Tolna Megyei Népújság, 1969. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-08 / 5. szám
Vénusz-kutaiás — mesterséges égitestekkel A Vénusz a Nap felé eső legközelebbi bolygószoniszédunk. A Naptól kereken 108 millió kilométeres középtávolságban kering, vagyis 41 millió kilométerrel közelebb, mint a Föld. Pályasíkja közel ugyanabban a síkban fekszik a Nap körül, mint a Földé, azzal mindössze 3,4 fokos szöget izár be. Ha a Föld tömegét egységnyinek vesszük, akkor a Vénusz tömege ennek nűntegy 80 százaléka, s így ez a bolygó tömegében Földhöz legközelebb eső bolygótestvérünk. Átmérője is igen közel áll a Földéhez: annak mintegy 96 százaléka a Vénusz-átmé- rő, közepes sűrűsége pedig a Földének mintegy 93 százaléka. Amikor a Vénusz a Földhöz legközelebb tartózkodik, nem láthatjuk, mert árnyékba borult oldala fordul felénk. Az égbolton a Nap körül végzett mozgása során ugyanolyan alakváltozásokat mutat, mint a Hold. Ezek a változások azonban szabad szemmel nem figyelhetők meg, csalt távcsövön át. Akkor, amikor a Vénusz a legfényesebbnek látszik a Földről nézve, fényessége meghaladja a szabad szemmel látható legfényesebb csillagét is. E bolygó a Napot 224,7 földi nap alatt kerüli meg: ennyi egy Vénusz-év. Mesterséges égitestekkel történő kutatása 1961-ben vette kezdetét. Ebben az évben, február 12én startolt a Szovjetunióban, a Vénusz—1. az első automata bolygóközi laboratórium. A 643,5 kiló súlyú műszertartály 1961 május 19—20-án mintegy 100 ezer kilométeres távolságban haladt el a Vénusztól. Ekkor már nem volt vele rádióösszeköttetés. Az amerikai Mariner—2 1962 december 14-én mintegy 35 ezer kilométerre közelítette meg a Vénuszt, Mérésed szerint a bolygó felszíni hőmérséklete meghaladja a +400 C°-ot, a légnyomás pedig a 20 atmoszférát. A Vénuszon ezek szerint nem lehetséges semmiféle élet. Az 1965 november 12-én a Szovjetunióból indított Vénusz— 2 mintegy 24 ezer kilométeres távolságban haladt el a bolygó mellett. Ugyanebben az évben november 16-án indították a Vénusz—3 bolygókutató laboratóriumot, amelynek 960 kilós műszertartálya az első olyan ember alkotta szerkezet, amely idegen bolygó felszínére jutott. A műszertartály — egyelőre fékezés nélkül — 1966. március elsején csapódott be a Vénusz felszínére. A következő bolygókutató laboratórium. a Vénusz—4, ugyancsali a Szovjetunióból indult, 1967. június 12-én. 350 millió kilométeres út megtétele után, 1967. október 18-án lépett be a műszertartály a Vénusz légkörébe. Különleges hővédő pajzsa és felületi kialakítása megóvta attól, hogy berendezései a légkörrel történő súrlódás során keletkező hő miatt tömkrememjenek, az ejtőernyők pedig épségben szállították le a berendezést a bolygó felszínére. Ez volt az első lágy leszállás a naprendszer más bolygóján. A Vénusz—4 műszerei 90 percen át közöltek adatokat bolygószomszédunk légköréből és félszínéről. A rádiókapcsolat a leereszkedő szondával a légkörben történt bemerülése után akkor állt helyre, amikor az ejtőernyők kinyíltak. Ez a bolygó fel>e felett 25 kilométeres magasságban következett be. E ponttól a felszín eléréséig a hőmérséklet +50 C°-ról közel +300 C°-ra növekedett, a légnyomás pedig 1 atmoszféráról 15 atmoszférára. A légkörben vízpárát a műszerek csak nyomokban mutattak ki. oxigén pedig egyáltalán nem volt érzékelhető. A Vénuszt közvetlen közelből kutató rakéták adatai előtt az volt az általános felfogás, hogy a Vénuszon élet lehetséges. Az adatok ezt az elképzelést megdöntötték: vannak azonban az egyes mérések között különbségek: ezek okainak feltárása szempontjából a Vénusz—5 igen fontos küldetést tefljesíthet. Sinka József Vak vezet világtalant? Lábvizit“ egy táncos összejövetelen — Tanulni. — de kitől' Kezdetben súlyos átkokat kiáltoztunk a modern táncokra, s nem éppen dicsérő jelzőket azokra, akik járták. Aztán megbékéltünk a mindig változó divattal, — amely természetesen a táncot sem kíméli. Ezúttal az idősebb korosztály engedett egy kicsit, mert tetszik, nem tetszik, szórakozóhelyeken, táncos rendezvényeken is főként a divatos számokat húzzák „talp alá”, s aki kedveli ezt a szórakozást, annak asszimilálódni kell. Az idők múlásával odáig jutottunk, hogy már tetszik a modern tánc, — ha szépen, ízlésesen, mutatósán járják. A végleteket ebben az esetben nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, mert mondjuk a francia négyest is lehet úgy táncolni, hogy az élettől is elmenjen a kedve az embernek. Tehát tetszik — ha szépen, ízlésesen, mutatósán táncolják. .. Nemrégiben a szekszárdi ifjúsági klub egyik táncos összejövetelét ültem végig — így legalább önkritikát nem kell gyakorolni — s elnézegettem önfeledten táncoló ifjainkat. Feltűnt egy fiatalember, aki a többiektől merőben eltérő stílusban, olyan „csodálatos” figurákat vitt véghez, hogy egy kabarészínpadon bizonyára elsöprő sikert aratott volna. A táncparketten azonban nem, partnernői is igyekeztek a lehető leggyorsabban megszabadulni tőle. Ö azonban szemmel láthatólag meg volt elégedve magával, s amikor valaki megkérte árulja már el, hogy mit táncol, azt felelte: a „shaek”-nek egy egészen új változatát Erre nem lehetett mit válaszolni, egyszerűen azért, mert a táncterem közel száz főnyi közönségéből mindössze vagy ketten ismerték a fenti tánc „hivatalos” alaplépéseit. A példa kirívó, inkább a nagy átlag az érdekes. A fiatalok többsége valóban ízlésesen táncol, néhány inkább csak jelképnek tekinthető miniszoknyát leszámítva, ízlésesen, modernül, de annyira egyhangúan, gépiesen, hogy a szemlélődőnek eszébe jut: mi ebben a szórakozás? A magam részéről nem vagyok híve a táncnak, de ellensége sem, nem a rosszmájúság mondatja velem a kritikát, öt perc elég volt ahhoz, hogy bárki megállapítsa: a fiatalok által kedvelt, úgynevezett modern táncnak mindössze három lépés a titka. Aki ezt megtanulja „megél” belőle, bármilyen számot játszik is a zenekar. Ezzel látszólag annak a fiatalembernek adok igazat, aki sajátos figurákkal színezte lépéseit. Csakhogy az a fiatalember sem tud táncolni, nem ismeri az alapokat sem, így komikussá vált „egyéni útkeresése”. (Nehogy a laikus okoskodásának tűnjön véleményem, megjegyzem: a klub legjobb táncosa, aki hivatásszerűen is táncolt, segített a megítélésében.) Eszembe sem jut fantáziátlan, szürke táncukért csak a fiatalokat hibáztatni. Ritka az az ember, aki minden „szakmai” segítség nélkül egyedül tanul meg táncolni, különösen napjainkban, amikor szinte évről évre újat diktál a divat. Meg kell tanulni tehát az alapokat, a „klasszikus táncokat” s ennek ismeretében már könnyebb egy-egy „felkapott” táncot megtanulni. De hol, kitől tanuljanak a szekszárdi fiatalok? Tudomásom szerint nagyon ritka a társastánc-, vagy moderntánc-tanfolyam a megyeszékhelyen. A fiatalok viszont szeretnek táncolni, s mivel más lehetőségük nincs — egymástól „lesik” el a figurákat. Ez pedig legtöbbször annyit jelent — tisztelet a kivételnek: „vak vezet világtalant”. ítéletet mondani könnyű, lehetőséget teremteni azonban már korántsem az. Pedig nem közömbös, — és elsősorban az ízlésfejlesztés szempontjából nem — hogyan táncolnak a fiatalok. A megyeszékhelynek szüksége lenne legalább egy, vagy két jól képzett, fiatal tánctanárra, akik évente, esetleg több alkalommal, rendszeresen rendeznének különböző szintű tanfolyamokat. A társastánctanárok hiánya országos gond, s míg néhány alapvető probléma nem rendeződik, az is marad... Pintér István.* Ki volt Horthy Miklós? Ki volt? Hát M ne tudná? Ki ne Ismerné az őfőméltóságú. . . Csakhogy: ki volt valójában Horthy? Honnét jött, miféle ambíciókat dédelgetett magában, miként alakult élete, mielőtt a budai várba költözött, kik voltak tanítói, példaképei? A dokumentumköteteivel is közismertté vált újságíró ismét olyan témát dolgozott fel, mely széles körű érdeklődésre tarthat számot. Nem- asalc a föntebb említett kérdésekre ed választ, hanem Horthy egész (letét felöleli, betekint a kulisszák E iögé — a vadászatoktól a szívbéH gyekig —, megkeresi a jellegzetes gura cstelekedeteinek mozgatórugóit. Nagy lélegzetű, három és félszáz oldalas riport egy emberről, aki megtestesítője volt egy kornak — ez Pintér könyve. Szerencsésen ötvözi a politikatörténetet a személyi intimitásokkal, a dokumentumokat a szórakoztató stílussal. Az ötvenkét esztendősen kormányzói székbe ült, majdnem ismeretlen férfi, aki addig kivénhedt hadihajókon parancsnokolhatott csak, egyszeriben egy ország ura lett, s az is maradt huszonöt éven át. A szerző e negyted- század fókuszában vizsgálja az alakot, s mond róla, a tények erejével, ítéletet. (Zrínyi Katonai Kiadó) • <«n) A KISZ sok jő ötlettel igyekszik segíteni, de nem túl nagy sikerrel. A városi művelődési központ évente egy alkalommal rendez tanfolyamot „vendég-tanárral”, azonban ez is kevés. Majd minden nagyobb községben működik már ifjúsági klub, Szek- szárdon több is. Meg kellene talán próbálkozni azzal, hogy a klubokból egy-egy ügyesen mozgó fiatal venne részt tanfolyamon, s ők klubfoglalkozáson adnák tovább ismereteiket a többieknek... Tudom, ifjúságunk életében nem ez a legszorongatóbb probléma, de az esztétikai neveléshez ízlésformáláshoz ez is szorosan hozzátartozik. D. KÓNYA JÓZSEF Eliktonig senkivel sem találkozott, g a városka utcái is néptelenek voltaik. Háza elé érve megállt, s automatikus mozdulattal kihúzta az indítókulcsot. Kiszállt, közben hirtelen gyengeség fogta el az átélt rettegés és izgalom következtében. A kocsi kilincsébe kapaszkodott, hogy ne vágódjon el. Kínzó hányingert érzett. Az volt az érzése, hogy testéből minden csepp vér a lábába áramlik. Homlokát hideg verejték lepte el. Csak két lépésnyire távolodott el a kocsitól, s összeesett. Minden erejét összeszedve, a hideg földön a kerti medencéig mászott, s benyomta fejét a vízbe. Rosszulléte némileg enyhült, s a szomszéd házig tá- molygott. Két ujjával benyúlt a levélszekrénybe, s kihúzta a cédulát, de a szél kisodorta a kezéből. Utána indult, néhány lépést tett, de a szél mind tovább vitte a papiroslapot. Visszavonszolta magát a házba. fi. lakószobába érve, hirelen kirajzolódott előtte Nelly arca' úgy, ahogyan távo— 103 — zása pillanatában az erdei kunyhóban látta. Újra elfogta a gyengeség, eszméletlenül összeesett. » , i már régen elmúlt, az erdei kunyhóban hiába vár- tak Katzer visszatérésére. Két óra tájban már Hensley is türelmet vesztette. A felfedezéstől rettegve, a gengszterek nem mertek kimozdulni a kunyhóból. A nyitott ajtón és a kis ablakon keresztül az eget figyelték, nem keringenek-e fölöttük helikopterek. _ ... »iiuivucm uíl. mjuan a reményűén, nogy a fegyencek megfeledkeznek róla, vagy legalább is nem fi- gyeinek fel ra, meg sem moccant a pokróc alatt. Két óra után Hensley odament* s lerántotta róla a pokrocot. látszik, a férjed nem nagyon ragaszkodik hozzad. Ha becsap bennünket, te iszod meg a levét! T,., ~ Ho1 maradhat ilyen sokáig? — tette fel a kérdést Kilborne. „ Talán valami baja történt útközben — mondta Strickland. — Higgyetek, amit akartok! — szólt közbe Bill Vaughn, a gyilkos. ’ Körülményesen a padlóra terítette pokrócát, rátette pisztolyát, néhány doboz konzervet tett mellé, s batyuba kötötte az egészet. Hensley egy ideig szótlanul nézte, azután megkérdezte: — Mire jó ez? Egy pillanatig sem maradok tovább ebben az egérfogóban! Azt hiszed, olyan marha vagyok, hogy bevárom, amíg ideérkeznek a rendőrök, és sorban lepuffantanak bennünket? — Ki tart velem? — fordult azután a többiekhez. A szökevények megoszlottak. Néhányan a fejüket rázták, mások tanácsot váróan néztek Hensleyre, két-három szökevény pedig szintén előkészítette batyuját. — 104 Hensley összehúzott szemmel figyelte őket. Azután lassan felemelte puskáját, és Vaughnra irányította. — Innen bizony senki nem megy ki! — mondta fenyegetően. — Tedd félre azt a kereplőt! — válaszolta Vaughn — Akkor megyünk innen, amikor tetszik! Vagy azt hiszed, bevárjuk, amíg a zsaruk értünk jönnek? Valóságos csoda, hogy eddig még nem értek ide ... — Menj vissza a helyedre és ülj le! — intette Hensley, ujjat a fegyver ravaszán tartva. — Még egy lépés, és lepuffantalak! Vaughn a padlóra ejtette batyuját, és csípőre tett kézzel a többiekhez fordult: — Meddig tűritek még, hogy Hensley parancsolgasson? — Azt hiszi, azt tehet velünk, amit akar! — toldotta meg Strickland. Kilborne és Inmin is zúgolódni kezdett. Hirtelen két csoportra szakadva álltak egymással szemben: öten Hensley mellett, hárman Vaughn mögött. Mindegyiknek fegyver volt a kezében, csak arra vártak, hogy az ellentáborból valaki gyanús mozdulatot tegyen. Egy percig farkasszemet néztek, azután Vaughn megadta magát. Vállat vont, s leült. Csak izzó szeme árulta el, milyen indulat forr benne. — Miért nem engeded el őket, Hensley? — szólalt meg Giutier békítőén. — Azért, mert mindannyian egy csónakban ülünk. Egész Virginia hemzseg a rendőröktől. Hiszen láttátok a helikoptereket. Aki most elhagyja a kunyhót, nem jut messzire. Csak itt vagyunk biztonságban. Értsétek ezt meg végre-valahára. ’— De ha az a méregkeverő elárult, akkor a rendőrségnek csak szépen, egyszerűen értünk kell jönnie. Igazi egérfogóban vagyunk. Az erdőben még van némi esélyünk a szökésre, de itt... 5 — 105 —
