Tolna Megyei Népújság, 1968. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-15 / 268. szám

MM NÉPÚJSÁG-::sA. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZQTTSAGA ÉS A MEGYEI TANÄCS L/.; Italbemutató BÁTASZÉKETS Balesetek figyelmetlenségbttl A Vendéglátóipari Országos Szövetkezeti Központ italbemuta­tót rendezett csütörtökön Bátaszé- ken a MÉSZÖV és az fmsz közre­működésével. Lipták Sándor igaz­gató és Csapó József főosztály- vezető nagyszámú olyan palac­kozott bort és tömény italt mutatott be Tolna megye mintegy 70 fmsz-i szakemberének, amelyet az ország különböző területein hoz forga­lomba a VOSZK a termelő gaz­dasággal közösen, s a címkéken egyaránt szerepel a termelő és a palackozó neve. Évről évre nö­vekszik irántuk a kereslet, jel­lemző. hogy a VOSZK a terme­lőkkel közösen ez évben 25 000 hektoliter palackozott bort hoz forgalomba, de jövőre már 50 000 hektoliteres forgalommal számol­nak. Sajnálattal állapítottuk meg a bemutatón, hogy a sok­féle bor közt egyetlen Tolna me­gyei sem akadt. Amint a VOSZK vezetői elmondották, jelenleg nem is hoznak forgalomba Tolna me­gyei bort. mert a termelőkkel nincs ilyen megállapodásuk. Pe­dig a megye számos nagyüzemi gazdaságának bora elérné ezt a szintet, Ez is arra vall, hogy no­ha Tolna megyében sok és jó minőségű bort állítanak elő, a kultúrált forgalmazással, a már­kák megteremtésével baj van. MOZI Bonyhádi Jaguár. (Magyar film). Dombóvár: Próféta voltál, szívem. (Magyar film). Dunaföldvár: A hiva- >ás kockázata. (Francia film). Paks: Gólzápor. (Szovjet film). Szekszárdi Heroin. (NDK film). Tamási: Bilincs és mosoly. (Amerikai film). Tolna: Idegen a házban. (Angol film). TOLNA MEGYE] NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér L Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában ' Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőn'! Előfizetési díj egy hónapra \i Ki Felelős vezető: Széli István Index-szám; 25 06» A VOSZK vezetői szaktaná­csokkal látták el az fmsz-i veze­tőket. Jelenleg országosan álta­lános probléma, hogy a termelők előállítják a kiváló minőségű bort, a vendéglátóegységekben azonban rosszul kezelik, ezért mire a fogyasztó elé kerül, köze­pes vagy rossz minőségű bor lesz belőle. Jelenleg sokoldalúan tö­rekszenek a borárak leszorítására — amint mondták a VOSZK ve­zetői. A bemutatón néhány konk­rét példával is igazolták. Álta­lánosságban azonban a jó minő­ségű bor kedvezőtlen árviszonyok mellett kerül a fogyasztóhoz. Ma­gyarán: drága a bor. Közel száz idős embernek volt ünnepe tegnap. A tengelici szo­ciális otthonban Hosnyánszky Já­nos otthonvezető irányításával jól sikerült öregek napját rendeztek, amelyen megjelent Bolvári Jó­zsef né, országgyűlési képviselő is. Meleg, szeretetten szavakkal találta meg az utat az idős gon­dozottak szívéhez Bolvári József- né, akinek sok személyes isme­Két tűz egy nap alatt Az elmúlt nap két tűzeset tör­tént a megyében. Simontornyán a reggeli órákban a Bőr- és Szőr­mefeldolgozó Vállalatnál keletke­zett tűz. A kályhához közel rak­tak gyúlékony anyagokat, ame­lyek lángra lobbantak. Szeren­csére idejében észrevették, s el­fojtották, mielőtt nagy kárt okoz­hatott volna. A felelősség meg­állapítására a vizsgálat még tart. A délelőtti órákban a Szek­szárdi Állami Gazdaság kajmádi üzemegységéhez riasztották a tűzoltókat. Itt a magtárban fel­halmozott terményeknél keletke­zett tűz. Az volt a szerencse itt is, hogy idejében észrevették, s hatalmas kártól mentették meg a gazdaságot. A vizsgálat még tart, de valószínűnek látszik, hogy rövidzárlat okozta a tüzet 16 pár érmes dámlapát Gyulajon Gyulá ján, a dámszarvasok Tol­na megyei erdejében különös je­lenség füUanúi ezekben a na­pokban a híres vadrezervátum hivatásos és sportvadászai: újra hallható itt-ott a dámbikák bar- cogásnak nevezett bőgése. Az október elején kezdődött barcogási — párzási — időszak november 4-e körül befejeződött, de több mint egyhetes szünet után azok a dámtehenek, ame­lyek nem termékenyültek meg, ismét üzekednek, „udvarlásra” késztetik a lapátos agancsú „ura­kat”. A visszatérő üzekedés, s a „pótbarcogás” máskor is elő­fordult, de arra, hogy ilyen ké­sőn, november közepén ismétlő­dött volna, nem emlékeznek. Azt, hogy ennek a kitolódásnak mi az oka., időjárási, vagy más körülmény, egyelőre rejtély. A barcogás vadászidénye egyébként jó eredménnyel zá­rult: 27 dámbikát ejtettek el, amelyekből 16 az érmes lapát, közte 4 arany-, 5 ezüst- és 7 bronzérmes trófea. A továbbiak­ban selejtező vadászat folyik a vadrezervátumban. rose van az otthonban. Rövid be­vezetőjét hosszú taps fogadta, majd Saller Éva, egy fiatal se­lyemgyári munkás mondta el Várnai Zseni versét, őt követték a tengelici úttörők, akik ének­számokkal szórakoztatták a vendégeket. Az ünnepien megterített asz­talon minden otthonlakót apró meglepetés fogadott. Paul Péter tolnai lakos a ÍV1ÉK Tolna megyei kirendeltsége teher­kocsijával szabálytalanul akart bekanyarodni a decsihegyi szesz­főzdéhez, s összeütközött az utána motorral ugyancsak szabálytala­nul közlekedő Budai János szek­szárdi lakossal. A motoros utasa könnyű sérülést szenvedett. Mindkettőjük ellen megindítot­ták az eljárást. Katona István bissei lakos a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat úthengerével szabályta­lanul közlekedett Kéty és Hő- gyész között. Az úthenger után kapcsolt lakókocsi ugyanis nem volt kivilágítva. Ezért a figyel­metlenül motorozó Szíjártó Fe­renc zombai lakos belerohant a lakókocsiba, s könnyebben meg­sérült. Az eljárást mindkettőjük ellen megindították. Fekete József tolnai lakos fi­gyelmetlenül tolt át egy targon­cát a községben, a Séchenyi és a Lapunk október 12-én megjelent számában, „Le a bürokráciával” címmel közöltük Antal Boldi- zsárné, bonyhádi lakos levelét, amelyre most érkezett az alábbi válasz az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatóságától: „A Tolna megyei Népújság 1968. október 12-i számában, — Levelezőink írják — rovatban An­tal Boldizsárné, bonyhádi lakos panasz tárgyává tette, hogy fér­je, aki tagja a Bonyhádi Vas­ipari Ktsz biztosítási és önsegé­lyező csoportjának, szülési segélyt kért az intézőbizottságtól. A nevezett tagsági igazolványát visszakapta, amelybe 250 forint szülési segély kiutalását be­Deák Ferenc utca kereszteződésé­ben. Ezért összeütközött a mo­torral közlekedő Velő Ferenc tol­nai lakossal. Fekete súlyos, Velő könnyű sérülést szenvedett. Várdombon a Vörös Hadsereg útja 84. szám előtt Török Antal sárpilisi lakos motorral haladt. Későn vette észre, hogy előtte lovakat vezetnek. Az egyik lónak ütközött felborult és egy szem­be jövő személygépkocsinak üt­között. Nagy szerencséjére Török csak könnyű sérülést szenvedett. Schneider János Szekszárd, József-pusztai lakos a szekszárdi Jóreménység Tsz pótkocsis von­tatóját ittas állapotban vezette a városban. A Keselyűsi úton a 6-os kilométerkőnél az árokba bo­rult. Személyi sérülés nem tör­tént. A balesetek ügyében a rend­őrség a megfelelő intézkedést megtette. jegyezték, azonban a pénzt le­vele megírásáig nem kapta meg. Az Állami Biztosító a Posta út­ján megkerestette az összeget. Megállapítást nyert, hogy a kér­déses 250 forintot 1968. április 12- én kifizették az ugyanazon címen lakó, idős Antal Boldizsárnénak. Póth Mihály, az intézőbizottság tagja a szabályoknak megfelelően járt el, ugyanis a segélyt kérő beadványon nem tüntették fel, hogy a segélyt ifjú Antal Boldi­zsár kérte. A posta megkeresésére idős An­tal Boldizsárné átadta a 250 fo­rintot ifjú Antal Boldizsárné­nak”. Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatósága Azonnal felveszünk központi telephelyünkre: esztergályos, marós, lakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, mérő- és szabályozókörök üzembe helyezéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Kül szolgálatos munkakörbe: műszer- és technológiai szerelési munkahelyeinkre (Orosháza, Szeged környéke, Százhalombatta, Szőny) csőszerelő, központifűtés-szerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden második szombat szabad. A vidéki munkahelyeken 44 órás a munkahét és minden szombat szabad. Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér: megegyezés szerint. Segédmunkások részére hegesztőképzés. JELENTKEZÉS A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR munkaügyi osztályán: Budapest. XVIII. Gyömrői út. 79—83. (146) bf. Öreget napja Tengelicen Névnap: Lipót. NOVEMBER A Nap kél 6.49. nyugszik 16.08 órakor. lo A Hold kél 0.22. nyugszik PÉNTEK 13.54 órakor­— Mit jelent a saját erő? Az ud­vari Béke Tsz saját erőből — tulajdon­képpen két kőmű­vessel — fél év alatt felépített egy ötven- férőhelyes borjúne­velőt. Műszaki át­adását most, a hó­nap végén tartják. A tsz százférőhe­lyes tehénistállóját a vállalat másfél év alatt építette fel. — Tolna megyei mezőgazdasági szak­emberek — tsz-elnö- kök, állami gazda­sági igazgatók, az ÁG-főosztály vezető szakemberei — egy csoportja szerdán Kaposvárott részt vett az NDK mező- gazdasági gépipará­nak bemutatóján. — Jól dolgozik a bonyhádi zománc­gyárban az MHSZ üzemi szervezete. A honvédelmi neve­lései behatóan fog­lalkozó két klub tervszerű munkájá­ba eddig a gyár 151 dolgozója kapcsoló­dott be. — Megkezdődtek a KIOSZ helyi cso­portjainak soros évi taggyűlései. Első­ként a Szekszárd városi, illetve járá­si csoport taggyűlé­sét tartották meg. — Forró vízzel leöntötte élettársát Gál Istvánná Pince­hely, Petőfi utca 19. szám alatti lakos. A tamási járásbíróság súlyos testi sértés miatt 4 hónapi fel­függesztett szabad­ságvesztésre és 300 forint pénzbüntetés­re ítélte. — Két általános Iskola kis tudósítója tájékoztatott arról, hogy veteránokat lá­tott vendégül úttö­rőszervezetük. A tolnai I. sz. általános iskolában visszaem­lékezése után virág­gal köszöntötték az idős kommunistát. A bonyhádi II. számú általános iskola ven­dége, Csima bácsi november 23-án, ün­nepélyes csapat­gyűlésükön ismét ta­lálkozik a diákok­kal. (Főglein Zsuzsa Tolna, Torondy László Bonyhád). — 1969. január 1-től fokozatosan a heti 44 órás mun­kaidőre térnek át a Tolna megyei Gép­javító Vállalat köz­pontjában és tele­pein. —* A műemlék­vedelem szakembe­rei még ebben az évben elvégzik az ozorai vár felmé­rését. A vár res­taurálására előrelát­hatóan a simon tor­nyai vár helyreállí­tása után kerül sor. Simon nagy hírű várának felújítását a tervek szerint 1970- re fejezik be, ezt megelőzően Ozorán fel kell tárni a vár­környéket. —i összehívták a Szekszárd és Vidék« Termelőszövetke­zetek Területi Szö­vetségének elnöksé­gét. Az elnökség no­vember 21-én ülé­sezik, Szekszárdon, a szövetség székházá­ban. Meghallgatják Lakos József elnök tájékoztatását a tsz- szövetségek elnökei­nek országos érte­kezletéről, majd Szűcs Lajos titkár beszámolója alapján döntenek az évi kül­döttülés összehívá­sának időpontjáról. HIDEG IDŐ Várható időjárás ma estig: felhős, hideg idő, tobbfelé havas eső, hó. Időn­ként élénk, helyen­ként átmenetileg erős északkeleti szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet 0, plusz 4 fok között.

Next

/
Thumbnails
Contents