Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-28 / 279. szám

M „Krazjúajn EvezEa* dnsS szovfe? lap fuSosííoja uííazSs? ?ef! egy sfrategTa* Bőm»

bázó fedélzetén. Erről sz ól az itt következő riport

Repülés a sztratoszférában

TLÍ ár hetedik órája repülünk. A stratégiai bombázógép egyre távolodik velünk a szárazföldtől. Lábunk alatt a pilótafülke padlózata imbolyog, a gép alatt viharokkal terhes, sűrű, végeláthatatlan felhőréteg gomolyog, alatta pedig ugyancsak végtelen jégmező. Az Északisarkvidék felett haladunk. A nap sápadt korongja lassan, szinte velünk párhuzamosan úszik tova a ködbevesző láthatár peremén.

— Parancsnok, három fokkal balra, — halljuk .a fejhallgatóban a navigátor, Filimonov százados hangját. — Jobbra egy sziget.

— Már látja is? — kérdi Gorbunov őrnagy, a gép parancsnoka.

— Látni még nem látom, de érzem... — feleli a navigátor.

C ezt nem tréfának szánta. Filimonov száza- dós ugyanis nem annyira a műszerek mint inkább sok éves gyakorlata, nagy tapasztalata alapján szinte ösztönösen megérezte, hogy közeledünk az egyik ellenőrző tájékozódási pont felé. S valóban, néhány perc múlva sziget körvonalai bontakoznak ki a lokátor képernyőjén.

A stratégiai bombázógépen rengeteg műszer van, amelyek „látják” a felhő borította földet, „hallják” a különböző rádióállomások hangját. Az embernek idefent — e számtalan okos műszer ellenére — mégsincs könnyű dolga.

Itt van, például, a navigátor. Hét órája szünet nélkül dolgozik. Hol a lokátor képernyőjét figyeli mereven, hol az automata rádióiránytű beállító karját forgatja, hogy megkeresse a szükséges rádióállomást, hol pedig a navigációs méróléccel mesterkedik.

— Mérnök, hogy állunk az üzemanyag-fogyasztással? — kérdezi most a gép parancsnoka. Alekszej Mironov századost, a bombázó hajózótechnikusát valamennyien mérnöknek titulálják.

— Az üzemanyag-fogyasztás teljesen normális — jelenti Mironov.

7\7 ehéz pillanatokat élünk át most. A gép

* ’ több ezer kilométerre van már a repülőtértől. S végre egy kis darab szárazföld, magányos sziget került az utunkba. De nem közelíthetjük meg jobban, mert — a kapott feladat értelmében — pontosan be kell tartanunk az előírt útvonalat S milyen nehéz dolog ez, ebben az óriási magasságban, távol minden földi tájékozódási ponttól, ahol csak a messzi rádió- állomások jelzései érnek utói bennünket

Gorbunov őrnagy, a gép parancsnoka, már indulás előtt tisztában volt a legénységre váró nehézségekkel.

— Fontos és nehéz feladatot kell végrehajtanunk, — mondotta bajtársainak. — Mindvégig tenger felett repülünk majd. Készítsék elő a gumicsónakokat és az úszómellényeket.

Az őrnagynak nem ez az első útja az Északi- sarkvidék felett. Sokszor átrepült már itt egészen az Északi-sarkig.

A stratégiai bombázógép legénysége hamar összeszokik. Maguk a körülmények hozzák eet így. Hiszen minden egyes feladat végrehajtása hosszú órákon át tartó, nehéz, megfeszített, közös munkát jelent számukra. Ilyenkor nincs idő pihenni, nincs idő aludni. Olykor az idő határai is elmosódnak, mert a nappal és az éjjel nem szabályszerűen, a megszokott módon váltakozik a gép fedélzetén.

TV emcsak a különleges körülmények, hanem 1' egyes technikai sajátságok is nagy szerepet játszanak a legénység összeforrottságának kialakításában. A stratégiai bombázógépet egyszerre két pilóta kormányozza. Felszálláskor együtt húzzák fel a futómű orrkerekét, fordulásnál közös erővel döntik meg a gépet. S ehhez nemcsak nagyfokú ügyesség és kitűnő szaktudás kell, hanem az is, hogy pontosan, ösz- szehangoltan dolgozzanak, azaz hogy mindkét pilóta gondolatai és mozdulatai mindig teljes szinkronban legyenek.

— Parancsnok, még két fokkal balra, — mondja a navigátor.

S a parancsnok, aki rendfokozatban is, beosztásban is felette áll a navigátornak, máris végrehajtja az utasítást. A navigátor kitűnő szakember, s most, amikor elérkeztünk a feladat végrehajtásának legfontosabb szakaszához, az egész legénység munkájának sikere tőle függ.

— Most jó az irány — szólal meg ismét Filimonov százados. Hangjában némi izgatottság bujkál. A felhőzet hirtelen szétszakadozott alattunk, és szabad szemmel is megpillantottuk a szigetet.

— Parancsnok, forduló...

A navigátor hangján érezni, hogy a cél fölé értünk. Néhány rövid vezényszó, két-három éles forduló — s a feladatot máris végrehajtottuk. A bombavetés csak képletesen történt meg, de ez nem csökkenti a feladat jelentőségét. A gyakorlat sikeres végrehajtása bebizonyította, hogy a gép óriási távolságok leküzdésére képes, pusztító erejű fegyverzetet tud magával vinni, bármely napszakban és bármilyen időjárási viszonyok között pontosan rárepül a célra, s a rádiós iránymérő célzókészülékkel nagy magasságból, felhők mögül is bombázni tudja azt.

S ami még ennél is fontosabb — ez a nagyszerű technika megbízható kezekben van. Gorbunov őrnagy — I. osztályú hadirepülő, aki 27 év alatt több mint négyezer órát töltött a levegőben, már veteránnak számít. Lavrinyenko törzsőrmester pedig a háború alatt született, amikor Gorbunov már pilóta volt. Fiatal kora ellenére azonban ő is tapasztalt katona — I. osztályú rádióslövész.

A gép repül tovább. A sztratoszférában napsütés van. A nap sugarai most is, akárcsak eddig, a gép baloldalát érik.

Tízezer kilométer van már mögöttünk, és a ' gép fedélzetén változatlanul megfeszített munka folyik.

— Jelentse, mennyi üzemanyagunk maradt, — szól a parancsnok.

A hajózótechnikus megnyugtató számadato- ^ kát közök

— Nagyszerű — mondja Gorbunov elégedetten. — Elég lesz hazáig bőven.

S ebben a pillanatban, bizonyára mindegyikük előtt megjelent a hazai repülőtér képe.

Ivan Dinyin őrnagy

Sok ilyen hangversenyt

Antal Imre és művésztársai Tolna megyében

Az ifjúsági hangversenysorozat második hangversenyének „Világjáró művészek” a címe. Az eddig Tamásiban, Dombóváron, Bony- hádon és Szekszárdon megrendezett hangversenyek azt bizonyították, hogy szerencsés volt az Országos Filharmónia ötlete, mert szerte a megyében nagy szeretettel és lelkesen fogadták a fiatal művészbrigádot. Mindenütt úgy kezdődött meg a hangverseny, hogy Antal Imre vezetésével Forgács Éva.öry /suzsa. Mező László és Kóté László beszámoltak arról, hogy merre jártak a nagyvilágban és néhány érdekes élményt elevenítettek fel. Ezzel eleve megteremtették p hangverseny alaphangulatát, amely a későbbiek során még lelkesebbé,

még forróbbá vált a művészi produkciók hatására, Bachtól Bartókig, sőt Sugár Rezsőig egymásután csendültek fel a szebbnél szebb művek és közben az ifjú hallgatóság észre sem vette, hogy megismerkedett olyan alapfogalmakkal, mint a rondó, a capriccioso, stb. Ez is azt mutatja, hogy Antal Imrében nemcsak a kitűnő zongoraművészt, de a nagyszerű műsorközlőt és pedagógust is köszönthettük. A forró sikerből a művészbrigád minden tagja egyformán kivette a részét, Forgács Éva Bach, Brahms. Liszt és Sugár dalaival, Antal Imre Mozart és Bartók műveivel, Mező László Kari Maria Wéber szonátájának előadásával, Kóté

László pedig Bloch és Saint Saens egy-egy művének nagyszerű tolmácsolásával. Nem lenne -eljes a sor, ha Őry Zsuzsa nagyszerűen alkalmazkodó zongorakíseretéről nem emlékeznénk meg szintén a dicséret hangján.

Sok ilyen hangversenyt szeretnénk hallani az ifjúsági hangversenysorozat keretében és minden bizonnyal, hogy a hátralévő állomások: Gyönk, Tolna, Paks és Dunaföldvár ugyanilyen lelkesen fogadja a művészek produkcióit, akikben igazán szeretetre méltó és szerény embereket ismertünk meg, noha már fiatal koruk ellenére bejárták Afrika és Ausztrália kivételével az egész világot

mesternek van kulcsa. És egyikünknek sem szabad bevinnie magával a kulcsot. Ez szigorú előírás.

Mielőtt a riporterrel belépett a börtönbe, átadta a kulcsát a napos őrmesternek. Az őrmester bebocsátóttá őket.

Néhány lépés után újra egy ajtó, ezúttal rácsos ajtó előtt álltak. Az igazgató kizárta. Az ajtó mögött néhány lépcső egy szűk, kerek helyiségbe vezetett.

— Ez az ellenőrző helyiség — magyarázta Maedows. — Most nincs őr itt, mert a fegyencek mindannyian a kőbányában vannak, dolgoznak. Egyébként mindig fegyveres őr ül itt.

— S egy őr elegedő?

.— Több, mint elég. Nézzen csak körül — mutatott az igazgató az ellenőrző helyiséget három oldalról körülvevő, erős rácsra.

— Innen áttekintése van az őrnek mind a két hálóteremre. Balról van a fehéreké, jobbról a négereké. Az őr azt is észreveszi, ha valaki közülük az orrát piszkálja.

— És mi van a hálótermek mögött?

— Az étkezőhelyiségek.

— Elkülönítve étkeznek a fegyencek?

— Természetesen. Külön a fehérek és külön a négerek.

Egyébként nem múlna nap verekedés, esetleg emberhalál nélkül. Végeredményben déli állaimban vagyunk nem?

Snok bólintott.

— És hova vezet amaz ajtó? — kérdezte ezután egy ajtóra mutatva.

— 8 —

— A zárkák felé, a zárka-emeletre.

— Láthatnám a zárkákat?

Meadows megvakarta a fejebúbját.

— Most nem, Harry. Majd később. Előbb menjünk az irodába.

A földszinten, a börtönirodában Snoók elővette jegyzet- füzetét és megkérdezte az igazgatót:

— Voltaképpen mennyi a börtön befogadóképessége? Hány fegyenc helyezhető ed Ivy Bluffben?

— Hetvenkettő. De negyvenötnél több még sohasem volt itt. Pillanatnyilag csak harminchétén vannak. Tehát a mennyiség nem nagy, a minőség azonban kiváló. Gyilkosok, gyermekrablók és más hasonló alakok. Csak a legnehezebb eseteket küldik hozzánk.

Rövid szünetet tartott, azután némi büszkeséggel a hangjában hozzáfűzte: .

— Egész Délen nincs még egy ilyen gárda, mint ea!

— Nagyon szeréinek beszélni valamélyikkefl.

— Ha éppen kívánja — válaszolta Meadows kelletlenül, azután előhívott egy fegyőrt.

— Vezesse elő Jacksont! — utasította.

— Én azonban nem Jacfcsonnal szeretnék beszélni — szólt közbe Snook, még mielőtt a fegyen' távozott. — Ha nincs kifogása ellene, inkább James Christie-vél, vagy Yank Stewarttal beszélgetnék.

Az igazgató bizalmatlan tekintetet vetett a riporterre.

— Christie? Stewart? Miért éppen őket akarja látni? Honnan ismeri őket?

— A névtelen levélből.

— 9 —