Tolna Megyei Népújság, 1968. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-24 / 224. szám
Újabb világraszóló K - W9 ■■ szovjet ursiker Egyhetes előny az őszi mezőgazdasági munkáknál fi Szonda—5 történelmi sikere Tünteti hívők Washingtonban testet. Bölcs megoldás, amire most már az amerikaiak is hajlani látszanak, pedig korábban annak hívei voltak, hogy az első kísérletben mindent elérjenek. A Combat ismertetésének ezt a címet adta: „1969-ben szovjet ember lesz a Holdon”. A szovjetek újra bebizonyították, hogy mesterei az űrhajózásnak és holdprogramjuk igen ésszerű. Az Aurore megállapítja, hogy tekintettel a Szonda—5 teljesítményéhez szükséges ellenrakétára és a sok kisegítő motorra, az űrállomásnak több tonna súlyúnak kellett lennie. „Jelentős teljesítmény, nagyon fontos eredmény, rendkívüli siker” — ezeket a szavakat lehetett vasárnap tudományos körökben hallani a Szonda—5. szovjet űrállomás sikeres küldetésének hírére — írja az Humanité. Uj győzelme ez az embernek, győzelme, amit csak a tudomány és a munka szövetsége tett lehetővé. Újból nagy erővel világít rá a szocialista rendszer termékenységére. A lap szerint a kísérlet megismétlése várható, mielőtt hasonló repülésre kerülne sor emberrel. dósok kipróbálták, hogyan tudják venni a 360 000 kilométer távolságban levő űrhajóról érkező hangos rádióadásokat. Az amerikai űrprogram egyik meg nem nevezett vezetője kijelentette: ..Ez rendkívül jelentős technikai siker. A szovjet űrerőfeszítés igen határozott és állandóan fokozódik, különösen a Hold irányában. Mi lesz vajon velünk, ha a kongresszus továbbra is csökkenti az űrkutatásra előirányzott összegeket?” Az AFP szerint számos amerikai szakértő úgy véli, hogy a Szonda—5 „történelmi sikere” a Szovjetuniót helyezi az űrverseny élére. Először fordul elő, hogy egy szovjet űrhajó tengerre 3záll le — eddig csak az amerikaiak használták ezt a módszert emheri űrrepüléseik során. (Folytatárs az 1. oldalról) LONDON A brit bolygóközi társaság egy szóvivője méltatva a Szonda—5 kiemelkedő teljesítményét, azt jósolja, hogy a Szovjetunió esetleg „hónapokon belül” megismétli ezt a repülést — ezúttal azonban emberrel. Hétfőn valamennyi angol lap hatalmas szalagcímekkel, elragadtatott hangú jelentésekben számol be a Szonda—5 szovjet űrállomás nagy sikeréről. Számos kommentár úgy véli, hogy valószínűleg még a télen szovjet űrhajós kerüli meg a Holdat. Bemard Lowell, a Jodrell Bank csillagvizsgáló igazgatója kijelentette, hogy a szovjet űrkutatás szakemberei „jóval hamarabb meglátják közvetlen közelről a Holdat, mint az amerikaiak". PÄRIZS A hétfő reggeli francia lapok is nagy elismeréssel írnak a Szonda —5. szovjet űrállomás teljesítményéről. A Figaro megállapítja, most már csaknem biztos, hogy a szovjet űrhajózás felelősei úgy döntöttek, hogy a Holdon való leszállás megkísérlése előtt űrhajóval, amelynek fedélzetén emberek is 1 ' ;r:nek, körülrepültetik az égiSir Bemard Lovell, a Jodrell Bank - rádióteleszkóp igazgatója vasárnap gratulált a szovjet tudósoknak a Szonda—5 sikeréhez. Anglia első számú űrszakértője a szovjet bejelentést kommentálva kijelentette, hogy a Szovjetunió komoly vezetésre tett szert a Hold-versenyben. „A siker igen valószínűvé teszi, hogy orosz lesz az első ember, aki közelrőt vet majd pillantást a Holdra”, — mondotta az angol tudós. Lövell szerint néhány hónapon belül emberi utas foglalhat helyet egy hasonló űrhajón — más nyugati szakértők viszont az AP szerint nem tartják valószínűnek, hogy a közeljövőben hasonló utazásra kerülhet sor ember részvételével. A Jodrell Bank a Szonda—5 hullámhosszán emberi hangokat is fogott, amiből arra következtetett, hogy magnetofonra játszott felvétel segítségével a szovjet tuKiss Csaba, az MTI washingtoni tudósítja jelenti: A katolikus egyház történetében szinte példátlan eseményre került sor vasárnap WashingKerésünk budapesti és vidéki változó munkahelyre lakkos-szere!" sz és segéd ifiunkásokat. Kül.-zolgálati költséget, havonta egyszer hazautazást, hetenkénti hazautazási költséghozzájárulást, szállást térítünk. Bérezés: teljesítménybér, keresetkorlátozás nélkül. Jelentkezés: Fémmunkás Vállalat szerelési üzem. Budapest, XIII. Lomb út 11 (220) ionban: több száz hivő vonult ki a St. Matthew templomból, amikor Patrick O'Boyle érsek a szószékről felolvasta a pásztorlevelet. Az érsek feltétlen engedelmességet követel a papoktól és a hívőktől a születésszabályozással foglalkozó pápai en- ciklikáixil szemben. Korábban a város csaknem fél száz katolikus lelkésze, köztük a washingtoni katolikus egyetem több tanára az enciklikával szemben foglalt állást. Az érsek több katolikus lelkészt felfüggesztett beosztásától és papi jogainak gyakorlásától, csaknem 40 lelkipásztor ellen pedig vizsgálatot folytat. A pápai enciklikával elégedetlen katolikusok a templom lépcsőjén gyűlést tartottak, miközben az érsek a templomban folytatta a pásztor*zvél felolvasását. A hívek követelték a felfüggesztett lelkészek visszahelyezését ás a pápai enciklikával szemben a ..lelkiismereti szabadságot". Hétfőn a MÉM-ben Mészáros István termelésfelügyeleti osztály- vezető sajtótájékoztatót tartott az őszi mezőgazdasági munkák állásáról. Elmondotta, hogy ebben az időszakban négymillió holdról takarítják be a kapásnövényeket, 3,3—3,5 millió holdas terület vár őszi vetésre. Hétszázezer holdra kell kihordani és alászántani az istállótrágyát és négymillió holdon kerül sor mélyszántásra. Azt, hogy a mezőgazdasági munkák dandárja valóban az őszi hónapokra esik, bizonyítja még, hogy 350 000 holdról szüretelik le a szőlőt és 1,2 millió tonnányi gyümölcs, valamint zöldség betakarítását, felvásárlását, szállítását és tárolását kell megoldani. Idén a Néhány kínai gyárban és üzemben hozzákezdtek a katonai szervezés meghonosításához. A osianghszi traktorgyár és a nancsangi dohánygyár tapasztalatait a tartományi újság közölte néhány nappal ezelőtt, azzal a megjegyzéssel, hogy az üzemek életének átszervezése katonai mintára, fő irányvonalnak tekinthető. A Csianghszi Ribao szerint a traktorgyár életében nagy fordulatot hozott, amikor a négyes számú szerelőcsarnokban — a gyári katonaság segítségével — három századra osztották fel a 380 üzemi dolgozót. A századok, akárcsak a hadseregben, 3—3 szakaszból, ezek pedig 10—12 főnyi rajokból állnak. Az átszervezés ütán megindultak a „hadsereg munkastílusát elsajátító mozgalmak”. A Hszinkujcsoui Ribao című vidéki újsé£ kölése szerint Lin Piao honvédelmi miniszter hadseregfejlesztési programja nemcsak a katonaságra, hanem a politikai hatalom kiépítésének bármely területére is vonatkoztatható. A kirtai sajtó most emlékezetbe idézi a hadsereg napján nyilvánosságra hozott dokumentumokat. amelyek kinyilvánították, hogy „a régi erőknek az ember tudatában meglévő maradványait” a hadsereg munkastílusával kell legyőzai. Ennek lényege a politikai akció, a Mao Ce-tung eszméihez való feltétlen hűség, az .osztály.harc” töretlen tóvább- fó!ytatása, a további tisztogatások végrehajtása és az ipari termelés körülményei között — harc az anyagi ösztönzés elvének hívei ellen. A Csianghszi Ribao a katonai Húszéin Jordániái király hétfőn Kairóba érkezett, hogy Nasszer elnökkel tárgyaljon a közel-keleti helyzetről. Az uralkodót a kairói repülőtéren Nasz- szer elnök fogadta. Az egynapos villámlátogatás során folytatandó megbeszélések fő témája, hogyan erősíthetné meg a két ország a Jordánia és Izrael közötti tűz- szüneti vonalon Jordánia védelmét. A Jordániái király, aki a kairói látogatás előtt Szaud-Arábia vezetőivel tárgyalt, Líbiában is megszakítja útját amelynek végcélja London. Kairóban közzétették az Arab Szocialista Unió vasárnap végétért kongresszusán megválasztott új központi vezetőség névsorát. gazdaságok korábban végeztek a nyári munkákkal, ami egyhetes előnyt jelent. Nagy kérdés azonban, hogy az időjárás a továbbiakban mennyire kedvez az őszi munkáknak, az esőzések miatt nem szűnik-e majd meg ez az előny. Szeptember közepéig országosan a talajelőkészítéssel 60 százaléknál tartanak, — ez a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb teljesítmény. Az elmúlt év hasonló időszakához képest 80 százalékkal nagyobb területen került eddig földbe az ősziárpa vetőmagja, — összesen az idei évre tervezett mennyiség egyharmadá. Kétszerte nagyobb területen vetették el a rozsot — szeptember közepéig öszszervezés nagy előnyének mondja, hogy megszűnnek a függetlenített káderek (értsd: üzemi párt- szervezet) funkciói, jobban megy az eszmei nevelő munka és fegyelmezettebben lehet harcolni olyan „torz” elméletek ellen, mint például a szakértelem hangsúlyozása, az anyagi érdekeltség és a jövedelem irányító szerepe. Tíz évvel ezelőtt, amikor a „nagy ugrás” politikáját meghirdették, a kínai sajtó ugyanilyen érveket használt az anyagi ösztönzés ellen. Kedden ül össze Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése. A tanácskozáson Kolos Richárdnak, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettesének, az Országos Atomenergia Bizottság tagjának vezetésével hattagú magyar küldöttség vesz részt. Az idei közgyűlésnek különös jelentőséget ad, hogy 80 ország írta már alá az atomsorompó-szer- ződést, amelynek ellenőrzése e nemzetközi szervezet feladata lesz. Hétfőn este hivatalosan véget ért az ENSZ-közgyűlés 22. ülésszaka és annak lelépő elnöke, Corneliu Macescui román külügyminiszter helyére Evilio Arenalcs guatcmalai külügyminiszter lépett, ő tölti be a 23. ülésszak elnöki tisztét. Mint Moszkvában bejelentették, a közgyűlés kedden kezdőAz Egyesült Arab Köztársaság kormánypártjának új központi bizottságában helyet kaptak a dolgozók képviselői, akik a központi bizottság tagjainak felét alkotják, valamint az ország vezető politikusai, közéleti , személyiségei. Mint az UPI jelenti az A1 Ahramra hivatkozva, az Egyesült Arab Köztársaság újabb programot dolgoz ki a Szuezi- csatorna pótlására. A csatorna mentén naponta 300 teherautóval bonyolítanák le az áruforgalmat a Vörös-tenger és a Földközi- tenger között. A szállítás állítólag már október közepén megindulhat. Egy tonna árut 12 dollárért szállítanak rtvajd Szuez és Port Szaid között. szesen 120 000 holdon. A vidékről érkező jelentések szerint a gazdaságok szórványosan az őszi búza vetéséhez is hozzáláttak. Ami ezekben a napokban a betakarítás helyzetét illeti: a napraforgót eddig 35 000 holdról gyűjtötték be, és a burgonyaterület feléről takarították be a gumókat. Megkezdték a cukorrépaszedést és hozzáláttak a kukoricatöréshez is. Országosan általános a szólőszüret — amit idén a rothadás is siettet — s a piros téli almák szedése is nagy területen kezdődött meg. Örömteli gondot jelent az idei őszön, hogy a vörösherét harmadszor, a lucernát negyedszer, és a csapadékos időjárás hatására a sarjúszénát is újra kaszálhatják. 425—430 ezer holdon jó termést ígérnek a másodvetemények, amelyekkel jelentős mértékben pótolni lehet a nyári szálastakarmány- terméskiesést. Az osztályvezető elmondotta még, hogy az őszi munkákhoz szükséges gépállomány döntő részét a kereskedelem biztosította, ellenben a silóbetakarító és a nagy teljesítményű gabonavető gépekből, s a DT—75-ös traktorokból hiány van. Megfelelő az alkatrészellátás és nem lehet panasz a vetőmagellátásra sem. A műtrágyákból szeptember közepéig a tavalyinál 400 000 tormával többet vásárolhattak a mezőgazdasági üzemek, de ez sem elégítette ki a megnövekedett szükségleteket. Nitrogénműtrágyában nincs hiány, ellenben 50—50 ezer tonnányi foszfor és kálium talajerőpótlóra lenne szükség a gazdaságok megrendeléseinek teljes kielégítéséhez. (MTI) dö ülésszakán a szovjet küldöttség vezetője Gromiko külügyminiszter lesz. * A biafrai hadsereg parancsnoksága szerint a biafrai katonaság áttörte a nigériai szövetséges haderők Umuahia köré vont acélgyűrűjét és ellentámadásba indultak a nigériaiak által három hete elfoglalt Aba felé. Az UPI tudósítója Aba külvárosából jelentette, hogy heves harc folyik egy létfontosságú hídért Umuahiától 65 kilométernyire délre. * A Szovjetunióban hétfőn pályára bocsátották a Kozmosz— 243 elnevezésű műholdat. A Kozmosz—243 berendezései normálisan működnek; a földi koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. * Három óra leforgása alatt két olyan kolumbiai repülőgép ért földet Kubában, melynek pilótáját az utasok az eredeti útirány megváltoztatására kényszerítettek. Az epvS't r-—----b en. a másik pedig Santiagóban szállt le. A korábbi szokásoknak megfelelően a kubai hatóságok a gépet útjára engedik és biztosítják a hazatérni kívánó utasok mielőbbi elutazását. * Indira Gandhi asszony India miniszterelnöke, vasárnap este a New York-i Kennedy repülőtérről elindult háromhetes kőrútjára, melynek során latinamerikai és Karib-tengeri országokat látogat meg. * Vasárnap meghalt az a hathónapos rhodesiai csecsemő, akinek mellkasába Barnard professzor a múlt héten új szívet ültetett. Katonai rendszer a traktorgyárban A kínai sajtó „új nagy ugrásról” ír Husszein Kairóban