Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-06 / 54. szám
Egyórás késés az Apolló—9 programjában Televizióközvetites az Apollo—9-ről EZ TlüTÉNT miatt valószínűleg jelentős mértékben módosítani kell :z Apollo—9 repülési programját. A harmadik amerikai űrpilóta David Scott a parancsnoki kabinban maradt, s két társának távozása után bezárta az űrhajó kijáratát. A holdkomp 12 óra 35 perckor „pók” fedőnéven már jelentkezett — az űrhajózás történetében először mint önálló egység emberekkel a fedélzetén a világűrben. A holdkompra való átszállás során az űrhajósok több feladatot, kísérleti ellenőrzést hajtottak végre, s megállapították, hogy a berendezések szabályosan működnek. Közölték viszont, hogy Russel Schweickart űrhajós erős gyomorémelygést kapott. A Holdra szálló űrjárműről azután televíziós közvetítést adtak, Schweickarton láthatók voltak rosszullétének jelei. Ugyanakkor biztosította orvosait, hogy rosszulléte már elmúlt, teljesen jól érzi magát. Társa, McDivitt, az űrhajó parancsnoka viszont friss volt és élénk. A televízión továbbított képek tiszták és világosak voltak, a hang továbbításával azonban baj volt, a földi nézők a két űrhajósnak csak néhány szavát hallották* inkább csak ajkuk mozgásából találták ki, hogy mit mondanak. Castiella spanyol külügyminiszter válaszolt . Egyenlítői Guinea külügyminisztere, Ndongo táviratára. A spanyol külügyminiszter válaszában azt állítja, hogy haderőit ki-: vonja Egyenlítői Guineából, ha az országot már elhagyták mindazok a spanyol állampolgárok, akik távozni óhajtanak. A Reuter ENSZ-tudósítójának értesülése szerint U Thant főtitkár személyes képviselőt szándékozik Egyenlítői Guineába küldeni. * Dr. Denton A. Cooley houstoni sebész, aki a szívátültetés rekorderének mondható, hétfőn végrehajtotta 19. szívátültetését. Paciense, az 56 éves Morris a két óráig tartó műtét után jól érzi magát. Coo- lay eddigi paciensei közül hárman vannak életben. * Az Egyesült Államok egyik legnagyobb szénbányavidéke, Nyugat-Virginia bányászainak kéthetes sztrájkja elérte tetőpontját: minden bánya bezárt, 40 000 bányász sztrájkol. Két és fél hónapja áll a munka a bostoni kikötőben és az Egyesült Államok keleti partvidékének néhány más kikötőjében. Itt 9000 dokkmunkás követel béremelést és az évi munkaórák számának biztosítását. • A kákáji (Jugoszlávia) szénbányában kedden történt beomlás következtében — az Mar del Platában nagy izgalmak közepette folyik a kötöttfogású birkózó-világbajnokság. Már lezajlott a második és harmadik forduló is, magyar idő szerint csütörtökre virradóra a döntők következnek. A szovjet birkózók folytatták kitűnő szereplésüket. Három forduló alatt 23 győzelmet arattak, s mindössze két vereséget szenvedtek. A papírsúlyban Kusztov kapott ki a román Berceanutól, lepkesúlyban pedig Mihaj licsin a súlycsoport első számú esélyese, az iráni Alu- zadeh ellen kapott ki pontozással. A szőnyegen többnyire az európai birkózók uralkodnak, a japánok nagyon mérsékelten szerepelnek, csalódást keltenek a kanadaiak és amerikaiak, egyedül az irániak érik el a várt eredményeket. Több meglepetés is született. Légsúlyban az olimpiai bajnok bolgár Kirov csak 2,5 pontos döntetlent ért el a jugoszláv Marinko ellen. Szupernehézsúlyban egymást érik a villámgyőzelmek. A korábbi olimpiai és világbajnok nyugatnémet Dietrich 28 mp alatt tusolta a kanadai Holdent, majd a következő fordulóban 1.25 perc alatt a bolgár Donevet. • Egymást követik a változások a magyar ökölvívósport vezetésében. Az év elején Adler Zsigmond és Papp László kezébe került a válogatott, egy hete Karácsony István személyében új elnököt avattak, a keddi MÖSZ-ülésen pedig Fekete Pált iktatták be a szakfelügyelői tisztségbe. Fekete Pál jól ismert ökölvívóberkekben. Több mint másfél évtizeden át versenyzett az élvonalban, bajnoki címek, válogatottságok bizonyították tudását. Mint az egyik legpéldásabb magyar ökölvívó, 1966. december 4-én emelt fővel búcsúzhatott a versenyzéstől. Azóta az MTK-nál tevékenykedett — általános elismerésre. A jégkorong-világbajnokság A) csoportjának március 15—30. között sorra kerülő 30 mérkőzésére a 300 ezer jegyből eddig 90 ezret adtak el elővételben. Svédország az idén Csehszlovákia lemondásával jutott a vb rendezéséhez, de mint a svéd jégkorongszövetség főtitkára, Wester mondotta, számítanak arra, hogy jövőre is a svéd főváros lesz a világbajnokság színhelye. A rendezés jogát ugyan 1970-re Kanada kapta, de mivel nagyon valószínűnek látszik, hogy az A) csoportba felkerül az NDK r- amely biztosan vezet a ljubljanai B) csoportban és elsőségét nem igen veszélyezteti más ország — a rendezőknek politikai nehézségeik lesznek. Kanada csak Rbbaft az esetben bonyolíthatja le eddigi jelentések szerint — három bányász életét vesztette. A negyedik bányászt a mentőcsapatnak szerdán délelőtt sikerült kimentenie. A bányász idegsokkot kapott. Az ötödik betemetett bányász megmentéséért még folyik a küzdelem. * Háromnapos munkaprogrammal szerdán megkezdték budapesti tanácskozásukat az európai szocialista országok írószövetségi vezetői. A minden évben más-más fővárosban ülésező értekezlet színhelye ezúttal a Magyar írók Szövetségének székháza. * Az izraeli biztonsági erők a megszállt jördániai területeken 85 személyt vettek őrizetbe állítólagos szabotázs miatt. Izraeli tisztviselők szerint a letartóztatások összefüggésben vannak a jeruzsálemi szupermarketen február 21-éh történt bombarobbanással. * Joszip Bróz Tito, a JKSZ KB elnöke a jugoszláv ifjúsági szövetség és az egyetemisták szövetsége képviselőivel folytatott beszélgetésén felszólította a jugoszláv ifjúságot, hogy törekedjék az egységre és lépjen fel a nacionalizmus ellen. Tito felhívta a jugoszláv Ifjúsági szervezetek figyelmét arra, hogy a legnagyobb figyelmet fordítsák a jugoszláv ifjúság erőteljesebb marxista nevelésére. a küzdelmeket, ha minden , jogosult országnak biztosítja a részvételt — tehát az NDK-val sem tehetnek kivételt. Wester a következőkben kijelentette, reméli, hogy a kanadaiak el tudnak simítani minden politikai nehézséget, ha viszont nem, Svédország ismét „tartalékban” áll. Prága (CTK). Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára felszólalt a csehszlovák szakszervezetek VIL kongresszusán. Beszédében többek között elmondotta, „az elmúlt hetek folyamán felléptünk a kalandor jelszavak ellen és egyértelműen kinyilvánítottuk eltökéltségünket, hogy a múlt évi novemberi, központi bizottsági határozat által kijelölt úton haladunk —, ezzel erősödött társadalmunk haladó szellemű egysége és megkezdődött a szélsőséges, mindenekelőtt jobboldali erők elszigetelése”. Dubcek kifejtette, hogy a párt a jelen és a jövő feladatainak megoldására akarja egyesíteni a társadalom erőit és aszerint ítéli meg az embereket, mennyiben járulnak hozzá e feladatok megoldásához!. „A legfontosabb feladat ma az, hogy mindenféleképpen fejlődjön a szocialista demokrácia, de egyértelműen szocialista keretek között” — mondotta a párt első titkára. Ezután felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági élet területén csak a jelenlegi adottságok figyelembevételével lehet cselekedni. Schweickart űrhajós magyar idő szerint 12 óra után megkezdte az átszállást a holdkompra. Az űrhajósnak egy 120 centiméter hosszúságú, 81 centiméter átmérőjű, az űrkabin orrából kiálló alagúton keresztül kellett átkúsznia a Holdra történő leereszkedés céljait szolgáló holdkomp belsejébe. Az átszállási művelet a tervezettnél több mint egy órával később ért véget. A késedelem oka valószínűleg egyrészt az volt, hogy az automatikus hajózó berendezés beállítására a tervezettnél sokkal több időt használtak fel, másrészt műszaki nehézség A nyugatnémet elnökválasztás harmadik menete meghozta az eredményt: dr. Gustav Heinemannt, a Szociáldemokrata Párt elnökje- löltjét 512 szavazattal az NSZK államelnökévé választották. Schröder 506 szavazatot kapott, öten tartózkodtak a szavazástól. 13.10 órakor kihirdették a nyugatnémet elnökválasztás első menetének eredményét. Eszerint Heinemann, a szociáldemokraták jelöltje 514 szavazatot, Schröder, a CDU jelöltje 501 szavazatot kapott. Hatan tartózkodtak, két szavazat érvénytelen volt, összesen 1023 szavazatot adtak le. Miután egyik jelölt sem kapta meg a minimum 519 szavazatot jelentő abszolút többséget, második menetre került sor. Miután hivatalosan megerősítették a második menet eredményét (Heinemann 511, Schröder 507, tartózkodó: öt) és egyik frakció sem igényelt tárgyalási szünetet, megkezdődött a harmadik választási menet. Dr. Gustav Heinemann 1899- ben született. 1933. és 1939. között bánya- és gazdasági jogot Dubcek ezután arról szólott, hogy az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell szentelni a gazdasági életnek, majd bírálta a munkafegyelem terén mutatkozó lazaságokat, a burkolt áremelést, a munkaidő nem megfelelő kihasználását. Dubcek ezután hangsúlyozta: „A szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval fennálló kapcsolatok, együttműködésünk, szocialista társadalmunk fejlődésének alapját képezi. Ezt határozottan kijelentjük, szem előtt tartva a közelmúlt eseményeit és reálisan értékelve az augusztus 21 -i és az azt követő ésemé- nyeket. Mint kommunisták, mindent el akarunk követni azért, hogy helyreálltának a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeivel a nyílt és őszinte kapcsolatok, amelyek mindig jellemzőek toltak népeinkre és amelyeknek alapja a közös érdek”. Dubcek aláhúzta, hogy a szocialista országok, az egész nemzetközi kommunista mozgalom egysége korunk egyértelmű parancsa. Ezért lesz kü-, Jönösen nagy jelentősége a kommunista- és munkáspártok májusi moszkvai értekezletének. mutatkozott az átszálló alagút szabaddá tételénél. Az átszállási művelet késése Az Apollo—9 amerikai űrhajóhoz kapcsolt holdkompot a terv szerint szerdán — bár bizonyos késéssel — először vették igénybe. Először Russel Schweickart mászott át — az „anyahajóból” az összekötő csatornán át a holdkompba. Fél órával később követte őt James McDivitt, az űrhajó parancsnoka. A két művelet fél egy és fél kettő között játszódott le. adott elő a kölni egyetemen. 1933-at megelőzően részt vett a szociáldemokrata világmozgalomban. 1946-ban Essen polgármestere, egy évvel később az Észak- Rajna Vesztfália-i tartományi kormány igazságügy-minisztere volt 1949-ben tagja lett az első Adenauer-kormánynak. Két évvel később, tiltakozásul a kezdődő újrafelfegyverkezési politika ellen, lemondott tisztéről. Két évvel később szakított a kereszténydemokratákkal is, majd önálló pártot alapított, amely 1957-ben feloszlott, tagjai pedig egyidejűleg beléptek a szociáldemokrata pártba. Az ember hajlamos arra, hogy az amerikai elnök első külföldi kőrútjának külsőségeiből kiindulva úgy értékelje Nixon nyugat-európai útját, mintha semmi sem történt volna, de azt jól meg kell fogni... Természetesen az meg a másik túlzás, magáé NIxoné, hogy — amint sajtó- értekezletén megállapította — merőben új helyzetet teremtett útja a NATO-partnerek között, s az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségesei között „olyan új, a kölcsönös bizalmon alapuló viszony jött létre, amely az út előtt nem létezett”. Az igazság ezúttal nemcsak formálisan van középütt. Természetes, hogy a nyugati tábor legfontosabb kérdéseiről folytatott csúcsszintű tanácskozások valamennyi részletét egyelőre nem ismerjük; a meglevő nézeteltérések miatt a felek óvakodnak is kiteregetni a szeny- nyest. Hogy mindenki oly egyöntetűen lelkendezett, s amint írják, Nixon útját végigkísérte (az ellene való tüntetések mellett) az államférfiúi mosoly, azt nagyon egyszerű megmagyarázni: a nyugati szövetségi rendszer felfrissítésére szánt körút egyúttal valameny- nyi érdekelt számára alkalmat teremtett belpolitikai tőke szerzésére. Angliában Wilson a gazdasági megszorítások politikájával saját pártja alatt vágta a fát, s így az egyetlen politikai jelszó, amelyet „feldobhat” a bejutás Európába, Bonnban a választások előtt álló. Kiesingernek egyszerre kell hadakoznia a szociáldemokrata Brandt-tal, akit pártostul ki akart szorítani a koalícióból, és saját keresztény- demokrata pártjának immár sarkába lépő trónkövetelőjével, a „bajor erős emberrel”,- Strauss-szal. Ez a bonni politikai konstelláció természeteseit hozzájárult ahhoz, hogy a, „keménységet” pózoló bonni politikusok a nyugat-berlini elnökválasztás ügyében csak kétes presztízsszempontokkal törődjenek. Ráadásul Kiesingernek Nixonnal tárgyalva, különös manőverezést kellett folytatnia: bizonyítania kellett — hogy kivédje a szociáldemokraták támadását — hajlandóságát a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való tárgyalásra (hiszen Nixon a kelet—nyugati csúcstalálkozó tervével házalt), másfelől „keménynek” kellett lennie az ugyanezt a témát érintő nyugat-berlini kérdésben. De Gaulle helyzetében egyre nyilvánvalóbb, hogy a gaul- leista párton belül Pompidou, a volt miniszterelnök „kihívást” intézett De Gaulle-hoz. Pompidou gaulleista berkeken belüli erejére és De Gaulle pozíciójának meggyengülésére mi sem utal jobban, mint áa a tény, hogy Pompidou — a tábornok kifejezett rosszallása ellenére — meg merte ismételni nyílt utódlási igényét. Érthető, ha ebben a helyzetben De Gaulle-nak is „bizonyítania” kellett: hogy szót tud érteni az amerikaikkal, végtére azok a Nyugat fő erői. Nixonnak tehát porcelánboltban kellett ügyeskednie, s el kell ismernünk, a republikánus elefánt ügyesebb volt a demokraták szamaránál.. j II világ SPORTJA Dicek beszéde a csehszlovák szakszervezetek kongresszusán Heinemann az NSZK új elnöke