Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-16 / 269. szám
Izzásban a közel-keleti helyzet Az amerikaiak elferdítik az igazságai A Krasznaja Zvezda pénteki számé nemzetközi katonai szemléjébe« megállapítja, hogy a helyzet a Közel-Keleten mind feszültebbé válik. Az izraeli provokációk a tűzszüneti vonalakon mindennapos \ jelenségek lettek. Sőt — teszi hozzá a lap — az utóbbi időben Izrael a Libanonnal határos területeket is bevonta agresszív tevékenysége körébe. A Krasznaja Zvezda szerint Izrael arcátlansága arányos azzal a támogatással, amelyet számára az imperialista hatalmak és mindenekelőtt az Egyesült Államok, nyújtanak. Washington legutóbb ígéretet, tett Izraelnek Phantom-típusú harci repülőgépek szállítására, s ez még inkább növelte a Tel Aviv-i „héják” agresszivitását. izrael barát érzelmeiket suba alá rejtsék. Céljuk az, hogy tendenciózus módon fehérre mossák Washington közel-keleti politikájának imperialista törekvéseit. Eközben furcsa „feledé- kenységről” tesznek tanúságot: nem is említik, hogy létezik a Biztonsági Tanácsnak egy olyan határozata, amely az izraeli csapatok kivonását követeli a megszállott arab területekről. A brosúra hivatalosan vallott célja az lenné, hogy segítsen azoknak, akik a világpolitika kérdéseit tanulmányozzák. Ehelyett azonban egyetlen „célt” valósít meg: Washington közel- keleti politikájának igazolását, s ami ezzel azonos — az igazság elferdítését. Véget ért a NATO közgyűlése Ez a körülmény — állapítja meg a lap — jogossá teszi azokat a feltételezéseket, amelyek szerint van egy titkos izraeli—amerikai szerződés, amely kilátásba helyezi az Egyesült Államok közvetlen beavatkozását az arab— izraeli konfliktusba. Az arab államok azzal válaszolnak Izrael szűnni nem akaró provokációira és fenyegetéseire, hogy erősítik törvényes jogaik megvédéséhez fűződő elhatározottságukat. Az amerikai külügyminisztérium az Egyesült Államok külpolitikájának kérdéseivel foglalkozó hivatalos kiadványai sorában ezúttal egy „A Közel- Kelet” elnevezésű brosúrát adott közre. A TASZSZ hírügynökség washingtoni jelentése szerint a brosúra szerzőinek, egyáltalában nem állt szándékában, hogy Hidegháborús erőfeszítések Pénteken délben a belga fővárosban befejezte munkáját az Észak-Atlanti Szövetség 15 ország parlamenti képviselőit tömörítő közgyűlésének 14. évi ülésszaka. A következő ülésszak elnökévé Kasim Guleket, Törökország megbízottját választották. Jelenlévő mintegy 200 atlanti képviselő határozatban javasolta valamiféle „védelmi ügynökség" létrehozását a szövetség európai tagállamainak részvéteiével. Az ügynökséggel kapcsolatos kérdések megvitatása érdekében javaslat hangzott el a NATO országok kormányfői értekezletének összehívására. A Francia KP nyilatkozata Egy másik határozat elítéli a kelet-európai szocialista országok Csehszlovákiában foganatosított katonai intézkedéseit, s — a közgyűlésen elhangzott hidegháborús felszólalások szellemében — sürgeti „a NATO hagyományos fegyverekkel ellátott katonai alakulatainak minden téren való fejlesztését”. A nyugati parlamenti képviselők egyidejűleg felszólították az Egyesült Államokat, hogy „tegyen újabb erőfeszítéseket fegyverzetellenőrzési megállapodás megkötésére a Szovjetunióval”. Ilyen értelmű határozati javaslatukban a jelenlevők hangoztatták, hogy a „nagy nukleáris hatalmaknak korlátozni ok kell a stratégiai fegyverek gyártásának versenyét ”, Sürgették továbbá, hogy hozzák létre a NATO fegyverzetellenőrzési központját. Ez a központ tárgyalásokat folytatna a fegyverzetkorlátozási egyezmények megkötéséről a nem NATO országokkal. EZ TÖRTÉNT Noha egymást cáfoló jelentések érkeznek Dél-Vietnamból, mégis — sőt, a többi között éppen emiatt is — úgy tűnik, hogy a sái- goni rendszer válságba jutott. Mindinkább nehezülő lélegzetvétellel kapkod jobbra-balra, egyelőre nem tudván megemészteni a VDK elleni bombázások megszüntetésének tényét, amely kétségkívül bizonyos fordulatot jelent Washington vietnami politikájában. S minthogy most már köztudomású, hogy e fordulatot Johnson — miután nagykövetének, Bunkernek előzetes sorozatos tárgyalásai nem vezettek eredményre — a saigoni rezsim vezetőinek akarata ellenére hajtotta végre. Ismét súlyos hasadás mutakozik tehát az elmúlt években oly gyakran megrepedt, s újra meg újra csak nagy nehézségekkel összefércelt washingtoni—saigoni együttműködés falán. Ezt látva, nyilvánvaló, hogy máris működésbe léptek Dél-Vietnam fővárosában a hatalomra éhes erők, hogy a Thieu—Ky—Tran Van Huong triumvirátus kiintrikálá- sával maguk próbálják átvenni a vezetést —, természetesen továbbra is Washington iárószalagján. Egymást cáfoló jelentésekről szóltunk: az amerikai AP hír- ügynökség saigoni tudósítója azt táviratozta, hogy Tran Van Huong miniszterelnök benyújtotta lemondását Nguyen Van Thieu államelnöknek. Részletek még nem szivárogtak ki e tanácskozásról, de aligha kétséges, hogy Washington — lévén a világ közvéleménye előtt igen kellemetlen számára, hogy a párizsi tárgyalások Thieuék kakaskodása miatt megfeneklettek — ebből a zsákutcából próbál kiutat találni. Az USA-nak most rá kell vennie Saigont, hogy ne torpe- dózza meg véglegesen a párizsi megbeszéléseket, különben a- világ — indokoltan — nem a délvietnami rezsimet, hanem az Egyesült Államokat okolná a vietnami háború további folytatásáért. Annál is inkább, mert a VÜK méltóságteljesen reális, tárgya- lókész magatartása mindenki előtt nyilvánvaló. Most például ismét Párizsba utazott — a májusi kezdet óta harmadízben — Le Due Tho, a francia fővárosban tárgyaló észak-vietnami küldöttség külön tanácsadója. Nyilvánvalóan azért, hogy elősegítse a tárgyalások előrehaladásál A NATO Brüsszelben most lezajlott közgyűlésének egyikmásik felszólalásánál is élesebb, hidegháborús hangot ütött meg a nyugatnémet Bundesrat új elnöke, Herbert Weichmann professzor. Székfoglaló beszédében puszta illúziónak nevezte a kelet-nyugati közeledés gondolatát s elérkezettnek tartotta az időt. „a békés egymás mellett étét által szavatolt status quo hiú ábrándjának eltemetésére5*! A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága ülésén eddig 140 részvevő jelentkezeti felszólalásra, A CTK részletesen ismertetette Dubcek első titkát beszámolóját, amely elítélte a púi t vezető szerepének gyengítésére tett kísérleteket, a legutóbbi tüntetéseket, s hangsúlyozta: a szocializmus szempontjából ezek a fő veszélyt jelentik. „Politikai rendszerünket ie kell zárai minden szocialistaellenes erőfeszítés és megnyilvánulás előtt”, hangsúlyozta. Említést tett azokról a hibákról!, amelyek a sajtóban, a rádióban és a tv-ben január után jelentkeztek, s amelyeknek leg- fontosabbja, hogy nem folyt vita a helytelen szocialistaellenes nézetekkel. Dubcek a hibáktól és egyoldalúságtól ment« januári út folytatása, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal váló még szorosabb szövetség mellett tett hitet. a kommunisták feladatairól A VDK sajtóértekezlete Párizsban A Francia KP Politikai Bizottsága nyilatkozatot adott ki a franciaországi helyzetről és a kommunisták feladatairól. A nyilatkozatot az Human! té pénteki száma közölte. A nyilatkozatban a Politikai Bizottság hangsúlyozza, hogy a monopolista hatalom, amely a szociális költségvetés megszorításával és a gaulleista reform- és népszavazás-tervezetekkel még csak fokozni kívánja önkényuralmi jellegét, képtelennek bizonyul a nép érdekének megfelelően megoldani az ország előtt álló problémákat. A dolgozóknak tehát minden okuk megvan arra, hogy harcoljanak szociális vívmányainak édekvé- delmében. Az FKP támogatja a dolgozóknak követelésedért folytatott harcát. A Francia KP Politikai Bizottsága újra megerősíti a kommunistáknak azt az akaratát, hogy valamennyi társadalmi erő ösz- szefogásán, elsősorban a kommunisták és a szocialisták együttműködésén munkálkodjanak, amelyet egy közös program alapján Franciaország lakosságának többsége támogathat abban, hogy megnyissák a megújulás prespek- tíváit. A békéért folytatott harcban az FKP legfontosabb feladatának tartja annak kiharcolását. hogy az amerikai imperialisták teljesen felhagyjanak agresz- sziójúkkal és ezzel biztosítsák a hős vietnami népnek a békét, a teljes függetlenségben. A francia kommunisták — hangzik a nyilatkozat — Harcolni fognak Nyugat-Neme tország atomfelfegyver- kezése ellen, az NDK elismeréséért. Árváltozások Csehszlovákiában Mint a csehszlovák belkeres- kereskedelmi ára: kisipari szer- kedelmi minisztérium közli, a számok, egyéb szerszámok, edé- fodyó évre tervezett káskereske- nyék, üveg, sporteszközök, játék- delmi árváltozások keretében no- szerek, kefeáruk, iskolai és iro- vemtoer 15-től az állami keres- dai eszközök, optikai gyártmá- kedelemben emelkedik, egyes nyok, denaturált szesz, férfiesetekben pedig kétoldalúan vél- zoknik és egyes műanyagok, ke- tozfk az alábbi árucikkek kis- rékpárok, kisebb fémtermékek, Hm vegyipari és illatszercikkek, a női harisnyák ára csökken. •Jr Az ármódosításokkal megszűri- vetik a veszteségeket, az árak pedig jobban alkalmazkodnak a 19€8. november 16. termelési és piaci helyzethez. Népújság Hz amerikaiakat terheli a felelősség a tárgyalások elhalasztásáért Pénteken délelőtt Párizsban sajtóértekezletet tartott az előkészítő megbeszéléseken részt vevő VDK-küldöttség szóvivője. Nguyen Thanh Le cáfolta a Katzenbach külügyminiszter-helyettes legutóbbi nyilatkozatában elhangzott vádat, amely szerint az amerikai bombázások beszüntetése óta a VDK a demilitarizált övezetből katonai akciókat hajtott végre, s ezzel „veszélyeztette a párizsi béketárgyalásokat”. Az észak-vietnami szóvivő kijelentette, hogy az amerikaiak e vádaskodással el akarják terelni a figyelmet dél-vietnami agresszív háborújukról és az amerikai felderítő gépek illegális észak-vietnami berepüléseiről. A szóvivő hangsúlyozta: az Egyesült Államok feltétel nélkül szüntette be Észak-Vietnam bombázását, ennél fogva nincs joga „szemrehányást tenni a demilitarizált övezetből intézett állítólagos bombatámadások miatt”. Új egyenruhát kapnak a postások A Postások Szakszervezetének kongresszusa a dolgozók kívánságának megfelelően határozott a postások egyenruházatának módosításáról. A szakszervezet javaslatára a Posta-vezérigazgatóság a Szegedi Ruhagyárban 20 nyári és 20 téli, férfi és női ru- hamodellt készíttetett. Ezeket valamennyi postaigazgatóságon bemutatják, meghallgatják, figyelembe veszik a dolgozók véleményét, s a legjobban tetsző modelleket véglegesítik a postások új egyenruhájaként. A kiválasztott új postásöltözékek gyártása jövőre kezdődik, A postások egyenruháján 45 év után változtatnak, a jelenlegit még 1923-ban rendszeresítették. A nyári öltöny, kosztüm és ingkabát könnyű műszálas anyagból, sportos, katonás fazonban készült. A téli egyenruházatban a köpeny helyett bevarrott, vagy begombolható szivacsbéléses kabátot, s a posztó helyett műszálas szövetöltönyt, kosztümöt javasolnak. A táviratkézbesítők részére műszálas lemberdzseket, télire pedig háromnegyedes műbőrkabátot javasolnak. A továbbiakban a szóvivő foglalkozott a tárgyalások elhalasztásával, hangsúlyozta, hogy a kudarcért egyedül az Egyesült Államok a felelős, mert nem tartotta be a Hanoival létrejött megállapodást, amelynek értelmében a négy érdekelt fél rész-, vételével november 6-án Párizsban megkezdődött volna a béketárgyalás. A szóvivő hozzáfűzte, hogy a saigoni bábrendszer képviselőinek távolmaradásáért az Egyesült Államok a felelős, hiszen ezt a rendszert az amerikai neokoloniaflisták hozták létre és tartják fenn. A szóvivő kormánya nevében tiltakozott az amerikai federítö gépek észak-vietnami berepülései ellen és bejelentette, hogy november 2-a óta két felderítő gépet lőttek le a VDK légi terében