Tolna Megyei Népújság, 1968. december (18. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
Csányi László: cÁz ílú Ki volt hát ő, akinek neve már életében gyűjtőnévvé vált, b egy nemzedék legszebb törekvéseit fejezte ki, alá „a minden- séget vágyta verebe venni”, de azt is tudta, hogy „ami szép, nehéz”, mert „ez a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés a világhoz”. Már életében is úgy éreztük, elsősorban őrá illik kedves Baudelairejének jelzője, mert i volt az igazi poete impeccable, a tiszta, gáncsnélküli költő, s a halála utáni évek egyre világosabban emelték ki mind nagyobbra növő alakját azokból az évtizedekből, melyeket az ő neve formált irodalomtörténeti fejezetté, mert egyaránt volt ösz- szetartó erő és példa, jelkép és ösztönzés, a szellem biztonsága és bátorsága, — tempójúm suo- rum felicitas. Kevés írónk volt, aki olyan egyértelműen érezte volna maga mögött Európát, mint ő, a szónak szellemi egységet jelentő értelmében, de ez is az ő szava: Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha nem őrzök meg magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagítja? Ez az Európa-központúság néha korlátokat is emelt: a világirodaimat is csak az európai díszletek között érezte, a többi kuriózum, amit csak az alkalmi érdeklődés igazol, mert nem lehet bekapcsolni az élmények áramkörébe. Magyarság és Európa, haza és nagyvilág kapcsolata minden nemzedék számára visszatérő, aggodalommal teli probléma: megártani nemzeti érdekeinket, de közben lépést tartani Európával, s felhasználni, magunkba olvasztani mindent, amit Európa adhat. „Néz Nyugatra, borús szemmel néz vissz* Keletre a magyar” — Babits is szívesen idézi Vörösmartyt, emlékeztetve történeti helyzetünkre, melyből asak ezt a következtetést vonhatja le: „A legnagyobb világirodalmi értékű írók azok, akikben a két irány mennél jobban egybe tud olvadni, rhdnt nálunk is, a legriagyóbbakban, mint Vörösmartyhan, Petőfiben, Aranyban”. Erre a szintézisre törekedett mindig, ezért jelentették művészetének központi csillagait az európai irodalom nagy összefoglalói, mint Dante, Shakespeare, vagy Goethe, s ezért állt szívéhez oly közel a középkori himnuszok nemzetek feletti laftinsá- ga. De maga is a nagy összefoglalók közé tartozott: magába olvasztott mindent, ezért láthatta meggyőző egységbe« a világot, s ezért vallatta: „Az írói oeuvre embert fejez ki, emberi attitűdöt a világgal szemben, vagy a világrak emberen átszűrt képét”. így válik művészetében zárt egység, gé az európai irodalom, s ugyanezt érezzük nagy korrajzában, a Halál fiaiban is. Irodalomtörténete is több, mint a pozitivizmi» szorgalmi feladata: egy mindenre fogékony lélek állandó készenléti állapota, 6 biztos reakciója. Ahogy a Halál fiaiban •sem éri be a tényszerű elbeszéléssel, s ha az első lapokon még csak a szűkös szekszárdi viszonyok Flauberthez méltó rajza hat ránk, a regény egyre nagyobb távlatokat kap, s a környezet, vagy a szereplők fény- képszerűén hűséges ábrázolásán európai szelek fújnak árt. „Csak én bírok vertsemnek hőse tenni“ — írta még fiatalon, de es • szubjektivizmus, versben és prózában, mindig feloldódik abban az egyértelmű közegben, amit a megfogalmazható szépség jelent számára. Vagy talán ennél is többről van szó. ö masa tette flai a kérdést: Mi izgatná a művészt, ha a lehetetlen nem? Ez a lehetetlen a végső emberi erőfeszítést jelenti, amely az egyszeri és eszménvj társa akar lon- ni. de amit csak a művészetben találhat meg, mert „nem helylés ez teszi egy nagyobb ügynek harcosává". De ezek a klasszikus álmok és örök dolgok, amelyek vissza- visszatérnek versben és prózában, szinte földrajzilag meghatározható forrásokból táplálkoznak. „Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökségeit kapott, melyet nem dobok el” — mondja a Sziget és tenger hitvallásában, s bármi kerül elébe, az éltető hazai tájat idézi: Recanati, Leopardi szülőfalva, Itália kék ege és zöld lombja, miként egész Európa iis, a „második haza”,- ezért érzi az ősi otthont Rómában, ahogy Avignon is Tolnát-juttatja eszébe, mert: egy országot hordozol magaddal, reied jön egy makacs íz, egy halk dal. viszed, mint a kárhozott a poklot; de halálig, mint ki bűn között él. várja híven az Éden sugáros türelme: úgy vár reád a város és a kis ház, melyben megszülettél. Költészet és valóság, magyarság és nagyvilág derűs harmóniája nem jöhetett volna létre, ha Babits számára az írás nem jelent etikai feladatot. A leírt 6zónak erkölcsi hangsúlyt tudott adni, s az üres vád, mely gyakran érte vélt élefántcsonttor- nyáért, nem elzárkózást jelentett, hanem a szellem nemességét, mely ha kellett, — mint a Jónás könyve közismert soraiban is, — nem hőkölt vissza a példa- mutatás bátorságától sem. Azt kell mondanunk, hogy a nagy- kapitalizmus korában, amikor mindent a haszon és a felhasználhatóság üzleti fogalmával mértek, visszaadta az írás erkölcsi rangját, az író-mesteremberrel saját példáját állította szembe, art az írói magatartást, melyben vére és próza, minden lein ásó etikád fogalommá tisztult. Nem tudjuk, ma sem tudhatjuk még, hogy Babits teicintélyes életművéből mit hagy meg majd az idő. Nem egy sora szállóigévé vált, verstani példatárok idézik, tanulmányainak számos megállapítása szívódott fel, néha észrevétlenül, az irodalomtudományba. az egész életmű felett azonban még nem mondta ki a végső szót az idő. A halott még mindig vívja igazának harcát, s ez nemcsak azt mutatja, hogy ez a kivételes életmű számos ellentmondást is tartalmaz, vagy tartalmazhat, hanem azt Is, hogy a kor, melyben élnie adatott, s utókora, amelynek ítélkeznie kellett volna, épp annyi ellentmondással küzdött, de hiányzott belőle az az emelkedettség és erkölcsi helytállás is. amely nélkül lehetetlen közeledni Babits életművéhez. Ma már tudjuk, hogy kora fölé magasodott, az ostobaság és barbárság közepette, s azt is tudjuk, nemcsak műveiben él tovább, mert ösztönzése és példája, mint búvópatak, ott él minden tiszta kortárai szóban, láthatatlanul, titokzatosan hatva, s meg's valóságosan, szinte megket'.özve halhalhatatlanságát Mert mindenki tanítványa volt s tanítványa ma is. aki hisz a leírt szó erejében, aki vele vallja, hogy az írás rkölcs és tisztesség, mely úgy szól a jelennek, hogy a jövőt szolgálja. „Tán árva magamért, tán az emberiségért. talán csak semmiért” — sóhajtotta, de azt is tudta, hogy a szavak harmóniája fegyverré tudja kovácsolni a bánatot a szenvedést is. A kiharcolt szépség így vált tetté, erkölccsé, serkentő és követendő példává, benne és tanítványaiban, akik vele vallották és vallják ma is: Félre vakult csöikevény, s ti koholt ideálok! Nem játék a világ! Látni, teremteni kell! S végül Szekszárd szerepéről is kell szólnunk. Aki igazán meg akarja ismerni Hantét, Firenzébe keO utaznia, ahogy Goethét is csak Weitnárban ismerhetjük meg igazán. Firenze középkori utcái, a Santa Croce Giotto-freskói az igazi Daniéhoz visznek közelebb, ahogy Weimar nélkül sem lehet megérteni Goethét és a német klasszikát. Babits életművétől elválaszthatatlan Szekszárd. ettől a várostól kapta a legtöbb ösztönzést, ez a táj tükröződik legtöbb művében. Szekszárd nélkül nem lehet megérteni Babitsot, a város nemcsak jél- Btegérfcéshez te kwzelebfo visz, ahogy Firenze Daniéhoz adja a kulcsot. Weimar Goethéhez. S ez már a feladatot is megszabja: Szekszárd a nagy irodalmi emlékhelyek sorába léphet, s ezt elősegíteni valameny- nyiőnk kötelessége. Elhangzott a TIT emlékkiállításán, amelyet Babits Mihály születésének 85. évfordulója alkalmából rendeztek. Babits regényírás közben, 1023-ban. Eredetije a TIT szekszárdi kiállításán. A Művelődés új száma Sorrendben a második, tehát számottevő múltról semmiképpen sem beszélhetünk. Ez a második szám tehát nem valamiféle hagyomány folytatása, inkább úgy fogható fel, mint egy nagyszerű kezdeményezés ugyancsak nagyszerű jövőjének a sejtetése. Tolna megye sohasem bővelkedett önálló "tudományos, vagy Irwaum,'értékű kiadváhy.o.kfc.án., Az .ötyénes évek irodalmi jellegű folyóirata néhány szám után megszűnt. Ma sincs kiadványbőség, inkább kezdeti próbálkozásokról beszélhetünk, de a Művelődés — a Tanulmányok Tolna megye történetéből című munkával együtt — szép holnapot sejtet. Nagy jövője lehet annak a folyóiratnak, amelyik így indul. A második számot nem kisebb irodalmi személyiség fémjelezte, mint Kardos Tibor Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár. Ö írta a bevezető tanulmányt. E név a Művelődés rangos elismerését jelenti, de egyben azt is, hogy a módszerbeli programnak, tudniillik, hogy vagy Tolna megyei szerző, vagy Tolna megyei téma, nem feltétlenül kell provincializmushoz vezetnie. A helyi keretben nagyon is jól elfér a társadalmi életünk egészéhez — benne a többi közt az irodalmihoz — való, és semmiképpen sem mesterkélt kapcsolódás. Kardos Tibor Babits pályája és Szekszárd címmel írta meg bevezető tanulmányát. Ha figyelembe vesszük, hogy most Babits-évfordulót ünnepiünk, s Kardos Tibor a tavalyi Babits-ünnepségen is segítőkész vendégünk volt, ném nehéz belátni: lekötelező buzgalommal fáradozik azért, hogy megtaláljuk, birtokba vegyük nagy szülöttünk zsenialitását, ózondús levegőként szívjuk magunkba az ő hazafiságát, provincializmustól mentes szülőföld-szeretetét. Babits már nemzeti közkincs, európai nagyság, ám büszkén vallja, hogy egy vidéki város, Szekszárd fia. A Művelődést szerzők és szerkesztők egyaránt .ijy,u$odtan v oda- iénetflc'’tíárkt elé. Áz ország más városaiban is jelenik meg hasonló kiadvány, majd mindegyik nagyobb múltú, mint a Tolna megyei. Ám ezt ezek mellé is oda lehet tenni. Balogh Lajos Együtt vagy külön? címmel a kollégiumi koedukáció problémáit fejtegeti. A pedagógia régi kérdése ez, erről úgyszólván minden jeles pedagógiai kutató kifejtette nézeteit, a koedukációnak ellenzői és támogatói egyaránt akadtak. A kérdés ma sincs nyugvóponton, s ez csak aláhúzza annak fontosságát, hogy a gyakorló pedagógusok közül minél többen vizsgálják a koedukáció mellett és ellene szóló tényezőket, s elmondják véleményüket. A téma elvi oldala az előzményekből ítélve talán sosem jut nyugvópontra, ám a helyi gyakorlati tapasztalatokból kiindulva mindig megtalálható a legjobb forma. Ebben a kérdésben a gyakorlatiasságra kell tenni a hangsúlyt, az elvont elmélkedés nem sokat segít. Balogh Lajos éppen azt bizonyítja, ha a tárgyi és személyi feltételek biztosítottak, eredményes lehet a 14—18 éves fiúk és lányok együttes intézeti nevelése, e nélkül viszont hiábavaló próbálkozás az egész, függetlenül attól, hogy újabban mintha a koedukáció elvét pártolók szaporodnának jobban. Vadász Terézia az ige programozott tanításáról írt nagyon hasznos tanulmányt. A programot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozták ki, s ez napjaink pedagógiai megújhodásának igen magas szintű próbálkozása. Jávor István a gyakorlati foglalkozások 10 éves múltjáról ad tanulságos értékelést. Dr. Farkas László a fiatalkorúak bűnözését elemézi — a gyakorló jogász tollával. König István A kapcsolás- algebra elemei címmel írt nagyon értékes tanulmányt, s a Művelődés ezúttal ennek az első részét közli. Dr. Puskás Attila egy rendkívül értékes levéltári iratkötegbe engedi bepillantani az olvasót. A Perczel-család iratanyagában szerepel 110 olyan újságcikk, kivágás, amelyik a nagy hazafi Perczel Mórral foglalkozik ha- ’.Va alkalmából. A megemlékező lapok sorában megtalálható a korabeli Európa nagyon sok tekintélyes újságja. A magyar újságok közül 44 írt ez alkalommal Penczelről, s jó részük napokon keresztül foglalkozott vele. Az értékítéletben összefonódott a szőkébb pátria. Tolna megye büszkesége, a nemzet hálája és Európa tisztelete. Perczel Mór Boiny- oh4drp^ iridyljt, el, hogy jyjre&BHn- k»r küzdelmein keresztül a 48-as forradalom, legendás hírű tábornokáig; vefekedje fel .magát, s hogy majd bekapcsolódjék'Európa forradalmi közéletébe, a kiegyezés után pedig visszatérjen szülőföldjére. Bonyhádi kúriáján élte végig utolsó két évtizedét, ebben az eldugott magányban érte utói a halál is 88 éves korában. ám a nemzet és Európa itt sem feledkezett meg róla. Csányi László e kötetben A cigányok költészete címmel adta közre értékes tanulmányát. Hajlamosak vagyunk a cigányságot lekezelő megjegyzésekkel elintézni — sokszor nem is alaptalanul. Csakhogy az értéktelennel együtt sosem szabad az értéket is kidobni. Csányi László már régebb óta módszeresen kutatja a cigányfolklórt, s feltárta, hogy abban, nagyon is sok a figyelemre méltó. „Voltaképp minden cigány született költő, s a vers jóformán napi szükséglet” — állapítja meg tanulmányában. Költészetük főként lírai elemekből táplálkozik, nincs benne tájleírás, de ritka áz; elbeszélő elem is. Megfigyelte, hogy mai életük is termi a költészetet, s a bár mások által felfedezett trocheikus sorok ma is uralkodók. Szabadi Mihály a n«idocsai táncgyűjtését írja le tanulmányában. Érdemes idézni erről dr. Andrásfalvi Bertalannak mint lektornak a véleményét: „Talpraesett, igen jó, és ami még ennél is fontosabb, szükséges írás. Szükségessége és hasznossága abban mutatkozik meg, hogy szinte a 12. órában jegyzi fel a mado- csai táncokat, hiszen azokat már csak az öregek járják, s ha senki sem jegyzi fel őket, a mado- csaiak sírba viszik magukkal ér-' tékes tánckultúrájukat.” Dékány István a dél-dunántúli filmszemléről, Gömöry József pedig Kodály emlékérő) írt a kötetben. Sajnos, a szekszárdi nyomdában nem lehetett biztosítani e szám pontos megjelenését, s a továbbiak kinyomtatásáról más megyében kell tárgyalni. Ez egy kicsit megkeseríti a szájízt. Reméljük azonban, hogy a szekszárdi technikai illetékesek közönye végül is nem válik n Művelődés jövőjének hátrányára. BODA FERENC
