Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-13 / 266. szám
A pult másik oldalán állva A kapcsolatokban is kettőn áll a vásár ••• Humoristák, karikaturisták, minden rendű és rangú publicisták állandó témája a kereskedelem, az eladó. Ismerjük el, kevés dologról beszélünk annyit, mint erről; a vevő és eladó kapcsolatáról, a kapcsolat visszásságairól. Mint minden állandó témába, ebbe is belejátszanak a túlzások. Az a képlet, amely szerint a pult innenső oldalán angyalok állnak és a túloldalon, a kereskedelem oldalán „gonosz manók” — hamis. Cserebere kabát Dombóvár üzletsorán látogatásom első állomása a Ruházati Áruház. Halasi József, az áruház vezetője az első mondatoknál már védelmébe veszi a vevőket. — Hozzánk az emberek öltözködni jönnek, anyagi erejük tudatában és nem panaszolhatjuk, hogy bántóan viselkednének. Igaz, eladóink megadnak minden segítséget. Nem ritka, hogy valaki előszedet egy pultra való árut és a végén azzal távozik, hogy meggondolja a dolgot. Még ilyen esetekben sem tapasztalhat türelmetlenséget a vevő. Dicsérem az áruválasztékukat, olyan ez az üzlet, hogy árutelítettségével ízléses, modem ruházkodási cikkeinek gazdagsága miatt felveheti a versenyt bármelyik városi áruházzal. Szerénykedő válasz tájékoztat, hogy nem sajnálják a fáradságot utánajárnak az árunak. — Dombóváron sok a vasutas. Tudvalévő, hogy ők olcsón megjárják Budapestet, ha vásárolni kívánnak. Nem egy esetben bejönnek ide utazás előtt, körülnézni, úgy mennek Budapestre. Néhány nap múlva azzal toppannak be, hogy mégiscsak itthon vásárolnak, mert ez, vagy amaz az árunk jobban tetszik. — Ezek szerint ide nem is járnak úgynevezett „nehéz” vevők? — Azt nem mondtam. Éppen a napokban volt itt egy nénike, akkor már negyedszer. A kázus- bellit egy prémes kabát okozhatta volna, ha igaz lenne az, hogy a kereskedő életcélja a vevő bosz- szantása. Tetszett a kabát, megvette a néni, aztán hozta vissza, hogy a fiának még sem prémes kell. Adtunk másikat. Az kicsi volt, noha a számozása megegyezett az előzővel. Valahol a környéken lakik a nénike, mert kétnapos kihagyásokkal jelent meg. Végül beröstellkedett, hogy mégiscsak az első, az a prémes kabát kell a fiúnak. De nem lepődnénk meg, ha újra itt teremne. Volt már erre példa . . . Alkatrészkonfliktus Következő állomás a Villamos- sági és Műszaki Bolt. Itt is imponáló áru telítettség fogad. Puch- ner József boltvezető a vevőről ugyanúgy nyilatkozik, mint kollégája. Mintegy megrendelésre lép oda hozzánk egy néni. Mondja, hogy baj van ám a csillárral! Az üzletvezető udvariasan az eladóhoz utasítja. — Ez a vevőnk kaposszekcsői, most van itt hatodszor, cserélgeti a megvásárolt csillárt. Ez a vevőtípus a legrosszabb, nem is próbáljuk rábeszélni semmire sem, mert úgyis visszahozza az árut. — Sok az ilyen vevőjük? — Nem mondhatnám. A legtöbb vásárló határozottan jön. tudja, mit akar, s ba itt, a választék láttán bizonytalanodik el. segítségünket hálásan fogadja. Meg lehet azt állapítani jó keres kedői érzékkel, melyik vevő igényli a segítséget. — Mi lesz a nénike csillárjával? — Kicseréljük. Amíg a választékból tart, — Ha van félreértés, kölcsönös türelmetlenség miből adódik? — Többnyire abból származnak itt a konfliktusok, ha korábban vásárolt villamossági és műszaki cikkekhez nem tudunk alkatrészeket adni. A gondos piackutatás hiánya miatt kerülünk ütközőpontba, mert a vevő, aki nem kap egyebek között például tranzisztoros rádiójához szárazelemet, kávéfőzőjéhez szűrőt, szelepet, vagy tölcsért, nem az ipart szidja, hanem minket. — Az udvarias magyarázatokon kívül mit tudnak tenni? — Az igényeket ismerve továbbítjuk jelzéseinket az iparnak, de nem mindig koronázza siker ezt a tevékenységünket. Keresett cikk az arany ékszer Az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat 164. sz. boltjában éppen az újonnan érkezett áruk átvétele folyik és ez idő alatt sem szünetel az árusítás. Aki itt vásárol, az többnyire luxuscikkre költi a pénzét. Nem lep meg, hogy keresett cikké léptek elő a különféle arany ékszerek. É6 itt mi a jellemző az eladó és vevő kapcsolatára? Az eladó és üzletvezető itt is a türelem erényét emlegetik. Mintha a türelem és udvariasság egyetemes jelszava lenne a kereskedelmünknek! — Van egy típusa a vevőnek, amelyik nem tudja eldönteni, mit akar. Segítséget sem fogad el, előszedet 20—25 áruféleséget, aztán megköszöni és azzal távozik, hogy még meggondolja a dolgot. Ritkán jön újra. — Mit tudnak ilyenkor tenni, hiszen a vevőnek joga van a válogatáshoz? összenevetnek. És elmondják a receptet. Ha egyikük kifárad, kezdi veszíteni a türelmét, a helyére áll a másik. Egyébként számukra is azok a legnehezebb pillanatok, amikor reklamálnak a vevők az áru minősége miatt. Egy évvel ezelőtt például az ébresztőórák adtak okot a legtöbb reklamációra, sokszor tíz ébresztőórát is végigpróbáltak, mire egy kifogástalanul működött, járt is, pontosan ébresztett is. Nem lepődtek meg, ha ez a nehezen kiválasztott jószág néhány nap múlva már visszakerült a jótállás jogán. A helyzet javult a szovjet órák nagyobb behozatalával, de a MOM ébresztőóráival most is akad bőven baj... Arról beszélnek, hogy a bolt forgalma jó mutatója az életszín vonal alakulásának. Itt az a pénz csapódik le, ami az élelem, ruházkodás, takarékoskodás pluszaként költhető el; kis híján kétmillió az évi forgalma a parányi boltnak. Bent siet — kint beszélget A központi elhelyezésű 1. sz. önkiszolgáló Élelmiszerboltba csúcsforgalmi időben toppanok mindkét pénztárgép csattog, de megfigyelésem szerint, a tömeg ellenére nem tölt itt egy-egy vásárló többet 15—20 percnél. Semmi rendkívüli nem történik, míg szemlélem a pénztár felé haladókat. pedig de sok szóváltás támadt már itt és támadhat még a sorállás miatt! — Kérem, vevőink ötven százalékával majdnem mindennapos a kapcsolatunk. Semmi bajunk egymással, ha valami kifogásul; van, szólnak, mi ki^s-geson méltányoljuk a jogos észrevételt, sőt meg is köszönjük. A másik ötven százalék? Ez a nehezebb rész. Az emberek sokfélék, van közöttük bőven türelmetlen, törtető, kötöz- ködő, hogy egyebet ne mondjak. A legtöbb szóváltás itt abból kerekedik, hogy mindenki siet, az ügyesek megpróbálnak előnyhöz jutni társaik rovására és ezt a többiek nem hagyják annyiban. Nem egy esetben figyeltük meg, hogy aki itt mások elé vágva azzal a jelszóval, hogy nagyon siet, még veszekedett is, kint a bolt előtt félórákat beszélget. Ezt követően azt panaszolja a majd harmincéves kereskedői gyakorlattal rendelkező boltvezető, hogy a köztudatban a kereskedő picit a csalásra is hajlamos emberként él. Pedig könnyen tetten érhető ebben a „közítéletben” is a mértéktelenség, a túlzás. 1939. óta dolgozik a szakmában, s jóllehet a humoristák, karika- turisták elégszer foglalkoznak néhány valódi példa nyomán a gyorsan gazdagodó kereskedővel, még csak saját háza sincs. — Tessék elhinni, az ilyen kereskedelmi dolgozókból van több. Elhiszem és nem is esik nehezemre. A kereskedelem megítélésében nem ritkán ugyanazok a túlzások dominálnak, amelyek fiatalságunkra mondják ki a megbélyegző szentenciákat, nem téve különbséget; egyedi és általános jellemzők között. Tehát, mi sem vagyunk angyalok, nekünk sem ártana néha tükörbe nézni! LÁSZLÓ IBOLYA Sok a karaj Panaszkodnak a Tarcsay-lakótelep háziasszonyai. Mármint arra, hogy az ABC-áruházban szombaton csak karajt lehet kapni, más hús nincs. Éppen azok járnak rosszul, akiknek nincs hűtőszekrényük, mert akinek van, hétközben is megvásárolhatja vasárnapra a húst és akkor kaphat combot, oldalast, tarját, csülköt is. Szombaton azonban csak karaj van. Antiszociális intézkedés ez, hiszen éppen az alacsony jövedelműeket sújtja. Utánajártunk. Kiderült, hogy nemcsak az ABC-áruházban van karajbőség, hanem a többi húsüzletben is. Sőt, a minap a tv-ből hallottuk, hogy a pesti üzletekben is sok a karaj. Talán sikerült kitenyészteni az olyan sertésfajtát. amelyik teljes egészében karajból áll? — Ez azért mégiscsak túlzás lenne. Másutt kell keresni az okot. A hűsboltok ugyanúgy, mint régen, fél sertéseket kapnak. A hentes az üzletben végzi el a bontást és aki körmöt kér, körmöt kap, aki oldalast, az oldalast. Miután a sertéshúsok közt a karaj a legdrágább, ezt már az viszi, akinek más nem jut. Ha pénteken jön a hússzállítmány, szombatra csak karaj marad. Sőt, gyakori, hogy kedden megérkezik az újabb szállítmány és még mindig van a régiből. Karaj. A karaj ára ugyanis kilónként 44 forint. „Szomszédja % a tarja tíz forinttal olcsóbb. Bár a karaj és a tarja a sertés legízletesebb része, 15—20 százalék csontot tartalmaz. A comb színhús, csont nélkül mérik, mégis 39 forint az ára. Az oldalasnak 30, a csülöknek 22, a körömnek 12 forint kilója. Egyes kategóriájú, hatóságilag rögzített árak ezek, változtatni rajtuk „lent”, az üzletekben nem lehet. Ez az oka a karajbőségnek. A vásárlók értékítélete érvényesül abban, hogy megmarad a karaj. Annyival, amennyivel 'drágább a többi húsnál, mégsem ér többet. Megoldást is csak az hozna, ha arányosabban állapítanák meg a sertéshúsárakat. <J) Népújság 3 1968. tiuvmbet 13. Hazat a Iáit a fiam! Jegyűit várakoztunk a kompra. Régi ismerősöm, időn- ként egy-egy járási pártértekezleten szoktunk találkozni. Munkahelyén pártvezetőségi tag. Ez alkalommal feltűnően vidám hangulatban találtam, élénksége, derűje eltért i tőle megszokott komolyságtól. Szomorúságának okát és a változás magyarázatát tőle kaptam meg, közlékenyen elmesélte régi bánatát és friss, egyhetes örömét. Úgy vélem, okulásul is szolgálnak elgondolkoztató szavai. _ Én most már boldog asszony vagyok. Régi bánatomnak a nagy fiam, a mi családunk fekete báránya volt az oka. Mások keveset tudtak róla, nem ismerték, csak a mi községünkben beszéltek tetteiről. Velünk, o szüleivel ritkán látták, sokat csavargóit, huligánkodásaival alaposan meggyűlt a bajunk Nem rabolt, nem erőszakoskodott, de sose tudtuk, még milyen hirt hallunk felőle, előbb-utóbb nem köt-e ki a börtönben. Mondanom sem kell, hogy akik ismerték, mi miét is megszóltak miatta, megmondták, hogy mást várnak egy kommunistától. Nekik könnyebb, hiszen nem tudhatták, mennyi éjszakát tépelődtem azon, hogy mit tehetünk, hol mulasztottunk. A mi szégyenünknél csak a féltésünk volt nagyobb. Hiába beszéltünk a lelkére, hasztalan mondogattuk, hogy eltékozolja az életét, a jövőjét. Mondták a tanítói, jófejű gyerek, de őt nem érdekelte a tanulás. Í VJ agy vágyaink nem lehettek, de legyen belőle tisztessé- ges felnőtt, könyörögtünk, végezze el a gimnáziumot. Tekergeti, ivott a haverokkal, esténként egyre későbben járt haza, vagy egyáltalán nem jött, és mindig csak követelőzött. Mikor aztán unszolásunkra nagy keservesen kitanulta az esztergályos szakmát, közölte, hogy ő nem marad itthon, elmegy egy nagyvárosba. Tolnából Győrbe, a vagongyárba ment, ott talált munkát. Egyre csak írta a leveleket: édesanyám kell a pénz, küldjön azonnal. Sokat dolgozunk, takarékosan, beosztással élünk. Nem győztünk az urammal arra keresni, hogy eleget tegyünk a fiunknak. Amikor egyszer aztán háromezret kért, levelének kézhezvétele, az átvirrasztott éjszaka után döntöttünk: véget vetünk könnyelműségének, mert nem mehet így a végtelenségig. Végtére már húszéves, benőhetne a feje lágya. Megkeményítettük a szívünket, megírtam neki, mi többet nem küldünk, csak magára keres, álljon meg a saját lábán. Bántott rettenetesen. Másnap reggel bevittem a pénzt az irodába, már a csekket is kitöltöttem, hogy mégiscsak postára adom. Gondolkodtam és másként döntöttem, ismét erős lettem. Hatását nehéz volt elviselni. Két esztendőn át se hírt nem küldött, se életjelt nem adott magáról. Eleinte leveleztem a gyár személyzeti osztályával, érdeklődtem utána. Jó munkásnak tartják, — írták — arra nincs panasz, de a magatartására annál több. Ilyenkor aztán esténként kimentem a Duna- partra, hogy senkit ne keserítsek a fájdalmammal. Nyugodtak sose voltunk, nem is lehettünk. Amikor ebédhez ültünk, csak a helyére kellett nézni, amikor ünnepeltünk, megkeseredett örömünk is a fiunk elvesztése miatt. De sokszor megkérdeztem magamtól — az uramnak már említeni se mertem —, így kellett-e tennem, vagy pedig mégse lett volna szabad szárnyára bocsátani... L'gy hete aztán megtudtuk a változást, amely mégis csak bekövetkezett. Kaptunk tőle egy szerény hangú levelet, bűntudattal jelentkezett. Ezt kérdezte: „Édesanyám! Nyitva-e még előttem az ajtajuk?" Postafordultával feleltünk, hogy örömmel vesszük jelentkezését, ha rendes emberré vált, látogassan haza, nagyon várjuk. Mikor aztán megjött, mindent megértettünk. Hallgatott, mert bizonyítani akart. Meg akarta mutatni — és szerencsére sikerült —, hogy nincs már okunk a szégyenkezésre és a féltésre. Elé- bünk tette a gimnázium első osztályában levelező úton, munka mellett szerzett jó bizonyítványát. (így mondta: Legyen művelt a munkásember.) És a takarékkönyvét. Kérte magát és fel is vették a KISZ-be. Hihetetlen, hogy mennyire megváltozott a mi fiunk, saját erejére utalva megtalálta a helyes utat. Esténként tanul, vagy gitározik, megszerette a zenét. Gyengéje a matematika és hogy senki ne nézze le rossz eredményei miatt, keresett és fizeti az óraadó tanárt. Erős asszony vagyok én, nemigen látni elgyön- gülten. Akkor láttak úgy, amikor ezt mondta a fiam: „Meglátja édesanyám, helyrehozom én az eltékozolt éveket”. Visszaadta az én fiam a javulásba, a fiatalok változhatósá- gába vetett hitemet is. [\em lett rongyember a mi fiunkból, mert segített az életiskola és a nagyüzemi munkáskollektíva. Bizonyságot Szereztem, ha akkor nem vagyunk erélyesek, talán soha nem lett volna egész ember belőle... Ezért vagyok én ' most jókedvű és boldog. Feljegyezte: SOMI BENJAMINNÉ Még mindig komppal. November első napjaiban a rádióban, a hírekben hallottunk a bajai híd megnyitásáról, majd az országos lapokban is olvashattuk,’ hogy november 7-én — határidő előtt — átadják a bajai Dunaiadat. A munkát átvevő műszaki bizottság azonban több olyan hibát talált, melynek alapján a híd átvételét elhalasztották. Az észlelt hibákat azóta is javítják, illetve az el nem végzett munkákat elkészítik és amennyiben ezeket befejezik, úgy a bizottság november 18-án, hétfőn ismét megjelenik, hogy műszakilag átvegye azt. így természetesen a közlekedést továbbra is a komp bonyolítja le. Tegnap például az Alföldről a Dunántúlra igyekvő és kompra váró gépkocsik száma meghaladta a húszat, de ebben voltak 8—10 tonnás kocsik is. A komp dolgozói megfeszített erővel végzik munkájukat, ennek ellenére nem tudják elkerülni a torlódást. Tehát ha szerencsénk lesz, hétfőn talán megindulhat a hídon a közlekedés. Addig azonban kénytelenek leszünk komppal járni.
