Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-13 / 36. szám

Nyers Rezső beszéde az OKP kongresszusán Az Olasz Kommunista Párt kongresszusának szerda délutáni ülésén felszólalt Nyers Rezső, az MSZMP küldöttségének vezetője, aki egyebek között hangsúlyozta: Napjainkban az imperializmus elleni harc a kommunista es munkáspártok egységes erőfeszí­peitől. A szovjet és magyar nép egyetemes kívánságának megfe- barátsága erős, elválaszthatatlan lelően — a jövőben sem fogunk jelenünktől és jövőnktől. Eredményeink jelentősek, de változtatni. Végezetül a magyar kommu­tudjuk, hogy nem érik még el nisták nevében újabb sikereket lehetőségeink szintjét. Mindig kívánt a kongresszusnak, a de- többre és jobbra törekszünk, mokráciáért, a szocializmusért Nem látjuk hibátlannak gyakor­tését követeli. A Magyar Szocia- latunkat, ismerjük a nehézsége­lista Munkáspárt Központi Bi­zottsága szerint a mostani idő­szakban az amerikai imperialis­ták agresszív politikája követ­keztében feszültebb a nemzetkö­zi helyzet, nemzetközi síkon éle­ződik a monopoltőke és a dolgo­zó osztályok harca. Az imperia­lizmus erői mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a törté­nelmi haladást. Ahol már elvesz­tették pozíciójukat, ott — első­sorban a szocialista világban — megpróbálják visszafordítani a történelem kerekét. Céljukat vagy katonai erejük fitogíatásá- val, vagy az ellenforradalom ex­portját célzó politikai aknamun­kával próbálják elérni. Jól tudjuk, hogy a haladás erői végső soron legyőzhetetlenek, de jelenleg az agresszív imperialista erők megpróbálnak hasznot húz­ni abból, hogy fontos politikai kérdésekben még nem alakult ki a nemzetközi kommunista és ratukásmozgalom antiimperialis- ta egysége. Ezért napjainkban nincs sürgősebb és fontosabb feladatunk, mint a kommunista és munkás­pártok imperiaüstaellenes ak- cióegységének haladéktalan megteremtése. Úgy véljük, közös ügyünk sikere döntő mértékben függ a szocia­lista világrendszer és a kommu­nista világmozgalom erejétől, to­vábbi fejlődésétől. Vállvetve aka­runk haladni önökkel és minden ország kommunistáival. Éppen ezért a Magyar Szocialista Mun­káspárt nagy jelentőséget tulaj­donít a kommunista és munkás­pártok 1969. májusára Moszkvá­ba összehívott nemzetközi ta­nácskozásának. A találkozó elő­készítésében pártjaink képviselői közösen munkálkodnak és ez az együttműködés szorosabbra fűzte a Magyar Szocialista Munkáspárt és az Olasz Kommunista Párt közötti testvéri kapcsolatokat. őszintén reméljük, hogy a moszkvai tanácskozás eredménye­ként erősödik a kommunista és munkáspártok antiimperialista akcióegysége, ennek nyomán ki­szélesedik minden demokratikus, békeszerető erő nemzetközi ösk- szefogása. Nye ; Rezső ezután arról be­szélt, ! ogy a magyar nép szocia­lista (.utómunkájához felbecsül­hetetlen értékű segítséget kapott az SZKP-tól, a Szovjetunió né­ket. Pártunk politikájának alap ja, hogy nyíltan szembenézzünk a reális helyzettel. Megállapíthat­harcoló erőknek. „Ha önök győz­nek, akkor mi is a győztesek kö­zött érezzük magunkat. Ez a győ­zelem nem késhet soká, napja megállíthatatlanul közeleg". — juk, pártunk 1957. óta folytatott mondotta befejezésül Nyers Re- politikája bevált, ezen — népünk zső. Az együttműködés új formái (Folytatás az 1. oldalról) alkalom kínálkozik rá, ismertet­jük olvasóinkkal a közel lévő, csehszlovák gépbemutató is lesz, vagy más szempontból meg- még az év első felében. A leg- különböztetett figyelmet érdem- újabb mezőgazdasági gépek tize- lő szaktanácsadással foglalkozó meltetését, célszerű és szakszerű szerveket. Tesszük ezt azzal a alkalmazását esetenként egy-egy céllal, hogy a mezőgazdasági tsz-ben, vagy állami gazdaság- üzemek maguk is kezdeményez- ban ismertetik az AGROKER zék az új kapcsolatok felvételét szakemberei. avagy meghívott létesítését. A központi szak- szakértők. A MÉM információs központja hasznos kiadvánnyal segíti a termelőszövetkezeteket az együtt­működés lehetőségeinek ki­választásában. S miután itt most A magyar nép mindig igaz ügyünk mellett állt A DNFF delegációja vezetőjének nyilatkozata Lehel Miklós, a Magyar Táv- ke-kabinetet nem szabad összeté- irati Iroda és Salgó László — a veszteni a széles nemzeti koalí- Mágyar Rádió és Televízió pá- ciós kormánnyal, rizsi tudósítójának kérdéseire A front a maga részéről úgy véli, fran Buu Klem az alábbiakban hogy a „béke-kabinet” jelszó válaszolt: . törvényesen és megérdemli a tá­— A Vietnammal foglalkozó mogatást. A béke-kabinet hasznos párizsi konferencia első három kiindulási pontot jelenthet a dél­plenáris ülésén mind az Egyesült vietnami probléma korrekt poli- Államok, mind a saigoni admi- tikai megoldásának keresése köz- nisztráció küldöttsége arra törek- ben, függetlenül attól, hogy a bé- szik, hogy elleplezze a jelenlegi ke-kabinet és a koalíciós kor­veszélyes vietnami helyzet egye- mány közötti különbség nyilván­való A tűzszünetre, akárcsak a de­mokratikus zóna helyreállítására vonatkozó amerikai javaslat mel­lőzi az alapvető politikai és katc­düli okát: az amerikai agresz- sziót. Mindaddig, amíg Washing­ton és szolgái csökönyösen ra­gaszkodnak a Vietnammal kap­csolatos hibás álláspontjukhoz, s különösen, amíg fokozzák orszá­gunkban bűnös, háborús tevé­kenységüket — nehéz korrekt po­litikai megoldást találni. Mi to­vábbra is fáradhatatlanul lelep­lezzük csalárd manővereiket, hogy telére csábítson bizonyos' körök- végül is komoly tárgyalásokra ben. Közben pedig az ellenség kényszerítsük őket. szabadon folytatja expedients Az amerikai delegáció azt hi- hadseregének megerősítését s vár- szi, hogy képes a közvéleményt ja azt a pillanatot, amikor saját megtéveszteni úgynevezett „kőnk- döntése szerint ismét megkezdhe­Államok vessen véget az agresz- sziúnak, vonja ki valamennyi csapatát s csatlósainak egységeit. Végezetül a magyar nép és a dél-vietnami harcosok közötti szolidaritásról beszélt Tran Buu Kiem: A magyar nép, amely gi­gászi erőfeszítéseket tett saját hazája felvirágoztatásáért, min­dig igaz ügyünk mellett állt. De­legációnk nevében megragadom az alkalmat, hogy a magyar saj­tó párizsi képviselői útján kife­jezzem elismerésünket, szolidari­tásunkat. Ez alapvető záloga a demokráciáért, a társadalmi ha­zös harcunk sikerének. nai problémákat. Egyetlen célia ladásért, a békéért folytatott kö- ennek az, hogy látványos fortély- lyal a dél-vietnami hazafiak előtt elleplezze a kegyetlen amerikai agresszió tényét és a fegyver leté­tanácsadói címjegyzékben jelen­leg 74 szaktanácsadó szerv sze­repel. Ezek közül ..emeljük ki" a következőket: Agrártudomá­nyi Főiskola Keszthely, Délkelet - dunántúli Mezőgazdasági Kutató Intézet Iregszemcse, MTA Mező- gazdasági Kutató Intézete Mar- tonvásár, Állattenyésztési Ku­tató Intézet, Budapest, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Ka­posvár, Kisállattenyésztési Kuta­tó Intézet Gödöllő, Erdészeti Tudományos Intézet Budapest, Tolna megyei Állami Gazdasá­gok Laboratóriuma Szekszárd- Palánk, Szekszárdi Állami Gaz­daság Szekszárd. Az együttműködési lehetőség nagyságára jellemző, hogy a ta­lajhasznosítás területén például a mezőgazdasági üzemek az aláb­bi tanácsadó szervekkel kezde­ményezhetnek, illetőleg köthet­nek, kölcsönös garanciákkal, együttműködési szerződést: Or­szágos Mezőgazdasági Minőség­vizsgáló Intézet, Pest és Nóg- rád megyei Állami Gazdaságok Agrokémiai Laboratóriuma, Me­zőgazdasági Termelőszövetkeze­tek Üzemgazdasági és Tervezési Közös Vállalkozása Pápa, Or­szágos Földtani Kutató és Fúró Vállalat Budapest Aranykalász Tsz Törökszentmiklós, Veszprém —Zala megyei Állami Gazdasá­gok Laboratóriuma Zalaapáti, Hé- ki ÁG Szakszolgálati Állomása Szolnok-Alcsisziget. Sz. P. rét javaslataival” a genfi egyez­ményre való hivatkozással, a „múlt kölcsönös feledésére" szó­lító felhívásaival. Valójában a dél-vietnami1 súlyos probléma megoldása csak a jelenlegi hely­zet pontos elemzése alapján kö­vetkezhet úgy, ahogyan delegá­ciónk az első plenáris ülésén ki­fejtette. Minden olyan kísérlet, amely önkényesen összekeveri az agresz- szort az agresszió áldozatával — nem eredményezhet sem függet­lenséget, sem békét országunk­nak. — Ami a békékabinet megte­remtését illeti, helyeseljük azt, mivel egy ilyen tömörülés magá­ban foglalja a függetlenségért, a békéért, s a semlegességért harcoló valamennyi erőt Dél- Vietnamban. Természetesen a bé­ti a támadást s újra oífenzívába mehet át. Ezért Dél-Vietnam né­pe azt követeli, hogy az Egyesült Magyar kiállítás és árubemutató Tokióban • Hamburgba kamionokkal szál- jén, magyar hetekre kerül sor. lították, a kikötőből pedig ten- Az eseménysorozat egyik fő szín- gerjáró hajóval továbbítják To- helye a világ egyik legnagyobb kióba az április 17. és május 6. áruháza, a Seibu, ahol naponta között zajló tokiói nemzetközi 200 ezer ember fordul meg és vásár magyar anyagát. A Hung- alkalmazottainak száma elérj az expo 500 négyzetméteres kiállí- 5400-at. Az áruház hetedik eme- tási területet foglalt le a vá- letét bérelték ki a magyar hetek sárra jelentkezett 15 külkereske- rendezői kiállítások, árubemuta- delmi és iparvállalat részére, A tők, filmvetítések céljára és kiállításra kerülő termékek lis- ugyanitt működik majd az étte- táján megtalálhatók a MOM mű- rém, amelynek konyhájában né- szerei, de megismerkedhetnek a hány napra Horváth Miklós, a japán üzletemberek, vásárlátoga- városligeti Gundel-étterem fősza- tók a magyar élelmiszeripar, kácsa veszi át az irányítást. A könnyűipar termékeivel is. A Seibu áruház sokféle magyar Hungarotex külön kpllekciót visz árucikket — népművészeti termé- ki a bemutatóra. keket, italokat, konzerveket — A japán fővárosban a nemzet- rendelt, hogy a magyar hetek al- fcözi vásárral csaknem egyidő- halmával külön osztályán árusít- ben, április végén és május ele- hassa. (MTI) Szerdán a Medoszban rendez­ték meg a mezőgazdasági, erdé­szeti és vízügyi dolgozók szo­cialista brigádvezetőinek 2. orszá­gos értekezletét. A találkozón megjelent és felszólalt dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter. * Folytatódnak a diákzavargások az Egyesült Államok felsőokta­tási intézményeiben. A wisconsini egyetem háromezer hallgatója a Lincoln emlékműnél gyűlt össze, hogy kifejezze támogatását a faji megkülönböztetés ellen harcoló néger ifjúságnak. A chicagói diákok két hete tart­ják megszállva az egyetem egyik igazgatósági épületét. A kaliforniai Berkeley egyelem hallgatói második hete bojkottál- ják az előadásokat. * Az EAK és az NDK kormánya között létrejött megállapodás ér­telmében szerdán Alexandriában megnyílt az NDK konzulátusa. * A belgiumi Gentben végrehaj­tották a világ első gégeátültetési műtétjét. Klyuyskens professzor irányításával a genti egyetemi klinikán végrehajtott műtét si­került. Jelentések szerint a be­teg, a 62 éves Borremans álla­pota 24 órával a műtét után kir elégítő. EZ TÖRTÉNT A legutóbbi órák eseményei új- rül kialakult feszültség fejlemé- ra emlékeztették a közvéleményt nyeit. Mint ismeretes, az NSZK arra a sajnálatos tényre, hogy vezetői úgy döntöttek, hogy az ország területéhez nem tartozó Nyugat-Berlinben választják meg az állam elnökét és erre az NDK bizonyos válaszintézkedéseket ho­zott. A legutóbbi jelentések sze­rint a provokáció — az NDK és Ammani jelentés szerint az iz- a szocialista országok tiltakozása raeli légierő sugárhajtású gépei, ellenére — folytatódik: valamint helikopterei Ghor El a Közel-Kelet nemcsak dip­lomáciai, hanem katonai ér­telemben is hadiállapot szín­helye. Szafi térségében, a Holt-tenger­től délre támadást kíséreltek meg jordániai területek ellen. A joí- dániai fővárosból keltezett jelen­tések arról számolnak be, hogy a támadás nem érte el célját. A légelhárításnak sikerült tűzfüg- gönnyel távoltartani a behatoló­Von Hassel, a nyugatnémet szövetségi gyűlés elnöke im­már hivatalosan is bejelentet­te, hogy összehívta a köztár­sasági elnököt megválasztó gyűlést Nyugat-Berlinbe. Harold Wilson brit miniszter­kat, akik szemmel láthatólag elnök megkezdte hivatalos láto- mélyrepülésben akartak megkö- gatásait Kiesinger nyugatnémet zelíteni bizonyos célpontokat. Ké- kancellárral. A bonni Schaum- zenfekvő az a kombináció is, burg-palota előtt katonai potnpá- hogy esetleg nemcsak szabályos val fogadták az angol kormány- légitámadásról, hanem valami- főt és vendéglátója, Kiesinger, lyen, a földön végrehajtott ak- hangzatos beszédet mondott. Még cióról lett volna szó, ha a légei- ebből a pusztán protokolláris jé_ hántás nem huzza keresztül a , ... , „ ... .. , , , . terveket. A helikopterek jelen- l^toségu üdvözlő beszédből is léte óhatatlanul a bejrúti repülő- meglehetősen világosan rajzolód- tér ellen, a földön végrehajtott tak ki a két kormány közötti kommandótámadásra emlékeztet. alku körvonalai. A bonni kancel- A légitámadás következtében lár megköszönte brit kollégájá- ugyancsak ammani forrás sze- nak azt a félreérthetetlen gesz­rint — így is több jordániai la­kos életét vesztette, viszont a 14 izraeli gép közül kettő a támadott területek felett lezuhant. Egy iz­raeli katonai szóvivő Tel Aviv- ban azt állította, hogy Kuneitra tust, hogy „ezekben a nehéz na­pokban” Nyugat-Berlinbe is ellá­togat, tehát hogy minden tekin­tetben támogatja a Rajna-parti politikusok feszültségélező vonal­vezetését. Ugyanakkor kijelentet- térségében szíriai repülőgépek te> hogy a megbeszélések egyik tYiA Űocmfia+tQb- m lunnnlí r fo témája „Európa egyesítése megsértették az izraeli légiteret A felszállt izraeli gépek tűz­lesz, Anglia bevonásával”. Ez harcba bocsátkoztak a szíriaiak- aUghanem az> amit Bonn nyújt kai, akiknek egy gépét —' a Tel Aviv-i közlés szerint — lelőtték. A közvélemény változatlan fi­gyelemmel kíséri a bonni provo­káció nyomán Nyugat-Berlin kö­London támogatásáért: segíti Pá­rizst abban, hogy De Gaulle ál­láspontja ellenére megvalósítsa régi törekvését és bejusson a kö­zös piacba.

Next

/
Thumbnails
Contents