Tolna Megyei Népújság, 1969. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
Morton Sobell: A Rosenberg házaspár ártatlan volt Változnak az idők, de nem változik a nők önkritikái szelleme. Igaz, hogy mások sem nagyon szeretnek önkritikát gyakorolni, mert akik már korábban gyakorolták, azok beleuntak, akik pedig még nem próbálták, azok nem is tudják, hogy mi az, amikor az embernek azt kell mondani: „Én elkövettem ezt a hibát...” Helyette most azt mondják: mi mindent megtettünk... De most nem erről, a nők, helyesebben egyes nők önkritikájáról van szó. A minimális önkritikájáról. Helyesebben a miniről, amit ma már boldog-boldogtalan hord. Pedig mi szeretnénk felnézni a nőkre. De a mini ezt nem teszi lehetővé. Mert, ha felnéz rájuk az ember, akkor mit lát? Mindezekből levonva a tanulságokat, arra a következtetésre jutottam: Magyarországon gyengült az önkritikái szellem. A nők esetében ezt látni az utcán is, a férfiak esetében az értekezleteken vehető észre. Persze, ez az önkritikái szellem még tovább gyengülhet. Úgy hallottam, a televízió már bemutatta a szakállas, meg bajuszos nőket, tehát engem nem érhet az a vád, hogy én terjesztettem el a hírt. Ezért minden kockázat nélkül elmondom, hogy részt vettem Amerikában egy bálon. őszintén megmondom, hogy nem tudtam időnként megállapítani, ki a férfi és ki a nő. Mindenkinek szakálla, meg bajusza volt. Volt, akinek mexikói bajusza volt, volt aki olyan bajuszt viselt, mint az ükapáink hordtak a múlt század végén, de viseltek olyan bajuszt is, amilyen a brit gyarmatosítókat ékesítette. Ferenc József-szakállt, Jávorbajuszt nem láttam, sőt olyat sem, amilyent Tolsztoj viselt. Úgy látszik: ezek még nem jöttek divatba Amerikában. Ha lesz szakállas, bajuszos női divat Európában, akkor nálunk ezek hódítanak majd és akkor elmondhatjuk: végképp egyenrangúak lettünk a nőkkel. Helyesebben majdnem, de azt a kis hibát kiigazíthatják az orvosok. Ha ez az orvosi beavatkozás is megtörténik, akkor nem fordulhatnak elő olyan esetek, mint amilyenek még előfordulnak, persze nem nálunk. Kanadában. Igen, Kanadában találkoztam az ülősztrájkot tartó Victor Millar ral, akinek egy gyógyszergyár, pontosabban az ottawai gyógyszergyári részvénytársaság megölte a születések számának ellenőrzésébe vetett hitét. A felesége gyerek ellen kerek egy éven át szedte a tablettákat, és amikor ott jártam, éppen akkor szült négyes ikreket. Ezért ülősztrájkolt a férj a részvénytársaság épülete előtt. Igaza van. Amíg ott ül — biztos, hogy tőle a feleségének nem lesz gyereke. Persze, van ennél jobb módszer is. Egy Edinburghi (Nagy-Britannia) utaéási iroda a nyárra kirándulást szervez, néhány bencés-kolostorba, természetesen csak férfiaknak. Csak zárójelben jegyzem meg: mi történik, ha addigra Angliában is elterjed a szakáll és bajvisz a nők körében? De ezt most hagyjuk. Tehát mehetnek a férfiak a bencés-kolostorokba, persze feltételekkel. A feltételek a következők: ébresztő reggel ötkor, két óra ima, könnyű reggeli, utána munka a kertben, fél óra ima, ebéd, ima, kertészkedés, vacsora, félórás pihenő, s este kilenckor alvás. Beszélgetés tilos. Ebből is láthatja a szerkesztő úr: a túristáknak mindenben igazodniok kell a kolostor rendjéhez. A magyar turistáit materialisták. Nem hiszem, hogy egy ilyen látogatásra lenne egy jelentkező is otthon. Már- csak azért sem jelentkezne senki, mert dolgozni is kell, méghozzá úgy, hogy nem a munkáért fizetnek a turistáknak, hanem a turista fizet a kolostornak csak azért, mert dolgozhat. Ekkora... turista Magyarországon nincs. Mi, magyar turisták még akkor is nehezen akarunk dolgozni, ha nekünk fizetnek, nem ám, hogy még mi fizessünk. Főleg abból a hetven dollárból, amiből, ha kimegyünk, ezt kell venni a tantinak, ezt a keresztanyánknak, ezt ennek, ezt annak.., Ilyen társasutazásra mi nem megyünk. Párizsba igen, Mert ott megmutatják, hogy mire juthat az ember felesége, ha a férje nem köt életbiztosítást, En láttam, hogy mire jut. Méghozzá egy plakáton, amelyen meztelen nő volt és alatta ez a felirat: „Ha nem akarja, hogy özvegye sztriptízzel keresse meg kenyerét, kössön életbiztosítást!”. Még Ausztráliába is szívesen megy az ember. Ott meg azt látja, amit itthon is lát és ott azt csinálják, amit itthon is megcsinálhatnánk, ha nem az ausztrál példa alapján, akkor Vespasianus római császártól is átvehetnék a módszert. De miről is van szó? Arról, hogy Ausztráliában megadóztatják a WC-ket. Külön toalettadót dolgoznak ki. A szállodatulajdonosok az első két WC után tíz-tíz ausztrál dollárt, minden további után pedig 20 dollár adót vetnek ki. Most már csak azon vitatkoznak: vigalmi adóként, vagy luxusadóként könyveljék el. Azt hiszem, hogy a vigalmi adó mellett döntenek. Az előbb már említettem Vespasianus római császárt. Nos, ő volt az első, aki bevezette a WC adókötelezettségét és az adó lefizetése ellenében a tulajdonosok megkapták az igazolást: „Non ölet” — vagyis nem bűzlik. Ez volna jó nálunk is. Esetleg adó nélkül is bűztele- níteni lehetne. Vagy mi nem engedhetjük meg magunknak ezt a luocust? Ezzel zárom soraimat, Tisztelettel: Morton Sobell elektromérnök a Rosenberg-per egyik vádlottja 30 évi börtönbüntetést kapott. A napokban azonban, ÍZ évvel a büntetés letöltése előtt, folté telesen szabadlábra helyezték. Mint ismertes, -ez volt a történe lem egyik legdrámaibb pere. Az Egyesült Államok annak idején politikai és propagandacéljainak érdekében atomkémkedés vádjáv al bíróság elé állította és villamosszékbe juttatta Ethel és Juli us Rosenberget. Most egy újságíró elbeszélgetett a kiszabadult fegyenccel. — Hogy érzi magát 18 év után újra szabadon? Sobell: — Néhány évnek el kell múlnia, hogy valóban szabadnak érezhessem magam; most tudniillik csak feltételesen vagyok szabadlábon, bármely pillanatban ismét börtönbe vethetnek, hogy letöltsem büntetésemet. Minden hónapban egyszer jelentkeznem kell a rendőrségen. El kell mondanom, hol jártam, mit csináltam, mennyi pénzt költöttem, s különféle más kérdésekre kell válaszolnom. — Mihez kezd, hogy bebizonyítsa ártatlanságát? — Az ítélet közönséges csalás volt, az igazság megcsúfolása. A bírósági tárgyalás volna az egyetlen lehetőség arra, hogy bebizonyítsam igazamat, s lerántsam a leplet erről a szégyenteljes perről. Már 18 éve igyekszem kieszközölni a pér újra- felvételét, de mindhiába. Kérésemet mindannyiszor kereken visszautasították. Politikai per volt ez, de mintha senki sem vette volna észre. Mindenki azt hitte, hogy atomkémek felett ítélkeznek, senki sem kérdezte meg, milyen politikai célok rejtőznek a háttérben. Az ötvenes években ugyanis a hidegháború javában dúlt, s McCarthy kormányzónak politikai karrierje végett szüksége volt egy zajos és nagy port felverő politikai perre. Szüksége volt a halálos ítéletre is, hogy megmutassa Amerikának és a világnak, milyen határozott és hatalmas állam vagyunk, olyan nagyhatalom, amely még attól sem retten vissza, hogy minden emberi érzést félretolva egy családanyát is villamosszékbe ültessen. — ön mindig azt állította, hogy ártatlan, miért szökött mégis 1950-ben Mexikóba? — Nem szöktem meg, hanem pihenni mentem oda a családommal. Amikor Ciudad Mexikóban megtudtam, hogy Rosenbergéket letartóztatták, pánikba estem és súlyos hibát követtem el: otthagyva családomat Vera Cruz- ba, majd Tapícóba utaztam álnéven. Módot kerestem rá, hogy családommal Európába vagy Dél-Amerikába költözzek. Ahogy múltak a napok, beláttam hibámat, s elhatároztam visszatérek az Egyesült Államokba családomhoz. Akkor azonban már késő volt, mert elrendelték letartóztatásomat. Tulajdonképpen nem is letartóztatás volt az, hanem valóságos emberrablás. Az ügynökök minden magyarázat nélkül egy repülőre hurcoltak, és Amerikába vittek. Itt aztán mindenáron arra akartak kényszeríteni, hogy Rosenbergék ellen tanúskodjak. Azt kívánták tőlem, hogy én legyek a koronatanú. Ugyanazokat a hazugságokat akarták hallani tőlem, amelyeket a letartóztatott Greenglass és Harry Gold a jegyzőkönyvbe mondott. Greenglass Rosenbergék rokona volt, s azért tanúskodott ellenük, mert nem volt beszámítható és gyűlölte őket. Nemcsak arra akartak kényszeríteni, hogy hamisan tanúskodjak, hanem arra is, hogy ártatlan embereket vádoljak. Megfenyegettek, elítélnek, ha nem teszek eleget követeléseiknek. Ezután meggyőzték Max Elitchert, hogy tanúskodjon ellenem, majd elítéltek harminc évre. — Ezek szerint kizárólag Elitcher tanúvallomása alapján ítélték el? — Sajnos Max Elitcher vallomását nehéz volt megdönteni. Annak, amit mondott, kilencvenkilenc százaléka igaz volt. Elmondott egy esetet, ami valóban megtörtént, s csak nagyon keveset tett hozzá. Ez azonban éppen elég volt ahhoz, hogy az egész történet más színezetet kapjon, s terhelő legyen rám nézve. Például: elmondta, miről beszélgettünk és hozzátette: „kémkedés céljából”. Az elmondott dolgokról valóban beszélgettünk, de nem kémkedés végett. — ön tehát továbbra is azt állítja, hogy teljesen ártatlan? — Természetesen. Teljesen ártatlan vagyok. Emlékezzen csak vissza arra, kik felett ítélkeztek akkor. Julius Rosenberg és felesége felett, akik állítólag egy veszélyes kémszervezet vezetői voltak. És tudja-e, mi volt Ethel egyetlen bűne? Olvassa el a bírósági tárgyalás jegyzőkönyvét, megtudja. Csak az volt a bűne, hogy átgépelte bátyja jegyzeteit. Életével fizetett érte. Nagyon világos célból ítéltek el. Azért, hogy az Egyesült Államok (egy bizonyos történelmi időpontban) embertelen ítélettel, elrettentő példával megmutassa a világnak, hogy az atomkémkedés ebben az országban veszélyes dolog. Később, miután lecsitult az ügy, és bebizonyult, hogy nem kell tartaniuk az atomkémkedéstől, már nem menthettek fel anélkül, hogy botrányba ne fulladjon a dolog. A két fő vádlott már halott volt, s ha engem rövid idő múlva kiengednek, kiderül, hogy Rosenbergék ártatlanul haltak meg. — Igérték-e önnek, hogy ha beismeri tettét, enyhébb büntetést kap? — Nem is egyszer. De sem én, sem Rosenbergék nem voltak hajlandók erre. Julius és Ethel megmenekült volna, ha „beismerik” tettüket, de ők halálukig hangoztatták ártatlanságukat. Akkor azt mondták róluk, hogy elvakultak, fanatikusak. Én azt mondom, hogy bátrak és büszkék voltak. Nem volt mit beismerni, mert semmit sem követtek el! — Ha egy napon sikerül bebizonyítani ártatlanságát, vajon ezzel a Rosenberg házaspár ártatlansága is bebizonyul? — Julius és Ethel Rosenberg ártatlansága szorosan összefügg az én ártatlanságommal. A Rosenbergék elleni bizonyítékok még gyengébbek voltak, mint azok, amelyekkel engem börtönbe juttattak. Egyetlen bizonyíték az a bizonyos atombombaterv, amelyről Greenglass a tárgyaláson beszélt. Ezek azok a. tervek, amelyeket ő állítólag átadott Rosenbergéknek. Minden hozzáértő meg tudja állapítani ma, hogy teljes lehetetlenség kizárólag ezeknek a jegyzeteknek alapján atombombát gyártani. (139) A Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat felvételre keres tervezői munkakörbe beosztott tervezői és szerkesztői munkakörbe építésztechnikusokat, továbbá titkárnői munkakörbe érettségivel rendelkező gyors- és gépírót kedvező fizetési feltételekkel. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a vállalat igazgatójánál Szekszárd, Ybl Miklós utca 3. (191)
