Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-17 / 270. szám
Történelem a Visegrádi álcában A KMP megalakulásának emlékmúzeuma A házat nem a történelmi dí csőségnek építették hajdanán, é ma sem üt el szomszédaitól, ép pen olyan a Visegrádi utca 15 mint a legtöbbi ház errefelé Még a kapu melletti márványtábla is szerényen beleolvad színével a homlokzatba, tartózkodó komolysággal hirdeti, hogy itt működött a Kommunisták Magyarországi Pártja. A megalakulás 1918. november 24-én történt. A napokban lesz ötven éve. A KMP megalakulásának emlékmúzeumában az évforduló tiszteletére felfrissített, korszerűsített kiállítás várja a látogatót: azokban a szobákban, ahol a fiatal magyar párt élete első küzdelmeit és első győzelmeit végigélte. A félemeleten a munkásmozgalom dokumentumai korábbról, a modem magyar munkásmozgalom kezdeteitől tanítják itt a históriát. A Munkások Újsága, ,.A budapesti munkásegylet közlönye” egyik példánya jelzi egyebek közt a kezdeteket (dátuma: Pest, július 19. 1868.) az első magyar munkás-május, az 1890-i korabeli ábrázolása a folytatás, és a „Vörös Péntekről", az orosz forradalom hatására keletkezett 1905 szeptember 15-i hatalmas tüntetésről készített, halványuló foto a keményebb küzdelmek elejét. A jelvényeket sem lehet hagyni szó nélkül: rendkívül sok és változatos sorozat látható üveg alatt a munkásmozgalom e kis színes tanúiból, a kiállított darabokból szinte összeállítható a magyar munkásmozgalom történetének históriája. A következő teremben már megjelennek a leendő párt és a leendő forradalom vezérei is. A Galilei Kör illegális agitátorainak első röpirata az egyik üveg alatt, százezer munkás elégedetlen tömege egy 1917-es népgyű- lésrol készült fényképen, s a legendás munkásszónok, Bokányi Dezső a városligeti gyűlésen. .. .1918 május elsején már kis vörös kép díszíti a szokásos jelvényt: a lángnyelvek fölött fehér madár. Egy határozott_ röpirat inellett („Kitört a forradalom!”), egy új jelvény, benne vörös N és T: Nemzeti Tanács. Majd az őszirózsás forradalom dokumentumai következnek. A magyar internacionalisták zöld színű politikai felvilágosító füzeteket adtak ki a forradalmi Oroszországban, a „Forradalmi írások” sorozat néhány kötetét. A füzetek szerzői a párt első harcosai, akik a bolsevikektől tanulták a tennivalókat: Kun Béla, Szamuely Tibor, a fiatal Mün- nich Ferenc. S e fiatal hadifoglyok forradalmi szava, „A hazatérőkhöz”. amelyen rendszeresen ismétlődik egy mondat bekezdésenként: „Lázadjatok fel!” A hazatértek többet csináltak: forradalmat és forradalmi pártot. Az ötven esztendeje megková- csolódott szövetség jelvénye kicsi, de a legfontosabbat mutató szimbólum: apró, zománcozott vörös csillag, közepén kalapács és eke: a Kommunisták Magyarországi Pártjának címere. A pártalapítók fényképei után az ünnepélyes kiállítás kopott, egyszerű berendezéssé válik: a kivilágított tablók után durva, barna polc következik, mellette mázolt ajtó, az ajtón felirat — Aki dolgát végezte: távozzon —, az ajtó előtt nagyon régi írógép, sokszorosító masina és egy fogas. Éppen így nézett ki a teremsornak ez a sarka ötven évvel ezelőtt, amikor az ideköltözött párt szervezőit szolgálta ki az egyszerű helyiség. Ellenőrizheti a látogató egy régi fényképről, ami ugyanerről a helyiségről még a nagy időkben készült. Igaz. azon a képen rendetlenség, dulás van és a fogason puskák lógnak: akkor készítették a felvételt, amikor a hirtelen erőssé vált pártot először rohanták meg a rendőrök, hogy kezdetét vegye a kommunisták üldözése. A ti?enkilences tél megpróbál. tatásait egyebek közt Kun Béla ujsíSS fisa; — A munkásmozgalom dokumentumainál. (Gárdos Katalin felvétele.) gyűjtőfogházbeli cellájának kicsinyített mása mutatja — prices, vizeskancsó, ez fogadta a megkínzott kommunista vezért. De kívülről erők, a jövő erői támogatták, s ezt — egy harcos röplap mutatja, amely inárcn^ 23-ra tömegtüntetést ftitdet a kommunista vezetők kiszabadítására Ez a tömegtüntetés már nem jött létre. Időközben megszületett az a megegyezés; amelynek hasonmását látni az utolsó tárlók egyikében, s amely a proletárdiktatúra győzelmét jelentette. A Visegrádi utcai múzeumba emlékezni mennek az emberek a jubileum napjaiban. Mennek a külön Kun Bála-emlékszobáért is, ahol az első magyar kommunista állam nagy és tragikus sorsi) vezére tiszteletét idézik az ajándékok, jelentőségét, a korabeli fényképek, . s egyszerűségét a szerény személyes emléktárgyak. Méltó befejezéseként a Visegrádi utcai történelem bemutatásának. PÁKOLITZ ISTVÁN: Naponként aranysújiásos ösoi esték tücsök muzsikás ssép öregséf. irgalmába ajánllak áldva — nem tudom mennyi va* még bátra naponként mondjam el naég jókor ami benned a legfőbb jó volt hogy minden minden ágy ahogy «ott mégis mégis csak érdemes volt hogy árnyék volt ha volt hatalmam amit akartál azt akartam s úgy akartad amit akartál ha kértél akkor is csak adtál ki mindig tudta mi a dolga ha a mennybe ha a pokolba önmaga áldosata-foglya — u istennek is sok leit volna ki mindig tudta hogy mit vállai ispilángot járt a halállal 8 mert naponként volt bekerítve jól tudta ml as: kiterítve . naponként mondjam el még jókor ami benned a legfőbb jó volt hogy magadat is elfeledv« lettél méltó a sseretetre ki hitegető csalás nélkül a ráncokba is belebékült és naponként megbúvott ebben as irgalmatlan saeretetben ne a sírnál nőjön a mérték bogy ki voltál és mennyit értél mikor mindennek seöge-éle legömbölyödik holt-kímélve s a göröngy — súlyos meakulpa — dübög a koporsóra hullva élőnek olcsó nyugtatásra drága sírkő-fitogtatásra naponként mondjam el még jókor ami tiszta emberi jó volt s visszfénye hull szivemre áldva — ha mégis én maradnék árva Kende Sándor: A pereces A sötét szemüveges fiatalember olyan gondterhelten toporog előtte, mintha öt percen belül, de legkésőbb az előadás megkezdéséig föltétlenül el kellene döntenie, hogy gubancos haját lenyiratja-e holnap, vagy jobb, ha tovább zsí- rosodik. Megszólítja: — Frissek a perecek... A kínáló szóra azonban meg se rebben. Csak egy perc múlva fordul sarkon, de akkor mindkét könyökét használva furakszik az ellenkező irányba, a büféhez.Lehajt valamiféle féldecit. S visszafelé már lassabban jön. A zsúfolt színházi hallban jóízűn csak álldolgálni lehet vagy a mennyezetet nézni. — Frissek a pereceim ... A fiatalember félszegen mozdul. bizonytalanul, hátha nem is neki szóltak. A néni viszont pont erre a lélektani pillanatra várt: — Frissek ... Épp élőbb vett belőlük a művész úr is!... Nyert: — a fiú végre közelebb lép, kér egyet. Szívesen adja. Mosolyog. Amikor mosolyog, nem is annyira öreg, a fogai épek. Mosolyogva súgja az őszes úrnak is, aki pedig olyan merev vállal lépdel előtte, mintha kitüntetés lógna a nyakában: (Arcképvázlat) — Frissek a pereceim ... Egy kis gyanakvás: — Biztos? — Ö ... A művész úr is kért az előbb! Most vittem be hozzá kettőt... Tovább. Még elsőt se csöngettek. Akadozik az üzlet. — Frissek a pereceim ... Ez a hirtelen szőkeség milyen finnyásan nyúlkál itt! Mintha rövidlátó lenne. Ejnye. Mire való az ilyen fitymálás?! Volt az ő haja is ilyen szőke, s pont eny- nyire göndör... és az alakja, no lám, hát igen ... szépen tartja a nyakát a kis bestia, igen, így, mintha örökké nyújtózna ... szép, hiába, el kell ismerni, a válla, a dereka rándulása... Jaj. csak hát a csípővel, Jézusom, nem így kell ám ilyenkor! — nem, ezt ő nem így próbálta, soha nem így, ejnye, ennek ezt még tanulnia kell!... Találkozik a tekintetük; — túl sokáig nézte? — Frissek ... — Melyik a ropogós? Istenem, milyen csacsi kérdés! — A művész úrnak is vittem előbb ... — súgja neki bizalmasan, és biztos a hatásban. — A művész úrnak perecet?!... — kuncog a cserfés csiklandósan, szinte hunyorog. — Nagyon szereti... — Éppen a perecet?! Vitathatatlanul jópofa ez a taknyos. Csak ne lenne ilyen éles itt a huzat, a fal mellett. Máshová azonban mem engedik a kis asztalkát a perecekkel. Egyszerre csönd. Sokan odafordulnak. Melege van. Majd ismét a léghuzat csapja meg hátulról. Egy pillanat. Mindenki áll, szendviccsel, feketéscsészével, pereccel a kezében. Ez a lány is; — mintha valaki itt felejtette volna. — Tériké, adjon nekem kettőt A tálcájához koccan egy gyűrű. — A művész úr!... Még kabátban, fehér sállal. — Frisseik, ugye? — Istenem... művész úr... — reszket a hangja, s az arca még sokkal fehérebb. — Miért nem tetszett érte kiküldeni valakit?!... Hiszen szívesen bevittem volna... — emeli tekintetét a színészre, s lassul a szava: — Hiszen mindig. .. Elharapja a szót, pedig a vásárlói előtt nem sülhet fel. Szorongva ismételg}eti: — Hiszen mindig. .., mindig beviszem, ha. .. A barna arcú férfi szórakozottan bontja a sálát, illatos, a homloka csillog. A szeme bogara miatt nem veszi, észre még mindig senki a szája körül évek óta lassan össze toluló, csöndes gyűrődéseket — Mindig? — Hiszen... Megáll a gyűrűs ujj, nem bontja tovább a fehér sálat — Nem hoz maga már be nekem perecet, Tériké, soha... Ezt miért mondta?!... Pedig egy kicsit még igazán elnézte volna. A fehér sálait. Azt a gyűrűt A szőkeség, itt mellettük, jóízűen kuncog magában, biztosan. Hm. Jól teszi. Néhány évig még saép. — Kettőt tetszik? — Mint mindig, Tériké. .. — Igen, mám mindig... Lassú melegség járja át. Mármár azt hitte, hazugságon kapják, — de lám, a művész úr figyelmes, még mindig a régi gavallér, ® gálánsán alájátssza: — Kettőt, persze — ismétli. — Mint mindig Győzedelmesen fordul hát, hogy a szőkeség arcába nézzen, hitetlen szemei krtzé: — Látod, szívem!? — Csakhogy, iái, már sehol. Mikor ment el?! — ijedten nyújtogatja a nyakát, a pereces- tálca csaknem felbillen. — Hát akkor semmit se hallott?! Semmit?, .. Hát az egészből még ennyi se maradt?!.. Tizenhat évből, tizenhat év és három hónapból, még ennyi se?!..,
