Tolna Megyei Népújság, 1969. március (19. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-19 / 65. szám
VäätGfttOLETARlAlx NÉPÚJSÁG I fl'wflGYfl« SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁG* tS A MEOVEl TAMÄCB LAPJA | Iskolanapok Az 1967-es diákparlament ülésén született a rendelkezés, amely tanítás nélküli nappá nyilvánította március 15-ét és 21-ét. Ez a két nap minden esztendőben a középfokú tanintézetek életében „mozgalmi nap”, azaz iskolanapként szerepel. Idén március 15-én például nagyon tartalmas, egész napos programmal ünnepeltek a szekszárdi közgazdasági technikum diákjai. Délelőtt tanulmányi versenyeket, szellemi vetélkedőt bonyolítottak le, s megemlékeztek 1848. március 15-éről. Délután sportversenyekre került sor, az esti órákban pedig táncos klubfoglalkozást tartottak. A paksi gimnázium és szakközépiskola tanulóinak lelkes csoportja pedig, Vaj- nai János tanár vezetésével a Vörös Hadsereg útján indult túrára. A Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója ad különds jelentőséget a 21-i iskolanapnak. A megye szinte valamennyi középfokú tanintézetében megemlékezést tartanak ez alkalommal. A paksi gimnazisták ismét túrára indulnak. A tanácsköztársasági túrában részt vesznek a szekszárdi szakközép- iskola tanulói is. A Garay- gimnázium iskolanapja anyagival lesz gazdagabb a többi iskola programjánál, hogy itt tartják a megyei tanulmányi verseny utolsó fordulóját. A történelmi vetélkedőre kerül sor. Emlékünnepségükre meghívják a tanulmányi versenyek valamennyi győztesét, s ekkor kerül sor a díjkiosztásra. A többi iskolában is gazdag programot állítottak össze á tanárok, diákok közösen. Bonyhádon, a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában kétnapos ünnepségsorozat keretében veszik át az intézet új épületét. Gazdag programjukban szerepéi többek között: kegyeleti staféta és koszorúzása ünnepség a szovjet emlékműnél, fáklyás felvonulás és koszorúzás Perczel Mór szülőházánál. A második napon pedig szellemi vetélkedőt rendeznek, az iskola legjobb közgazdásza címért. Dombóváron is kétnapos lesz a program. Az első napon, 20-án, munkásmozgalmi és képzőművészeti kiállítás nyílik az iskolában délután, este pedig műsoros családi estet rendeznek. A második napon, 21-én leleplezik Molnár Györgynek, az iskola 1919- ben mártírhalált halt tanárának emléktábláját. A Helikon diáktalálkozó megyei előkészületeit is 21-én kezdik meg Dombóváron, a járási művelődési központban, ahol a vers- és prózamondás, az irodalmi színpadok és a néptáncosok vetélkedőjén derül ki, hogy kik képviselik majd Tolna megyét a helikoni diáknapokon. Szabályozták az áprilisi bérfizetések időpontját A Magyar Nemzeti Bank a SZOT-tal egyetértésben az április 4-i és a húsvéti ünnepek miatt szabályozta az áprilisi bérfizetések idejét. Az április 2-án esedékes béreket április 1-én, az április 3-án, 4-én, 5-én, 6-án és 7-én járó béreket pedig 2-án kell fizetni. Az állami és szövetkezeti építőiparban az április 11-i bérfizetési nap helyett a gazdálkodó szerv a vállalat szak- szervezeti szervével egyetértésben a végelszámolás alapján járó munkabért április 18-án is kifizethetik, ha 11-ig a bérszámfejtést nem tudják elvégezni. Ilyen halasztó esetben — a felügyeleti szerv rendelkezése szerint — a dolgozók részére a március 28-i részfizetéskor magasabb ösz- szeget, vagy április 3-án külön részelőleget lehet fizetni. (MTI) Garázdák a turistaszállóban Ha a turistaszálló botrányhősei közül bármelyik szemben jönne velem az utcán, egyikről sem feltételezhetném a vétkességet. Zömük erősen deresedé hajú férfi, s mint ez munkáltatójuk által a bíróság rendelkezésére bocsátott i jellemzésekből kiderült, jól dolgozó, köztiszteletben álló emberek... Hogyan lettek mégis hőseivé egy, a közvéleményt felháborító garázdálkodásnak? A garázdákat a mértéktelenül elfogyasztott alkohol „inspirálta” 1969. január elejének egyik éjszakáján arra, hogy durva blokád alá vegyék a turistaszálló emeleti részének 10. számú szobáját, amelyben két nő éjszakázott volna „Legenda és valóság” című március 6-i cikkünkben íi tunk a közvéleményt erőse foglalkoztató botrányról ” ai Gyulát, Joó Sándort, Ger jely Lajost, Kovács Sándort főbüntetésként 4, 5—5 és 3 hónapi felfüggesztett szabadság- vesztésre ítélte a járási-városi bíróság Uzsáki-tanácsa, mellékbüntetésként pénzbüntetéseket szabott ki. Szűcs Ferencet figyelmeztetésben részesítette a bíróság. Az öt garázdasággal vádolt férfi közül négy elismerte bűnösségét, tettét megbánta. B. E. aki az ablakon ugrott ki, rémületében az ajtónál nem szűnő kiabálástól, erőszakos behatolni-akarástól, sérülése ellenére is szerencsésen ugrott. Miklai Gyula és Joó Sándor néhány nap múlva bementek a kórházba bocsánatot kérni. Az ügyész enyhének találva az ítéletet, súlyosbításért fel lebbezett. Mi is enyhének ta ültük az ítéletet! Elsősorba 'ért, mert az ilyen, vág nolyan végződésű garázd ’.gok további szaporodásáho ezethet, ha az ittasságot ilye selben menlevélnek fogadj uk el. — li — Majdnem ölt, mert nagyon szeretett Simontornyán történt — ítélkezett a megyei bíróság — A Farkas-ügyben idézetteket kérem, fáradjanak be! A megyei bíróság első emeleti tárgyalótermének ajtajában hangzott el tegnap délelőtt a felhívás. Komoran, bizonytalankodva lépnek be a hívottak. A tanúk elhagyják a tárgyalótermet, a tanácsvezető bíró — a megyei bíróság elnöke — ismerteti a főügyészség vádiratát. A vádlott Farkas György, 28 éves, nem ír, nem olvas. Simontomyai lakos. Nőtlen. Büntetlen. Katona nem volt A vádlottal együttérző, sorsáért aggódó szülő, rokon, jóbarát sehol. — Megértette a vádat? — kérdi a bíró. — Igen. — Bűnösnek érzi magát? Tompa csend a válasz. Az alacsony termetű, fekete hajú legény hallgat, noha a nyo- mazás során mindent-mindeni őszintén elmondott. A kihallgatás mindinkább segítőkész beszélgetéssé változik, veszít a szokásos merev formákból. A bíró a büntető tanács tisztán látása érdekében úgy dönt, hogy a tanúk előtt az igazságügyi orvosszakértőket hallgatja meg. Dr. Fodor László főorvos véleménye szerint a vádlott csekély mértékben szellemi fogyatékos, de cselekménye társadalmi veszélyességének felismerésére lényegileg képes. A nyomozás pontosan feltárta a bűncselekmény valamennyi részletét: e tekintetben nem nehéz a bíróság dolga. Az történt, hogy ez év január 10-én a vádlott együtt szórakozott élettársával, Ár- gyelán Juliannával, valamint annak korábbi élettársával, Márkus Károllyal. A Farkaspár éjfél tájban elfogadta Márkus meghívását, hogy elmegy hozzá egy kis hegedűszót Baranya, a birtokos Baranya Lajos bölcskei segédmunkás következetesen nem fizetett két gyermeke részére tartásdíjat. Ahhoz viszont elég leleményes volt, hogy jóhiszemű földművelőket léprecsaljon. Amíg termelőszövetkezethez egyáltalán köze volt, háztáji földje termését kétszer is eladta — persze; mindkét alkalommal a teljes árat zsebelte be. Más alkalommal termelőszövetkezeti tag, ismét máskor egy pedagógus illetményföldjének termését adta el sajátjaként, Baranya Lajos afféle régimódi, könnyelmű birtokosként viselkedett, aki szívesebben adja el a lábon álló termést, mint a betakarítottál. A paksi járásbíróság Baranyát kétévi szigorított börtönre és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a visszaeső bűnöző nem részesülhet a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményében. Felhívás Felkérjük mindazokat a vásárlókat, akik az 1968-as évben a Bá- taszéki Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, bátaszéki 11. számú vasműszaki boltjában színes fürdőszoba-garnitúrát vásároltak személyesen jelentkezzenek a szekszárdi városi és járási rendi-kapitányság 1. emelet 19 szám ■atti hivatali helyiségében. \ bátaszéki lakosok jelentkezőéi a helyi körzeti megbízott Bánszék, Budai u. 107 szám alatti ’ ivatali helyiségébe kérjük. Rendőrkapitányság hallgatni. Ott tört el az a palack, amelyben egy kis itókát vittek magukkal. Árgyelán Julianna azt követelte, hogy Farkas menjen borért, — s ebből a fiatalember máris arra következtetett, hogy asszonya régi élettársához kíván visszatérni. A következő pillanatban kilencedik és tizedik bordája között megszúrta éSettársát. Árgyelán Julianna az orvos- tudománynak köszönhetően megmenekült, — támadója azonban kis híján önkezével vetett véget életének. Fiatal ügyvéd védte a vádlottat, s rámutatott, mennyire járult hozzá a vádlott izzó szerelme, megannyi régi keserű élménye a csaknem halálos tragédiához. Sejttette, hogy a kért enyhe büntetéstől nem csupán az remélhető, hogy a vádlott soha többé hasonló bűncselekményt nem követ el; de az is, hogy az italozásra hajlamos élettárs megkomolyodik majd a büntetését kiállott vádlott oldalán. A Szekszárdi Megyei Bíróság az enyhítő körülmények figyelembevételével Farkas Györgyöt a törvényben megszabott minimális büntetéssel sújtva, kétévi, szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő szabadságvesztésre és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte emberölés bűntettének kísérlete miatt. Az ítélet jogerős. — borváró —MÁRCIUS Névnap: József. TA A Nap kél 5.50, nyugszik 19 17.54 órakor. SZERDA A Hold kél 6.14, nyugszik 19.38 órakor. — Kedden délelőtt Szekszárdim a megyei tanácsnál értekezletet tartottak a járási tanácsok elnökhelyettesei, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályok vezetői és a párt- bizottságok mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó munkatársai. Az értekezleten Horváth József megyei vb-elnök- helyettes ismertette az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetekről hozott jogszabályok végrehajtásának munkaprogramját. — Pótutast szállító motor- kerékpárjával csúszott el a szekszárdi Keselyűs! úton Koós József Ferenc őcsényi lakos, midőn a Kovács József kakasdi lakos által hajtott fogatot előzte. A gépjármű a síkos úton 30—40 kilométeres sebességgel haladt. Személyi sérülés nem történt. — A Varga-ügyről e hó 18- án megjelent tudósításunkban szereplő Kocsis Ferenc neve helyesen: Kovács Ferenc. — Ez évben is megrendezik Szekszárdon a hagyományos városi borversenyt. A verseny napját március 31-re tűzték ki. — A tamási és a paksi fmsz szocialista brigádjai szellemi vetélkedőt rendeznek a jubileumi ünnepségsorozat keretében. Ä vetélkedő március 23-án délelőtt 10. órakor kezdődik a paksi községi könyvtárban. — Három KRESZ-előadás. A Szekszárdi járási és várost Rendőrkapitányság e hó 25-én délután hatkor Faddon, a pártszékházban; 26-án Bogyiszlón, a kultúrházban délután hétkor; 31-én pedig Sióagárdon, a kultúrházban este nyolckor tart KRESZ-előadást. A sióagárdi programot filmvetítés élénkíti. Valamennyi előadás nyilvános, ingyenes. — Valutaváltás a Volán Irodában. A szekszárdi Volán irodában a közeljövőben külföldi pénzek váltását, kiadását is bevezetik. — Elmarad Szabó Dezső festőművész jubileumi kiállítása. A szekszárdi Balog Ádám Múzeumba tervezett tárlatot megfelelő hely hiányában nem tudják megrendezni. A kiállítás időpontja bizonytalan. — A balesetek megelőzése, csökkentése érdekében 1969- ben a Tolna megyei állami gazdaságok dolgozóinak 40—50 százaléka tesz vizsgát a munkavédelmi előírásokból és szabályokból. — Cnnepi megemlékezést rendezett a Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából a MEZŐBER két szocialista brigádja, a Pollack Mihály és a Petőfi brigád. Bárd Flórián, az esti egyetem tanára tartott előadást a Tanácsköztársaságról. FELHŐS, ESŐS IDŐ Várható időjárás szerda estig: erősen felhős. páráiS idő, sokfelé eső, havas eső. Mérsékelt, időnként élénk észak-keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 — plusz 6 fok között. Zádor Anna előadása a TIT-k lubban Hétfőn este a megyei TIT klubban, az IBUSZ Ország- Világjárók Baráti Köre rendezésében, Zádor Anna, az ELTE műtörténésze nagy sikerű előadást tartott. Pollack Mihály Tolna megyei tevékenységéről, melynek központjában a szekszárdi megyeháza építése állt. Az előadó vetített képek sorával tette mondanivalóját színesebbé a mintegy 60 főnyi közönség előtt. Ezenkívül néhány jellemző, eddig ismeretlen dokumentum, meglepő megállapítás tette még izgalmasabbá a beszámolót. A szekszárdi megyeháza Pollack egyik legeredetibb, s legjellemzőbb alkotása, s nemes egyszerűségében az ország egyik legsikerültebb ilyen jellegű épülete. Még a Nemzeti Múzeum építészeti megoldásain is kimutathatók Pollack megyeházi koncepciójának jegyei. E koncepció, valamint a megyei levéltár levélgyűjteménye alapján fedezte fel a neves művészettörténész, hogy a tengelici volt Csapó-kastély is Pollack műve. Az értékes és igen színvonalas beszámoló után Debulai Antal, a baráti kör vezetője kovácsoltvas emléktárggyal lepte meg az előadót. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 1—29—01, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István / Terjeszti a Magyar Posta ' Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám: 25 069