Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

Mindenesetre én örültem volna, ha eszkimó nyelven beszélnek annak idején, mert akkor most nem volna az, ami van. A világon c.~ egyedüli nyelv ez, amelyik nem ismeri a háború szót. Ez egy primitív nép. Remélem, hogy egyszer majd a mi szótárunkból1 is ki­veszik ez a szó... Addig is kívánok mindenkinek erőt, egészséget. Tisztelettel: Hát alaposan felülbírálták a nyomdászok a múltkori levelemet. Az utolsó szakaszokból kihagyták a bíráló részi. Az egyiknél azt, hogy a műhúst még a szakemberek is összetévesztik majd, talán még a vendéglősök is, akik ugyan műhúst tesznek az asztalra, de hagyományos húst számolnak el. Ez kimaradt. Talán azért, mert valamelyik nyomdásznak vendéglős rokona lehet, vagy talán másért. Ezt én nem tudom, de ha így van, akkor még pék rokon is adódhat a nyomdá­ban, mert a kenyérkísérletkor megemlítettem én azt is, hogy Szekszárdon is folynak a kenyérszínező kísérletek Egyelőre titokban ugyan, de aki jól megfigyeli a dolgo­kat, azt nem téveszti meg a kenyéren található cédula, mely szerint az a kenyér, amit megvásárolt, az finom fe­hér kenyér, belülről ugyanis már bámulni kezd. Még az a jó, hogy ezekről a kimaradásokról vasárnap értesültem, mert különben nem tudtam volna végignézni a Viszontlátásra a kiállításon című filmet a televízióban, amely a gyors és precíz munkának a dicsérete volt. Ugye látta a szerkesztő úr is, hogy egy éjszaka alatt eltüntettek egy szobát. És milyen sokáig tartott, amíg azt megtalálták. Mondta is a feleségem, hogy ezt nálunk nem lehetne megcsinálni. Hogyhogy nem? — fortyantam fel, mire ő megmagyarázta nekem a dolgot. — Először is; éjszaka hol találnék én egy kőművest, sőt tapétázót. Másodszor: ha találnék is, hol találnék olyant, aki egy éjszalca alatt hajlandó lenne eltüntetni egy szobát. Harmadszor: ha hajlandó lenne eltüntetni, vajon ki tud­nám-e fizetni a gyors munkáért járó összeget? Negyedszer: ha meg is csinálná egy éjszaka, vajon úgy csinálná-e meg, hogy még a rendőrség se tudja megállapítani, hogy ott néhány órával előbb még szoba volt? Meghajoltam a feleségem érvei előtt. Hiába, az ember sokat tanulhat a feleségétől, aki még az ilyen filmben is felfedez olyan dolgokat, amilyenekre az átvevők sem gondoltak. Ha gondoltak volna, akkor nem mutatja be a tv, mert lehet, hogy sok ember fejében megfordult az a gondolat, ami a feleségemében és akkor :gazán megint azt látták, hogy a kapitalizmusban még ilyesmi is lehetséges. Mert mindenki, mindenből azt jegyez meg, amit akar. A festő olyannak látja a tájat, amilyennek akarja, az egy­szerű ember pedig azt és úgy hall meg valamit, ahogy akarja. Mindezt példákkal is tudom bizonyítani. Nemrég nyelvészeti vizsgálatokat végeztem a világ több részén és kiderült, hogy... mindenütt másképp kukorékol a kakas, mindenütt másképp béget a birka... A bolgár gyerekek így válaszoltak arra a kérdésre, ho­gyan csinálnak a kakasok: ku-ku-ri-gu, az olaszok ku-ku- ri-ku, a németek: ki-ke-re-ki, a szovjetek: ku-ka-re-ku, a törökök: ko-ko-ri-ko, a hollandok: ku-ke-lu-ku. az ango­lok: kokej-dudd-du, a franciák: kok-ri-ko... Tehát így csinálnak a kakasok és így a kutyák: Fran­ciaországban: ua-au, Bulgáriában: au-au, Németországban- vau-vau, Angliában: bau-bau, Olaszországban: bu-bu. Angliában a szamár így ordít: hi-hau, Jugoszláviában: ia-ia, Finnországban: rer-rer. A juhok is mindenütt más­ként csinálnak. Bulgáriában: beee, Németországban: me­rne, Spanyolországban: bi-bi, Törökországban: mi-mi, Ang­liában: ba-a... Folytathatnám tovább is a sort, de úgy érzem, hogy ebből is láihr.ihogy egyelőre miért nem jut az emberi­ség nagyobb dolgokban közös nevezőre. Majd, ha egyfor­mán bégéinek legalább a juhok, akkor... Akkor már szá­míthatunk arra, hogy az emberek is megértik egymást. Addig viszont meg kell még fejteni a rejtélyt, hogy milyen nyelven beszélt Krisztus Poncius Pilátussal? Ezt a kérdést tették fel nemrég a Vatikán lapja, az Osservatore Della Domenica szerkesztőségének. A szerkesztőség nevében An­gelo Penna ezt válaszolta: „Jézusnak, mint Isten fiának, semmiféle gondot nem okozott volna bármilyen nyelven beszélnie”. Viszont nem beszélt se görögül, se latinul., Ezért valószínű, hogy tolmácsra volt szüksége. Hogy milyen nyelven beszélt, azt ezek után csak *az isten tudja. A barátság követei Bátaszéktől — Moszkváig Gyülekeznek a béke és baj.au ság vonat utasai. Sokao régi is­merősként üdvöziik egymást, mások most találkoznak először. Ä vonat elindul, nyelj a kilo­métereket. Az ütasok helyrerá­zódnak. Tolna és Baranya me­gyeiek utaznak a Szovjetunióba, üzemi és vállalati dolgozók, tsz- tagok és hivatalnokok, közel négyszázan. A Tolna megyeiek Bátaszéktől Moszkváig 2300 kilo­méter utat tesznek meg, s a mintegy negyvenórás vonato­zás közelebb hozza egymáshoz az embereket. Ismerkednek, be­szélgetnek, kártyáznak. Vannak akik a vonat ablakából a tova­tűnő tájban gyönyörködnek. A Kárpátokat elhagyva, vonatunk órákon át szántóföldek mentén robog. Varga Mihály zombai tsz- tag reggeltől estig az ablaknál A Vörös iér. Sós Ferenc főkönyvelő annak idején hadifogolyként járt a Szovjetunióban. Romokat, össze­bombázott városokat, felégetett falvakat látott akkor. — Ki hitte volna, hogy eny- nyire rendbe hozzák azt a mér­hetetlen pusztítást, amir a há­ború okozott. Ha nem látnám, nem hinném. Szekszárdi fiatalasszony ifjú Dudás Antalné, beszélgető nő- csoport központja. Huszonhárom évvel ezelőtti történetet mesél. Akkor még nyolc éves volt és Simontomyán laktak. Tizenkét szovjet katonát emleget, akik 1945-beri náluk voltak beszállá­solva. Amikor a katonák tovább­mentek. Ilonka (Dudásné) em­Városnézés közben a Nagyszínház előtt. nézelődik. Ritkán beszél, de amit mond. arra érdemes felügyelni, — Micsoda óriási földterület! Hogyan győzték ezt a sok mun­kát az emberek, hogy már jó­formán végeztek a szántással- vetéssel — mondta többször. Sári József állattenyésztő a tsz-ben. Neki is volt észrevétele: Nem tudom, hogyan tutiján, meg­tűrni ezeket a furcsa fekete-tar­ka teheneket, mondta fintorogva. Azt ő is elismerte, hogy hosszú útunk során nem láttunk elha­nyagolt, megművelet’en földte­rületet. lékkönyvbe beírták nevüket, cí­müket. Dudásné magával hozta az emlékkönyvnek azt a két lapját, amelyre a Katónak annak idején felírták nevüket. Azzal a hátsó gondolattal tette, hogy Moszkvában majd érdeklődik fe­lőlük, élnek-e, halnak-e? A fia­talasszonyt hallgatva egyik úti­társunk megjegyezte: — Szép az elgondolás, de a gyakorlatban azt hiszem, kivihe­tetlen. Olyan dolog ez, mint egy szénaboglyában megtalálni az el­veszett gombostűt. Moszkva hat és fél milliós város. Ki tudja túl élte-e a háborút a tizenkét katona, és ha igen, merre ve­tette a sors őket. Egyébként Moszkvába érve az Inturiszt-ve- zetőnek is ez volt a véleményt. Moszkva óriási város. Kilenc pályaudvara van a személyszál­lítás lebonyolítására. Utcái, terei az évszázadok, az egymást kö­vető nemzedékek sorsát, politi­kai, társadalmi, kulturális hely­zetének alakulását tükrözik. Moszkvának több mint hatmillió lakosa van. Több száz gyára, üze. me, különféle tudományos inté­zete, iskolája és színháza. A városban két és féi millióan tanulnak. Az egészségügyi in­tézmények száznegyvenezer em­bert foglalkoztatnak. Iskolaiban ötvenezer tanár tanít. Az épí­tésben és közlekedésben foglal - kozta tóttá k száma külön-külön is meghaladja a négyszázezret. A két igen elterjedt szakma majd­nem egymilió embert foglalkoz­tat. A nagyforgalmú utcákon ha­hadva Bálint Elemér, a megyei tanács művelődési osztályának dolgozója, aki másodszor jár a Szovjetunióban, megjegyzi: — Moszkva az olvasó emberek vá­rosa. Érdemes megfigyelni a met-’ ’•ón, az autóbuszon, trolibuszon, ’'•íny ember olvas. A városban rengeteg olyan épület, műemlék van, ahol órá­kig elnézelődne az ember. A bé­ke és barátság vonat utasai szo­rosan beprogramozol t idővel gazdálkodhattak. Autóbuszos vá­rosnézés, látogatás a Kremlben, a Fegyvertárban, a Tretyakov képtárban a Lenin-matizóleumban. Tiszteletadás Lenin emlékének. Az éjszakai pihenő is röv’dre volt szabva. Egyik este baráti ta­lálkozón, a másik este színház­ban voltunk. Megcsodáltuk az értékben szinte felbecsülhetetlen műkin­cseket, ezüstözött, aranyozott tró­nokat, pompázatos cári bentókat. igazgyöngyökkel, drágakövekkel ékesített ruhákat. Láttunk négy­öt kiló aranyból készült ‘álcákat, serlegeket, és csodálatosan szép ékszereket. POZSONYI IGNÁCNÉ Foto: DR. SÓLYOM SÁNDOR. (Folytatjuk.) Megérkezés a Moszkva—kievi pályaudvarra. A Szverdlov tér, az Osztrovszkij szoborral

Next

/
Thumbnails
Contents