Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-14 / 267. szám
Alkatrészekért évenként 12—14 ezer személygépkocsi A magyar ipar részvétele a szovjet személygépkocsi- programban — 1970 után is folytatják a hazai autóbuszgyártás fejlesztését A közelmúltban írták alá Budapesten azt a magyar—szovjet együttműködési megállapodást, melynek értelmében Magyaror-j szág részt vesz a szovjet személygépkocsi-programban. E szerint a magyar ipar különböző alkatrészeket szállít nagy sorozatban a FIAT-licenc alapján készülő VAZ-típusú személyautókhoz, s ezért cserébe évente mintegy 12—14 ezer gépkocsit kapunk a Szovjetunióból. Br. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter épp az ország- gyűlés legutóbbi ülésszakán jelentette be, hogy hazánk ezután sem kíván személygépkocsi-gyártásra berendezkedni, mert a számítások azt mutatják, hogy manapság a gazdaságos sorozatnagyság személygépkocsiból évente 150—160 ezer darab. Ez a termelés azonban lényegesen felülmúlná a hazai igényeket, exportra pedig nem igen számíthatnánk, hiszen a nagy hagyományokkal rendelkező autós világcégek is általában eladási problémákkal küzdenek. Ezért előnyösebbnek látszik tehát egy magyar kooperációs együttműködés a már épülő Togliatti autógyárral. A most aláírt megállapodás szerint iparunk 18 féle alkatrészt szállít majd a szovjet autóprogramhoz, így például különböző zárakat, autóvillamossági cikkeket, műszereket, fényszóróizzókat. autórádiókat, stb. Jellemző a kooperáció méreteire, hogy 1973-ban már mintegy 15 mii lió rubel értékű alkatrészt szállítunk és évente mintegy 300 ezer szovjet személygépkocsiba szerelhetik be a maevar alkatrészeket. Gyakorlatilag tehát a volgai autógyárból Kevesebb Megkezdték Az idei szőlőtermés a kedvezőtlen időjárás miatt nem érte el a múlt évi mennyiséget, — mondják a szeszfőzdék szakemberei. Bár a megye majdnem minden községében megkezdték már a szeszfőzést, de a legnagyobb üzemben, a Szekszárdi Szesz- és Üdítőitalipari Vállalat központi telepén csak egy hete öntötték fel az első üst törkölycefrét. Kevesebb a törköly, ebből következik, hogy a törkölypálinka sem lesz annyi, mint a múlt évben volt. Tavaly 1850 hektoliterfok ízletes törkölypálinkát főztek a szekszárdi üzemben, idén egy vagon cefrével lesz kevesebb, s a főzési szezon sem tart el februárig, kevés, mintegy 1300 hektoliternyi pálinka főzésére számítanak a vállalatnál. A szeszüzemben eddig különféle gyümölcscefrékből főztek pákikerülő minden második autó készítésében közreműködik iparunk. Népgazdaságunk a következőkben is elsősorban az autóbusz- gyártás fejlesztését szorgalmazza. A nagyarányú járműíejlesztési programra — amelyet 1970 végéig kell megvalósítani — 11,8 milliárd forintot költenek, s a beruházásoknak körülbelül 60 százalékát már ez év végéig megvalósítják. A harmadik ötéves tervben egyébként az összes gépipari beruházásainknak körülbelül a felét járműiparunk fejlesztésére fordítjuk. A győri új motorgyár, a jövő évi teljes üzembe helyezés után, évente mintegy 15 ezer darab 200 lóerős motort bocsájthat járműiparunk rendelkezésére. Jelentősek a beruházások az 1KARUS- gyárban is, ahol az idén már körülbelül 4000 autóbuszt állítanak elő, s 1970-ben a program szerint elérik a hétezer darabot. Ebből az előzetes megállapodások szerint 6700 autóbuszt exportálunk. A szovjet szervek már azt is bejelentették, hogy 1975'ben akár hétezer darab autóbuszt is szívesen átvesznek, s ugyancsak növeli vásárlásait a másik igen jelentős partner, a Német Demokratikus Köztársaság, ahová eddig mintegy tízezer darab IKARUS- autóbuszt exportáltunk. Az NDK 1975-től évi 1500 autóbuszt kér. Az előzetes becslések szerint több mint ezerre tehető a többi szocialista ország igénye is, és ugyancsak lényeges a tőkés a bérfőzést linkét: a vállalat saját anyaga is kiváló pálinka főzését tette lehetővé. A korszerű szeszfőző berendezés viszont az egyes gazdák által bérfőzésre vitt törkölycefréből is azonos fokú pálinkát főznek, hisz a szeszfok az azonos, más kérdés, hogy egyikmásik gazda ízesebb pálinkát főzethet, amennyiben a törkölycefréje „ízesebb”. Az üdítőital-üzemben csak félgőzzel dolgoznak. A nyári nagy forgalomnak, most még az árnyéka is alig kísért. Néhány száz üveg szódavíz, öt-hat tucat láda üdítő gyártása már eseményszámba megy. Pedig, új termék, a Jaffa-szörp palackozását is megkezdték ... Hiába, az üdítőitalipar szezonjellegű, ezt nem lehet téliesíteni — mint az építőipart. országok megrendelése, valamint a magyar közlekedés növekvő igénye. így tehát biztosított a nagy volumenű autóbuszgyártás piaci háttere, sőt, továbbá megrendelésekkel is számolhatunk. Ezért született az a döntés, hogy autóbuszgyártásunk fejlesztési programját 1970 után is folytatjuk, s az előzetes elképzelések szerint 1975-ben 11—12 ezer autóbuszt állítunk elő; az IKARUS a maga nemében a világ egyik legjelentősebb üzemévé fejlődik. Iparunk az autóbuszgyártással kapcsolatban is mind jelentősebb nemzetközi kooperációt alakít ki. Megállapodásokat, illetve szerződéseket kötött több szocialista országgal, így a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK és Jugoszlávia üzemeivel, különböző alkatrészek, komplett egységek közös fejlesztéséről és kölcsönös szállításáról. A már megkötött megállapodás szerint iparunk 1970-ben várhatóan mintegy 18 ezer darab 8—13 tonna teherbírású hátsó futóművet szállít szovjet partnerének. Ennek ellenében a Szovjetunió mellső tengelyeket, szervokormány-szivattyúkat és lengéscsillapítókat exportál a magyar ipar számára. Ugyancsak iszámottevő az a hosszú lejáratú megállapodás, amelyet a Lengyel Népköz- társasággal kötöttünk kooperációs termékszállításra. Lengyel- országba hátsóhidakat, szervokormányokat, motorházöntvénye- ’ két, autóvillamossági cikkeket ■szállítunk, s ennék fejében a lengyel ipar motorcsapágyak, adagolószivattyúk, hűtők és sebességváltók szállítását vállalta. A szocialista országokon kívül több nyugati autós céggel is folynak tárgyalások az együttműködő- különböző formáiról. Eredményes kooperáció alakult ki például osztrák es svéd cégekkel, autóbuszok közös gyártásában, s további kooperációs elképzelések vetődtek fél más országok cégeivel a személygépkocsi-gyártást illetően is. N. L. Népújság 1968. november 14. Kémregény Fordította: Szántó András . ’ Itt fog lakni, — mondta Andi, miközben a lakások egyikét kinyitotta. — Kimenni nem érdemes innen, telefonálni sem kell. Vodkát talál a szekrényben, reggelit, ebédet és vacsorát majd hoznak. Érezze magát otthon. Ha szükségünk lesz magára, felhívom. Ezzel Andi el is tűnt. Teltek, múltak a napok... Borisz reggeltől estig a díványon hevert és cigarettázott. A szobában ugyan rengeteg könyv volt, de az olvasáshoz nem volt kedve. Unatkozott ... Mikor annyira torkig volt már a feszült várakozással, v hogy kész leit volna a világ végére is elszaladni, megcsendült a telefon. Borisz rögtön megismerte Andi hangját: — Ma már ne igyon! Holnap orvosi bizottság elé kerül. Andi kocsin vitte el egy amerikai katonák által őrzött katonai kórház kapujáig. Az amerikai orvosok órákon át vizsgálták a szívét és a tüdejét, ellenőrizték a látását és a hallását, megállapították az izomerejét, s végül alkalmasnak nyilvánították. Ám az amerikaiak nem kisebb jelentőséget tulajdonítottak a másik vizsgálatnak, amelyet néhány nap múlva a — 37 „hazugságvizsgáló” gép végzett el. Andi és Borisz taxival az opera közelébe hajtattak. A kocsi sokáig kanyargóit a keskeny mellékutcákon, míg végül egy földszintes villa árnyékos udvarára állt be. Andi és Borisz kis szobába léptek be, ahol három amerikai és egy lettül beszélő ember várta őket, akinek nemzetiségét Borisz nem tudta megállapítani. Az amerikaiak egy fényes ládát álltak körül, amelynek tetején forgódobok voltak. A készülékből különböző vezetékek kígyóztak elő. Ez volt a hazugságdetektor. — A gép a gondolatait is kitalálja, — magyarázta a tolmács segítségével az egyik amerikai. — Kérdéseket teszünk fel önnek, amelyekre röviden, igennel vagy nemmel kell felelnie. A gép ki fogja mutatni, melyik kérdésre nem adott őszinte választ... Le kellett vetnie a zakóját, s leülni a székre. Gumiszíjat csatoltak a mellére, melynek kél vége a készülékhez volt erősítve. Jofeb karjára felfújható gumitömlőt illesztettek, mutató- és nagyujja között fémcsipeszt helyeztek el. Működés közben a berendezés egyenletesen zümmögött, akár egy ventillátor. Borisznak feltették az első, semmitmondó kérdéseket: „Jól reggelizett ma?” „Nem gondolja, hogy a kék szebb, a többi- színnél?” „Szándékában áll-e könyvet venni, ha innen kimegy?” „Nem dolgozik az angoloknak?” A bevezető kérdések után néhány perc pihenőt engedélyeztek. A vizsgálat két óra hosszat tartott. Borisz nem volt ostoba. Tudta, hogy nincs az a gép, amely képes lenne kitalálni az ember gondolatait. De mégis, azt a pár napot, amíg az eredményre várt, szorongva töltötte el. Végül közölték, hogy a próba sikerült. Nem sokkal ezután Kemptenbe utazott Andival. A pályaudvaron amerikai tiszt fogadta őket. Elhajtattak az Amhohenwegre, a „Műszaki és technikai fordítóiroda” székhelyére. — 38 — — Igen, a kémiskolát hivatalosan „Műszaki és technikai fordítóirodá”-nak hívták. Előbb Kemptenben, ebben a kis üdülővárosbarr működött, majd később, konspirációs okokból áhelyezték Sternbergbe, — folytatta elbeszélését Borisz. — Az iskolán még két másik lett diák tanult, akik szintén besározták magukat a fasiszta megszállás idején. „Imant”-nak és „Herbert”-nek hívták őket. Igazi nevüket ma sem tudom, régebbi életünkről tilos volt beszélgetnünk. — Az iskola tanrendje feszített tempót követelt. A foglalkozások kora reggeltől késő estig tartottak. Szigorúan tilos volt az épületet elhagynunk, de — „Erik”, az iskola parancsnoka, — ugyanaz az amerikai tiszt, aki az állomáson fogadott bennünket — még így is kulcsra zárta szobáinkat takarodó után és a kulcsokat átadta az ügyeletes tisztnek. , ELÉG, HA AZT MONDJÁK... — „Bob”, „Michel”, „John”, „Alexis” és más amerikai tisztek oktattak bennünket. Ezek azonban mindnyájan alá voltak rendelve a vezetőtanárnak, Andinak. Andi állította össze tanrendünket, ő felügyelt az órákon, ő utasította az instruktorokat, és néhány tárgyat ő maga adott elő. Andi lett származású volt, és feltehetőleg a háború előtt ő is Lettországban élt. Az amerikaiak nagyra tartották Andit, akinek viszont az volt a véleménye, hogy az amerikai kémiskolák tananyaga és a felderítőközpont instrukciói nem veszik eléggé figyelembe a szovjet sajátságokat, s ezért ő maga merészen eltért a megadott sablontól, a saját módszereivel dolgozott. — A gyakorlati kiképzés amerikai repülőtereken és az amerikai egységek gyakorlóterein folyt instruktoraink és íz amerikai tisztek vezetésével. A végén úgy bántunk a rádióval, mint az elsőosztályú rádiósok, megtanultuk a térkép alapján való tájékozódást, a fényképezést, a bélyegző- As okirathamisítást. — 39 —
