsz-ek hajlandók volnának megolajozni azokat a bizonyos kerekeket. Egyáltalán Lakos elvtárs, kell még olajozni, ha a termelőszövetkezei el akar érni valamit?

— Véleményem szerint még sokszor fordul elő, hogy kell. Vannak még bátor emberek, akik mernek kérni. Akadnak még emberek, akik hal, bor ellenében jobban hajlandók segíteni, sőt még az is előfordul, hogy bátorkodnak malacot, vagy sertést jutányos áron igényelni rendezvényekre, bankettekre.

— £s ilyen esetben az adott termelőszövetkezet vezetője mit tesz?

— Valószínűleg káromkodik.

— Vagy panaszkodik?

— Igen.

— Lakos elvtárs, közelebb hozta egymáshoz a termelőszövetkezeteket a területi tsz-szövetség?

— Merem állítani, igen. Ez egyébként természetszerű. A termelőszövetkezetek problémái, elképzelései mindinkább azonossá válnak. A területi tsz-szövetség feltétlenül közelebb hozta egymáshoz a tsz- eket.

— Bizonyára tapasztalja, hogy a szövetkezeti gazdák aktivitása nő. Mindjobban akarják ismerni részleteiben is a gazdálkodás menetét. Ezzel kapcsolatban kérdezném, mi a véleménye a faddi tsz-újságról?

— Itt van nálunk egy példány belőle. Nagyon jónak tartom. Szükség van erre. Tegnap este megmutattam a brigádvezetőknek, s elmondtam, mi is megcsináljuk. Igaz, kevés a papír, de szerintem ne itt takarékoskodjunk a papírral.

— ön, mint a területi tsz-sz5* vétség elnöke, hogyan vélekedik a sajtóról, a rádióról, a televízióról?

— Nagyon egyet tudok érteni, ha úgy írják le a tsz életét, ahogyan van. Szerintem a kommunikációs eszközök mindjobban a valóságot tükrözik. Egy dolgot nem tudok elfogadni, képtelen vagyok megérteni: ha foglalkoznak egy üzemmel, miért fordul elő, hogy időnként még mindig megkerülik a pártszervezetet, és az elnököt? Szerintem mindenkor elvárhatja az üzem vezetője, hogy az újságíró beszéljen vele. A termelőszövetkezetek elnökei elvárják, akkor is tudjanak a megírandó cikkről, ha éppenséggel a mondanivaló őket kedvezőtlenül érinti.

— Köszönjük a beszélgetést, Lakos elvtárs. Engedjen meg még egy legutolsó kérdést. Mennyi fizetést kap a területi tsz-szövetség elnökeként?

— Nyolcszáz forint tiszteletdíjat kapok.

SZEKULITY PÉTER

P

aks elég nagy lélek- számú, mezőgazda- sági jellegű község, ahol azonban minden foglalkozási ág képviselőit megtalálhatjuk. Jelentős számú a diákság is. Kulturális lehetőségeink, sajnos, nagyon korlátozottak. Éppen ezért örömmel fogadtuk a Déryné Színház látogatásáról szóló hírt. A plakátok már jóval az előadás előtt szerte a faluban hirdették, hogy itt a nagy „lehetőség”. Ennek ellenére a bemutató napján az amúgy is kis nézőteret sem töltötte meg a közönség. „Botrányosan” kevesen voltak. Pedig nem mindennapi élményben volt azoknak részük, akik elmentek az előadásra.

Mi, a diáknézők ilyennek láttuk ezt az estét:

' Bevallom, amikor az első felvonás végén legördült a függöny, valami furcsa, addig soha nem ismert érzesd: kei '. tettek hatalmukba. ~.bag::r:zak sem tudtam megmagyarázni, mi ez. Nem értettem semmit, de ugyanakkor valahol mélyen valami halvány sejtés élt bennem. Láttam társaimat is, akik zavartan kapták el tekintetüket, ha szemünk egy villanásra találkozott. Pedig együtt nevettünk. És akkor úgy éreztem, most sírni kellene azért, mert nevettem, de nevetnem azért, mert sírok. Valami volt a darabban, aminek hatására én, a tizenhétéves egycsapásra hebegő gyermekké változtam. Vagy talán éppen felnőtté? Nem tudom. De szinte borzongtam a kíváncsiságtól, hogy megtudjam: mi ez a „valami”, ami ilyen változást tud előidézni bennem.

És a második felvonást már úgy ültem végig, hogy szinte megszűnt köröttem a világ. Lestem a szavakat szomjasan, mélyebb értelmüket kutatva, hogy megtaláljam a választ a sok kérdésre, ami bennem volt. A darab műfaja tragikomédia. Nevetésre is fakaszt és máshelyütt megdöbbent. A Tót család sorsán keresztül, — akikhez egy katonatiszt személyében betoppant a fasizmus, a „felsőbbrendű faj”, — nyújt betekintést az író a két és fél évtizedes múltba.

Örkény írja a darabról: „Akik e kort végigélték velem, azokkal még sokáig közös a jelrendszerem. Hogy a később jövök mennyit értenek belőle, nem tudom.” Igen, mennyit értünk belőle mi, „tizenévesek”? Azt hiszem, az is hatalmas eredmény, hogy a darab hatására más szemmel nézem, kutatom a „tegnapot”.

Nem sokkal az előadás után egy művelt valakivel beszéltem. Olyannal, akiről tudom, hogy átélte ezt a kort. A véleményem kérdezte. A válaszomra, hogy a mű remekmű, cinikusan felnevetett. Ám én a nevetése mögött megsejtettem a valót: egy ember, aki ráismert önmagára.

íme: így hatott ránk, diákokra a darab.

Egy másik vélemény a darab hatásának bizonyságául:

A „Tóték”

ürügyén

.. .Ha azt mondjuk az őrnagyról, hogy rigolyás természetű, még korántsem jellemeztük. Van a lényében valami agresszív erő, uralkodási vágy. Nem csupán egy katonatiszt, aki kikerült a frontra, több annál: a háború, sőt maga a fasizmus. Mozgásában, hanghordozásában is benne rejlik a háború réme: ahogy fokról fokra egyre képtelenebb kívánságaival beleviszi Tótékat egy általa képviselt eszme forgatagába, zsarnokságával szinte megfojtja az egyéni szabadságot, Igaz — Tótékhoz viszonyítva — vannak érdekes, szinte haladó gondolatai is, mert jóval műveltebb réteget képvisel, mint Tóték. A munka szükségessége, a semmittevés elleni harca helyes elmélet. De amikor arról beszél, hogyan valósítaná meg az egész világ dolgozóinak foglalkoztatását, éreznünk kell, mennyire helytelenek az elképzelései. Az őrnagy alakján keresztül felrémlik előttünk a fasizmus ideológiája, és érezzük, hogy sovinizmusával, terrorisztikus magatartásával csakis a fasizmust képviselheti.

Ennyit a darabról, amiről mi azt állítjuk, hogy jó volt, hogy tetszett, hogy értettük, hogy gyakrabban szeretnénk ilyen darabokat látni Pakson.

Ezek után térjünk vissza ismét a bemutatóra!

önként adódik a kérdés: ha ilyen jó volt a darab, miért maradt távol a közönség? Olyan kevesen voltak, hogy mi, a jelenlevő fiatalok szégyenkeztünk a község helyett. Egy járási központban, amely lakosainak számát tekintve már-már városnak nevezhető, a leendő atomvárosban nem akad kétszáz igényes ember évente egy-két alkalommal! — aki nem elégszik meg a televízió színházi közvetítéseivel, hanem elmegy egy élő előadásra is. Mi lehet az oka, hogy a Déryné Színház ilyen részvétlenség mellett játszik Pakson? Valóban olyan elmaradott hely lenne Paks, hogy nem akad kétszáz érdeklődő? Ez szinte mesébeillően való- színűtlenül hangzik, és mi nem is hisszük. Máshol lehet a baj. Ennek egyik oka talán az, hogy sokakban él még az a téves nézet, hogy a Déryné Színház, nem színház. Sajnos, azok mondják, és terjesztik ezt a hírét, akik talán

nép soha, vagy legalább s már több mint egy év- izede látták a színház •lőadásait.

Tudjuk, hogy ez a probléma sokkal összetettebb, nint amilyennek mi látjuk. Tudjuk, hogy a Déryné Színháznak is változtatni kellene műsorpolitikáján, ■.okkal több komoly darabjai kellene jelentkeznie, ha i nagy színházakkal lépést i karna tartani. Tudjuk, logy a községek sem teszlek meg minden tőlük tel- letőt a. falu kulturális fel- emelkedése ügyében. Pe- lig bizonyára lenne rá nőd.

Egy érdekes, nem min- lennapi kísérletnek voltunk tanúi, mely esetleg cépes lenne a részvétlenséget feloldani, ha többször is sor kerülne rá:

A Film, Színház, Muzsika egyik újságírója elkí- iérte a Déryné Színházat i paksi bemutatóra, és neghívta a közönségei elő- idás után egy kis beszélgetésre. A közönség egy ■észe ott is maradt, és frissen, melegében megvitatta íz egyébként nehéz, bonyo- ult darabot. Ugyanezt el lehet képzelni színészekül, művészeti előadókkal, ssetleg rendezőkkel stb. A latás, állítjuk, nem min- iennapi. Talán ez a kis lolgozat is annak nyomán született.

GERENDÁI KLÁRA és KISS JUDIT, a paksi Vak Bottyán gimnázium tanulói >»♦♦♦»»»»♦♦♦