Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-01 / 50. szám
A pályák többsége még használhatatlan A Jt< Két hét választ el bennünket a megyei labdarúgó-bajnokság rajtjától, és megállapíthatjuk: csapataink nagy százaléka még a felkészülés elején tart. Ennek elsősorban oka: úgyszólván alig akad a megyében megfelelő talajú pálya. A legtöbb helyen, — ahol már a havat letakarították — a talajvíz jelentkezett, így edzéseket sem tudnak tartani. Szép számmal vannak olyan csapatok is, akik még előkészületi mérkőzést sem játszottak. Csütörtökön este így nézett ki megyénkben a labdarúgópályák állapota: Fadd: A pálya teljesen alkalmatlan játékra. Jelenleg még 15 centiméteres hóréteg borítja. A sportkör vezetősége ugyan tartott már megbeszélést, a hó letakarí- tása érdekében — de a hó maradt. Vasárnapi a Pécsi VSK látogatott volna Faddra, de az előkészületi mérkőzést a faddiak lemondták. Konyhád: A Petőfi Tsz SK labdarúgócsapata is azt a pályát használná, amit a Vasas. A pálya használhatatlan, melyen előreláthatólag három hétig nem lehet még játszani. A bajt még tetézi, hogy a sporttelepen az öltöző összedőlt és annak rendbe hozása is igénybé vesz néhány hetet. A Bonyhádi Petőfi vasárnap délután Máza-Szászvár tahtalékcsapata ellen játszik Mázán. Dunaföldvár; Közös összefogással — a községi tanács segítségével — a havat letakarították a pályáról és így az kitűnő állapotban van. Vasárnap Adonyt várják, de ha nem jön a vendégcsapat, úgy egymás ellen játszanak. Gyünk: A pálya víz alatt áll és ott a közeljövőben nem kerülhet sor játékra. Vasárnap Tamásiban játszanak a gyönkiek, majd 7-én Fornádra mennek. A visszavágó mérkőzésre március ll-én kerül sor, és mivel — feltételezhető —, hogy a pálya erre az időre sem lesz jó, úgy a mérkőzést Varsádon rendezik. A gyönki vezetők szerint könnyen lehet, hogy első bajnoki mérkőzésüket is a jó talajú varsádi pályán kell játsza- niok. Tamási: A Vörös Szikra Termelőszövetkezet jóvoltából a pá-r lya talaja használható. Vasárnap Gyönk csapatát fogadják a* tamásiak. Tolna: A labdarúgópálya feléről a havat letakarították, de a másik felét még hó borítja. Remélik, hogy a vasárnapi edzőmérkőzésig — amikor a Bonyádi Vasas NB III-as együttesét fogadják — sikerül a talajt a hótól megszabadítani. Paks: Kitünően száraz a pálya talaja, így vasárnap Dunakömlőd felnőtt- és ifjúsági csapatát látják vendégüS a hazaiak. Hőgyész: Víz alatt áll a pálya. Mint a hőgyésziek elmondták, szerencséjükre csak a bajnokság harmadik fordulójában kerül sor első hazai mérkőzésükre, és remélik, addigra a pálya használható lesz. Vasárnap a hőgyésziek Szekszárdon, az Alpári SE ellen játszanak délelőtt 10 órakor. Kisdorog: Annak ellenére, hogy a havat letakarították, a pálya használhatatlan a nagy mennyiségű talajvíz miatt. Jelenleg vízlevezető árkokat ásnak, bár ez nem sokat segít, mivel a pálya mély fekvésű. A vezetőség bízik, hogy rajtig talán sikerül olyan állapotba hozni a pályát, hogy azon mérkőzést tudjanak játszani. Bogyiszló: Annak ellenére, hogy a havat letakarították a pályáról, kevés remény van arra. hogy vasárnap a sióagárdiak elleni mérkőzést le tudják játszani. Ellenkező esetben Bogyiszló utazik Sióagárdra. Tengelic: A pálya egyik fele már száraz, ahol a havat letakarították, ugyanakkor a másik felét 15 centiméteres hó fedi. A tengeliciek szerencséjére vasárnap Nagydorogon kell MNKmérkőzést játszaniuk, így reménykednek, hogy lesz edzőmér- • kozés. Fornád: A pályát 2—3 centiméter vastag hóréteg borítja/ így az használható. Kérdés azonban, hogy az elkövetkező napokban — az olvadás következtében — milyen lesz a talaj. Vasárnap a csapat Ozorán játszik MNK-mérkőzést.. Simontornya: Annak ellenére, hogy a pálya nem a legideálisabb, azon már csütörtökön MNK-mér- kőzést játszottak Tamásival. Az elkövetkező napok kedvező időjárása reméljük tovább javítja a talajt. Szekszárd: A városi sporttelep. melyet a Szekszárdi Vasas és az Alpári SE egyaránt használ, annak ellenére, hogy sáros, viszonylag elfogadható állapotban van. Szedres: a pálya talaja kitűnő, ami annak köszönhető, hogy Szedres környéke homokos és a vizet elszívja. A csapat vasárnap otthonában játszik és a megyei másodosztályba jutott Harcot fogadja. lg sportszerűen... Szurkolói ankét a Dózsánál A BM-klubban mintegy 100 főnyi érdeklődő előtt került sor az Sz. Dózsa szurkolói ankétjára. Jaszenovics Géza megnyitója után Nagy János edző mutatkozott be a szurkolóknak. Röviden vázolta pályafutását, majd a Képes Sportban megjelent cikkel foglalkozott. Ennek kapcsán óva intette a szurkolókat x az elbizakodottságtól. Mint mondotta, 7—8 új játékos került a csapathoz, akiknek beilleszkedése legalább fél évet igényel. Jerabek Jenő, a csapatkapitány sérülése is a legrosszabbkor jött, szinte már biztos, hogy nem lehet ott a rajtnál. Ezután a csapatépítés feladatairól beszélt. Elmondotta: legfőbb feladatának tekintette a közvetlen védelem kialakulását. A hátralévő időben a középpályások és a csatársor kialakulása lesz a feladata. Ennek kapcsán türelemre intette a játékosokat. Ezután sorra bemutatta a szurkolóknak az új játékosokat — Fenyvesi kivételével, aki beteg. Ami a várható kilátásokat illeti, az edző úgy vélekedett, hogy a csapatot az első 8 közé várja. Azt reméli, hogy a formaingadozásokat a minimálisra tudja csökkenteni és ha sokszor nem is lesz csillogó a csapat teljesítménye, azt reméli, hogy eredményes lesz. Arra kell törekedni, hogy a csapat a kellő összeszokottságot és rutint megszerezze és a következő évre még nagyobb feladatok megoldását lehet majd célul kitűzni. Az edzői bemutatkozás után Több önfegyelmet! Beszámoltunk arról, hogy a Szekszárdi Vasas Kaposvárral szemben alulmaradt az asztali- tenisz NB ni nyitányán. De nemÖkölvívó-mérközés Szekszárdon A Szekszárdi Dózsa ökölvívószakosztálya március 2-án, vasárnap délelőtt 10.30-kor Szekszárdon, a BM-klubban a Paksi Vörös Meteor ökölvívócsapató: látja vendégül. A meghívásos mérkőzésén 15 pár lép szorítóba. többségük ifjúsági korú versenycsak az asztal mellett veszteti a Vasas, mert alulmaradt sport- szerűségben is. A szekszárdiak egy-egy szép leütését, akcióját a kaposvári játékosok elismeréssel illették. Hasonló esetben a szekszárdiak részéről ilyen elismerést csak Linktől hallottunk. Ugyanakkor Holtz, amikor elemi hibákat vétett, ezeket olyan mozdulatokkal, arcjátékkal kísérte, mely mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Holtz egyike volt a legfiatalabb játékosoknak és a kaposváriak közül szinte mindegyik 10 évvel idősebb vplt nála. Éppen ezért sportszerűbb körülmények között kellett volna tudomásul vennie, hogy a vendégek jobbak. Kosárlabda Nem gonrimentes a szekszárdi lányok felkészülése Mint lapunk hasábjain hírt adunk, tervszerű és szorgalmas «unkával készül a Szekszárdi Va- ;as NB II-s női csapata a március 23-i rajtra. Sajnos, munkánkat zavarja a már lassan hagyományossá váló balszerencse, viint minden idénykezdet élőt'. \z idén sem kerülte el a csapa' lázatáját a sok sérülés és betegség. Csepreghy még mindig nem aidta elkezdeni az edzéseket. Pei ;ermann lassan már egy hóna ni iényszerpihenőn van, bokasérül se miatt. Az elmúlt héten újr' játékosok kerültek a sérültek 1 • tájára: Falvai súlyos bokasérülés szenvedett. Faragó pedig húzódással bajlódik. Schmidt I. betegség miatt hagyott ki 5 edzést. sorra hangzottak el a kérdések. A szurkolók felvetették, hogy Török összekötőben nagyobb hasznára lehetne a csapatnak, mint balszélen. Szó esett aztán a játékosok ösztönzésének kérdéséről, a sérülésekről, a sok kétkapus edzőmérkőzés elmaradásáról. Olyan kérdések is elhangzottak, hogy az edző ismeri-e kellően az ellenfeleket, hiszen a taktika kidolgozásához az ellenfelek ismerete is szükséges. Nagy János a kérdésekre azonnal válaszolt. Többen is hangot adtak örömüknek, hogy a csapatot szakavatott kezekben érezhetik, kérték a játékosokat, hogy szívvel- lélekkel harcoljanak a Dózsa színeiért, mert igényes a szekszárdi közönség, és a lélektelenséget nem bocsátja meg. Pál László, a sportkör elnöke felszólította a szurkolókat, hogy bármilyen javaslatuk van, azt írásban beadhatják és a vezetőség megvizsgálja azt. Szabó József bejelentette: a vidéki mérkőzésekre megszervezik a szurkolók utazását. Legközelebb Szászvárra terveznek különjáratot. Ezután a Dózsa Sportkör Baráti Köre 10 tagú vezetőséget választott. Az izgalmas verseny szünetében jólesik egy kis üdítő séta. A tag» pen: balról jobbra Almássy Zsuzsa, Gábriellé Seyfenfc (NDK) és Beatrice Schuba (Ausztria^. Máza-Szászvár—Bonyhád 4:0 (3:0) Mázán, 100 néző előtt így kezdett a két csapat: Máza-Szászvár: Süveges — Hucker, Bakó, Molnár, Róth, Nagy H, Wéber, SZőcs, Németh, Kerkai, Szabó. Csere: Ar- nau, Jónás, Szalai. Bonyhád: Mucska — Szabó, Péter, Friesi, Mező, Fláding. Pataki, Olaj, Varga, Wágner, Füleki. Csere: Plesz, Fazekas, Vajda, Szász. A még mindig mély talajú pályán a hazai csapat végigtámadta az I. félidőt. Az 5. percben Wéber lövése Mucskáról kipattant, amit Kerkai értékesített. 1:0. öt perc múlva Kerkai egyedül ugrott ki és lőtt gólt. 2sű. A 20. percben Szaöö cselezte be magái a 16-osca és 3-ra növelte a gólok számát. Ebben a játékrészben aE NB Il-es csapat nagy fölényben, volt és jól játszott. A II. félidőben esett az iram. és a 30. percben Szabó beadásából Molnár fejesgólja állította be a végere* ményt. 4^0. A két csapat között nagy erőnléti különbség mutatkozott az NÉB H-esek javára. Különösen az X» félidőben játszott jól a bánjtóaa« csapat. Ezek a nem éppen kellemes gondok nehéz helyzet elé állítják a vezetőket, hiszen alig egy hónap választja el a csapatot a bajnoki rajttól. A bajok ellenére a csapát már holnap megkezdi az előkészületi mérkőzések sorozatát. Budapesten a VTSK és a Bp. Pedagógus NB I-es csapatok ellen lép pályára a szekszárdi gárda. Tervbe vettek még egy bajai mérkőzést is, amire valószínűleg március 15-én kerül sor. A va- úrnapi mérkőzésekre a követező játékoskeret áll a szakveze- és rendelkezésére: Schmidt I.. Harsányt, Ulrik, Skoda, Schmidt rí., Turányi, Faragó, Ringenbach II., valamint az ifjúságiak közül 1—2 játékos. Lesz-e hergászviz a Csörgető? Volt-e hslasítás a faddi Dunán? Megtartotta közgyűlését a Szekszárdi Horgász Egyesület Még tavaly márciusban foglalkoztunk — a közgyűlésen elhangzottak alapján — azzal a problémával, hogy lesz-e valamikor horgászvíz a Csörgető? A mostani közgyűlés előtt már kedvezően nyilatkozott erről Kovács János, a HE elnöke. A közgyűlésen részt vevők is örömmel hallhatták a titkári beszámolót, amely többek között ismertette, hogy a Csörge-tó a Szekszárdi HE kezelésébe került. Az egyesület erejéhez mérten, már 1968-ban is telepített kárászt, pontyot a tóba és az idén amurt fog telepíteni. Nagyon kedvező ez elsősorban az idősebb horgászoknak, akik akár gyalog, akár kerékpárral könnyen meg tudják közelíteni a tavat, d«; jó ez az ifi-horgászoknak is. Természetesen óvni kell a tavat az orvhorgászoktól — figyelmeztetett a beszámoló minden horgászt. Felhívta a figyelmet a horgászengedélyek ellenőrzésére is. Másik fontos probléma a faddi Duna hala- sításának kérdése volt, és váltott ki igen élénk érdeklődést. Telepítés-e az olyan, amelyet a halászszövetkezet végzett — tették fel a kérdést. Fontos témaként került megtárgyalásra a vizek szennyeződése és az ezzel kapcsolatos jelzések megszervezése. Nem utolsósorban a tagság kérte a vezetőséget, intézze el, hogy a /emenci erdőn keresztül megközelíthessék a Siót és a Dunát horgászás céljából. Ugyanis — mint elmondották, a kijelölt kisvasút mellett ez lehetetlen, más út pedig nincs engedélyezve. A megközelítés pedig nemcsak a szekszárdi HE tagjait érinti, hanem a környező HE tagságát is. Igen megszívlelendő javaslat volt, hogy a majdan elkészülő zsiliprendszer közelében építsen ki a HE csónaktároló helyet. — kés — Közgyűlés a Du naf öld vári Horgász Egyesületnél Az egyesület létszáma 205 felnőtt és 70 ifi. összesen 3874 kiló halat fogtak az elmúlt évben, átlag 18—20 kilót, ami jó eredmény. Az országos átlag 11 kilogramm. Az elmúlt évben a vízállás nem kedvezett a halasításnak. Az egyesület bővítette a horgásztanyáját, egy nyitott verandát épített a tanya elé. Uj tárolóhelyiséget építettek társádalmi munkával a haleleség részére és a motoroknak. Jó kollektív szellem volt tapasztalható az egyesület egész évi tevékenységén. Az ivadékot nyújtó tavakat ki kell tisztítani. A földmunkálatoknál mintegy 60 horgász jelent meg és a halágyat, egy egész napos munkával rendbe \ette. A következő évben egy kerékpárszín építését, a süllő- ikra teljes házi alapon történő termelését tervezik. A versenyzők a jobb eredmény elérésére edzési programot terveznek, a téli időben, filmvetítéssel egybekötve. A tagság megelégedéssel vette tudomásul a beszámolót. ♦ Az elmúlt évben Tolna megyében 2057 felnőtt és 380 ifjúsági horgász váltott engedélyt. A létszám alakulása követi az országos szintet. A felnőtteknél emelkedés, míg az ifiknél visszaesés mutatkozik. A fogási naplók leadásánál még mindig lazaság van. Ez a jövőben talán javulni fog, mivel a le nem adott naplók után első ízben 20 forint, másodízben 50 forint, és a harmadik esetben fegyelmi felelősségre vonás a büntetés. A leadott naplók alapján megyénk felnőtt horgászai 29 413 kiló halat fogtak, ami jobb az országos szintnél. A halak 45 százaléka az úgynevezett fehér hal, keszeg,. törpeharcsa stb. A nemes halak között a ponty 20 százalékkal, a csuka 18 százalékkal, a süllő 8, a harcsa 3, a balin 2,4, az angolna és a márna 1,2—1,2 százalékkal, a kecsege pedig 0,3 százalékkal szerepel. Az elmúlt év fogásait értékelve az a vélemény, hogy a „rámenősebb” horgászok dacára a rossz, kevés vizű évnek, . megfogták a maguk adagját. Keresni kellett a halat, aminek oka feltétlenül az alacsony, rossz vízállás és vízjárás, illetve haljárás volt. N. S.