Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-30 / 255. szám
1918 október 30. Gszictrzsn Tolna megyében i. Ezen a szerdai napon Budapesten szokatlan dolgok történtek. Az üzemek munkásai ebédidőben összegyűltek és megválasztották munkástanácsaikat, tiltakoztak a lánchídi csatában elszenvedett rendőrterror miatt. Az Astoria Szálló előtt, ahol a Nemzeti Tanács ülésezett, egész nap egymást váltották a híreket váró és a nap eseményeit tárgyaló csoportok. Budapesten minden mozgott, Budapesten mindenki várt valamit. .. Szckszárdon, alig 150 kilométerre Budapesttől minden a régi kerékvágásban ment, ha egyesek^ éreztek is a levegőben valami újat. A vármegye vezetői a szokásos őszi közgyűlésre jöttek össze, az igaz feltűnően kis számban. Kétszáznál is többen hivatalosak voltak erre a gyűlésre és Forster Zoltán alispán időszakos jelentését már napokkal előbb megkapták. Any- nyi bizonyos, hogy az 1918 október 24-én keltezett jelentés kiadása óta is sok minden megváltozott. Talán erre vezethető visz- sza, hogy olyan kevesen jöttek össze. Az egyszer biztos, hogy a közgyűlésen elrendelt névszerinti szavazásnál negyvenen szavaztak, bár a jegyzőkönyv bevezetőjében a fő- és alispánon kívül hetven megyei honatya nevét tüntették fel. Gróf Apponyi Rezső főispán nyitotta meg ünnepi szavaival a közgyűlést. Már ez a megnyitó beszéd magában véve is rendkívül érdekes. Hiteles szövegét a törvényhatósági bizottsági ülés vármegyei jegyzők által vezetett jegyzőkönyve tartalmazza, de minden okunk megvan arra, hogy higgyünk a Tolnavármegye és a Közérdek c. helyi lap október 31-i számának. Ebben olyan részletek is vannak, melyek a hiteles jegyzőkönyvből kimaradtak. „A független, önálló, szabad Ma-' gyarország eszméje immár valósággá vált! ' — kezdte beszédét Apponyi főispán. ,,Egyrészről azáltal, hogy úgy a kormány, mint a magyar képviselőház a perszonális unió alapjára helyezkedett, másrészt az imént felolvasott szózat alápján. (beszéde előtt József főherceg kiáltványát állva hallgatta végig a megy egy ülés), mely az önállóságnak nemcsak biztosítását, hanem életbeléptetését is ígéri:' „Nincs labanc, nincs kuruc, nincs aulikus és rebellis” — mondta némi megnyugvással a főispán — „nem kell többé suttogva és visszafojtott önérzettel vallani a mi szent ideálunkat: Magyarország teljes függetlenségét és önállóságát.’Sajnálkozással állapította meg, hogy Petőfi, Kossuth és a tizenhárom vértanú sírja meg nem nyílik, hogy a nép nem ujjong v,az új független, szabad Magyarország megszületésén Tudja is ennek magyarázatát: Magyarország függetlensége nem békés evolúció, hanem háborúnak utolsó és legborzasztóbb felbomlása között született meg. Az érett gyümölcs ölünkbe hullott, de talán épp azért, hogy oly megérett volt, nemzetiségeink, szomszédjaink irigységét felkeltette a mi szabadságunk a mi függetlenségünk i* A jövőről szólva a következőket mondja: t,Csafc azt a kormányt, csak azt a férfit szabad támogatnunk — legyen az bárki — aki Magyarországra a legjobb, legelőnyösebb békét tudja hozni.’A jegyzőkönyv hiteles szövegéből aligha tudjuk kivenni, hogy a gróf itt kire céloz. Itt jön azonban egy kritikus rész: A hiteles jegyzőkönyv szerint még egy szóvirágos mondattal Apponyi főispán befejezte megnyitó beszédét. A Tolnavármegye és a Közérdek, ez a Tisza-féle Munkapártot kiszolgált lap tovább jegyezte a főispáni szavakat. „Egy bejelentéssel tartozom a tek. törv. hat. bizottságnak. A belügyminiszter úrhoz én benyújtottam lemondásomat. Tettem ezt azért hogy útját ne álljam annak a férfinek, aki a mai időkben és helyzetben jobban tudná irányítani szülő vármegyémkormányát, másrészt, hogy szabadkezet nyerjek minden irányban. Olyan időben, mikor egyesek Magyar- ország megcsonkításáról, nemzetiségeink elszakadásáról tárgyalnak, ilyen próbaigazgatásnak, ilyen politikának ugyanis nem lehetnék letéteményese, hanem ellenkezőleg legradikálisabb ellenzője.’Megemlékezett egy elhunyt vármegyei főtisztviselőről, majd a közgyűlést megnyitó szózat be is fejeződött. Elmondta mindazt amit ő és minden más gróf-főispán elmondhatott ezen a napon, főleg ekkor, ha a budapesti utcák moraja díszes szobája ablakán nem hallatszott be. A hiteles jegyzőkönyv és az újság közötti eltérésnek megvan a józan magyarázata. Nem vitás hogy az az államférfi, aki egyedül merte vállalni a felelősséget a nemzetiségekkel való tárgyalásért nem más mint, gróf Károlyi Mihály. A beszéd elmondásának napján még mellőzött miniszterelnök-jelölt, de amikor a jegyzőkönyv szövegét hitelesíteni kellett, a független, valóban önálló Magyarország miniszterelnö- l>e. Nyilván ezért a jegyzőkönyv összeállítói ezt az őszinte kirohanást tanácsosnak vélték kihagyni. A hozzászólások során még visszatértek erre a témára. Kovács Sebestyén Endre, a vármegye Tisza-korszakbeli volt főispánja annak a reményének adott kifejezést, hogy olyan kormány kerül az ország élére, amely meg tudja annak épségét védeni és így Apponyi Rezsőnek nem lesz oka főispáni székétől megválni. A jól tájékozott föld- birtokos tudta, hogy Károly császár a kormányt Károlyi helyett gróf Hadik János, a „vaskezű” főúr kezébe tette le. A megye hivatalos vezetősége ezután javaslatot terjesztett be, mely szerint a törvényhatóság kéri az országgyűlést, hogy hozzon az ország önállóságát biztosító törvényt, gondoskodjék „tisztességes” békekötésről, a határokon túl lévő katonák hazarendeléséről, a „koronás király és családja” iránti hűségről és teremtse meg az összefogást. Azt várná az ember, hogy a gyéren megjelent megyei honatyák egyhangú lelkesedéssel megszavazzák a javaslatot, majd hazamennek kihűléssel fenyegető levesüket kanalazni. Nem ez történt! Ifj. Leopold Lajos nagybérlő két indítványt terjeszt elő a fenti hivatalos javaslathoz. Az egyikben javasolja, hogy kérjék fel a Budapesti Újságírók Egyesületét, kövessenek el az írók mindent, főleg a „perifériákon” élő végsőkig felzaklatott közönség megnyugtatására. Ezzel a javaslattal most nem foglalkozunk. A következő javaslat így hangzik: „A másik momentum, mely szintén kell, hogy kiragadtassék a többi közül az, hogy a fővárosban nem kívánatos excessusok (kilengések) történtek, jóllehet ugyan, hogy ezek csekélységek, de mindenesetre aggá- lyosak, különösen ha visszhangra találnak Németország népeinél. Ugyanis a Bécsből visszatérő gróf Károlyi Mihály fogadására a tömeg kiment a pályaudvarra és ott a német pályaudvari parancsnokság zászlóját le akarta tépni.’ . . . „Magyarországnak Ausztriától különválása és talán külön békekötése jelentheti az egyoldalú szövetség felbontását, de nem. jelentheti azt, hogy azt a népet, azt a nemzetet, mellyel dicsőségesen harcoltunk, elutasítjuk magunktól. Nem magyar ember leikéhez illő, ha cserben hagyjuk akkor amidőn a háború befejeződéséhez közeleg. NEKÜNK A NÉMET NÉP SZERETETÉRE MÉG SZÜKSÉGÜNK LESZ és nem óhajtandó, hogy azon érzést keltsük a német népben, hogy a magyarok csak addig voltak hűséges katonák, amíg a németek hatalmasok voltak.* Beterjeszti javaslatát, melynek lényege az, hogy a törvényhatósági bizottság .... felszólít minden magyar embert. tartózkodjék minden olyan kifejezéstől és ténykedéstől, mely a német nép érzéseit megbánthatná és a köztük lévő évezredes viszonyt megmérgezné.’ Ehhez az indítványhoz is je- ’ ntkezett hozzászóló dr. Leopold Kornél bankvezér személyében, aki a következőket mondta: „ami a második indítványt illeti. bármennyire igaz is, hogy hálával fog a. magyar nemzet a német nemzet támogatására gondolni mindenkor, de a mostani időkben így nyilatkozni, mely végeredményben demonstráció lenne a németek mellett, nem tartom helyesnek, midőn vigyázni kell minden elejtett szóra. Ilyent időszerűnek nem tartok, s leghelyesebb az ilyen félremagyarázható demonstrációtól tartózkodni.” Ifj. Leopold Lajos megpróbálja szavait szebb köntösbe öltöztetni, majd a főispán a két indítványra elrendeli a szavazást. A sajtóval kapcsolatos indítványt egyhangúlag, a német barátságot szolgáló javaslatot nagy többséggel elfogadta a megyegyűlés. • Magyarázatként, de nem mentségül egyszer jegyezzük meg, hogy ötven évvel ezelőtt sem rádió, sem televízió nem továbbította az eseményeket egyenes adásban és a pesti újságok esetleg két-három nap alatt érkeztek meg Szekszárdra. Itt azonban legalább ötvenéves késésről van szó. A dualizmus és a perszonális unió kérdése nem 1918- ban, a monarchia széthullásának utolsó pillanataiban volt aktuális, hanem 1865—1867 között, amikor a megyegyűlésen jelenlévő Sztan- kovánszkyak, Apponyiak, Per- czelek, Csapók és a többiek aty- jai és nagyatyjai erőszakolták a dualizmust. A nép és ebben az egész ország egységes 'volt, olyan függetlenséget kívánt, amely nem a császár koronájától ered. Ennek a garanciáját nem a főhercegtől, hanem a független ország erejétől várták. Ez a függetlenség nem „érett” vagy éppen „túl érett” volt és legfeljebb annak „hullott az ölébe”, aki nem szenvedett a négyéves háború alatt, aki nem idegen célokért vitte vásárra a bőrét. Ezt a függetlenséget az a tömeg, amely az utcán tüntetett érte, kiharcolta, kiküzdötte és nem ölébe kapta. A tömeg, mely négy éve alatt kijózanodott nem „legjobb, legelőnyösebb békét” áhítozta, hanem az igazságos békét. A két Leopold vitájával kapcsolatban f:gyelemre méltó, hogy dr. Leopold Kornél fontos gazdasági pozíciója mellett a Tisza- párti Tolnavármegye és a Közérdek c. lap főszerkesztője is. A Tisza-párt egyet jelentett a né- metbarátsággal. Az, hogy Leopold Kornél, a számtalan hadi- kölcsönt lebonyolító vezérgazga- tó tiltakozott a német-demonstráció ellen, igen fontos jel Voltak tehát Tolna megye vezetőségében is olyanok, akik október utolsó napjaiban „átértékelték” álláspontjukat. Az is figyelemre méltó, hogy kevesen voltak, mert Leopold Kornél intő szava ellenére is a megyegyűlés „nagy többséggel” elfogadta a német- barátságot hirdető javaslatot. Talán esteledett amikor a megyebizottság munkáját elvégezve feloszlott. Budapesten akkor indultak meg a tömegek, hogy estétől reggelig megteremtsék az ő független, önálló Magyarországukat, az országnak olyan kormányt szerezzenek, amilyent a nép akar. Ez a nép nem volt hozzászokva, hogy érett, túl érett, vagy éppen rothadt gyümölcs hulljon az ölébe. Megtanulta, hogy szabadságát mindenkor ki kell harcolni, hol Dózsa György, hol Rákóczi, hol Kossuth seregében. Most a vezért abban a gróf Károlyi Mihályban látták, aki sem Apponyi főispánnak, sem társainak nem kellett és akivel ők együtt dolgozni nem is akartak. iClire másnap reggel a megyei honatyák felébredtek, Károlyi Mihály volt az ország miniszter- elnöke, akár tetszett, akár nem. A megye vezetői pár nap múlva szokásuk szerint — ha tetszett, ha nem — letették az esküt a Károlyi által létrehozott Nemzeti Tanácsra. Arra gondolhattak legfeljebb. hogy úgy tartják meg. mint évszázadok alatt egy-két ilyen kényszeresküt megtartottak. Dr. Puskás Attila I. Satunovszkij Kémregény Fordította: Szántó András Cull ezredes kudarca ALIAS PRIEDITISZ — Nem, előbb hallaná akarom, miért tűntél el ilyen hosszú időre, és miért nem írtál egy sort sem? — Nem örülsz a bátyádnak? Ha zavarlak, akár el is mehetek... — Szamárság! — A csinos, molett asszonyka elkapta a jövevény kezét, mintha attól félne, hogy eltűnik a szeme elől. — Kerülj beljebb. A férfi nem lépett be rögtön. Előbb még egyszer tüzetesen végigmérte testvérét, s megkérdezte: — Nem mentél még férjhez, Milda? — Eddig sosem érdekelt... Egyébként nem. A férfi óvatosan lépte át a küszöböt. A szobában egyetlen asztali lámpa világított. Az ablak alatt faágy állt, a szoba közepén asztal, három székkel. Milda leült a már megbontott ágyra: — Hol voltál ennyi ideig? Miért nem adtál hírt magadról? — Olyan sürgős ez? Csak most szálltam le a vonatról, mindössze fél órája vagyok Rigában. Ráadásul kopog a szemem az éhségtől — mondta ingerülten a férfi. Milda kiment a konyhába. Néhány perc múlva egy tá- nyár burgonyapürét és egy szelet hideg sertéssültet tett az asztalra. — Ez minden, ami itthon van. A férfi mohón falta az ételt. Rövidesen morzsányi sem maradt a tányérban. Milda megismételte a kérdést: — Mi történt veled azután, hogy a németekkel együtt eltűntél? — Mi történt? — mormolta elgondolkodva. — Sokáig nem kaptam munkát. Bara kkekban, meg az ég alaitt háltam. — És máért nem jöttél vissza rögtön? — Féltem, hogy börtönbe csuknak. Végül beláttam, jobb, ha hazatérek. Átmentem Kelet-Berlinbe, és jelentkezdem a szovjet konzolnál. — Megbocsátottak, Edvin? — Ahogy látod. De most nem Edvin vagyok, s a vezetéknevem is más. Petrisz Janovics Prieditisznek hívnak. Nem mertem elárulni a berlini konzulnak a valódi nevemet. Féltem, hogy akkor eszükbe jut a negyvennégyes év, s amit csináltam... Különben minden rendben van. Valamicskét már dolgoztam Leningrádhan — hajón vittek oda minkét Rostockból. Kissé felruházkodtam. s összegyűjtöttem. az útravalót Rigáig. Mildának furcsának tűnt mindez: — Nem lenne jobb bevallani, hagy hámig nevel használsz? Ha rájönnek, abból bajod lehet. — Ugyan! Semmiség! — Ez semmiség? — Mit okvetetlenkedsz? — Prieditisz mérges lett. — Én ezt jobban tudom. Nem vagyok önmagam ellensége! Milda mélyet sóhajtott. — 2 — — Mielőbb munkába kell állnod. Én nem tudlak eltartani abból a hatszáz rubelból, amit keresek. — Nyugodj meg, dolgozni fogok. Csak- eev kicsiI. körülnézek élőbb, s ha nincs kifogásod ellene, itt laknék nálad. Hogyan kell bejelentkezni mostanában? Személyesen kell a rendőrségre menni? Hosszú időre élveszik a személyi igazolványt? — Mit izgulsz — mondta Milda. — Most mondtad, hogy a papírjaid rendben vannak, és már dolgoztál is Le- ningrádban. — Ja, igen — hagyta rá Prieditisz, s hogy zavarát leplezze, másra terelte a beszélgetést: — Jó még a hegedűm, Milda? — Persze. A legnehezebb években sem váltam meg tőle. Tudod, hogy szegény megboldogult apánk ajándéka... Prieditisz benyúlt a szekrénybe és elővette a hegedűt. Óvatosan lefújta róla a port, $ megpendítette a húrokat. Prieditisz elmosolyodott. Ez a mosoly eszébe juttatta Mildának azt a húsz évvel ezelőtti, kedves, szégyenlős kisfiút, aki a fivére volt. Szépen hegedült, gyönyörűen rajzolt. S mi lett belőle? Hol rontotta el az életét? Prieditisz megsimogatta a hegedűt, vilsszatette a helyére, s mintha nővére gondolataiban olvasna, így szólt: — Milda, nem fogom többé a földet túrni, nem alszom többé barakkban. Művész leszek, képeket fogok festeni. Milda megágyazott a bátyjának a földön. Eloltotta a lámpát és lefeküdt, de nem tudott elaludni. Bátyja egyenetlen lélegzését hallgatta, aki ruhástól feküdt le aludni. Forgolódott, meg-megrezzent, majd hírtől™ c-' — és az ablakhoz ment. — Mi van veled, Edvin? A férfi ingerülten felelt: — 3 —
