Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-20 / 89. szám
*: 'Uf m jfs A kép, amely nem éppen Hamlet szellemét idézi, egy dán kisvárosban, Brandeben készült. A helység néhány lakosa — valameny- nyien a modern képzőművészet rajongói — pályázatot hirdetett: modern műalkotásokat vásárolnának a brandei közparkok számára. A lelkes társaság kilenc absztrakt remekművet vásárolt meg, de a városi tanács csak a képünkön látható, lenyűgöző mű felállítását engedélyezte. Milyen lehetett a többi? M inden kétséget kizáróan az eddigi legérdekesebb múzeumot nyitották meg a közelmúltban New Yorkban. Méghozzá nem is akárhol: a Broadwayn. A múzeum létesítésének gondolata közel egy évtizede vetődött fel egy orvosi kongresszuson. S a gondolatot tett követte. Egy Wodler nevű házaspár, még 1961-ben kapcsolatot létesített a világ számos múzeumával és tudományos intézetével. E kapcsolat eredményeként rengeteg u,fénykép, festmény, szobor és egyéb holmi érkezett. amelyet természetesen felhasználtak az új múzeumban. És most nézzük meg közelebbről is ezt az új, nagy érdeklődésre számot tartó múzeumot. A múzeum neve: „Házasság, udvarlás és szerelem múzeuma”. Dokumentumai az ősembertől egészen napjainkig bemutatják az egyes népek, nemzetek házassági, udvarlási és szerelmi szokásait. így például láthatjuk, amint az ősember a feleségét a szó szoros értelmében szinte elrabolja elsősorban az utódok biztosítása érdekében. Érdekességként állapítható meg, hogy az előkerült barlangrajzok alapján az ősember figyelmes és gyengéd volt asz- szonya iránt. Később a fejlettebb társadalomban már úgy vásárolták az asszonyt. Ennek nyomait még a múlt század emlékei is őrzik. Az üsszonyi „állat” adás-vételét, amelyet többek között egy Angliából küldött úgynevezett adás-vételi szerződés is igazol, nem tiltotta törvény: A kor e divatját legjobban egy francia múzeumból küldött kép ábrázolja, amelyen egy férj a megúnt feleségét, a teheneivel együtt hajtja a vásárra. Az első mai értelemben vett egyházi és polgári házasság viszonylag későn, körülbelül a XV. században jött létre. A dokumentumok szerint először a XV. században a zsidók, majd a XVIII. században a katolikusok vezették be az egyházi esküvőt. Sok és érdekes dokumentum gyűlt össze a szüzességgel kapcsolatban is. Azt hiszem kevesen tudA múzeum neve: „Házasság, udvarlás, és szerelem múzeuma99 ják, hogy a világon először Kínában 'a)»írulf ki nv a köTiafaiméry, h^gy , a rrjpnyjuutzony j&írzPri -tépjen a házasságba^. mert ezzel látták biztosítottnak, hogy a születendő gyermek a férjé. Ugyanakkor a primitívebb embereknél ennek az ellenkezője uralkodott: egyetlen férfi sem akart szűz lányt feleségül. Érdemes az udvarlásról is szólni néhány szót. Ahány földrész, annyi szokás. Skandináviában például a vőlegény egy kosár virágot küldött a lánynak. Ha a lány a kosarat visszaküldte, az elutasítást jelentett. Innen ered a „kosarat kapni” kifejezés is. Oroszország egyes vidékein például a legény, és a leány lovon versenyeztek. A leány indulását követően néhány másodperccel a fiú is elindult, s ha utolérte, akkor ki kellett^ emelnie a leányt a nyeregből. Ha sikerült, övé volt a lány. Ha nem, újabb kísérletet tehetett. A múzeum összegyűjtött anyagai alapján a legérdekesebb udvarlási forma, az úgynevezett „handling” volt, amelyet Amerikában használtak. Ennek lényege az volt, hogy ha a legény nem tudott este hazamenni a leányos háztól, akkor egy ágyba fektették őket, hogy összeszokjanak. De nehogy kísértésbe essenek, egy deszkát helyeztek közéjük, amelynek élére egy csengőt helyeztek. A csengőszó azt jelentette, hogy valami nincs rendjén a fiatalok között. És hogy a szerelemről is szóljunk, el kell mondani, hogy{ a kiállított anyagok alapján megállapítható, . hogy Európában és Amerikában a szerelem egyik leggyakoribb kifejezése: a csók. Ezzel ellentétes vélemények is vannak. így például Dél-Amerikában és a kanadai indiánok körében az orrok, a polinéz szigetvilágban az arcok összedörzsölése „jelenti” a szerelmet, illetve helyettesíti az „igazi” csókot. Érdekességként feltétlen említést érdemel, hogy Indokína egyik múzeumának gyűjteményéből kiderül, hogy az aryyák—rossz, gyermeküket a következő■> kgppenr ijesztgetik: „Ha rossz leszel, iSehívörn a feTCéf embert, hogy csókol- jOTT'mea”. Mire a kis indokínai rosszaság, egyszerre kezesbárány lesz. UtfytCfns“ nagyon fél a fehér ember „csókjától”. Ami a feleségek számát illeti, a múzeumi anyagból kiderül, hogy a világon először Kínában jelentkezett a többnejűség, ahol a férfinak több nőtől is lehetett gyereke. Sőt ez jelentette a rangot számára. Az eszkimóknál például még ma is szokásban van az úgynevezett asszonycsere, amely azt jelenti, hogy a vadászatra induló eszkimó öreg, beteg felesége helyett egy fiatalt visz magával, hátha szüksége lesz segítségre. Hálából a zsákmány egy részét a fiatalasszony férjének adja. Ugyancsak még ma is megtalálható Afrika és Óceánia egyes vidékein, fhogy a_„ házigazda—a vendjeinek felajánlja a felesé- «I óét. S ezt a kitüntetést, I amely a szíves vendéglátást jelképezi, nem illik | elutasítani, mert ez halálos sértést jelent. A múzeumban természetesen megtalálhatók, nemcsak a múlt, hanem a jelen szokásait megörökítő dokumentumok is. így például láthatjuk a férj-, illetve a feleségválasztás legtökéletesebb módját, amely Japánban van. Szociológusok és pszichológusok által irányított állami intézmény segíti egymásra találni a házasulandókat. Ez a módszer, legalább is nagy választékot biztosít. És ez sem lehet egy utolsó szempont. A múzeum, amely tulajdonképpen egy orvosi kongresszusnak köszönheti létét, igen nagy látogatottságnak örvend. Különösen sok a diák, főiskolás látogató. De szép számmal akadnak férjes asszonyok is, akik elmerengtie tanulmányozzák őseik sorsát. Molnár Károly: A látható légió — Már csak néhány méterre vannak tőlem... mindenhova benyomulnak... — ez volt utolsó üzenete a pa- 1 rancsnoki bunkerból. Castriest elfogták. Vietnami tisztek és katonák ösz- szeölelkeztek, táncoltak örömükben. Géppisztoly-sorozatokat lőttek ki a levegőbe. 1500 légiós halt meg és 4000 sebesült meg az erőd- rendszer vasbeton falainál, a hivatalos veszteséglista szerint. Fennállása óta egységeit olyan megsemmisítő vereség sehol sem érte, mint Vietnamban, mert Dien — 67 — Bien Phu csak egy volt a légiót felőrlő küzdelmek sorozatában. 1914 és 1918 között, az első világháborúban az alakulat 4000 embert vesztett. 1939 és 1945 között, a második világháborúban 90Q0 fehér kepis katona halt meg. 1946 és 1954 között a vietnami háborúban 10 382 légionárius esett el. TÖRTÉNELMI MÉRETŰ TÖMEGGY1LKOSSÁG Május 8-án, amikor Dien Bien Phu erődrendszerének romjai fölött már a vietnami szabadságharcosok vörös zászlói lengtek. Genfben megkezdték az indokínai béke tárgyalását. A franciákat kijózanította a nyolcesztendős háború legnagyobb ütközetének elvesztése. Igyekeztek levonni a fájdalmas vereség következményét, fokozatosan kivonták csapataikat Vietnamból, a légiós egységeket is hajókra rakták. Az irány: Észak-Afrika. A megtépázott alakulatokat Algír és Oran kikötőjéből tették partra, innen Szidi bel Abbesz-ba szállították őket, hogy a halottak, a sebesültek és a fogságba esettek helyére friss erőket szállítsanak. Megint csak az történt, mint korábban annyiszor, odavezényelték a légiósokat, ahol a legforróbb volt a helyzet. Hűen a hagyományokhoz, Négrier tábornok mondásához: „Az a hivatásotok és én odavezényellek benneteket, ahol meghalhattok." ,:etao 1954 november első napjának éjszakáján plakátok és röplapok jelentek meg Algéria városaiban és falvaiban. Közölték a „Front de la Libération National” az FLN, vagyis a Nemzeti Felszabadulás Frontja kiáltványát, amelyben ezt követelték a franciáktól: „1. Hivatalos nyilatkozatban ismerjék el az algériai nemzetet, érvénytelenítsék mindazt a törvényt, rende— 68 — letet, dekrétumot, amely francia területté változtatja Algériát és tagadja az algériai nép történetét, nyelvét, vallását és szokásait. 2. Folytassanak tárgyalásokat a nép meghatalmazott képviselőivel, de még előtte ismerjék el Algéria szuverenitását és területi egységét. 3. Állítsák helyre a bizalmat azzal, hogy szabadon bocsátanak minden politikai foglyot, érvénytelenítenek minden kivételes rendszabályt és megszüntetik az algériai hazafiak üldözését”. A drámai hangú nyilatkozat így fejeződött be: „Súlyos feladatokat kell megoldanunk, ez megköveteli a nép minden erejének és tartalékának mozgósítását, A küzdelem hosszú lesz, de az eredménye nem kétséges!” Erre a jeladásra kirobbant a háború. Támadások érték a francia csapatokat, a harc óráról órára szélesedett. Algéria népe. amely már többször, nagy áldozatok árán próbálta meg visszaszerezni szabadságát, úgy érezte, elérkezett a régóta várt lehetőség. 1945 május 8-án. amikor a hitleri Németország ösz- szeomlott, a „Győzelem napján” több ezer ember gyűlt össze Co’nstantine-ben, Szétif-ben. Ünnepelték a győzelmet, emlékeztek azokra az algériai katonákra, akik a szövetségesek oldalán harcoltak, és egyúttal követelték azokat a jogokat, amelyeket -a franciák ígértek nekik a háború alatit. Sortűz dörren t az algériai városokban és falvakban. Egy francia cirkáló parancsot kapott, hogy ágyúzza a partmenti vidékeket. Tűzparancsot kaptak az idegenlégió egységei, rendfenntartó alakulatai: lőttek minden eleven célpontra, férfira éppen ú<*y, mint gyerekre, nőre éppen úgy, mint öregre. Kímélet nélkül Negyvenötezer algériai halt meg. Történelmi méretű tömeggyilkosság!
