Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-10 / 7. szám
— A Szaika partizánjai bevetési gyakorlaton* (A szerző felvétele.) A Jordán folyónál „A Jordán folyónál ismét tűz- párbaj volt az izraeli és a Jordániái katonaság között.. Hányszor olvastam e hírt az újságokban. s most a jordán királyi hadsereg egyik tisztjétől hallom ugyanezt. Számára megszokott a hír, amit reggel vetett papírra az éjszaka történtekről készített jelentésében. A Jordán folyó partján, a mederbe zuhant Husszein-híd elé rakott homokzsákoknál, kőhajítás- nyira az izraeli gépfegyverállástól, a rommá ágyúzott vámházhoz húzódva hallgatni a tűzpár- bajról szóló beszámolót — ez a rideg valóság az újságíró számára. Az éjszakai tűz után — Éjszaka három órán keresztül szóltak a gépfegyverek. Az innenső parton az izraeliek felgyújtották a száraz füvet — mondja a piros sapkás jordán tiszt. Az alig tíz-tizenöt méter széles és itt, Jerikó közelében legfeljebb vállmagasságig érő Jordán folyó innenső partja fekete lett az éjszakai tűztől. Odaát nyilván azt gyanították, ,hogy valamelyik palesztínai ellenállási szervezet partizánjai átkelést kísérelnek meg az izraeliek megszállta területre — ezért fényszóróztak, majd foszforos lövedékekkel felgyújtották a füvet. Ez éjszaka történt, de most már délelőtt tizenegyet mutat az óra. A folyóba zuhant Husszein- híd mellett utászok építette vasszerkezet ível át a Jordánon. Ideát néhány sötétkék ruhás Jordániái biztonsági rendőr és két katona áll őrséget. Tőlünk alig húsz méterre, a híd másik oldalán, izraeli katonai rendőrök — sisakjukon MP felirat — és két önkéntes látja el a szolgálatot, hátrább, a dombtetőn légvédelmi gépfegyverfészkekből figyelnek ránk. Időnként engedélyezik az átkelést ezen az ideiglenes hídalkot- mányon. A Vöröskereszt járta ki, hogy az izraeli megszállás alá került „Nyugati Part” — így nevezik a Jordán folyótól nvugatra fekvő területet — arab lakói átjöhessenek Jordániába menekült rokonaikhoz. Még két másik híd vezet át a Jordánon, s ezeken érkezik naponta néhány tucat tehergépkocsival narancs és zöldség a termékeny megszállít területekről. A hídon át Az izraeliek többször lezárták a hidakat, (legutóbb decemberben), azt állítván, hogy visszafelé az utasok között a Fatah és más arab ellenállási szervezetek tagjai szivárognak a megszállt területekre, robbanóanyagot és röplapokat szállítanak. — Igaz ez? — kérdezzük a jordán tiszttől. A kérdésre az ammani információs minisztériumból velünk érkezett kísérő válaszol néhány perccel később, amikor a Husezein-hídtól a Jordán keleti partja közelében fekvő Karamá városkába indulunk. Az útelágazásnál lombbal álcázott légvédelmi gépágyú, az utat szegélyező bozótosban jól elrejtett gépfegyverállások. — Arról persze nem beszélnek az izraeliek, hogy ők mire használták fel a Jordánon átívelő hidakat — mondja kísérőm. — 1968. márciusában, tehát nyolc hónappal a fegyverszünet életbe lépte után, a hidakon izraeli tankok törtek be Jordániába és repülőgépek támogatásával teljesen szétrombolták Karamá városát. A Husszein-hídon tizenegy tankkal jöttek át, egy tábornok ült a parancsnoki páncélosban ... A mieink nem támadtak rögtön, hagyták, hogy a tankok bejöjjenek abba a szűk völgykatlanba ... Néhány perc alatt elérjük Ka- ramát. Neve bejárta a világot. A júniusi háború előtt 60 ezer lakosa volt., s közelében tízezrek laktak egy menekülttáborban. Most mindkettő néptelen. Egyetlen ép ház sem maradt. Az iskolaudvaron kiégett konzervdobozok halmaza. A fekete bádoghordócskákon angol nyelvű felirat: „Az amerikai nép ajándéka’'. — A megszállók elől menekült gyermekeknek érkezett, de továbbűzték őket az amerikai gyártmányú tankokkal támadó izraeliek. A jordán tiszt szavait csend fo- gíadja. Azután a közelben kelepélni kezd egy géppisztoly. A Fatah egyik kommandójának legényei gyakorolnak, vagy egyszerűen verebekre lőnek, hogy megtörjék a csendet. Hamarosan találkozunk velük az egyik romházban. Teával kínálnak. Velünk érkezett egy amerikai újságírónő is. — Látod, nekünk tejport küld az Egyesült Államok, az izraelieknek pedig Phantom-vadászgé- peket! Te kinek az oldalán állsz? — Az igazság mellett vagyok! A terepruhás partizánok gúnyosan nevetnek. Igazság!? Kié lehet az igazság itt, Karamában, a szétrombolt városban? Járőr indul a folyó félé. A többiek pihenésre térnek. Éjszaka ismét bevetésre mennek, átgázolva a Jordán sekély vizében,.. Agyuk, repülőgépek, partizánok Másnap északra megyünk, írbed közeliébe, ahol az iraki csapatok állomásoznak. A Szaika Palesztinái partizánmozgalom fő- parancsnoka, Abud Muramá, az egyik alakulathoz kalauzol bennünket Sárral terepszínűre ma- szatolt Mercedest kapunk, gép- pisztolyos partizánkiséretet A Jordán összeszűkült völgyében a folyó két oldalán húzódnak a lövészárkok. A romos partmenti falvak néptelenül tekintenek az ellenség felé. Nappal az ágyúké, aknavetőké és az izraeli repülőgépeké a szó... Jordánia légiereje elpusztult a júniusi háborúban. Légvédelmét Amman körül összpontosította. Itt, írbed közelében, a magasból zavartalanul irányíthatják tüzérségüket a Jordániái célpontokra. Alkonyaikor azonban a folyótól húzódnak vissza a hegyekbe és a dombtetőkre az izraeli katonák. Csak páncélos járőreik maradnak hátra és reflektorokkal világítják meg a feltételezett átkelőhelyeket. És az arab ellenállási szervezetek katonái minden éjszaka, több tucat csoportban, átkelnek á „Nyugati Partra”... Este ocfaátról tüzet zúdítanak a Jordániái állásokra — de a lövészárkok üresek. A katonák és azok az arab parasztok, akik nappal visszatérnek megművelni a folyóparton fekvő földjeiket mind az országúton találhatók, Kocsinknak állandóan fékezni kell. Lámpát nem használhatunk, mert a túlsó partról könnyen megcélozhatnának bennünket, s olykor az izraeli kommandók is átjönnek megtorló-akciókra. Sietnünk kell. Este hat óra van, de a nap már ötkor lebukott a hegyeken túl. El kell hagynunk a frontövezetet, éjs2Íakára nem garantálják biztonságunkat — amely nappal is veszélyben volt a Jordán völgyében. Ilyen ez a háború, amely tűzszünettel nem ért véget... Sebes Tibor _ Megyek, és körülnézek Elktonbajt! * mondta Hens-" ley ellenkezést nem tűrő hangon, Hol van Fred Katzer? Lucy Dale is ezt kérdezte. Lucy Dale vénkisasszony bizonyos anyai érzelmekkel viseltetett Katzer iránt. Kisegített a patikában, vezette a patika üzleti könyveit, ha kellett, gyógyszert is készített, s általában Katzer teljes bizalmát élvezte olyannyira, hogy felhatalmazása volt a patika bankfolyószámlájával is rendelkezni. Ezen a reggelen, december 9-én, mint minden reggel, 9 arakor kinyitotta a patikát. Rendszerint negyed órával később a főnöke is meg szokott érkezni. Ezen a napon hiába várt rá, pedig éppen az előző napon azt mondta, rögtön nyitás után leltározni kezdenek. Lucy Dala fél tizenegy óráig tett-vett a patikában. Kiszolgálta a kevés vevőt, de akkor türelmét vesztette, és felhívta Katzerék lakását. — 109 — Senki sem jelentkezett. Miért nem jelentkezik senki? — kérdezte magától Lucy. — Hiszen Nelly mindig otthon szokott lenni. Lehetséges, hogy Katzer éppen úton van a patika felé és NeUyt is magával hozza... ? Néhány perccel később eszébe jutott, hogy Katzerék előző este Waynesboroba utaztak, Fred húgának meglátogatására. Lehetséges, hogy ott maradtak éjszakára, csak/elfelejtettek szólni róla? Felhívta Katzer húgát, s megtudta tőle, hogy Katzerék késő este hazaindultak kocsijukon. Lucy most már végképp nyugtalan volt. Nem várta be a déli szünetet, már tizenegy órakor bezárta a patikát, és elindult Katzerék lakására. Ott először is megállapította, hogy a redőnyök még le vannak eresztve, s Katzer kocsija a ház előtt áll. Miért nem a garázsban? Egyre titokzatosabbnak, rejtélyesebbnek látta a helyzetet. Becsöngetett, de senki sem jelentkezett. Megnyomta a kilincset — az ajtó belülről el volt reteszelve. Körüljárta a házat, s megállapította, hogy a hátsó ajtó, a verandán, szintén csukva van. Átment a szomszédhoz, hátha tud valamit Katzerékról, de ő sem tudott felvilágosítást adni. Lucy Dale engedélyt kért, hogy igénybe vehesse telefonját, és sorra felhívta Katzerék ismerőseit. Mindenkitől, akit felhívott, azt a választ kapta, hogy az előző nap óta nem látták sem a gyógyszerészt, sem a feleségét. , Végül felhívta a seriffet, — Történt-e az éjszaka szerencsétlenség a Waynesboro felé vezető úton? — kérdezte tőle. — Nem! — válaszolta a seriff. — Legalábbis eddig még nem kaptam jelentést. Miért érdekli? — Mert Fred Katzernek és feleségének nyoma veszett, amióta tegnap késő este elhagyták Waynesborót. — 110 — A seriff megígérte, hogy intézkedni fog. Hamarosan az egész városka értesült a gyógyszerész házaspár eltűnésérőL Elkton tikipus amerikai kisváros. Polgárai nyáron gyümölcstermesztéssel foglalkoznak, télen nem csinálnak semmit, van idejük elmélkedni a dolgokon. Éppen ezért furcsa, hogy senki sem hozta kapcsolatba Katzerék eltűnését a fe- gyenckitöréssel, hplott a lapok részletesen beszámoltak róla hasonlóképpen a rádió és a televízió is. Lucy Dale visszament a patikába, "hogy ott várj* be a seriff értesítését. Aznap a szokottnál is nagyobb volt a forgalom. Sok kíváncsi ment el a patikába, hogy részleteket halljon a házaspár eltűnéséről és Lucyval elcsevegjen az esetről. Délután három óra tájban, amikor kissé alábbhagyott a forgalom, egy ismeretlen ember lépett a patikába. Vizsgálódva körüljáratta a szemét, aztán egy csomag köhögés elleni cukorkát kért. Gyorsan beszédre bírta a fecsegő természetű Lucyt, s néhány ügyes kérdéssel azt is kivette belőle, hogy a gyógyszerész eltűnt, s a seriff már intézkedett felkutatására. — Igazán nincs fogalma arról, hogy hol lehet Katzer? — kérdezte az idegen. — Oh, hát ismeri? — Nem. Miért gondolja, hogy ismerem? — Mert a nevét említette. — Mi ebben a különös? Hiszen öntől tudtam meg. Lucy Dale határozottan tagadóan rázta a fejét. — Egészen biztos vagyok, hogy nem említettem a nevét. — Akkor bizonyára máshol hallottam — vetette oda könnyedén az idegen. — Talán az autóm rádiójából. Lehetséges, hogy rádió útján is keresik. Lucy bólintott. — Velem is megtörtént már ilyesmi. Az ember kimond egy nevet, s nem tudja, hol és milyen összefüggésben hallotta. .. — 111 —
