Tolna Megyei Népújság, 1969. április (19. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-18 / 87. szám

líoseíre varázsolt költészet

Bar any i Ferenc, Béres Ilona, Kovács P. József ’ Szekszárdon »

A kellemesen ritka esetek egyike az, amikor az újságíró nyers tények kurta közlésére szánt tudósítás tervével indul és a reméltnél «•>!:'• a; többre búkkan. Ez történt szerdán este Szekszárdon is, a megyei könyvtár olvasótermében, ahol a Könyvbarátok Klubjának tagjai és vendégei találkoztak Bárányt Ferenc költővel, Béres Ilona színművésznővel és Kovács P. József előadóművésszel.

A szenvtelennek szánt megfigyelő szándékával érkezett látogató először egy — innen- onnan visszahallottakat ösz- szefoglalni igyekvő — provokatív” kérdéssel kezdte, melyet Baranyi Ferenchez intézett:

— Nem hallott-e olyasmiről, hogy akadtak, akik rossz, önreklámozási mellékízét érezték a költők országjárásának, akik a Költészet Napja alkalmából valóságos vándorútra keltek?

Mosoly:

— Nem. Ez az időszak kiválóan alkalmas arra, hogy a lírikusok még önmagukkal se találkozhassanak, annyian igénylik jelenlétüket. Ez minden póztól mentes, őszinte öröm.

Terhes öröm. A művészek szerdán Tamásiban (egy kínos áramszünet „jóvoltából” félszáz gyertya lángja mellett), majd Bonyhádon találkoztak házat töltő létszámú közönséggel és a kétszer egyórás szereplés fáradalmait alig kipihenve érkeztek Szekszárdira. A fáradalmakat, az emberi teljesítményt csak az láthatta, akit jó szerencséje már a műsort megelőző felkészülés időszakában is körükbe vetett. A közönség mást látott és hallott, pontosabban élvezett, a vizuális és auditív élmény egybemosódó, kikerülhetetlen hatása alá kerülve. A következőt:

Az immár költészet hónapjává terebélyesedett költészet napja bevezetőjét Baranyi Ferenc tartotta. József Attilára és „arra a fajta lírai örökségre hivatkozott, melyet ő nemcsak a magyar, de a világirodalomra is hagyott, óhatatlanul meghatározva ezzel a lírikusok helyzetét”. József Attila közeliségére jellemző, hogy ma gyakran „Attilaként” emlegetjük. Az emberközelség a költő létfeltétele, hiszen épp az ember legfontosabb — áttett módon közüggyé váló —

intellektuális belügyeiről vall. A mi irodalmunkban immár hétszáz éve, társadalmi funkciót teljesítve: A költő akkor igazán az, aminek nevezi magát, ha műveiben a köznek meg meri vallani azt, amit talán önmagának sem. A személyes tanúságtétel értékének fokmérője, hogy mekkora társadalmi, tudva, vagy tudattalanul élő össznépi problémát tükröz. Felelősségtudat nélkül mindez képtelenség.

E dióhéjban summázott bevezető után került sor az előadóművészek szereplésére. Mindketten külön-külön

nyolc-nyolc költeményt szakája viszont akkor a leghatásosabb, amikor csak a legszerényebben él vele. Egy érzékeny rezdülések kifejezésére azonnal képes arc, noha árnyalatnyiakra, de túlzásokra is csábíthat. Kovács P. József őszinte, szenvedélyes indulatai legjobban akkor jutnak kifejezésre, amikor érezhetően küzd velük. A kezdetben előadott versekben kevésbé, viszont ezt érezhettük Baranyi: Ballada az elkényeztetett ifjúságról cimű költeményének szavalásakor. Mindkét művészre egyként jellemző, hogy a hozzájuk életkorban — és így korunkhoz — kövaltak el, kettőt pedig együttesen adtak elő. A költemények kiválasztása példamutatóan szerencsés volt. Sorrendben, de nem az előadott művek száma szerinti sorrendben. József Attila, Ady, Radnóti,. Juhász Ferenc^ Nagy. László, Ágh István, Simon István, Váci Mihály, Baranyi Ferenc , és Illyés . Gyula szerepelt a listán. Külön ki kell emelni azt az ötletet, hogy Csinszka és Ady líraian szép első levélváltását is felvették ihűsorukba. Egyik-másik vállalkozás különösen nehéz volt és mégis sikeres. így Juhász Ferenctől: Oda a repüléshez (Kovács); vagy lenyűgözően szép, mint Ady: Párizsban járt az ősz (Béres).

Bővebben keli szólni a két előadóművész teljesítményéről. Béres Ilona a zsongítóam lágy tónusoktól a legkeményebbekig, kedve szerint játszik szép hangja regiszterével. A szavaláshoz nélkülözhetetlen mimizelebb álló költők érzéseinek tolmácsolását jobban oldották meg, mint a klasszikusokét. A szintkülönbség azonban csekély, a „jobb” nem rontotta a „jót”.

Amiként, hogy sorskérdésekkel viaskodó költészetünk alaphangját sem lehet vidámnak minősíteni, a műsor ösz- szeállítása jól tükrözte ezt a sajátságunkat. ízlésről, méghozzá nem akármilyen ízlésről, a művészek repertoárjának gazdagsága vallott, akik saját magas mércéjük leszállítása nélkül közeledtek a közönségéhez, mely természetesen más és más volt a tamási, a bonyhádi fiatalok és a szekszárdi könyvbarátok között. Szép, tiszta, magyar beszédük, szövegtudásuk, interpretáló képességük a főváros bármilyen nívós összetételű közönsége előtt méltán arathatott volna vastapsot.

Szekszárdon is megkapták.

ORDAS IVÁN

Jelentkezzék a nyertes!

Válaszol a 12—361

Sűrítik a dombon autóbuszjáratokat

Sérelmezte Bánhidi Gyula szekszárdi olvasónk, hogy a ilombori hétvégi telepről délután kettőkor indul az utolsó autóbusz. Domboriban sok szekszárdi épít, vagy már épített víkendházat, közülük nincs mindenkinek autója, vagy motorkerékpárja, ezek autóbusszal szeretnének utazni.

Pech Józsefnek, a ti. sz. Autóközlekedési Vállalat forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettesének továbbítottuk a panaszt. A válasz:

A téli hónapokban^ két járatot közlekedtettünk minden- tap Szekszárd és Dombori között, munkanavokon azonban volt még egy járatpárunk, ez Domboriból 19.05-kor indult vissza Szekszárdira. Munkaszüneti napokon nem közlekedett. A nyári idényben mindenképpen sűrítjük a járatokat, most azonban figyelembe kellett vennünk, hogy ha az üdülési idény még nem is kezdődött el, az építkezés szezonja igen. Éppen ezért ezt az utóbbi járatot április 8-a óta mindennap, tehát vasárnap is közlekedtetjük. Jelenleg tehát Szekszárdról, az autóbusz-pályaudvarról naponta reggel 8-kor és este hat órakor indul busz Domboriba, onnét 9.05-kor és 19.05-kor indul vissza Szekszárdra.

Június elsejétől — az igényeknek megfelelően — újabb 8—10 járatot indítunk, tehát egy—másfél óránként lehet autóbusszal kimenni a víkend- telepre és termézetesen visz- sza is jönni,

.. ... . W

A gépjárművezetők fantomnak nevezik azokat a kerékpárosokat, fogatosokat. akik kivilágítatlan járművel közlekednek éjszaka. E sorok írójának szerdán este fél kilenc tájban alkalma volt megismerkedni a motorizált fantommal: a szekszárdi Rákóczi utcában pillantott meg egy hátsó világítás nélkül furikázó pótkocsis tehergépkocsit. E szerencsés ember csak azért nem került a kórházba, mert a Moszkvicsát vezető fiatalasszony príma reflexszel lépett a fékre. Az emlékezetes élményért a teherautósnak nyomban kiutaltunk jutalmul két féklámpaizzót, s egy prizmatörlésre alkalmas virágmintás textíliát. A nyer tes — az XD 44—61 frsz-u pótkocsit vontató teherautó vezetője — a szerkesztőségben veheti át jutalmát.

Molnár Károly:

A látható légié

Dien Bien Phu-ban ezen a napon az orvosok végkimerülés előtt állnak, rengeteg sebesült várja a földön, hogy cseréljék rajta a kötést. A föld alatti kórházat 25 ágyasra tervezték, azzal a meggondolással, hogy a sebesülteket repülőgépen szállítják majd Hanoiba. Csata közben ezt a kórházat 400 személyes befogadóképességűre növelték, de csaknem 'ezer a sebesültek száma. A földön fekszenek és várják a segítséget.

Négy sebész váltja egymást, hogy üszkösödő karokat és lábakat amputáljanak, holott rendes körülmények között ezeket meg lehetett volna menteni.

A Dien Bien Phu-n keresztül kanyargó folyó halottakat sodor magával és a vizét csak cseppenként lehet megszűrni.

— 61 — /

Milyen volt ekkor a helyzet az ostromlók táborában? Trón Do, vietnami tábornok így írja le ezt az időszakot:

„Ezekben a napokban a lelkesedés és az izgalom töltötte be Muong Thanh völgyét...

A harcosok egész éjszaka ástak, pitymallatkor értek vissza állásaikba. A völgy ilyenkor vigasztalanul festett futóárkaival és bomba tölcséreivel. Időről időre felrobbant egy-egy ellenséges gránát. A gépfegyver-fészkekben felébredtek a harcosok, fejükre húzott takaróval felültek, majd felkeltek és megmosakodtak az esővízzel telt bombakráterekben. Készülődésük különös látvány volt: a rohamsisakot mosdónak használták, a töltényesládát asztalnak, és az ejtőernyőselymet függönynek.

Reggeli után kidolgozták napi tervüket és harcba indultak. De a völgy csak délután élénkült meg igazán, amikor a nap hanyatlani kezdett. Néhány francia gép keringett a magasban és céltalanul ledobott egy-két bombát, az ellenséges tüzérség hasonlóan céltalanul megeresztett egy-egy sorozatot. Amint a katonák visz- szatértek, megkezdődött a megszokott tábori élet. Ökröt sütöttek, voltak, akik fát vágtak, vagy takarítottak.

Távolabb a vonalaktól, a betegek újságot olvastak, és kötéseiket igazgatták...

Heteken át normális keretek között folyt az élet, bár valamiért minden nap összeszorult a harcosok szíve. Jóbarátot pusztított el az ellenséges golyó, néha erősen megnőtt a sebesültek száma az elsősegély-állomásokon. Híre járt azonban, hogy az ellenség egyre válságosabb helyzetbe kerül, egyre több francia adja meg magát, s ugyanakkor a fogságba került vietnamiak közül egyre többnek sikerült megszöknie.

— 62 —

Kemény harc folyt minden talpalatnyi földért Az ellenség igyekezett megerősíteni állásait, repülőgépei éjszaka sok muníciót és élelmiszert dobtak le ejtőernyővel. A franciáknak április végétől kezdve mégis fokozatosan vissza kellett vonulniuk és ki kellett üríteniük a repülőteret is. Ettől fogva sok „utánpótlási” ejtőernyő célt tévesztett és a vietnami állások között ért földet...”

Május harmadikén, a harcok hetedik hetében, az indokínai francia főparancsnokság szóvivője kénytelen kijelenteni:

— Döntő szakaszába érkezett a Dien Bien Phu-ért vívott csata.

Hatalmas lendülettel kezdték meg harmadik nagyarányú támadásukat a felszabadító hadsereg csapatai. Este indultak rohamra az első alakulatok, és éjfélkor a Castries már ezt jelentette Navarra tábornoknak:

— Öt védőállásunk az ellenség birtokába került. Mindenütt közelharcra került sor, szuronnyal és kézigránáttal. '

Egyetlen pillanat nyugta sem volt május első napjaiban Dien Bien Phu védőinek..

Május 6-án éjszaka az egész Muong Thanh-völgy a vietnami erők kezére került. A franciák 2x1 négyzetkilométernyi területre húzódtak vissza. Repülőgépeiknek hosszában kellett átrepülnie ezt a területet, egyre kisebb kört kellett leírniuk, ha utánpótlást akartak ledobni. A védők harminc, csaknem egymással érintkező állásba zsúfolódtak össze.

— 63 —