Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-03 / 259. szám
Egy hél a külpolitikában AZ ÉV LEGNAGYOBB KÜLPOLITIKÁI ESEMÉNYE Az elmúlt hét, de túlzás nélkül. állítható, az év legnagyobb külpolitikai' eseményére került sor a hét második felében, amikor megtörtént végre, az- amit a- Világ négy esztendeje- követel: véget ért az újkori történelem leggyalázatösabb és leghosszabb hadüzenet nélküli háborúja a Vietnámi Demokratikus Köztársaság -ellén. Az esemény már hetek óta úgyszólván ,^a levegőben lógott", s a szinte naponta megismétlődő amerikai hivatalos cáfolatok ellenére a világsajtó makacsul várta az esemény bekövetkezését Kétségtelen, hogy Johnson,' elnöki tv-nyilatkozata időpontjának szerepe van a választási küzdelemben, de az is igaz, s az egész világ előtt nyilvánvaló,; hogy gz amerikai meghátrálás kikényszerítése a vietnami -nép nagyszerű .győzelme, anhak. a hőst ellenállásnak ' éredmény'eT amelyet világszerte 'ámogatnak a haladó és békeszerelő erők. köz-- rük elsősorban a szocialista országok. Pénteken, magyar időszámítás szerint .délután 2 órakor tehát Vé-- get ért a VDK bombázása, és mindén más ' harci cselekmény: Észak-Vietnam ellen, fiz a - fejlemény azonban csak egy lépés a békéhez vezető úton, de még' nem a végső győzelem, még nem maga a béke. Az első Hanoiból érkező jelentések is hangsúlyozzák. a vietnamiak' tisztában vannak azzal, hogy az amerikaiak nem mondtak le minden ellenséges cselekedetről, és továbbra is fennáll a felderítő repülések és a pszichológiai hadviselés, lehetősége, További probléma: még nem ismerték el a DNFF-et önálló és egyenjogú tárgyaló partnerként. holott az érdemi tárgyalásokon ez elengedhetetlen feltétele az előrehaladásnak. Azt is tudják Hanoiban, hogy amíg az amerikaiak egyáltalán jelen vannak, Dél-Vietnamban. mindig fenyeget a háború újbóli kiterjesztésének veszélye, Johnson elnök tv-beszédében azt is bejelentette, hogy a Párizsban, a jövő szerdán sorra kerülő tárgyaláson a VDK és az Egyesült Államok képviselői mellett helyet kapnak a DNFF és a saigoni rezsim képviselői is. Ugyanakkor mind az USA. mind a VDK részéről hangoztatták, hogy ez a tény nem jelenti a saigoni bábrezsim, illetve a DNFF elismerését a VDK, illetve az USA részéről. Thieu, a saigoni rezsim elnöke sietett is kijelenteni, hogy Johnson „egyoldalúan" döntött és ezért a dél-vietnami kormány feltételekhez köti a párizsi tárgyalásokon való részvételét. Harriman, az Egyesült Államok delegációjának vezetője azonban már ezt megelőzve kijelentette: tekintet nélkül arra. hogy a dél-vietnami rezsim képviselői ott lesznek-e vagy sem, a szerdai tárgyalásokat a DNFF be vonásával mindenképpen megtartják. KÖZEL-KELETEN TOVÁBBRA IS FESZÜLT A HELYZET CÉLEGYENESBEN AZ ELNÖKVÁLASZTÁSI KÜZDELEM partjai ellen intézett izraeli tüzérségi támadás után az EAK részéről kijelentették, hogy mindennemű további izraeli provokációra erőteljesen visszavágnak. mert . azok a fegyverszüneti Sportnyelven szólva, a célegyezmény megsértését jelentik, egyenesbe érkezett az amerikai Ugyancsak feszült a helyzet az elnökválasztási küzdelem. A je- izraéli- megszállás alatt levő jor- löltek szinte futószalagon mond- dániai területekén, ahol. a legtöbb ják beszédeiket és a pártok ame- városban kijárási tilalom van. rikai recept szerint, maximális Szinte' naponta ismétlődnek a tüzérségi párbajok a Jordán völgyében. Izrael északi szomszédja, Libanon is kénytelen volt panasszal fordulni az ENSZ tűzszü-' neti _ bizottságához az izraeliek provokációs támadásai miatt. Dajan tábornok, izraeli hadügyminiszter. ‘ akit az utóbbi időben reklámeszközök bevetésével próbálják befolyásolni a szavazókat. A legutóbbi felmérések szerint Humphrey esélyei mintha javulnának: a közvélemény-kutatás adatai alapján Johnson eddigi al- elnöke kezdi megközelíteni az, eddig vezető Nixon esélyeit. Úgy tűnik, hogy a finisben a fajgyű háborús tervei miatt Izraelben lölő, szélsőségesen jobboldali is. bírálatok értek, azzal fenyegetőzött. hogy „Izrael újabb' súlyos csapást mér Egyiptomra". Az ügy további fejleménye a Ní- ■ lps : vidéke éllen intézett rajtaütésszerű "támadás, amely miatt az EAK ismét a Biztonsági. Tanácshoz fordult. Wallace visszaesik. A vietnami fejlemények kétségtelenül tovább javítják Humphrey kilátásait, azonban egyáltalán nem biztos, hogy akár a demokrata, akár a republikánus jelöltnek sikerül majd megszereznie a megválasztáshoz szükséges abszolút többséget. Ez pedig további bonyodalmakhoz vezethet. Biztonsági Tanács előtt a legújabb közel-keleti incidens • - '■ > ...... V A DPA jelentése szerint a Biz: ra igyekezett hárítani a ielelőssé- tonságí Tanács magyar idő szerint get. Jakov Malik szovjet fődele- szombatra virradó éjjel ülést tar- gátus felszólalásában támogatta tott a legutóbbi közel-keleti inci- Egyiptom kérését. Megállapítása densekkel kapcsolatban. Az ülést szerint az arab országok lojálisán az EAK és Izrael kérésére hívták együttműködnek Jarring ENSZ- össze. El Kuni az EAK nevében küldöttel a béke érdekében és a Izrael megbüntetéséi kérte, mert helyzet további alakulása Izraelen ,.az egyiptomi gazdasági célpon- múlik. A Szovjetunió elhatározott tok ellen intézett támadást, ame- szándéka, hogy a többi békesze- lyet előre megfontolt szándékkal rető állammal együtt kivívja a hajtott végre". békét a közel-keleten és gátat vet Tekoah izraeli küldött — mint az AP közli — elismerte, hogy támadást ’hajtottak végre az EAK területén, de ezt „megtorló intézkedésnek" minősítette és az EAKaz izraeli nveknek. agressziós cselekméA Biztonsági folytatja ülését. Tanács hétfőn flmerika-ellenes tüntetések Tízezren tüntettek szombaton egybegyűlteknek. hangoztatva, Ammanban az amerikai nagykő- hogy Libanon támogatja az arab vétség előtt a Balfour-deklaráció felszábadítási mozgalmat az izra- 51. évfordulóján. Az AP jelentése éli megszállók ellen, szerint a tüntető tömeg leszakítot Otiilüárial többet kőltottuÉ mint tavaly A Belkereskedelmi Miniszteri- déglátás forgalma egészébe» umban összesítették az év első kissé csökkent, kilenc hónapjának kereskedelmi .... . . . „ és vendéglátóipari forgalmát, az Mind a nyárt, műid az őszi áruellátás általános tapasztala- ruházati cikkek iránt élénk volt az érdeklődés. JólA jelentések szerint az állami lel?el’ 8 könnyűipar termelésé- és a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar együttes forgalma 81 milliárd forint volt; — a harmadik negyedév végéig kereken hét százalékkal, 5 milliárd forinttal vásároltunk, ettünk, ittunk többet, mint egy évvel ezelőtt. nek szerkezetét alapvetően még nem változtatták meg az új gazdasági mechanizmus lehetőségei, örvendetesen nagyobbodott a kínálat a keresettebb, korszerű anyagú és kidolgozású termékekből. A termékforgalmazás új rendjével élve a IIL negyedévben tovább növekedett a ruházati kereskedelem közvetlen beszerzési tevékenysége. Javította az ellátást a múlt évről tartalékolt, s az idén beérkezett importáru. Az árszínvonal 1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. Az árukészletek viszont nagyobbak. 1,7 milliárd forinttal haladják meg a tavalyit. A kilenchónapi forgalmon be- változatlanul magas azonban lül a III. negyedévben különösen azoknak a cikkeknek a köre. az élelmiszerek iránt megnőve- amelyeket hiába keresnek, vagy kedett a kereslet, A húsellátás nincs belőlük elegendő. Trvább- tovább javult, sertéshúsból pél- ra is hiányos például a bébidéül 25 százalékkal — 540 va gonnal — került több forgalomba a III. negyedévben, s a korábbi évektől eltérően fagyasztott húst már nem árusítottak. Bőséges volt a baromfi- és a tojásellátás, jó a tej- és a tejtermékellátás főleg nagyobb ipari szállítások és a szabadpiaci felhozatal növekedése nyomán, A baromfi átlagára a tavalyihoz képest 1 százalékkal csökkent. Az édesipari termékek kedvező árváltozása következtében meg- növekédett keresletet például az úgynevezett lisztes árukból — forgalmuk 27 százalékkal nőtt — nem tudták kielégíteni, helyenként választékhiány is éolt. A zöldség-, gyümölcsellátás eltekintve júniustól és júliustól, megfelelő, augusztus közepétől pedig már bőséges volt. A múlt évinél kisebb kínálat azonban általában megnövelte az árakat, amelyek csak szeptemberben estek a tavalyi szint alá. Az árszint növekedése részben mérsékelte a vendéglátóipar forgalmát, részben az alacsonyabb osztályú egységekre terelte az érdeklődést, s így a vena gyermekellátás. és a serdülőruhaAz ipar háromnegyed év alatt a tavalyinál 6 százalékkal több vegyesiparcikket szállított a belkereskedelemnek. Tovább nőtt a tartós fogyasztási cikkek iránti kérésié: — a forgalom 14 százalékkal volt nagyobb. mint a múlt év í) hónapjában — s különösen a leszállított árú híradástechnikai készülékekből vásároltak sokat. Ehhez hozzájárult az olimpia is. Csupán a III. negyedévben 110 000 rádió, és 76 000 tv-készük két vásároltak, televízióból kétszer any- nyit mint tavaly. Kedvezően alakult a háztartási és vegyi termékek. valamint a mezőgazdasági --zeráruk kínálata, nem volt viszont elegendő festéK, épületszerelési és egyéb építőanyag. A bútorok választéka ugyan bővült, de a magasabb árak ellenére sem tudták belőle .az igénveket kielégíteni. ta az amerikai zászlót és betörte a nagykövetség néhány ablakát. A rendfenntartó biztonsági egységek nehezen szorították vissza a tüntetőket. Lövések dördültek el és egyes jelentések szerint egy halottja is van a tüntetésnek. Előzőleg Nabulszi, az arab fel- szabadítási szervezet egyik vezetője tartott beszédet a tömegnek, harcra buzdítva az arabokat az izraeli megszállók ellen. Libanon fővárosában ötezer diák és munkás vonult fel és tüntetett a Balfour-deklaráció ellen. A menet a miniszterelnökség elé vonult, ahol dr. ■ Abdullah Jafi kormányfő beszédet tartott. az A Távol-Keleten mutatkozó pozitív előrehaladással ellentétben a világ másik neuralgikus pontján. a Közel-Keleten nem javul, sőt láthatóan rosszabbodik a helyzet. Az elmúlt hét szombatján a Szuezi-csatorna egyiptomi Népújság 2 1968, november 3. NB l-es eredmények FERENCVÁROS—CSEPEL 4:0 (3:0) Góllövők: Katona, Novák (ll-es- ből) Szűcs és Albert. VASAS—DUNAÚJVÁROS 1:0 (1:0) Góllövő: Puskás. U. DÓZSA—PÉCS 5:0 (3:0) Góllövők: Dunai II 2, Fazekas. Berte, Solymosi (limesből). A tartalékos tisztek megbecsülése A Nagy Októberi Szocialista ra. amelyet Október fénye vilá- Forradalom és az 1918-as ma- gít meg. Egyre több ember vall- gyarországi események — a pol- ja magáénak a kommunista esz- gári forradalom és a KMP meg- mét, amelyet valamennyi földalakulása alkalmából a Magyar részen ismernek. Honvédelmi Szövetség szómba- . ... tón délelőtt ünnepségre hívta . 4. szocializmus ugye. a szo- össze a tartalékos tiszteket. cializmus léte kezdetétől fogva Ezúttal a legjobbakat hívták har^ kőrdese. Ez a harc elso- meg, azokat, akik a kiképzés- sorban ideológia, es gazdasági ben, azonfelül a szakmai és a slkon f°lvik. politikai munkában is a legjob- Az évfordulók alkalmával ép- ban helytálltak. pen a honvédelmi szövetségben Lantos Ottó alezredes az végzett munka alapján, ebből az MHSZ megyei titkára köszöntő- alkalomból többen kaptak kitün- iében a tartalékos tiszteknek a tetést. A Honvédelmi érdemérem polgári életben, és az MHSZ kere- 15 éves fokozatát kapta Klem tében végzett munkáját méltat- Károly, és Bajnok Sándor. A ta. Azt juttatta kifejezésre, hogy 10 éves fokozatot Bakó Lajos, ha valamikor, akkor leginkább Békési Márton, Pánczél István, most, a jelenlegi nemzetközi Kürtös István. A tartalékos tisz- helyzetben kell fokozni a haza ti kiképzésen elért eredmények, megvédése iránt érzett felelős- illetve a kétéves szakosító tan- ségérzetet. folyam után a honvédelmi miRózsa Imre, az MSZMP me- niszter parancsa értelmében gyei bizottsága igazgatási és 15-en kaptak főhadnagyi. 48-an adminisztratív osztályának mun- hadnagyi rendfokozatot, katár'sa az évfordulók jelentőségét méltatta, azt, hogy az el- Ezután a tartalékos tiszti tamúlt fél évszázad alatt hogyan nácskozás egy, a törvényben győzött a lenini eszme, a Szov- meghatározott feladatnak tett ietunión kívül a népi demok- eleget: megv: 1 osztotta a tarta- ráciákban is. Mint mondotta, 14 lékos tiszti becsületbíróság 5 ország .népei léptek arra az út- állandó és 5 póttagját. Csehszlovák emigránsok Nyugaton A TASZSZ hírügynökség londoni tudósítója arról ín, hogy a csehszlovákiai ellenforradalmi tervek meghiúsulása után Nyugatra menekült emigránsok továbbra is aktívan tevékenykednek. így például Brodsky, a Csehszlovákiában betiltott 231-ek klubjának vezetője. Most körutazást tesz Nyugat-Európa országaiban. s egy emigránsokból álló „Szabad Csehszlovákia Bizottság"’ létrehozásán fáradozik. Segítőtársat is talált Jozef Jostent, Csehszlovákia külügyminisztériumának egykori munkatársát, aki 1948 februárja után szökött Nyugatra. Londonban tartózkodik Vinter, a prágai rádió és televízió volt munkatársa, Liehm, a Literami Noviny című lap volt főszerkesztője, valamint Goldstücker, a Csehszlovák írószövetség Központi Bizottságának volt elnöke. Óta Sik, volt miniszterelnökhelyettes, akit a CSSZK belgrádi nagykövetségére neveztek ki gazdasági tanácsadónak, jelenleg Svájcban tartózkodik, s engedélyt kért a helyi hatóságoktól, hogy ott maradhasson. Vesely, a Literami Noviny volt főszerkesztőhelyettese Münchenben telepedett, •le.