Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

Áz őráslupe alatt

Két év alatt két évtizedre való gond

í.

Az óriás lupe Zátonyi Zoltán gyáregységvezető asztalán a szakmát jelképezi. A Fővárosi Cra- és Ékszeripari Vállalat szekszárdi díszműgyár- egységében két éve kezdődött a munka.

Nagyító alá tettük a két éve működő szekszárdi üzemet.

*

— Úgy tudom, az Országos Tervhivatalban egy tanácskozáson került szóba először 1966-ban, hogy Szekszárdon üzemet telepítünk. Hát kész az üzem. 387-en dolgozunk itt. Sok a gond. Mit mondjak? Panaszkodjam? Nincs értelme, hiszen nekünk kell a nehézségekből kilábalni, ránk bízták, hogy vezessük ezt a gyáregységet. Helyettünk más a mi munkánkat nem csinálja meg. — Ennyit szánt bevezetőül mondani Zátonyi Zoltán gyár- egységvezető. Azután percek alatt összehívta munkatársait, s vallatni kezdtük a kétéves gyárat.

got kérni, mert házépítéséhez anyagot kellett beszerezni. Nem kapott szabadságot, itthagyta a gyárat.

A bérelszámolási osztály vezetője 180 kartont tartalmazó iratcsomót mutat. Az idén eny- nyien léptek ki a vállalattól. Nagy a fluktuáció. Kétszázöt belépő volt az idén, tavaly pedig, amikor az üzem indult, ennél több, de többen is léptek ki. Átjáróház a gyáregység. Miért? Az átlagkereset — mint mondottuk — itt jobb, mint a város más üzemeiben. Az átlag órabér 1967-ben negyedévenként így alakult: 6,9, 7,31, 7,46 és 7,60 forint. Az idén ez volt az átlag: 6,85, 7,49 és 7,25 forint. Mennyi gond van ennél a vállalatnál, azt a kívülálló nem is tudja! Amikor megalakult, s az első munkások behozták ide a munkakönyvüket, az „óragyár" Szekszárdon elit helynek számított. Egy forinttal több volt

Bonyolult gép, szép munka. A munkásnő a gépet egyszerre horizontálisan és vertikálisan is mozgatja, mindkét keze foglalt, miközben az éles kés mintát vág a fémbe.

— Kezdjük azzal, amivel a gyár indulása kezdődött: mi lett azokból a munkásokból, akikkel a fővárosban sajátíttatták el a szakmát.

Több mint száz szekszárdi és környékbeli asszonyt, férfit, fiatalt, idősebbet küldtek a vállalat fővárosi üzemébe: időt, fáradságot nem kíméltek, személyenként húszezer forintba került minden fővárosban tanuló ember a vállalatnak. Harmincötén maradtak a százhúszból. Miért mentek el?

Ä gyárban jobb az átlagkereset, mint a város bármely üzemében. A bérezés nem oka, hogy elmentek. Oka elsősorban a háromműszakos termelés. Az itt dolgozók jelentős százaléka nem azért adta be munkakönyvét, mert létkérdése volt a munka. Ha könnyebb munkahelyet, vagy lakóhelyéhez közelebbit talált, azonnal felmondott. Előfordul, hogy a munkahely tetszik a dolgozónak, azért mond fel, mert nem tetszik neki a művezető, annak szigora, az üzemi légkör. Igen sokan azt mondták, amikor kiléptek: ha csak 1300 forintot keresek, egy percig sem maradok itt, mert ez a pénz otthon még a napszámosomnak sem elég. Az indokok között jelentős helyet foglal el, amikor a dolgozó megsértődik. Nagyon hamar kikérik az emberek a munkakönyvüket. Példák sokaságát mondják: X. Y. bejött fizetés nélküli szabadsáaz induló alapórabér, mint a műszergyárban. Ma kötéllel kell a munkásokat fogni, nem jönnek. Pillanatnyilag száz embert tudnánk foglalkoztatni könnyű, jól fizető munkán.

Az óra- és ékszeripar ismeretlen volt eddig Tolna megyében. Jószerint ismeretlenek voltak e szakmának sajátos gondjai is. És ez még tetéző- dött az ipartelepítés tengernyi bajával. Melyek ezek? A különböző üzemrészekbe felvett leányok legnagyobb része néhány hónap múlva férjhez megy, — és újabb néhány hónap múlva elmennek szülni. Pillanatnyilag nyolc „600 forintos anyánk” van. De kilátásban van újabb 11. A fiatalemberek meg, amikor itt munkát vállalnak, alig melegszenek meg, máris viszik őket katonának. Kilencen most is katonák.

Magas a táppénzszázalék. A dolgozó saját és gyermeke betegsége folytán szinte kétség- beejtően sokan vannak beteg- állományban. Az SZTK ellenőrei azt mondják: a megyében itt a legrosszabb a helyzet, 8,5 a táppénzszázalék. És vegyük hozzá, hogy általában havonta az idén 89-től 126 ember után fizettek eszmei járulekot; 17 százalék

Két kilót nyom az 1968-ban kilépettek kartonja.

SZTK- és 8 százalék illetmény- adót. • Negyedévenként ez több mint 100 ezer forint. E mögött nincs egy táskakeretnyi munka: sem, .Jó idegekkel bírnak az itteni vezetők. 1968-ban 108 fegyelmi határozat volt. Zömmel munkafegyelem-sértés. R.

Ádám ittasság, B. József munkamegtagadás, D. István ittasság, H. Józsefné fusizás miatt került el a vállalattól — természetesen fegyelmi úton. Az elbocsátottak jelentős része fellebbezett. A területi döntő- bizottság legtöbb esetben elmarasztalta a vállalatot. Hogyan lehet itt fegyelmet tartani? Előfordult, amikor a fegyelmi tárgyaláson a műhelybizottság vezetőjét, illetve a vállalat képviselőjét meg sem hallgatták, nem engedték szóhoz jutni.

A munkáscsábítás Szekszár.- don specialitássá lépett elő. Megfigyelhetjük az építőipari vállalatok vonatkozásában, a műszergyár kontra vasipari Vállalat, az - óragyar kontra az egész város tekintetében. Tessék itt megtartani egy szakmunkást: R. István Budapesten gyenge közepes szakmunkás volt. Itt 9 forintos órabért kapott. A vasipari elcsábította 12 forintos órabérért. D. György, aki Budapestről jött az Órához felér négy R.-rel, de itt csak 12 forintot adhattak neki.

PALKOVÁCS JENŐ

Fotó: BOGNÁR (Folytatjuk)

Kesztyűben, feliér köpenyben, fényes táskakeretek között. Itt már tiszta a munka.

Népújság 3

1968. november 10.

Emlékérmeket adtak át a politikai irodalom Tolna megyei terjesztőinek

Híven az újkeletű hagyományokhoz , a novemberi ünnepségsorozat keretében, kitüntető emlékérmeket és könyvjutalmat kaptak a politikai irodaion» legjobb megyei terjesztői.

Szombaton délelőtt 9 órai kezdettel, a megyei pártbizottság kis tanácstermében a megye különböző pártszervezeteiben tevékenykedő 20 pártaktivista kapott fáradozása jutalmaként arany-, illetve ézüstjelvényt. Az ezúttal harmadszor sorra kerülő ünnepély alkalmából kilencen vették át az arany- és tizenegyen az ezüstjelvényt, így ötvenötre emelkedett e jelvények birtokosainak száma.

Az MSZMP Tóin# megyei Bizottságát Tolnai Ferenc megyei titkár, István József osztályvezető és Cvetics Ivánka, a pártbizottság munkatársa képviselte. A közösen rendezett ünnepségen megjelent Jármi Ernő, a Kossuth Könyvkiadó osztályvezetője is.

Háhn László, a Kossuth Kiadó megyei kirendeltségének vezetője méltatta a jelenlévők tevékenységét. Ismertette a fejlődést fémjelző, imponáló számokat, mely szerint az utóbbi 10 esztendő alatt Tolna megyében négymillió forint értékű pártkiadványt juttattak el a párt- szervezetekben az égyre gyarapodó olvasótáborhoz, „önöknek nagy szerepük van az eredmények fokozásában. Jelentőséget tulajdonítunk az 5—10 esztendős gyakorlatnak Is annak, hogy a párthatározat szellemében szívügyüknek tekintsék az elvtársak a pártirodalom terjesztését” — mondotta Háhn László, majd idézve az MSZMP Központi Bizottsága Titkárságának határozatából, hangsúlyozta, hogy véljék mindenütt a pártmunka szerves részévé e fontos segédeszközöknek, a pártkiadványoknak a terjesztése.

A méltatást követően Tolnai Ferenc, a megyei partbizottság titkára átnyújtotta a meghívottaknak az emlékérmeket.

A KJ esztendeje jól végzett terjesztői munka elismeréseként az alábbiak kaptak arany fokozatú jelvényt: Kapeller Mihály, Bonyhád, cipész ktsz, Schmidt Nándor, Tevel, gépjavító állomás, Szilák Irén, Dombóvár, községi pártszervezet, Dévai Lajosné, Paks, Konzervgyár, Sehalli János, Tolna, Textilgyár, zeniai Lajos, Várdomb, gépjavító állomás, Magócs Lászlóné, Fornádl állami gazdaság. Pálmai Sándor, Szekszárd, DEDÁSZ. és Engelhardt István, Szekszárd, mezőgazdasági technikum.

Az S esztendeje jól végzett terjesztői munka alapján ezüst fokozatú jelvényben részesültek: Csibi Vilmosné, Bonyhád, cipész ktsz., Kádár András, Bonyhád, pedagógus pártszervezet, Dunkel Lehel, Lengyel, tangazdaság, Papp Mátyásné, Bonyhád, fmsz, Portás János, Dombóvár, tűzoltóság, Tengerdi Jenő, Dombóvár, fémtömegcikk vállalat, Fónai György- né, Dombóvár, községi tanács, Horváth György, Szakos, Uj Elet Tsz. Olasz Lajosné, Gerjen, állami gazdaság, Mészáros Sándor, Bátaszék, MÁV forgalom, és Tamási Istvánné. Bátaszék, Búzakalász Tsz.

A hivatalos aktust követően szerény vendéglátással fejeződött be a politikai irodalom lelkes, szorgalmas terjesztőinek megyei ünnepsége.

Közéletünk

Ülést tartott a Tamási Járási Tanács VB

Szombaton délelőtt ülést tartott a Tamási Járási Tanács VB. Először Vidóczy László vb-elnök beszámolója hangzott el a vb két ülése között tett intézkedésekről és a lejárt határidejű vbhatározatok végrehajtásáról.

Ezután dr. Fiedler Ferencné, az építési, közlekedési csoport vezetője adott ismertetést a községrendezési feladatok ellátásáról, majd Pruck Ferenc kereskedelmi felügyelő tett jelentést a járás kereskedelmében az árpolitika alakulásáról.

Végül a bejelentésekre került sor a vb-ülésen.

Cikkeinkről mondják:

Erélyesen, őszintén

I Szeptember 24-én lapunkban bíráló írást közöltünk egy sajátos kendergyári esetről. Arról írtunk, hogy a Szekszárdi Kendergyárban az év első részében különös módon gyűlt össze 230 mázsányi készárutermelés lemaradása. A munkások nem nyújtották korábbi teljesítményüket, kevesebbet dolgoztak. így kívántak olyan j hatást gyakorolni a gyár vezetőségére, hogy emeljék a darabbért. A szekszárdi eset kapcsán megszólaltattuk a furkópusztai gyár két dolgozóját, a gyár vezetőjét is. Ök is elmondották, hogy a szekszárdi tilósok sajátos, de felettébb káros módját választottál, a tiltakozásnak.

Miután a téma elsősorban kendergyárakban keltett nagy visszhangot, így elsősorban a tolnanémedi és a dunaföldvári vélemény érdekes olvasóink számára, és szerkesztőségünk számára is.

Czeller János, a tolnanémedi gyár vezetője így vélekedett írásunkról:

— Helyes, hogy a Népújság a munkafegyelemmel kapcsolatos kérdésekben határozottan állást foglak Jó, hogy olyan példát választott a cikk írója, amely tulajdonképpen általános következtetések levonására is alkalmas. Hibája az írásnak — én kimondom, hisz a cikkből erre csak következtetni lehet, — hogy a munka- lassítás e formáját nem ítélte el az írás kellően. Gondolok arra, hogy elsősorban a személyes felelősségre vonás kérdését kellett volna erélyesebben boncolgatni.

Varga János, a Dunaföldvári Kendergyár vezetője ezt mondotta Írásunkról:

— A cikk tárgyilagos. Az a kérdés, hogy az érintett személyek a megfelelő tanulságot levonják-e? Szerintem itt a vezetés hibája is kézzelfogható. S ebben a kérdésben a lap mélyebbre nyúlhatott volna: Mi vezetett idáig, mi előzte meg a tiltakozás e módját? Kíváncsian várom, lesz-e az ügynek folytatása. Mert való igaz, hogy a vállalat tudja pótolni a néhány helytelen úton járó szekszárdi tilóst, de vajon helyes módszer ez?