Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-13 / 215. szám
ABC-kisáruház presszóval. Az előhegyi lakótelep gondjain igyekszik enyhíteni ez az építkezés Szekszárdon. Reméljük, a környéken lakók nemsokára birtokba vehetik. Fotó: Bakó Jenő Kultúrközpont a Perczel-kertben Lehetőségek Bonyhádon, a Perczel Mór utca 52-ben rövidesen elkészül az új járási művelődési ház. Itt lesz a könyvtár, a zeneiskola, a művelődési ház klubjai, szakköri helyiségei, játékszoba. Az épület átalakítása egymillió forintot emésztett fel eddig, s mivel a berendezést is felújítják, kívül- belül esztétikus lesz az új művelődési központ. A hosszú időre végleges épület érthetően lázba hozza a járás művelődési területén dolgozó emberek fantáziáját, akik sokat várnak az indulásától. Amíg átadják az épületet, folyik az előkészítése a tulajdonképpeni művelődési évadnak. Tervek Nemrégiben összegyűltek a járás népművelői, kultúrházak, klubkönyvtárak vezetői, hogy megtanácskozzák az elmúlt időszak tapasztalatait és reális alapokon rögzítsék az idei terveket. Farkas János járási népművelési felügyelő értékelte az elmúlt évben az iskolaigazgatók részvételét a falvak kulturális életének irányításában, majd előterjesztette az idei tervet. Gelencsér János, a művelődési ház igazgatója ismertette a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának ünneplését megelőző programjavaslatokat, az ezzel foglalkozó műsorokat. Potyon- di László, az ismeretterjesztés alapelveiről tartott rövid előadást. Sokan fogadták örömmel az ajánlójegyzéket, amelyet a járási művelődési ház készített és szétkül- denek a járás 31 községébe. A kisebb falvak népművelői munkáját segíti ez a jegyzék, azzal, hogy felsorolja az előadásokat, kiállításokat, ismeretterjesztő anyagot amely magas szinten foglalkozik az 50. évforduló előkészítésével, tartalmasabban, ahogyan helyileg megoldhatnák. Ennél a tervnél, a kórusok vagy irodalmi szakkörök, esetleg előadások helyszínre juttatásánál már figyelembe vették, hogy hamarosan elkészül a művelődési autó. Annak segítségével érkeznek majd meg az előadók a községekbe. Hat színházi előadásra kötött szerződést az idei évadban a Déryné Színházzal a bonyhádi járási művelődési ház. A legutóbbi rossz tapasztalatok miatt könnyen lehetséges, hogy ez a szerződés számukra deficitet jelent. Gelencsér János igazgató azonban tudja, hogy évekkel ezelőtt ebben a járásban, főképp Bonyhádon, szerettek színházba járni az emberek, és bízik abban, hogy ez a régi hűséges közönség megtalálja az utat az új művelődési házba. Távlatokban gondolkodik, és vállalja egy-két előadás anyagi kockázatát azért, hogy tartalmasabb előadásokat hozzon a községbe. Változatlan energiával folytatja működését az énekkar, tervezik, hogy kis kamarakórust is alakítanak. Már együtt van létszám szerint is a művelődési háznak a néptánccsoportja, működik a képzőművészeti szakkör, folytatódik a balettoktatás, ezek a már hagyományszámba menő szakkörök, csoportok. Újdonságnak számít az, hogy havonként egyszer neves vendég- művészek részvételével irodalmi esteket rendeznek. Ha lesz elegendő jelentkező, újból megkezdheti munkáját a felszerelésekkel gazdagon ellátott fotoszakkör. Az üzemektől függ, hogy akad-e megfelelő számú jelentkező egy barkácsszakkömek. Az üzemek vezetői szoros kapcsolatban állnak a népművelőkkel és segítik a művelődési ház munkáját. Mivel próbahelyiséget biztosítanak, állandó tánczenekara lesz a művelődési háznak. Ez a zenekar muzsikál majd az ifjúság táncos összejövetelein. A művelődési házban játékszobát kapnak a fiatalok, lesz múzeumi kiállítóterem, így a színházi előadások szünetében sem unatkoznak a látogatók. A felszerelést már megvásárolták a pedagógusklubhoz és két ösz- szenyitható helyiségben indul majd a komoly programmal irányított ifjúsági klub. Ezzel el is érkeztünk a máris jelentkező problémához, a hiányzó helyiségek kérdéséhez. Két klubja lesz a művelődési háznak, egy ifjúsági és felnőttklubszoba, amelyikben működik a televízió, de ez a két helyiség összenyitható. Hét végén ugyan kitűnő táncos szórakozóhely lesz így, de nem biztos, hogy ebben a formában ugyanúgy vonzza majd a fiatalok alkotó, díszítő kedvét, ahogyan egy csak nekik készült, általuk berendezett pinceklub vonzaná. Az épületben van ugyan egy betonozott, klubnak is kitűnő pince, de itt kell tárolni a szenet, mert ezt bizony azért építették. A szakköri helyiséget a nap minden percében kihasználják majd, ennek több szakkör a biztosítéka. Nem ártana, ha jutott volna hely egy üdítő italt árusító büfének, mert máskülönben félő, hogy a fiatalok az épülettel szemközti kisvendéglőben oltják szomjukat, és egyáltalában nem üdítő italokkal... Jó volna egy nyugdíjasklub is, hisz az idős embereknek szükségük volna egy helyiségre, ahol összejöhetnek. Ennek azonban feltétlenül csendes környezet kell. Hol? Nem soroljuk tovább: a vágyak mindig túlnőnek a lehetőségeken és bár az új művelődési házban formálisan még nem indult meg a munka, máris egy sereg gondot jelent, hogy az indítás előtt is szűkebb, mint Bony- hád igénye. Ha így van, annak inkább örülni kell: az idén már méltó körülmények között kulturálódik a község és a környező falvak lakossága, a járási művelődési ház működése az egész község vérkeringését felpezsdíti. M. I. Dombóvárra került a vándorzászló Szocialista brigádvezetők tanácskozása Szekszárdon A hármas évforduló tiszteletére kezdeményezett szocialista munkaverseny tapasztalatait összegezték vasárnap a 11-es AKÖV illetékesei. A szokásos munkaver- seny-értékelés most új tartalmat kapott: a hivatalos értékelésbe bevonták — értekezlet formájában — a szocialista brigádvezetőket is. Mint a 11-es AKÖV igazgatója munkatársunknak adott tájékoztatójából kiderül, még nem volt olyan tartalmas munkamegbeszélés, mint a mostani. Piegl Ferenc igazgató elmondotta, hogy az értékelés során a brigádok vezetői, a főnökségek pártilletve szakszervezeti titkárai megállapították: a verseny segítette a feladatok megoldását. A vállalat főnökségein több mint hétszáz dolgozó vesz részt a hármas évforduló tiszteletére indított szocialista munkaversenyben. .........I HIM........Ml«—Ilii A z első féléves eredmények alapján a dombóvári főnökségre került a vándorzászló. Sőt, a hetedik hónapban és augusztusban is itt volt a legjobb a termelési mutatók alakulása. Nemcsak a termelési eredményt erkölcsileg elismerő zászló, hanem a baleset- mentes közlekedés vándorzászlaja is a dombóvári főnökségre került, mert az idén itt még nem volt üzemi baleset. A szocialista brigádvezetők tanácskozásán úgy határoztak a résztvevők, hogy a Tolna megyei autóközlekedési dolgozók képviseletében Mitrövics Ferenc TEFU- gépkocsivezetőt, Birkás István MÁVAUT-gépkocsivezetőt és Fodor László szerelőt küldik az autóközlekedési vállalatok szocialista brigádvezetőimek októberi országos tanácskozására. Kaposvári tájékoztató: A tavalyinál gyengébb a cukorrépatermés Tájékoztatást kértünk a Kaposvári Cukorgyártól, a répa betakarításának megkezdése alkalmából: Milyenek a terméskilátások és milyen ütemben halad az átvétel? Körig Imre, a gyár répaosztályának vezetője elmondta, becslésük szerint Tolna megyéből, a szövetkezetektől és az állami gazdaságoktól együttesen 6200 vagon cukorrépa várható a 3700 hold vetésterületről. Az átlag tehát holdanként 166 mázsa, jóval kevesebb a tavalyi terméseredménynél. Az elmúlt esztendőben ugyanis 192 mázsás átlagterméssel fizetett megyénkben a cukorrépa. Rendkívül nagyok az eltérések a megye egyes vidékein. A szekszárdi járás valószínűleg az idén is olyan jó termést takarít be, mint korábban, holdanként 200 mázsánál többet. Ezzel szemben a tamási és a dombóvári járásban gyengék a kilátások. Az ok főként az április 9 és 12 között pusztító fagyhullám, ami több mint 8 ezer hold fiatal répát semmisített meg három nap alatt. Újra kellett vetni ezt a területet. Ez a fagy a szekszárdi járást elkerülte. Eddig számos Tolna megyei közös gazdaság kezdte meg a répaszállítást. Bátán és Bátaszé- ken a Kaposvári Cukorgyár osztályvezetőjének tájékoztatása szerint nagyon jók a terméskilátások. A bátai November 7 Tsz már több mint száz vagon répát szállított. Az első szállítmányok cukortartalma is elég nagy eltéréseket mutat. Átlagosan 14 százalék, a szokásosnál alacsonyabb. A legkirívóbb eredmény a kurdi szövetkezet répájának cukortartalma volt, mindössze 11 százalék. Báta és Bátaszék viszont 14 —15 százalékos cukortartalmú termést adott el a kezdeti időszakban. Természetesen ezek a számok még változhatnak, hiszen az időjárástól függően, igen rövid idő alatt módosul a cukor- tartalom, a répa minősége. SZOMBATON: Honvédelmi nap a Garay gimnáziumban Az iskolákban az idei tanévtől új tantárggyal ismerkednek a tanulók: a honvédelmi ismeretekkel, részben osztályfőnöki órák keretében, részben szaktárgyakba beépítve. Az új tárgy bevezetéseként szombaton Szekszárdon, a Garay gimnáziumban honvédelmi napot rendez az iskola vezetősége és KISZ-szervezete. A program ünnepélyes KISZ-taggyűléssel kezdődik. Utána a negyedikes fiúk beszélgetnek a kiegészítő parancsnokság egyik tisztjével, olyan kérdésekről, mint a bevonulás, a katonaélet, a katonai hivatás. Ezzel egyidőben a lányok e’őadást hallgatnak, amelynek témája; a nők szerepe a polgári védelemben. Az első osztályosok részére — két csoportban — filmeket vetítenek, míg a II—III. osztályosok honvédelmi tárgyú foglalkozáson vesznek részt. Tíz órakor polgári védelmi ismeretekből rendeznek vetélkedőt, amelyen részt vesznek több. másik középiskola diákjai is a megyéből. A vetélkedő rendezésében a megyei polgári .édelmi parancsnokság nem csupán közreműködik, hanem 3000 forint pénzjutalmat is kitűzött a legjobban szereplő tanulók, illetve iskolai csapatok számára. Délután három órakor tartják meg az ünnepélyes díjkiosztást, majd az iskola irodalmi színpada „Hazafiság, honvédelem’' címmel ad műsort. Az iskolai honvédelmi nap megrendezéséhez segítséget nyújt még — anyagiakkal is — a megyei KISZ-bizottság is. Népújság 5 1968. szeptember 13.