Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
VISSZHANG igaz a Háry-legendából? A Magyar Hírlap november 13-i számában Kussinszky Endre cikket írt Háry János valóban élt címmel. A cikk alcíme: Huszár volt és fazekasként halt meg Szekszárdon. Kussinszky több kedves epizódot elevenít fel az évszázados Háry-legendából, a gyanútlan olvasó élvezettel olvassa minden sorát. Ám a cikk egészében véve elavult, túlhaladott színben magyarázza e témát, teljesen figyelmen kívül hagyja az újabb kutatások eredményeit. Tiszteletre méltó minden régebbi kutatás és tanulmány. Még akkor is, ha az utókor nem mindenben igazolja. Mindenképpen hasznos anyaggal szolgálhat. Mindenképpen becsülendő Bodnár István tanulmánya is, amellyel, illetve amely forrásaival, rendkívül nagy hasonlatosságot mutat Kussinszky cikke. (A Nincs olyan gölöncsér széles e világon, mint én kezdetű anekdota, a kályha- rakási história, a fazékfedővel kapcsolatos rész stb.) Bodnár István tanulmánya mind ez ideig a legkiválóbb Háry-tanulmány- nak számít, noha az újabb kutatási eredmények bizonyos tekintetben túlhaladták. A Magyar Hírlapban megjelent tévedés nem az ő hibája, hanem a forrásokat mechanikusan másoló és felhasználó Kussinszky Endréé. A modem Háry-magyarázat dr. Hadnagy Albertnek, a Tolna megyei Levéltár veit igazgatójának nevéhez fűződik. Dr. Hadnagy Albert, négy évtizeden keresztül tanulmányozta az intézet szinte mérhetetlenül sok dokumentumát. Beható Liszt-tanulmányokat folytatott (Mellesleg. Lisztmunkáját most készítik elő kiadásra), s e közben váratlan és rendkívül értékes Háry-források- ra bukkant. Az értékes dokumentumok arra ösztönözték, hogy a Háry-témával éveken keresztül módszeresen foglalkozzon, végül nagyon becsülendő eredményt ért el. Sajnos, váratlan betegsége és halála miatt a Háry-munkát nem tudta teljesen befejezni, de ameddig eljutott, önmagában is elégséges ahhoz, hogy kijelentsük: Modem Háry-magyarázat dr. Hadnagy Albert kutatási eredményeinek és tanulmányának mellőzésével semmiképpen sem képzelhető el. Kussinszky Endre azt írja cikkében: „Ki ne ismerné Garay bárdosi Németh jänos: Mindig énekelnek Eltakarítják a vihar roncsait emlékedet is elfelejtik, más lesz a táj abrosza és hiányoddal a világ. De azért zúg a fa, cseng a szökőkút vize, eltaposhatatlan a szerelem s mindig énekelnek a madarak. János nagyotmondó, tódító-lódító, kedvesen füllentő, ártatlanul ha- zudozó hősét, vitéz Háry Jánost? Azt azonban kevesen tudják, hogy Háry János valóban élt, szekszárdi lakos volt és itt is halt meg” Különféle részleteket mond el a valóságos Háryról, így például a céhbeli fazekaskodásáról stb. Nos, éppen itt van az egyik alapvető Háiy-problematika. Az Obsitos főhőse, Háry valóban élő személy volt, ezt a kérdést már regebben így szögezték le, s ebben egyetért dr. Hadnagy Albert is. Sőt, a szekszárdi illetékességben sincs és lehet vita. Az viszont már teljesen kétséges, hogy voltaképpen ki is volt az a Háry, akiről Garay az immár Európa-hírűvé vált hősét megmintázta. Eddig a fazekas Háryt vélte mindenki az igazinak. Ezt alátámasztani látszott több dokumentum, így a céh- iratok. Csakhogy dr. Hadnagy Albert kutatásai épp azt igazolták be, hogy nemcsak egy, hanem jó néhány Háry élt a városban: hat azonos nevű, tehát akkoriban valóban létező Háry Jánosit talált, de más keresztnevű Háryk&t is. Ezek egy részéről beigazolódott, hogy semmiképpen sem szolgálhatott az Obsitos hősének mintájaként, egy részükről viszont kiderült, főként az eredeti katonai okmányok alapján, hogy számításba kell venni őket az „igazi” Háry személyét illetően. Dr. Hadnagy Albert ezt írja a tanulmányában: „...valamennyi kutatót tévútra vezette az a feltevés, hogy csak egyetlen Háry János volt”. A hat Háry Jánosról fel is sorol számos fontos katonai adatot. Van olyan Háry János, aki a győri csatából futott meg — „hősiesen”, akad, aki megjárta Itáliát, stb. A Liszt-kutatás közben báró Augusz Antal családi levelei közül viszont előkerült egy olyan is, amelyik keresztnév nélkül utal egy Háry nevű szolgára. A levelet Augusz a menyasszonyának küldte, s amit abban ír a szolgáról, rendkívül hasonlít az Obsitos főhősére. Ez is, de a feltárt családi kapcsolatok is azt teszik leginkább valószínűvé, hogy Garay hősének ez a Háry volt az élő alanya. Dr. Hadnagy Albert tehát kétséget kizáróan igazolta, hogy a valóságos Háry kilétére vonatkozó, eddigi ismereteinket át kell értékelni, de a valóságos személy igazolását haláláig csak részben tudta beigazolni. Az erre vonatkozó bizonyítékai ugyan nyomósak, de a végleges tisztázás még további kutatás kérdése. A Háryval kapcsolatos, kedves történetek viszont ezzel leszűkülnek a legenda fogalomkörébe. Nyitott kérdés, hogy a Háry-kutatáis valaha túljut-e ezen? A másik és a Háry kilétén való polemizálásnál is lényegeKI ■ j • .;&• v,-£ v 'X " sebb problematika az Obsitos teljes eseménysorának, mondandójának a történelmi realitása, magva. Ebben a kérdésben dr. Hadnagy Albertnak sikerült eljutnia a megnyugtató bizonyításig. Beigazolta, hogy az Obsitosban szereplő esemény- és gondolatsorozat lényege nem légből. kapott, annak megvan a történelmi gyökere. A mag, a lényeg igaz! Persze, nem Háry János nevéhez fűződik a hősiesség, hanem Tolna megyei huszárokéhoz, ő ezeket saját magának tudta be, kiszínezte, költött hozzájuk, s ezzel szórakoztatta hallgatóit. Ezen az igazságon mit sem változtat, hogy maga az eredeti személy kiléte bizonytalan. Akár báró Augusz Antal szolgáját hitelesíti a tudomány, akár mást, a történeti realitás bizonyított, 's az is, hogy az katonaviselt és nem katonaviselt személyen keresztül egyaránt eljuthatott ihletéként Garayig. Mindez nem csorbítja természetesen a Garay-hős hírnevét, nimbuszát sem, de annál inkább az olyan Háry-magyarázóét, aki mellőzi ezt az alapvető — és is. mét hangsúlyozom: bizonyított! — tényt. Dr. Hadnagy Albert megtalálta Warterísleben császári tábornok levelét, amelyet a megye főispánjának kü’dött. Ezt írja benne: „Hizelkedés nélkül meg kell vallanom, hogy ezen szép Magyar Lovas Sereget kiki bámulva nézi és szép tartásukat csodálja, méltáin is lehet tőle várni, hogy adandó alkalmatossággal ellenség előtt dicső magyar nemzetünknek hírét és becsületét új vitézi tettjei által növelni fogja”. Ez bizonyíték arra, hogy Szek- szárdnak, illetve a megyének köze volt a Napóleon elleni hadjáratokhoz. A többi dokumentum pedig igazolja, hogy nem is akármilyen köze. A Tolna megyei század kapitánya, Csákány Károly több levélben beszámol a megyének arról, hogy hol, merre jártak, milyen ütközetekben vettek részt. Az első levele Lyonból jött: „.. .három óra járásnyiról sebesen vittenek bennünket ellenek, azt halván az ellenség, megfutott és Lyonig meg sem állott, mely városit is... megvettük”. Másutt: „Különös az is, mely különös örömmel megyen ezen ujjoncnép az ellenség ellen és nemhogy csökkenne, vagy megrettenne ereje, hanem oroszlányi erővel és bátorsággal rohan ellensége ellen, úgy, hogy orozva kilesi, s bújja minden felől ellenségét, s ezt tudván azon híres nemzet, s tapasztalván, síkon retten s meg sem mer álla ni, hanem hegyek közé húzza magát”. Garay ohsitc«a győztes ütközetekről mesél, kedvenc fogása, hogy a magyarok hogyan futa- mították meg a napóleoniakat: És a diák újonta szörnyet prüsszente ri. De Háry ő beszédét tovább is folytatá: „ Futottak már a francok, mint szélben a katáng, utánuk a magyarság* hogy szinte fulladánkl Egy másik levél Páduából ér- is jártak. íme Garay verse: kezett, tehát a szekszárdiak ott Élbeszélte nekünk Franciaországban. A tengerek partján, hogy járt Pádovában. Nyilván nem véletlenül szőtte meséjébe ezt a helységnevét, mint ahogyan a Napóleon el- fogatásáva! kapcsolatos részt sem. Egyik másik levélből ugyanis ki. derül, hogy a Tolna megyei sereg részt vett Napóleon bekerítésében, Csákány pedig még abban a különítményben is, amelyik a győzhetetlennek hitt császárt száműzetésbe kísérte. Nem nehéz itt sem felismerni az Obsitossal való kapcsolatot. A Napóleon elleni győztes hadjáratban részt vevő Tolna megyei században nem volt Háry János nevezetű katona. Az idézett és nem idézett adatok mégis igazolják, hogy történeteket nem kellett kitalálni, csak kiszínezni, bővíteni, bárki is volt Háry János. A néphit megannyi mendemondát költött Háry köré. Egyébként éppen ez mutatja az egész téma-komplexum életrevalóságát. A ténybeliség ürügyén azonban semmiképpen sem szabad megkerülni a ténybeliséget, — még Háryval kapcsolatban sem. Egy Háry Jánosunk már van, őt sze- retjük, tiszteljük, sőt büszkék vagyunk rá, de nincs szükség újabbra. Két paprikás szisszenet KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ö, hogy kioktattál csodálatos-eszú Okoskám! Szóval: a levelet ott kell feladnom — a postán, s nem a Faforgácsot Göndörítő Vállalatnál. Szívemben nádasként zúg az öröm. Instrukciódat — nagyon köszönöm. EGY VÁLLVEREGETÖNEK Tacskó vagy hozzám: főleg a művészetben az. Mosolygok a hangodon: ezt így, azt úgy csináljam. Vajon, milyen jogcímen veregeted a vállán»? Önarckép Megépül lassan végső arcon»; az, amit elviszek majd velem, amin a szegfűk szomorúsága nyílik, s amin a hegyek végtelen árvasága fáj szüntelen, de — amelyről süt, süt a halál után is a világért égő szerelem. ___________ K ÁLDI JÁNOS: Szép magyar nyelv Az ikes igék dicsérete Kosztolányi írja egyik jegyzetében, hogy halálos ágyán, ha fölébe hajlik a nővér, s azt mondja, „igyon egy korty teát", utolsó erejét összeszedve kijavítja majd, „igyék, ikes ige, nővér”. A nyelvművelő buzgalmak ellenére is, sajnos, a legutóbbi években megkoptak, s nyelvünk e ritka ékességei leözönséges társaik mellé szürkültek, amit a hivatalos nyelvművelő bizottság is segített, mintha divatjamúlt rendjelüktől akarta volna megfosztani különös figyelmet érdemlő igéinket. A fültépő „tudhassuk, láthassuk” dicséretes, bár több éves harc után csaknem teljesen eltűnt a beszélt nyelvből, ám a hivatalos nyelvművelés méla közönnyel nézte az ikes igék jogainak csorbulását, míg végül áldását adta rá, hogy ezután a kórházi nővérek nyugodtan mondhassák, „igyon egy kis teát”. A szabály feloldása, a köny- nyebb ellenállás irányába tett engedély meglepő eredménnyel járt: egyre többen jöttek rá az ikes igék izére, nyelvgazdagító jellegzetességére. A legváratlanabb helyeken bukkan fel az ikes igék zengő felszólító módja, még egy talponálló kissé körülményes figyelmeztetésében is: kérjük a közönséget, tartózkodjék a hangos beszédtől. A Tolna megyei Népújság eredményes hirdetést ígér: győződjék meg róla — mondja a felhívás, s az MTI híreiben is, — jóllehet nem fogalmaznak mindig szabatosan —, gyakran találkozunk ilyen fordulatokkal X. Y. gazdasági szakértő Budapestre érkezett, hogy tájékozódjék. Politikai beszédekben, melyek a szép nyelv leghatásosabb terjesztői, immár természetessé vált az ilyen fogalmazás: erősödjék a nemzetközi munkásosztály harci egysége, virágozzék szeretett hazánk. A nyelv élő anyag, nem alkalmazkodik mindig az előre gyártott szabályokhoz. A nyelvújítás korában nem egy sokat ígérő szót gyártottak, a nyelv mégsem vette be őket. A hónapnevek megmagyarítása például logikusnak is tűnt, s nyugodtan használhatnánk január helyett fagylárost, a csap- láros analógiájára, .mégsem kellett. Mások közkinccsé lettek, holott nem is tartoztak a legszerencsésebb lelemények közé. Legutóbb a gyakorlat kivetette a -suk, -sük ijesztő használatát, egyszerűen azért, mert bántotta nyelvérzékünkeú Most pedig ugyanez a gyakorlat az akadémiai könnyítés ellenére visszaállítja jogaiba az ikes igék helyes ragozását. Még az az érv sem használt* hogy nehéz a megtanulása, a a nyelv egyébként is arra való, hogy megtanuljuk, lehetőleg minél pontosabban. Ebben az esetben az ly-t is ki kellene vetnünk « nyelvből, anriál is inkább, mert a beszéd már nem él vele, senki sem mond folót, gálát, ahogy jányt se igen mondunk, s lyányt sem igen írunk. Az utóbbi az ál- népiesség jelképe lett, menthetetlenül, az előbbi a hagyomány jogán, él tovább. Az ikes igék ragozása, úgy tűnik, látszólagos nehézsége ellenére is* visszakapja régi dicsőségét, a gyakorlat megvédi nyelvünk egyik szép tulajdonság/ának. Csak örülhetünk neki. CSÁNY1 LÁSZLÓ FÖLDESI JÁNOS; Gólya Elhagyta már a vidéket, messze száll a gólya, légi útját őszi napfény koszorúba fonja. Könnye sem hull, szíve sem fáj, úgy hagy Itt fűt, rónát, meg az én szép csöndes falum integető tornyát. De szeretnék most az egyszer gólya madár lenni, nem akarnék messze távol, csak rózsámhoz szállni. Mert ott van az ifjú tavasz, tüzes perzselő nyár, ahol engem ölelő kar s pici csókos ajk vár. BŐDA FERENC
