Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-04 / 207. szám

(I kötöttségek és a fokozatosság

A mezőgazdaság átszervezése után a dolgozó parasztok egy része hosszú ideig elviselhetetlennek tar- totta_ azokat a kötöttségeket, melyekét korábban nem ismert.

AMIKOR A CIGÁNYKÉRDÉS

szóba kerül, hajlamosak vagyunk egy nagyon lényeges dologról elfeledkezni, nevezetesen a szokás, a beidegzettség hatalmáról, arról, hogy a régihez képest egy merőben új életformát, a józan ész azonnal elfogad ugyan, de más dolog valamit elfogadni és megint más betartani. Úgy véljük, ez különösképpen vonatkozik a cigány lakosság még ma is tekintélyes hányadára. Vegyük például a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A népnevelők még emlékeznek rá, hogy a dolgozó parasztok döntő többsége a nagyüzemi gazdálkodás fölényét nem vitatta, viszont azt állították, hogyha belépnek a tsz-be, akkor megszűnik az egyéni önállóságuk. Később az újdonsült szövetkezeti gazdák egy része hosszú ideig elviselhetetlennek tartotta azokat a kötöttségeket, amelyeket korábbon nem ismert. Egyéni gazda korában látszólag akkor engedélyezett magának szabadnapot a gazda, amikor kedve tartotta. Akkor kelt, akkor feküdt, amikor neki tetszett. A nagyüzemi gazdálkodás keretei között ez az állapot megszűnt. S ezt nehezen viselték el az emberek.

A cigányokat hamar elítéljük azért, mert képtelenek tartósan egy helyen dolgozni, nincs idő- érzékük és így tovább. Arra azonban nem gondolunk, hogy ez nem valami sajátos cigány mentalitás, hiszen az életformavá.1- tásnak ezeken a nehézségein a dolgozó parasztok is keresztülmentek.

Sőt, ezeket a nehézségeket azok is érzik, akik egyik napról a másikra dolgozó parasztból munkások lesznek. Azt mondjuk a cigányban nincs kitartás. Arról azonban elfeledkezünk, hogy rengeteg eljáró dolgozó csak azért fordított hátat az öt befogadó üzemnek, mert ott — ahogy mondani

Vasárnap délután a szekszárdi vasútállomáson a megszokottnál többen várakoztak a Budapest irányába tartó vonat érkezésére. Az őcsényi honvédelmi napot a megyeszékhely megtekintésével összekapcsoló és innen tovább utazni szándékozók mellett a sok diák is növelte a forgalmat.

4!

Hosszú sorok álldogálnak a pénztárablakok előtt. Negyed háromkor még legalább ötve- nen-hatvanan várják sorukat. A jegyváltókban gyorsan dolgoznak a jegykiadók, de hasztalan a sietség. Sokan érkeznek az utolsó tíz percben, csökkenés helyett mintha gyarapodna a sorban állók száma. Néhányon soron kívül próbálkoznak. Védőfallal, vagy néhány keresetlen szóval akadályozzák ezt meg az egyre türelmetlenebbül várakozók.

Még tíz, már csak öt perc van hátra a menetrendszerű indulási időtől. A vonat pedig nem vár... A késve, kutyafuttában érkezett utasok közül egyre többen nézegetik órájukat, aggályoskodva felmérik eséi iciket. „Kiszámítottam, hogy reménytelen. Elmegyek jegy nélkül, mert lemaradni nem akarok. legfeljebb kifizetem a büntetést” mondja hátul egy férfi, ismerős szomszédjának, mielőtt kilép a sorból. Elsiet. A többség még marad, de növekszik aggodalmuk.

szokás — akár esett, akár fújt, munkakezdéskor jelen kelleti lenni, a nyolc órát le kellett dolgozni, és senki nem csinálhatott magának szabadnaßot akkot, amikor eszébe jutott. Ezzel az okfejtéssel talán megkockáztathatjuk azt a kijelentést is, hogy a cigányokkal szemben fokozottabban kellene érvényesülni a munkapszichológiának.

A BONYHÁDI ANKÉT résztvevői közül sokan arról beszéltek, hogy hozzátartozóik szezonmunkával foglalkoznak. A fokozatosság szem előtt tartásával ezt természetesnek kellene tekinteni, sőt éppc^t ezen a ponton lehetne talán legjobban a cigányokat elindítani a munkás élet felé. Vér- mérsékletüknek, pillanatnj'ilag még sokkal jobban megfelel az a munka, ahol jönni, menni kell. mint azt, amelyik helyben maradásra „kárhoztatja” őket. S ne ítélkezzünk elsietve. Nemzedékek hosszú során keresztül a cigányok szenvedélyesen vándoroltak. Még most sem tudnak lehiggadni. Elképzelhető tehat, hogy a többség számára nem is ar.y- nyira a munka a büntetés, na- nem az ezzel járó mozgáskorlátozás. Dervis epizódnak lehettünk szemtanúi a bonyhádi piacon. Egy cigánycsalád viszonteladás- ra egész kocsirakomány dinnyét vásárolt meg a tsz-től. Ezzel járják a környező falvakat és mély meggyőződéssel vallják, hogy ők dolgoznak. Tulajdonképpen igazuk van. Nyomban meg is értjük őket, ha időnként megpróbálunk az ő fejükkel gondolkodok Csekélyke haszon lehet azon a dinnyén, de ezt a buzgólkodást már érdemes becsületes szándéknak tekinteni, hiszen feltételezhetjük, hogy első lépés a munkás élet küszöbén. Szokni kell, és ez rájuk különösképpen vonatkozik.

A másik lépés, amely még mindig bátortalan botorkálás ugyan, a rongygyűjtés, a csigaszedés, a békafogás, amely nyugtalan természetüknek még mindig megfelel, de már az igényeket is felébreszti bennük. Kezdik megismerni a pénzkeresés, a vásárlás jó

öcsény felől megérkezik a szerelvény, kitódulnak a peronra az útrakelők. Kísérőiktől hevenyészve, kissé zaklatottan búcsúzkodnak.

Hi jeggyel a zsebében, ki pedig anélkül lép fel a kocsi lépcsőjén:

Váratlanul felhangzik a hangosbemondóban a tájékoztatás: „Felhívjuk utazóközönségünk figyelmét, hogy azok, akik nem tudtak a tumultus miatt jegyet váltani, a vonaton a kalauztól pótdíj kifizetése nélkül megválthatják a jegyüket”.

Lecsillapodnak a kedélyek, kísérők és utasok egyaránt megnyugszanak. Tetszik a gesztus, amit korábban nem tapasztaltak. Általános vélemény: úgy látszik, a vasút utasainak megnyugtatásával is törődik.

*

A változott felfogásban valami új tükröződik. Rugalmasságot, önálló intézkedést, szimpatikus gesztust tapasztalhattak vasárnap Szekszárdon az utazni szándékozók. Nemcsak az a fontos, hogy nem károsodtak az uto.sok. Ezen túl még valamiféle új szellemet, a távolabb tekintést is tapasztalták. Az utazóközönség nyugalmát visszaadó rugalmas intézkedés a bizalom növelését szolgálta és kifejezte az új szellemet, a jól felfogott üzleti érdekek érvényesítését.

H. E.

ízét, azt, hogy a munka rangot, biztonságérzetet kölcsönöz az embernek. A cigányok jelentős része Bonyhádon ezen már túljutott. Egyik felszólaló bejelentette, most vásároltak részletre nagyképernyős televíziót. Mások bútort vásárolnak. Ök már túljutottak a válság korszakán és kifejlődött bennük a kívánatos igényesség. Ott tartanak, ahol azok a szövetkezeti gazdák, akik öt évvel ezelőtt még a szabadságukat féltették, mast viszont állandó munkát követelnek.

Félezer cigány él Bonyhádon. Mégis úgy tűnik mintha a lakosság fele cigány volna. Erről is beszélgettünk az ankéton. Soknak látszanak. Elsősorban azért, mert megjelenésük látványosabb, feltűnőbb, és hivalkodóbb. De van még valami: szeretnek jönnimenni s uralkodó jellemvonásuk a közösségi ösztön. Ritkán látunk magánosán bandukoló cigányt. E tulajdonságaikat ismét és sokkal jobban szem előtt kell tartanunk, munkába állításukkor, elhelyezésükkor. A cigánykérdés helyi ismerői időnként az általános iskolákban cigányosztályok létesítésével, a munkahelyeken cigánybrigádok megalakításával próbálkoztak. Minden alkalommal heves bírálat éri őket, azon a címen, hogy faji megkülönböztetés a cigányokat elkülöníteni. Mi most bátorkodunk megkockáztatni ezzel kapcsolatban néhány ellenvetést. Azt, hogy nem faji megkülönböztetésnek, hanem a fokozatosság első állomásának kellene tekinteni a cigányok csoportos foglalkoztatását. Egymás előtt nem restellik magukat, sőt vetélkednek, az általános iskolákban a cigányosztályokban a gyerek megszokja a rendet, levetkezi a gyötrő kisebbrendűségi érzést, és később más tartással folytatja tanulmányait a magyar gyerekek között. A cigánybrigádokban dolgozók első lépésként egymástól tanulhatnák meg a munka fogásait, a felelősséget a végzett munkáért, s mindez elősegítené, hogy később öntudatos dolgozóként foglaljanak helyet bármelyik más munkáskollektívában. Nem kell messzire menni, van erre Szekszárdon is példa.

SOK KÉRGES KEZŰ cigányember van már. S körükben mély patriotizmus figyelhető meg. Szívesebben vallják magukat magyarnak, mint cigánynak, bár cigány voltukat nem restellik. Az asszimilálódásnak tehát feltétlenül előfeltétele a munka. A munkára bírásnak viszont kétségkívül előfeltétele a fokozatosság. Mi nagyon jól tudjuk, hogy egy ankét a cigányprobléma megoldásához nagyon kevés. Azt azonban reméljük, hogy néhány kérdést sikerült új megvilágításba helyezni, s talán sikerült valamit a mélyen gyökerező előítéletekből is lefaragni.

(Pj. - Szp.)

TSZ-EK, ÁLLAMI

VÁLLALATOK

FIGYELEM!

MGV. 4. sz. Gépjavító Állomása tamási bontótelepünk

megvásárolja a kiselejtezett és elhasználódott erő- és munkagépeket

megegyezéses áron.

Kérjük levélben értesíteni bennünket. Megegyezésre helyszínre megyünk. Ügyintéző: Rizner Gyula.

(6)

Az utasok nem károsodtak

— Ha szabad megjegyeznem, nagyon csalódottnak látszott. Határozottan csalódottnak.

— Alávaló hazug gazember! Engem akarsz félrevezetni? — ordított rá hirtelen Wilson. — Azt hiszed, ilyen naiv mesével rászedheted az öreg Wilsont? Először is Willie Sutton sohasem volt Wilpole-ban, mindig a Sing-Singben ült. Másodszor, majd éppen téged, iszákos csavargót szólít fel, hogy vegyél részt egy nagyszabású bankrablásban! Te nyomorult alak! Annyit mondhatok, hogy még megadod az árát a repülőgépjegynek, amivel idehozattalak! A hatvan dollárért pedig addig fogsz fát hasogatni a dologházban, amíg az utolsó centig letörlesztetted!

A dologház szó hallatára Reszkető Eddie megrezzent, mintha ostorcsapás érte volna. Megrázkódott, szomorúan tekintett maga köré. Wilson felrántotta a folyosóra vezető ajtót és behívott egy rendőrt.

— Vezesse el ezt az alakot. Csavargás miatt dologházba kerül.

Alighogy a rendőr elment Benettel, felderült Wilson arca, mintha eszébe jutott volna valami. Újra az ajtóhoz ment, s utánaszólt a rendőrnek:

r- 115 —

— Hozza csak vissza. Még néhány szót szeretnék váltani vele négyszemközt.

Wilson megvárta, amíg a rendőr betette maga mögött az ajtót, azután így szólt:

— Ülj le, Eddie és jól figyelj rám. Még egy esélyt adok neked, habár nem szolgáltál rá, nem érdemied meg. Futni engedlek és nem duglak a dologházba. De a hatvan dollár miatt bajom lesz a főnökkel, ezért vissza kell adnod.

— Ha szabad megjegyeznem, honnan, miből? — kérdezte Reszkető Eddie csodálkozva.

— Majd megmondom hogyan. Még hasznod is lesz belőle. Csak egy feltételem van: ha bárkinek is elmondod, amit most tőlem hallasz, akkor, esküszöm, holtad napjáig ■ nem kerülsz ki a dologházból

__

E

ddie bizalmatlanul szemlélte a rendőrtisztet.

— Innen egyenesen átmész az FBI helyi parancsnokságára és azt mondod, hogy a főnökkel, Mr. Powers-szal akarsz beszélni. Hogy hívják a főnököt?

— Powers — válaszolta Eddie.

— Jól van, látom, megjegyezted a nevét. Ha elébe kerülsz, azt mondod, hogy fontos és megbízható adatokat tudsz a Brink’s bankház kirablásáról. Természetesen tőle is előleget kérsz jutalomdíjra. Mondjuk 250 dollárt. De ott is: előbb a pénz, akkor az áru. Azt mondod, hogy másnap leszállítod neki az információkat. És ne sokat alkudozzál velük. Az FBI nem kicsinyes, könnyebben adja ki a pénzt, mint a helybeli rendőrség. Több pénze is van. De egyetlen szóval se említsd, hogy már jártál a rendőrségen. Megértetted?1

— Igen — nyögte kj végül.

— Ez még nem minden — folytatta Wilson. — Mihelyt megkaptad az FBI-től a kért összeget, egyenesen idejössz, s

— 116 —

visszaadod a hatvan dolláromat. Most pedig tűnj el a szemem elől.

9

Edward Powers, az FBI bostoni különítményének főnöke, éppen negyedszer tömte meg a pipáját aznap, amikor íróasztalán megszólalt a telefon. Egy izgatott riporter hívta fel.

— Mr. Powers — mondta izgalomtól remegő hangon —, az imént felkeresett valaki bennünket a szerkesztőségben. Azt állítja, hogy tudja, kik rabolták ki a Brink’s Express Company bankházat.

— Mi a tanú neve? — kérdezte Powers kurtán.

— Eddie Bennet.

— Szóval ott is járt — mondta Powers bosszankodva. — Pénzt is adtak neki?

— Igen. Egyelőre ötven dollárt. Vacsora után visszajön, és részletesen elmondja az esetet. Egyelőre annyit sejtetett, hogy Willie Sutton keze van a dologban. Egyik kollégámat a nyomába küldtem, hogy tartsa szemmel. Nem volna jobb, ha az FBI védőőrizetbe venné? Könnyen lehetséges, hogy az élete nincs biztonságban. Mi természetesen szívesen segítünk önöknek, csak biztosítékokat kérünk arra vonatkozp- lag, hogy kijelentéseit elsőnek közölhetjük lapunkban, minden más újságot és rádiót megelőzve. Egyetért ezzel Mr. Powers.

— Tanújukat tűzzék bátran a kalapjukra! — Hazug gazember, mi is bedőltünk neki. Ma délelőtt nálunk is járt. Előbb 250 dollárt akart, azután megelégedett 225 dollárral. ) Fogalma sincs a Brink’s esetről. Soha életében nem ült Willie Suttonnal börtönben. Mire ezt kiderítettük, sajnos, ; már messze járt a pénzünkkel.

A riporternek még a szava is elakadt a kellemetlen megÍ

lepetéstől.- 117 -