Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-01 / 230. szám

Kölesditsz-újság „Kölesdi Híradó” címmel üzemi lapot leap• tak kézhez a kölesdi Egyetértés Tsz tagjai. Va­lamennyien, dolgozók és öregek egyaránt. Ára egyelőre nines. Nem a postás vitte, hanem a brigádvezetők. Steneilezett kiadvány, mutatós címlappal. A végén ez olvasható egyebek kö­zött: felelős szerkesztő Kovács János tsz-elnök. Megkerestem Kovács Jánost és arra kér­tem, hogy adjon nyilatkozatot, illetve inter­jút. Készségesen a rendelkezésemre állt, bár ez a szerep még eléggé szokatlan a számára. A bevezetőben is erre utalnak a lap összeállí­tói: ,„Útjára bocsátjuk üzemi lapunkat. Az üzemi újság szerkesztését örömmel vállaltuk, és (sok jó szándékkal indítjuk el. Ugyanakkor bizonyos aggodalom is él bennünk amiatt, mert nincs közöttünk senki, aki újságszerkesz­tésben jártas lenne”. — Ilyen nagy szövetkezetben, amelyik három falura is kiterjed, már újságra van szükség a tájékoztatáshoz? — ígér1 a rendszeres kapcsolat az egész tagsággal másképpen nem megy. A közgyűlés nem elég ehhez. De találkoztam is már a lap megjelenése óta olyan véleményekkel, hogy most értették meg ezt. vagy azt a rendeletét, amikor elolvasták. — Hogyan fogadták az emberek a Kö­lesdi Híradót? — Úgy Iá tömi, hogy örömmel. Az első szám elég jól sikerült és bizonyára tetszik a tag­ságnak, hogy véleményt nyilváníthat majd a lapban, akár névtelenül is, egy-egy javaslattal, megjegyzéssel. Mindhárom üzemegységben le­velesládát helyezünk el az irodánál, ide be­dobhatják leveleiket. Az egész gazdálkodásról, munkaszervezésről, de bármiről írhatnak és tní fel akarjuk használni ezeket a leveleket. — Mik lesznek az állandó rovatok, illet­ve témák? — Rendszeresen fognak írni a szakveze­tők, és minden számban akarunk közölni ren- tíeleteket, amelyek a tagokat érintik. Azt akar­juk, hogy véleményt nyilvánítson a pártszerve­zet, az ellenőrző bizottság és a szövetkezet sportköre. A következő számban, tehát októ­berben közölni fogjuk az első féléves mérleg tapasztalatait, a várható bevétel-kiadás alaku­lását és írunk a takarmány helyzetről. Van a szövetkezetnek háztáji bizottsága, elég jól mo­zognak ezek az emberek. Az elmondottakon kívül időnként helyet kap az üzemi híradóban a szövetkezeti verseny. Ez a verBeny az üzem­egységek között folyik, érthető, hogy nagyon érdekli az embereket. Az év végi nyereség ugyanis különböző lehet üzemegységenként. A munkabért havonta kapják a tagok, az év végi elszámoláskor pedig attól függ a nyereség nagysága, hogyan gazdálkodott egy-egy üzem­egység. Egyenlő feltételekkel indulnak az év elején, erre pontos iszámitással ügyelünk. A gazdaságosság, a pontos és jó munka, a szak- szerűség betartása dönti el, mire számíthat­nak a kölesdiek, a kilstormásiak, a borjádiak, mint növénytermesztők, aztán az állattenyész­tés, meg a géppark dolgozói. Az utóbbi két részleg külön-külön alkot üzemegységet. Hogy mennyire önállóak ezek az egységek, arra ta­lán jellemző, hogy a növénytermesztés tulaj­donképpen eladja a takarmányt az állat- tenyésztésnek. Tehát teljesen önállóan dolgoz­nak. megadott tervlszámckkal. — Nem áll fenn az a veszély, hogy a nagy munka, a vezetők elfoglaltsága miatt nem készül el egy-egy lappéldány, vagy nem lesz elég színes? — Szeretnénk tartani, állandósítani a lap színességét. Mindig a hónap elején tartunk megbeszélést... — Vagyis szerkesztő bizottsági értekez­letet. .. — Igen. A szerkesztő bizottság tagjai Kiss István párttitkár, Lenkei Imre főkönyvelő, Marczy Tivadar főagronómus, Szabados Ferenc főállattenyésztő és jómagam. Tehát a hónap elején elkészítjük a laptervet és 20—25-e kö­zött kérjük az anyagokat. Átnézzük, megbe­széljük és mehet Szekszárdra, a tsz-szövet- séghez. A szövetség készségesen rendelkezé­sünkre bocsátja a stencilgépet, önköltségi áron — Mennyibe kerül egy lap előállítása? — Két forint. De ha kérünk is esetleg érte pénzt a tagoktól, az öregek ingyen fogják kapni. Még nem döntöttünk arról, lesz-e egyál­talán ára az újságnak. Meg kell oldanunk a terjesztést is, mert ez a módszer nem jó, las­sú. Többen panaszkodtak, hogy későn kapták meg a híradót. Talán a postával kellene meg­állapodni. — További sikeres lapszerkesztést! (gemencí) Vaidahunyad A köznyelv Vajdahunyad-vá- rának ismeri, pedig a nagy épü­lettömbnek csak egy részét min­tázta a Hunyadiak fészkéről al­kotója, Alpár Ignác. A Városli­getben levő Mezőgazdasági Mú­zeumról lesz szó, egy hányatott sorsú intézményről, melynek ter­meit végigjárni egy fél nap sem elegendő. Elődje már 1869-ben is működött. A mai épület alapkö­vét a millenniumkor, 1896-ban tették le, majd 1904-ben ismét, mert az eredeti ideiglenes konst­rukció a látogatók fejére készült dőlni. Látogató már az első világ­háború t I tt is évi máisfél százezer akadt. A múzeum még a Horthy- korszakbeli stagnálás idején is nagy hírű volt. Vezetőit bízták meg a kairói I. Fuad Mezőgazda- sági Múzeum megszervezésével. A második világháború majdnem teljesen elpusztította, csak 1950- ben nyílt meg ismét. Ma már, pincétől emeletig terjedő kiállí­tásainak sorával, páratlan él­ményt nyújt a látogatónak. Eze­ket a kiállításokat néztük végig, részben „Tolna megyei szemmel” is, hogy a megyénkből Pestre lá­togatóknak felhívjuk figyelmét az itteni hasznos látnivalókra. Szeleczy Ádám die- őségé A földszintről balra indulva, először az ősi pásztorélet emlé­keivel ismerkedhetünk meg. Ez­után minden terem egy-egy ál­lattenyésztési és mezőgazdasági termelési ágat mutat be, annak hazai őstörténetétől, a mai mo­dern tenyésztési, termelési mód­szereken át, egészen az ipari fel­dolgozásig. Itt van az egy-kéi emberöltővel ezelőtt még Tolná­ban is uralkodó vad. de jó húsú „siska” sertés modellje. A mú zeum azonban sokszor nemcsak regisztrál, de kritikát is gyako­rol. A huszonnégy férőhelyes, csővázas tehénistálló makettje mellett ott a felírás: „A gyakor­latban nem terjedt el.” A legel­tetési és takarmányozási terem után jutunk a lótenyésztési ki­állításhoz. A csodálatos és min­dig veretlen Kincsem csontváza után némi döbbenettel állunk meg az ősló (Equus Eohippus) méretarányos rekonstrukciójánál, mely akkora, mint egy mai puli. A „Hazai ’s Külföldi Tudósítá­sok” kiállított 1827. évi száma közli, hogy ,,a' június 15-i pesti végső futtatáson” gróf Széchényi, báró Wesselényi és még sok más mágnás lova után, versenyeztek .,34 paraszt lovak három csapat­ban”. A csapatonként három el­ső helyezett újra futott és kö­zülük „első Szeleczy Ádám tol- nanémedi lakos lova nyert negy­ven forintot”. Az első traktor Különösen érdekes az ekék ki­állítása. Nemcsak a maga ide­jén forradalmi újítást jelentő Vi- dacs-ekéké, hanem a monstruó- zus faekéké is. Diesel-traktorok­kal ellátott korunkban szívesen feledjük, hogy a világ három­százötvenmillió földmívelő csa­ládja közül kétszázötvenmillió napjainkban is faekével szánt. A gépesítés hazai kezdeteinek ne­vezetes emléke az először 1852- ben pöfögött cséplő gőzlokomobil modellje. Az első magyar traktor 1913-ban készült Szombathelyen és teljes joggal kapta a „Titán” nevet. Nyolcvanöt mázsás testét négyhengerű benzinmotor haj­totta óránként 2.8 kilométeres sebességgel. Nyolctestű oke- monstrumával napi tizenkét hol­dat tudott megszántam. Tizenegy kincsei évvel később már piacra került az első HSCS izzófejes traktor. Vad és hal A vadászati kiállítás, mely egyben tanulságos vadászfegy­ver-történeti bemutató is, tele van megyénkbeli trófeákkal. Egy hatalmas, 180.07 internacionális pontszámú dámlapát. Németh Károly ajándéka. Hordozója 1966. október 16-án került pus­kacső elé Gyulajon. Kádár János a Tamásinál ejtett kapitális bika agancsát ajándékozta a múze­umnak. A tamási járás egyéb­ként is sok szempontból országos első. 1881. és 1956. között innen került ki az országban ejtett leg­több díjazott szarvasagancs, a legtöbb kilenc kilónál súlyosabb, és ugyancsak a legtöbb 28 cen­tisnél nagyobb koszorúméretű agancs. A megyénkbeli halászoknak sincs azonban sok okuk a szé­gyenkezésre. A vízgazdálkodási és halászati kiállítás fő helyén díszük az a 234 centiméter hosz- szú, 112 kilós viza, melyet 1962- ben a paksi halászok fogtak. Méltó társa az ugyancsak Pak­son hálóba került vágótok és egy 209 centiméteres, de „csak” hat­vankilós viza is. Az erdészeti-faipari, a láp. és tőzeggazdálkodási, a madártani kiállítás után csak a borászat­nak szentelt pincében talál Tolna megyei érdekességet a látogató. Egy III. századbeli római kőko­porsóban lelt üveg fényképmá­solatát. Az üveg, mai ízlésünk szerint, kissé különös keveréket tartalmazott: mézet, olajat és bort. Ennek valószínűleg kulti­kus, áldozati jelentősége lehetett. Első bizonyságául annak a máig élő^ hagyománynak, hogy a me­gyénkben élők, mindig szívesen áldoztak a bor istenének. ORDAS IVAN — Most menj haza, Fred, nyugodj meg, csillapodj le, mossad le dühödet egy pohár whiskyvel, hiszen olyan sá­padt vagy, mint a halál. S ha holnapig sem heverted ki a dolgot, maradj nyugodtan otthon, szabadságollak. Közben majd rendbe hozom a dolgot az államügyésszel. Hiszen tu­dod, reám mindig számíthatsz ... Megvárta, amíg Gaines elment, azután felhívta magán­lakásán George F. Garity államügyészt. ' — Itt Wilson rendőrségi főfelügyelő — mondta. — Én vagyok a Brinks-ügyben nyomozó különítmény vezetője, s vallomást kívánok tenni a Grand Jury előtt. Holnap dél­előtt tizenegy órakor a tárgyalóterem előtt leszek, s várom, hogy beszólítson vallomástételre. — Sajnálom Mr. Wilson, de holnapra annyi tanút idéz- • tem be, hogy újabbnak már nem szoríthatok sem helyet, sem időt. Esetleg a jövő hét csütörtökén ... — Nem a jövő hét csütörtökén, hanem holnap — vá­laszolta Wilson igen határozottan. — Mint mondtam, hol­nap tizenegy órakor a tárgyalóterem ajtaja előtt leszek, és ha negyed tizenkettőig nem szólíttat be, akkor sajtóérte­— 184 — kezleten teszem meg kijelentésemet. S amit ott mondok, azt elolvashatják majd az esti lapokban ... — Egy pillanatra Mr. Wilson . .. Azt hiszem mégis si­kerül majd valahogyan elintéznem a dolgot. Tehát holnap tizenegykor ... Wilson letette a kagylót, s önelégülten mosolygott. — Fogadok, hogy Garity a jövőben óvakodni fog attól, hogy kikezdjen a rendőrséggel — dünnyögte. Másnap délelőtt kellemetlen érzés fogta el Garity ál­lamügyészt, amikor Wilson főfelügyelő impozáns alakja he­lyet foglalt az esküdtek előtti pádon. Érezte, hogy ezúttal tapasztaltabb és nehezebb ellenféllel lesz dolga, mint ami­lyen a könnyen izgulékony Gaines. Biztos fellépésével Wilson rögtön tiszteletet és rokon- szenvet váltott ki az esküdíekben. Helyet foglalt a pádon, s rövid, hatáskeltő szünetet tartott, mielőtt megszólalt. — Hölgyeim és uraim! — kezdte magabiztosan, egyet­len pillantásra sem méltatva az államügyészt —, sokan n önök közül bizonyára ismerik nevemet. Bizonyára azt is tudják, hogy a Brink’s Express Company kirablása ügyé­ben én irányítom a rendőrségi nyomozást. Ennél fogva ab­ban a helyzetben vagyok, hogy fontos felvilágosításokkal szolgálhatok az ügyről, olyan felvilágításokkal, amelyeket mástol nem kaphatnak meg. Természetesen számíthatnak segítségemre ... — Azonban, mielőtt vallomásomat megtenném és vála­szolnék esetleges kérdéseikre, szeretném felhívni figyelmü­ket hölgyeim és uraim, az esküdtszék tekintélyére — foly­tatta egy pillanatnyi szünet után. — Önöknek például hatal­mukban áll az államügyészt felszólítani, hogy hagyja el a termet — ha ezt szükségesnek és helyesnek tartják. Nos, én azt hiszem, elérkezett a pillanat, hogy érvényesítsék ezt a jogukat, mert szilárd meggyőződésem, hogy zavartala- nabbul tehetem meg vallomásomat, ha magunk között maradunk. Ennek az embernek — kinyújtott mutatóujjával — 185 — szinte felnyársalta Garity ájlamügyészt — megvan az a rossz szokása, hogy mindenbe beleártja magát, és megjegy­zéseivel félbeszakítja a tanúkat. Nagyon szereltlém, ha ma­gunkra hagyna bennünket, hogy zavartalanul beszélhessek. Tehát, ha szabad kérnem . .. Az esküdtek nem lettek volna amerikai átlagpolgárok, ha nem nyugtázzák jóleső érzéssel a tekintélyükre való hi­vatkozást. Az esküdtszék elnöke nem szalasztotta el az al­kalmat, hogy fricskát adjon az államügyésznek. Végig­nézett az esküdteken, derűs arcukról leolvasta véleményü­ket, rámosolygott Wilsonra, majd így szólt: — Mr. Garity, azt hiszem elhagyhatja a termet. Majd hivatjuk, ha újra szükségünk lesz rá. Az államügyész szeme villámokat szórt Wilson felé, de az elnök felszólításával nem ellenkezhetett. Méltóságteljes léptekkel kiment a tárgyalóteremből. — így, hölgyeim és uraim, most egymás között va­gyunk — folytatta Wilson mosolyogva. — Elsősorban sze­retnék egy körülményt tisztázni. Ezt roppant fontosnak tar­tom. Ugyanis az államügyész tegnap nagyon méltatlanul bánt egyik tisztviselőmmel, Fred Gaines felügyelővel. Biz­tosítani szeretném önöket, s azt hiszem, szavamnak hitelt adhatnak —, hogy Gaines felügyelő sem Pinótól, sem más gengsztertől soha egyetlen centet sem fogadott el. Több mint huszonöt esztendeje dolgozom vele. Természetesen ő sem mentes emberi fogyatékosságoktól és gyengeségektől, de becsületessége minden vitán felül áll. Három évvel ezelőtt, amikor rendőrségünk főnöke megbízott a Brinks- eset kinyomozásával, ragaszkodtam ahhoz, hogy Gaines felügyelőt ossza be mellém, mert őt tartottam a legtehetsé­gesebb nyomozónknak, és még ma is annak tartom. — 186 —

Next

/
Thumbnails
Contents