Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

Sivatag — délibáb nélkül Az emberi munka megvál­toztatja a sivatag arcát. Türk- méniát már régen a „fehér arany” . országának nevezik: 1968-ban 1 millió tonna gya­potot termeltek. Türkménia a „fekete arany” országa is. Itt van a Szovjetunió harmadik legnagyobb olajlelő helye, mely 1970-ben évi 15 millió tonna olajat ad. A „kék arany” — a gáz — tartalékát. Türk- méniában mintegy 6 trillió köbméterre becsülik. A Szov­jetunió öt év múlva már 15 milliárd köbméter gázt kap Türkmenisztánból. S milyen színű aranynak nevezzük a híres türkmén perzsaprémet, melynek súlyát a szőrmeárveréseken a valódi arany súlyával egyenértékű­nek tekintik? A Szovjetunió területének 10 százaléka sivatag. A két legnagyobb a türkméniai Ka- ra-Kum és az Üzbegisztánban lévő Kizil-Kum, melyeket az Amu-Darja sápadt kék sza­lagja választ el egymástól. Olyanok, mint egy gigantikus homokóra, mely nem perce­ket és éveket, hanem százado­kat és korszakokat mutat. Az utóbbi években azonban a szovjet emberek lassan le­győzik a sivatagot, s arra kényszerítik, hogy adót fizes­sen nekik. A Kizil-Kum Mu- runtau aranyával, az ország legnagyobb lelőhelyével fizet, a Kara-Kum pedig olajjal és gázzal. Ezenkívül a két si­vatag gyapotot és perzsapré­met is ad. A sivatag meghó­dítása azonban nemcsak azt jelenti, hogy kényszerítjük a méhében rejtőző ásványi kin­csek átadására, de azt is, hogy az ember felhasználja a fé- kezhetetlen szél energiáját, mely 200 millió hektár er- dőtlen vidéken csavarog, va­lamint a nap energiáját, mely az év 200 napján a legcseké­lyebb felhővel sem találkozik az égen. A sivatag meghódítása azt jelenti, hogy földjét termővé, legelőit dússá, a homokot pe­dig mozdulatlanná tesszük. Repülőről már sok helyen lát­hatók az oázisok zöld foltjai. Ezek azonban egyelőre csak szigetek, és az embernek még sokáig kell a homoktenger hullámaitól védelmeznie a si­vatagban felépített városokat, falvakat, olajtermelő helye­ket, üzemeket, vasutakat, autó- utakat, elektromos és gázveze­tékeket. Az ember legfőbb szövetsé­gese a sivatag elleni támadás­ban a víz. Ha a sivatagban tengert látunk, tudjuk, hogy ez — délibáb. A Kara-Kum sivatagban mint aranykeretbe foglalt türkiz ragyog a ten­ger. Délibáb? — Nem! Ez az Ashabadi-tenger, amelyet szovjet emberek hoztak létre. Ashabad Türkménia fővárosa. A város, melynek szélét év­századokon keresztül ostro­molták a sivatag homokhul­lámai. kikötővárossá lesz. A Kara-Kum-i csatorna, mely 800 kilométert tesz meg a ho­mok közt, vizet hozott Asha­bad lakóinak, a nagy Közép­ázsiai folyóból, az Amu-Dar- JábóL Egy régi türkmén szólás szerint: „A nap a termés atyja, a víz pedig az anyja”. A Kara-Kum sivatagban napfény­ben nincs hiány — évente 200 napon át az égen egyetlen felhőt sem látni. A Kara-Kum csatorna az Amu-Darja vizét hozta el a sivatagba, és a vetések zöldje kezdi kiszorítani a homok sárgáját. (Foto: L>. Usztyinov) Napjainkban a pusztaságban 800 kilométer hosszan szállítja a vizet a Kara-Kum csatorna. 1980-ban hossza már megkét­szereződik, s a sivatag térké­pén megjelennek az új víztá­roló tengerek kék foltjai. (APN—KS) Az Ashabad alatti Bekrov helységben kísérleti napkutató állomást építettek, mely a Türkmén SzSzK Tudományos Akadémiája Fizikai-Műszaki Intézete mellett működik. Az állomáson a napenergia hasznosítását kutatják. (Foto: A. Blohnyin) Pedig nemrég még az Asha- badtól nem messze lévő Ted- zsen városába is tartályokban szállították az ivóvizet, mint ahogy még ma is így szállít­ják Krasznovodszkba, amely név a sors iróniája folytán, a víz szóból ered, Ma a türkméneket, a siva­tag őslakóit ugyanolyan gyak­ran lehet hajón vagy csóna­kon látni, mint teveháton. Ez a modern sivatag egzotikuma. A vadkacsák és vadlibák útja Európából Afrikába a forró és víztelen Kara-Kum fölött vezetett. Természetesen ösz­tönüket követve nemrég meg­változtatták- repülésük irá­nyát, okvetlen megpihennek a tavakon, melyek a Kara- Kum csatorna két oldalán hú­zódnak. A csatorna hamaro­san befejezi 1000 mérföldes nyugatra tartó útját a Káspi- tengernél. Szokatlan sivatagi kép: A homok fölött hangosan kiál­tozva sirályok repülnek. A türkmén kolhozparasztok vízi­szárnyasok részére építenek állattenyésztő telepeket, a va­dászok pedig vaddisznókat keresnek, melyek a három méter magasra megnövő parti sás közt rejtőznek. A vendé­get, nemcsak a fiatal bárány­ból .készült hagyományos sas- lik várja, de halból és vad­ból készült, bőségesen terí­tett asztal is. K i — Megkockáztathatjuk-e? — kérdezte. — Őrültség lenne részemről, ha elárulnám ma­gukat — szólt közbe Lexington. — Ma reggel is tisztességesen viselkedett, amikor a rendőrök igazoltatták — mondta Christie. Ezzel elvágta a további vitát. A legközelebbi benzinkútnál megálltak. Lexing­ton megtöltötte a tartályt és az üres kannákat. Megállás nélkül robogtak egész éjjel s a kora hajnali órákban elérték Texas határát. Ott nem volt ellenőrzés, és minden baj nélkül továbbjutottak. Közben az autó rádiója útján óránként értesül­tek a nyomozás állásáról. A rádióállomások minden híradásukban beszámoltak a szökevény fegyencek ül­dözéséről és az első reggeli híradásból megtudták, hogy rajtuk és Yank Stewarton kívül a többi szöke­vény kézre került, s Grady Stone életével fizetett — 238 — Erről értesültek a rádióból, azt azonban nem tud­ták meg, hogy csak azért juthattak tovább zavarta­lanul, akadály nélkül, mert az országnak ebben a ré­szében nem keresték őket. Mégpedig különös okból. * Ugyanis aznap reggel, amikor szerencsésen át­jutottak Alabama határán, riasztó jelentés érkezett az FBI központjába. Fél órával később Sam White nyomozó már út­ban volt repülőgépen Tenessee állam legnagyobb vá­rosa, Memphis felé. Megérkezése után az ottani rendőrfőnökségen többször is elolvasta C. H. Wortham 53 éves keres­kedelmi ügynök jegyzőkönyvi vallomását. Tegnap este kilenc órakor lefeküdtem. Éjjel ne­gyed kettőkor arra ébredtem, hogy egy ismeretlen férfi áll előttem késsel a kezében. Arca zsebkendő­vel volt álcázva. A torkomra irányította a kést és így szólt fenyegető hangon: „Ne moccanjon és ne ki­áltson, mert elmetszem a torkát!” Abban a pillanatban még három zsebkendővel álcázott férfi lépett be. A ruhásszekrényben talált nyakkendőkkel megkötöztek. Miközben az első to­vábbra is mellettem maradt és torkomon tartotta a kést, a másik három átment feleségem hálószobájába Röviddel később feleségem sikoltozását hallottam. Másfél órával később a támadók elhagyták a há­zat, de távozásuk előtt feltörték íróasztalomat és a bal alsó fiókból elvittek háromezer dollárt. Beszélgetésükből, elejtett szavaikból arra követ­keztetek, hogy az Ivy Bluff börtönből kitört fegyen­cek támadtak meg. Mivel zsebkendő volt az arcukon, nem adhatok róluk személy leírást. — 239 — Sam White utána elolvasta Ann Wortham vallo­mását. Eszerint a három támadó erőszakot követett el ellene. Rendőrségi riadókocsiba ült, s Wortham házához hajtott. Nagy nehezen utat tört magának a házat ost­romló kíváncsiak között. A lakást valósággal meg­szállva tartották a riporterek. Wortham készségesen nyilatkozott, többször is elmondta a történetet és szívesen pózolt a fotóripor­tereknek. Sam két rendőr segítségével kiürítette a házat, hogy egyedül lehessen a támadás áldozatával. — Sam White vagyok, az FBI nyomozója Wa­shingtonból — mutatkozott be. Wortham meglepett képet vágott. — Örüljön, hogy az FBI vette kezébe az ügyet így hamarabb kézrekerülnek a tettesek és visszakap ja a pénzét. — Természetesen örülök neki. — Akkor hát adja meg gyorsan támadóinak sze­mélyleírását. — Sajnos, nincs módomban személyleírást adni róluk, hiszen zsebkendő volt az arcukon. — Hagyja az arcukat... írja le az alakjukat. Kezdjük azzal, akit először pillantott meg. aki kést fogott a torkára... Milyen volt: alacsony vagy ma gas, kövér, vagy sovány? — Azt hiszem, középmagas termetű. — Tovább... — Nincs tovább. Mit mondhatnék még róla? — Például azt, hogy milyen színű a haja? — Azt hiszem sötét szőke. — 240 —

Next

/
Thumbnails
Contents