Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-29 / 73. szám

Tűz alatt Az angol munkfispiit Éjei húsz ellenséges katonai létesítmény veresége A dél-vietnanai. népi erők- — a DNFF tavaszi offenzí- vájának 34, napján — raké­tákkal, aknavetőkkel és ágyúk­kal ismét 20 ellenséges kato­nai létesítményt vettek tűz alá. Ae amerikai katonai szó­vivő közlése szerint, amely* bői ismét egyértelműen ki* világlott, hogy a hazafiak hi­vatalos amerikai megnyilat­kozó sókkal szemben fenntart­ják, sőt, fokozni tudják ál* talános offenzívájuk lendüle- tét, a DNFF tüzérei által’ ki­szemelt célpontok között volt a 101. amerikai ejtőernyős- hadosztály főhadiszállása, a pleikui parancsnoki központ és légttámaszpont, a Saigon közelében állomásozó első és 25. amerikai gyalogos had­osztály két tábora és a delta- vidéken tevékenykedő 9. ame­rikai gyalogos hadosztály tőrzskarának szálláshelye. Ea utóbbit két nappal ezelőtt már súlyos tüzérségi táma­dás érte, s azóta a sajtó kép­viselőinek megtiltották, hogy a színhelyről tudósítsanak. Az amerikai parancsnokság sajtótieztfe szerint a DNFF A SZEKSZÁRDI JÁRÁSI TANÁCS VB-ÜLÉSE Tegnap a délelőtti órákba**- ülést tartott a Szekszárdi Já­rási Tanács Végrehajtó Bi­zottsága Kémény István vb- elnök vezetésével. Az ülésen Hon ti János növényvédelmi főfelügyelő jelentését vitatták meg, amely a növényvédelem­mel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szólt. Ezután még különböző bejelentések dolgába» intézkedett a vb. Tegnap délelőtt - Szekszárdon ülésezett a Tolna megyei Népi Ellenőrzést Bizottság. Az elnö­ki beszámolót követően meg­vitatta az óvodák helyzetét, majd a panaszok és beadvá­nyok Intézésének módjáról ta­nácskozott. Az ülés részletes ismertetésére visszatérünk, TANÁCSKOZOTT AZ ÜLNÖKVÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Tegnap délelőtt Szekszárdon tanácskozott a Tolna megyei ülnökválasztási bizottság. El­fogadta a bírósági népi ülnö­kök újjáválasztásának ütem­tervét. Eszerint a megyei bí­róság 30 népi ülnöke közül mindössze öt lesz új. Első fo­kon aránylag kevés ügyet tár­gyal a megyei bíróság:' ezért a frissítés nem oly indokolt, mint például a bonyhádi járás- bíróságon, ahol az új ülnökök száma meghaladja majd 4 régiekét. A dombóvári járásbíróságon 30:20 lesz a régi és az új ülnö­kök aránya: a szekszárdin még inkább a régiek javára billen a mérleg. A paksi járásbíróságon a régi ülnökök száma 30, a ta­mási járásbíróságon 50 szá­zalékkal haladja meg az úja­két, A MÉSZÖV VÁLASZTMÁNYÁNAK . ÜLÉSE A MÉSZÖV választmánya megtartotta első negyedévi ülését, melyen részt vett és' felszólalt Varga Illés, a SZÖVOSZ igazgatóságának tagja. A megyei pártbizottsá­got György József osztályve­zető képviselte. A gyűlésen Kálmán Gyula a MÉSZÖV elnöke jelentést iSjábt) ÍSraacEtet Indított na úgynevezett észak! fronton de ezt az akciót — mint az amerikai közlemény állítja, — az 5. amerikai gépesített gyalogos hadosztály alegység. gei meghiúsították, A be­számoló” szerint „tisztogatás^ végző7’ amerikai osztagokat váratlanul, ismeretle» nagy­ságú .^kommunista erők'” tár A Biztonsági Tanács magyar idő szerint pénteken a hajna­li órákban végétért ülésén megvizsgálta Jordánia pana­szát, amelyet amiatt: emelt* hogy március 26-án izraeli re­pülőgépek újabb támadást in­téztek több jordániai helység békés lakossága ellen. Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője fel­terjesztett elő az fmsz-ek és takarékszövetkezetek múlt évi munkájáról. Ebből kitűnt, hogy a MESZÖV-körbe tartozó szö­vetkezetek munkája eredmé­nyes volt: a nyereség tavaly megközelítette a 43 millió 'fo­rintot. Jelentősen nőtt a tag­létszám, a részjegyalap. s ez­zel párhuzamosan a tagság aK- .tivitása. Megyeszerte széles­körű munkaverseny bontako­zott ki, s. ennek hatásaként országosan is kimagasló -ered* menyek születtek. bízottakig elnökének jelentése, a múlt évi1 vktsgátetekré?. ezen kívül az idei költségvetés és a méhész szakbizottság munká- járói készült jelentés lg. Az új mechanizmus elmúlt egy évének gyakorlata iga­zolja a tájékoztatás különfé­le formáinak ■ szükségszerű; é- gét A tájékoztatás szükség­szerűségét nagyon jól le le­het mérni a mezőgazdasági üzemekben — hiszen a mező- gazdaság az új termékek — gép, növényvédőszer stb. — egyik legnagyobb felvevő, fo­gyasztó helye. A mezőgazdaság gyakorlati . szakembereinek tájékoztatá­sát szolgálta egyebek között az a tanácskozás, amelyet a Tolna megyei AG ROK.EE. a megyei tanács mezőgazdasági ' és élelmezésügyi osztálya, a Magyar Agrártudományi Egyesület Tolna megyei szer­vezete szervezett az angol­gyártó cég — az. ICI Plant Protection LTD — közremű­ködésével az egyre jobban elterjedő két nagy hatású gyom irtószer — a Gramoxone és a Régióné — alkalmazási lehetőségéről, sok oldalú hasz­náról. madták meg nehézgéppuská­val és gránátvefőkkei. A csa­ta majdnem kilenc órán át tartott, s a küzdelemnek csak a sötétség beállta vetett vé­get. Az amerikaiak azt állít­ják, hogy 120 ellenséges ka­tona holttestét számolták ösz- sze. Saját veszteségeik mér­lege 44 harcképtelenné váöl katona. szólalásában hangsúlyozta, hogy Izrael kormányköreinek agresszív politikája a fő aka­dály a közel-keleti helyzet bél» kés rendezésének útjában. Malik felszólította a Bizton­sági Tanácsot, hogy világos formában és egyértelműen ítél­je el Izrael újabb agresszív cselekményeit Jordániával szemben, követelje, hogy Izra­el haladéktalanul és fettétel nélkül engedelmeskedjék a Biztonsági Tanács korábbi tűz­szünet! rendelkezéseinek. Charles Yost, az Egyesült Államok fődelegátusa országa nevében sajnálkozását fejezte ki Izrael eljárása miatt. Izrael agresszív cselekménye­it erélyesen elítélte Szaud- Arábia küldötte is. aki ta­nácskozási joggal vett részt, aa ülésen. * Tekoah rzraeíi ENSZ-nagy- követ azt próbálta bizonygat­ni. hogy a Szovjetunió által az arab gerilláknak nyújtott tá­mogatás az egyik tő akadály a közej-keletj béke rendezésé­nek útjában. Jakov Malik a válasz jogán kijelentette, hogy a Szovjet­unió ősziafen törekszik a kö­zel-keleti békére, amelyet an­nál előbb sikei-ül megterem­teni, tűinél előbb szögezi le Izrael, hogy kész elfogadni a Biztonsági Tanács 1987. no­vember 22-í határozatát. A tanács ezután elnapolta ülését. A mintegy 250 részvevővel megtartott tanácskozást Hor­váth József, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg. Elmondotta, hogy a tanácsko­zás a mezőgazdasági termelés növeléséhez kíván segítséget nyújtani, miután a kemizá- lás a mezőgazdaság műszaki fejlődésének egyik legfonto­sabb alapja, mert a növelés­hez kíván segítséget nyújta­ni. A kemizálás a műszaki haladás egyik alapja, amely a vegyszerek szélesebb köm, nagyobb mennyiségű alkal­mazását indokolja. Horváth József bevezetője után Arthúr Waitt, az ICI tudományos munkatársa a Gramoxone és a Régióné nö­vényvédő szerek kémiai—bio­lógiai' hatását ismertette, azok sok oldalú felhasznál­hatóságát, a kukorica, a sző­lő, a gyümölcsösök és egyéb növények esetében. Elmon­dotta, hogy a két növényvé­dő szer alkalmazására a nö­ÉjíS után hirdették ki -a három csütörtöki angol par­lamenti pótválasztás eredmé­nyét: a munkáspárt elvesz­tette többségét a londoni Ke- let-Walthamstow körzetben, ahol a konzervatív párt je­löltje öt és félezerrel több szavazatot kapott. Megtartot­ta többségét a konzervatív párt. Brightonban; innen Mac­millan egykori miniszterelnök ve je, Julian Amery jobbolda­li konzervatív politikus, volt miniszter került vissza há­roméves szünet után az alsó­házba és a politikai életbe. A torv pást ezenkívül növelte A nyugati hírügynökségek gyorshírben jelentették pén­tek délután, hogy a Walter Reed katonai kórházban el­hunyt Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok volt elnö­ke. A 78 éves tábornok, poli­tikust. sorozatos szívrohamok érték az Utóbbi időbe®. * Nvikolaj Podgorníj, a szov­jet Legfelső Tanács Elnöksé­gének elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Algé­riában. pénteken reggel or­szágjáró kőrútjának első állo­mására, Oranba utazott. A szovjet vendéget elkísérte Bu- teflika külügyminiszter is. Oran város lakóinak tízez­rei meleg fogadtatásban ré­szesítették a szovjet államfőt. * A jugoszláviai Macedoniá- bon folyó sorozatos politikai jellegű bűnperek sorában a bitolai bíróság négy évi bör­tönre ítélte a 31 évesz Irfan Vlasi velesi lakost azzal a vád­dal, hogy segítséget ajánlott fel. a becsi albán nagykövet­ségnek Jugoszláviával szem­beni eUewéees- fevéteu.vség,­Magyar idő szerbit csütör­tökön, 23,22 órakor a Ken­nedy-fokról fellőtték a Mur4­vénvvédelmi szolgálat, az ál­lami gazdaságok és a terme­lőszövetkezetek széles körű kísérletei után 1966-ban kö­töttek államközi szerződést A speciális permetezőgép kiala­kítására a Budapesti Mező- gazdasági Gépgyár készít egyelőre 50-es prototípust. Egy alapgép ötféle permete­zési változatban készül. Kádár Aurél, a MÉM Nö­vénytermelési Főosztálya fő­előadója a Gramoxone-val Magyarországon végzett lege- lőfelújítási kísérletek ered­ményeiről számolt be. Ezek után két szakfílmet vetítettek, amelyek segítségé­vel a résztvevők újabb isme­reteket kaptak a két növény­védő szerről. A beszámolókat és a film­vetítést követő hozzászólások­ban több megállapítás hang­zott. el a Tolna megyei tapasz­talatokról, és a jövőbeni igé­nyekről. többségét Westonban, afedi a munkáspárt egykori 15 00(1 szavazata hat és fél ezerra csökkent. A szavazók átpártolása a konzervatív párthoz T6 száza­lékos volt, vagyis olyan ha­talmas méretű, amely egy or­szágos választás esetén a 63(j tagú alsóházban 250 mandá­tumtól fosztaná meg és törpe­párttá tenné a munkáspártot, a torykat viszont 386 helyhez juttatná. Westonban a vere­ség még csúfosabb volt: itt a munkáspárti jelölt a liberális mögé került és a harmadik hellyel kellett megelégednie. ner—7 Mars-rakétát. A Ma­riner—7-nek, ugyanúgy, mint az egy hónappal ezelőtt fel­lőtt Mariner—6-nak, az a. fel­adata, hogy felvételeket ké­szítsen a Mars felszínéről é$ felvilágosításokat szolgáltas­son arról, hogy van-e élet a bolygón. A csaknem egyórás késéssel kilőtt rakétán tech­nikai nehézségek mutatkoz- tale, amelyek technikusok vé­leménye szerint veszélyeztet— hetik <s rakéta sikeres írtján. * h Csütörtökön Madricfbarj megkezdte börtönbüntetésének; letöltését Medina Sidonia spa­nyol hercegnő, akit a Franco- rezsim elleni tiltakozásai mi­att „vörös hercegnőnek" ne­veznek az országban. A her­cegnőt 1967. novemberében egy év börtönbüntetésre és tízezer paseta bírságra ítélték egy antimilitaritás tüntetés- meg­szervezéséért, « Herbert Mies, a Német Kommunista Párt megalaku­lásával foglalkozó szövetségi bizottság tagja az NKP ápri­lis Itt—IS között tartandó első kongresszusáról elmondotta hogy a kongresszuson aa NKP kijelöli a jövőre vonat­kozó elképzeléseit, meghatá­rozza javaslatait a dolgozók szociális követelései az NDK elismerése és az európai bizton­ság megteremtése, a neonaciz- mus ellen és a béke biztosí­tásáért vívott harc vonatko­zásban, * Demi re! török . miniszterei- ' nők csütörtökön este fogadást adott Nicolae Ceausescunak, a román államtanács elnökének és feleségének tiszteletére. A román vendég pénteken egy­napos kirándulásra Izmirbe utazott. * A bécsi esküdtszék pénte­ken délelőtt egy évi súlyos­bított börtönre ítélte Franz Oláh volt belügyminisztert, a szakszervezeti szövetség egy­kori elnökét. Oláh, önhatal­múlag használta fel a szak- szervezetek millióit. A per­ben kiderült az is, hogy Oláh — az amerikai titkosszolgálat­tól kapott ugyancsak milliós összegekből — az ötvenes években titkos, földalatti an- tikommunista fegyveres szer­vezetet hozott létre. * Sai tóközlemén v+ adtak td az SZKP és a Finn Kommu­nista Párt képviselőinek már­cius 27-ér. az SZKP Központi Bizottságában történt elvtársi találkozójáról. A közlemény szerint a felek megállapítot­ták, hogy pártjaik nézetei és álláspontja megegyezik a nemzetközi helyzet, a kom­munista világmozgalom, va­lamint a szovjet—finn kap­csolatok alapvető problémáit, illetően. Közéletünk ÜC.BSBZBTT A MEG YEI mm A vátasztafcéroá ÜK1 rendjén szenepeta *, felügyelő Jordánia panasza a Biztonsági Tanács előtt Gramoxone és Régióné fi mezőgazdaság igényli a sokcsatornás tájékoztatást

Next

/
Thumbnails
Contents