Tolna Megyei Népújság, 1968. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-13 / 241. szám
Két dolog foglalkoztatja most az embereket. Az egyik a vadászat, a másik a gyerekszaporulat. Ilyenkor, amikor megkezdődik a vadászat, az erdőkben elszaporodnak a ha. zugságok és ilyenkor, amikor valakinek sikerül egy hatos ikret miágra hoznia, nagy mellényű lesz, az apa mindenféle receptet ajánl, kihúzza magát, mintha az ő érdeme lenne. Nem az ő érdeme. Erre én tanú vagyok. A mellékelt kép is mutatja, amit egy kedves ismerősöm rajzolt rólam. Korábban elfelejtettem a szerkesztő úrral tudatni, hogy én is apai örömök elé nézek. Nem gondoltam, hogy ekkora lesz az öröm. Képzelje el a szerkesztő úr, bementem a szülészeti klinikára, vártam az eredményt és egyszeresük megjelent a folyosón egy nővér, Három gyerekkel. Én becsületes magyar ember vagyok, tehát nem várható tőlem, hogy örülök a három gyereknek. Meg is kérdeztem a nővérkétől, hogy ezek mind az enyémek-e? Mire ő így válaszolt: a többi még bent van, egyszerre nem tudtam kihozni őket. Erre én, mint becsületes magyar állampolgárhoz illik, elájultam. Ekkor készítette rólam a barátom ezt a rajzot, őszintén megvallom a szerkesztő úrnak, hogy ma sem tudom, hány gyereke van a feleségemnek, mert az orvosok nem merik megmondani, félnek, hogy újból elájulok. liehet, hogy én tartom a világrekordot, pedig én nem csináltam semmi különöset. Amit csináltam, azt sem akartam. Persze, jártak már így mások is. Vic Miilar kanadai fényképész is éppen a napokban perelte be az egyik gyógyszergyárat, mert felesége olyan eredményesen szedte a fogamzásgátló pirulákat, hogy négy gyermeke született. Nem hiszem, hogy megnyeri a pert, mert a négyes iker ma már semminek sem számít. A hatos most a sláger, bezzeg valamikor az egynek is örültek és egyenkénti születéssel is jobban szaporodott a világ. Ennek is megvan a magyarázata. A hatos ikrek ritkák, az egyesek is ritkák, mert szerelmes levelet azt mindenki tud írni, de... Erre példa a következő. Az Orleans című ifjúsági lap nemrég pályázatot hirdetett szerelmes levél írására. Amikor a győztes megjelent, hogy átvegye a díjat, a bíráló bizottság tagjai majd hanyatt estek meglepetésükben. A legszebb szerelmes levél írója egy nyolcvanéves, megrögzött agglegény vett. Hát, ami igaz az igaz: mit lehet egy ilyen szerelmes levéllel kezdeni? Ezt a kérdést csak én teszem fél, mert sokan azért tudnak ezzel is valamit kezdeni. Éppen a napokban hallottam két fiatalember beszélgetését az utcán. Csak azért figyeltem oda, mert nagyon tanulságos volt. A beszélgetés így zajlott le: „Hallottam, hogy felbontottad az eljegyzést Évával. Vajon miért?”. „Nem akart hozzám jönni”. „Beszéltél neki a gazdag nagybácsidról, akinek az örököse leszel7’. „Igen!”. ,JNo és mit mondott erre?“. „Nem szólt semmit, de azóta a nagynéném lett?’. Látja, ő tudott valamit kezdeni a gazdag nagybácsival. Viszont én nem tudtam mit kezdeni a lapunkban megjelent tv-m üsormi. amelyben azt írták, hogy női vízilabda- mérkőzés lesz. A szerkesztő úr tudja, hogy én kedvelem a nőket. Be is kapcsoltam a televíziót, hogy megnézzem a világ első női vízilabda-mérkőzését, de úgy lászik, hogy ez nőhiány miatt elmaradt, mert helyette női kézilabdamérkőzést láttam, ami nem volt olyan izgalmas, mintamilyennek egy női vízilabda-mérkőzés ígérkezett. Különösen arra a részre lettem volna kíváncsi, amikor tudja, a férfiak lerángatják -egymásról a gatyát a vízben, gondoltam, itt is lesz valami ilyen, ami mégiscsak izgalmas lett volna. Egy s::ó, mint száz, az ilyen ügyekről idősebb korban már nem lehet eleget beszélni. Én most be is fejezem a levelem, •azzal a gondolattal, hogy Angliában hatos ikrek születtek és ez jól mutatja, hogy ott is munkáskormány nn és meg is tesznek mindent a termelékenység növelése *debébefn. Nálunk mén munkásabbikormány van és mégse... Tisztelettel: A Balatonfűzfői Nitrokémiai Ipartelepeken üvegszálas poliészterből óriási lámpabúrákat készítenek. A 280 centiméter átmérőjű, 80 kilogramm súlyú lámpabú rákból az idén 50 darabot készítenek. A képünkön látható lámpabúrák Miskolc közvilágítását szolgálják majd. „Szülőföldem" az Ántarktiszon Magyar tudós élményei a Déli-sarkon „A Szülőföldem rádióadás Mirnijig 25 400 kilométer utat tett meg, s feltehetően az F2 rétegről történő visszaverődések, továbbá a lehetséges maximális hullámugrások útján juthatott el a vétel színhelyére.” A vétel színhelye: az Antarktisz, a XI. szovjet délsarki expedíció egyik állomása, az állomás — Mirnij — magyar jelentése: békés. A tudósok, kutatók békés nemzetközi összefogása, önfeláldozó, viszontagságos küzdelme világunk megismeréséért. A „vételt” Baráth József jegyezte fel sok ezer kilométerre hazánktól, az Ántarktiszon, s jegyzeteit, megfigyeléseit a hang minőségéről, a Szülőföldem adásainak idejéről, a hazai üzenet érkezéséről — mindezt idehaza, az Országos Meteorológiai Intézet ionoszféra osztályán Saiko János tudományos munkatárs dolgozta fel. (Erről tartott a közelmúltban érdekes előadást: ismertette a magyar rádióvétel lehetőségeit az Ántarktiszon; ugyanis az ionoszféra osztály, rádió-útvonal, frekvencia-előrejelzéseket is készít.) Az ionoszféra-kutató a feljegyzésekből megállapította: Pestről az üzenet a légvonalban 14 221 kilométerre lévő Mirnij-állomás- ra tizenegyszeres visszaverődéssel érkezett, és 25 400 kilométer utat tett meg ... Aki a „vételt” hallgatta, feljegyezte! Azzal beszélgetünk most a Meteorológiai Intézet egyik második emeleti dolgozószobájában, Baráth Józseffel, az intézet fiatal, 33 éves igazgatóhelyettesével. ö vett részt a XI. szovjet antarktiszi expedíció magyar tagjaként: másfél évet élt a Mirnij-állomáson, és a meteorológiai, légköri kutatások mellett zöld táblás naplójába pontosan, naponta feljegyezte a pesti rádió odaérkező üzeneteit, s ezzel az ionoszférakutató osztálynak gazdag anyagot szolgáltatott. Ellenőrizni, összehasonlítani lehetett az osztály előrejelzéseit, számításait az antarktiszi vétel- ! lel „Vétellel'' — másfél esztendő kemény, a jégmezőkön, a hóviharokban eltöltött kemény munka eredményeivel. Baráth 1965. decemberében indult el az Antarktiszra, s két évet töltött a déli sarkvidéken. Visszafelé Ausztráliáig repülőgépen tette meg az utat, onnan a hatezer lóerős, 12 ezer tonnás Ob szovjet jégtörő hajóval Mirnij partjáig. Az első hetek, az új munkával ismerkedés után elhatározta, hogy épít egy erős rádióvevőt. (Diák korában is kedvenc hobbyja volt a rádiózás, s mielőtt erre az expedícióra kijelölték volna, a Meteorológiai Intézet műszerosztályának volt a vezetője.) Talált az állomáson egy rossz készüléket, azt próbálta megjavítani. Hetekig vadászott az éter hullámain, amikor egyszer- csak az Ántarktiszon megszólalt a Szülőföldem szignálja, a Rákóczi-induló ütemei. — Az állomás geofizikai osztályának vezetője, Szmirnov elvtárs, amikor megtudta örömömet, ezt mondta: „József, adok én neked egy olyan vevőt, hogy annál jobbat úgysem tudnál építeni.” Egy nagy érzékenységű rádiót kaptam tőle. Mopt már csak egy jó antennát kellett készítenem hozzá. Iránytűvel meghatároztam Budapest irányát. Az antenna árbocának a felállítása is érdekes munka volt. Meteorológiai előtanulmányokat kellett folytatnom, meg kellett állapítanom a leggyakoribb szélirányokat. Az antenna árbocának egy hat méter hosszú padlódeszkát választottam. Beástam a hóba, hóval jól megtapostam, s még háromnégy vödör vizet öntöttem rá. Félóra sem telt bele: betonkeménnyé fagyott. De hiszen tudni kell: ezen a földrészen, tehát nem közvetlenül az öbölben, nem ritka az 50—60 fokos hideg, a leghidegebb nyarat az Antark- tiszon 1960. augusztusában mérték: mínusz 88,3 fok volt. Vagyis az antenna árboca ilyen hidegekben szilárdan állt. — A rádióvétel eredménye meglepő volt. Mindennap, ettől kezdve, hallgattam Pestet, mégpedig naponta kétszer. Reggel 9-től 10-ig; ez azt jelentette, hogy odahaza hajnali 3-tól 4-ig sugározták a világba a Szülőföldem műsorát. Aztán fél 11-től 11-ig. Minden adás után elővettem a naplómat, s jegyzeteket készítettem. Előkerül a zöldkötésű napló, olvasom a két évvel ezelőtti, október 3-i feljegyzést: „A szél napok óta nem csendesedik, sőt ma néhány alkalommal a 168 kilométer per óra sebességre hitelesített műszer mérési tartománya is kevésnek bizonyult. Rengeteg a hó. Ha kimegyek a szabadba, annyira rá kell dőlnöm a szélre — szinte vízszintesen fekszem —, hogy időközönként kezem a havat éri. Reggeli után üzent a Szülőföld. Jó vétel volt. Riportokat hallgattam a futballbajnokságról. FTC— MTK 7:1, Dózsa—Honvéd 3:0, Vasas—Tatabánya 2:0, első a Vasas 33 ponttal, második az FTC 28 ponttal.” „Október 4-e. Elcsendesedett a szél. Meglátogatom a pingvinkolóniát. Messziről, mintha apácasereg jönne felém. Mert kedvesek, nem félnek, kíváncsiak az idegenre. A rádióvétel ma is kitűnő. Megtudom a mai riportból; véget ért a balatoni nyár, a külföldiek 39 millió 500 ezer forintért váltottak be valutát a Balaton környékén. Szép eredmény, csak így tovább. Azt a hírt hallom, hogy a Vosztok- állomáson mínusz 50 fokos a hideg. A mai második adás nagyon a szívembe vágott. A Szülőföldem riportere felkereste a családomat. S itt, a Mirnijben megszólalt az otthon. A kislányom azt mondta: »Apuci, siess haza!« A legkisebbik, az öthónapos pedig csak poci "bélésével üzent...” K, Gy. Nem repülő csészealjak
